2008. március 23., vasárnap

Rachael Wing Star-Crossed avagy egy mai Rómeó és Júlia

Kedves Bogi!

Mondd, Te szereted Shakespeare-t? Én imádtam a drámáit a BBC-sorozatban a 80-as években. Vajon a mai tizenévesek is élvezettel olvassák a Rómeó és Júliát? Vagy a romantika már kiment a divatból?
Mazsola nemrég egy ifjúsági regényt kapott a barátnőjétől. Rachael Wing: Hata Romeo (Gyűlölöm Rómeót) Az angol eredeti címe: Star-Crossed.
A borító alapján “Chick lit”-nek gondoltam, de tévedtem. A svéd blogok mind elismerően nyilatkoznak róla.
Amint azt a könyv végén megtudtam, Rachael Wing 14 éves volt, amikor írni kezdte a neten. Barátai buzdítására folytatta a regényt, felfedezték, és 2007-ben megjelent Angliában. A svéd Tiden Kiadó pedig az idén adta ki. Itt jegyzem meg, hogy a Tiden egy nagyon jó kiadó.Olvasni kezdtem, és egyszerűen nem tudtam letenni. A könyv érdekessége, hogy az írónő egyes szám második személyben szól az olvasóhoz, s ezért úgy éreztem magam, mintha én lennék a regény hősnője.
A Tiden Kiadó leírása: “Amikor Jen megkapja a főszerepet az iskolában bemutatandó Rómeó és Júlia színdarabban, régi álma válik valóra. De az öröme nem tart soká, ugyanis kiderül, hogy Rómeót Chris Banner játsza – aki esküdt ellensége. Jen még azt sem tudja elképzelni, hogy a közelében tartózkodjon. De a sors mást akar …
Rachael Wing mindössze 16 éves volt, amikor első regénye, ez a ragyogó romantikus szerelmes regény megjelent. Egy mai Rómeó és Júlia-történet, amiben erős érzelmek vibrálnak.”
Bogi, remélem felkeltettem a kíváncsiságodat! Mostmár csak azt kell megvárnunk, hogy valaki Peperóniában is kiadja.

Üdvözlettel a hólepte Göteborgból:

Melissa



Scholastic Children's Books are proud to be publishing Star-Crossed in January 2007. This fantastic book for teenage girls is a really special publication as it has been written by a teenage girl called Rachael Wing.
Rachael started writing Star-Crossed when she was 14 years old. As she wrote each chapter Rachael posted it on to an internet writing website called Quizilla. It wasn't long before Star-Crossed had a cult following of over a thousand online readers and shot to Quizilla's number one spot of highest rated entries. Buoyed by her online popularity and pleas from her friends, Rachael juggled schoolwork, sitting her SATs and writing to finish the story.
Scholastic Children's Books picked up on this online phenomenon – a book which was already a proven success with teenager readers – and signed Rachael up.
Rachael has just turned 16 and is about to see Star-Crossed hit the shelves with wide anticipation from booksellers and the media.
Rachael lives near Oxford and is currently studying for her GCSEs. She has travelled all over the world through her interest in drama and the creative arts. Rachael feels passionately about empowering young people to develop their talents outside the school curriculum, and recognises that the internet is a powerful tool for this end:
"I use the internet a lot and realized one day that I could actually do my hobbies online. There isn't much time at school for creative writing so this was a way I could do the thing I loved and share it with people. But I never dreamed Star-Crossed would actually get made into a book!"
Rachael is an example of a talented and ambitious young person chasing her dream – a refreshing change to the stories in the news so often featuring troubled or out-of-control teenagers.
When she's not writing, Rachael loves spending time MSN-ing with her friends, shopping in Oxford, and eating Ben and Jerry's ice-cream!
Star-Crossed is based loosely on Romeo and Juliet, bringing this classic story up-to-date with a contemporary setting in an English school. Told in the unusual second person, Rachael's writing style immediately grabs the reader's attention. The authenticity of her writing makes the characters believable – they act, talk and feel like real teenagers. All this combined with a compelling love story, moments of true comedy and a fast-moving plot make Star-Crossed the book to read in 2007.
Star-Crossed publishing 8th January 2007 – £5.99 – ISBN: 978 0439 943031

For more information about the book or Rachael, to request a review copy or to set up a competition, please contact Georgia Lawe on glawe@scholastic.co.uk or 020 7756 7779

Műkorcsolya VB 2008 Göteborg

Kedves Bogi!

Ma délután megnéztem a Műkorcsolya VB gálaprogramját Göteborgból. 4 éves korom óta követem a versenyt, tehát már 40 éve. Szendvicsországban nincs hagyománya a műkorcsolyának. 11 éve élek itt, és azóta ez az első alkalom, hogy a svéd TV közvetíti.
Hja, kényelmes vagyok, így nem a Scandináviumot választottam, hanem a díványt otthon.
Az orosz kolléganőm önkéntesként dolgozott a stadionban a világbajnokságon.
A nézők kedvence kétségkívül a francia Brian Joubert. A közvetítés előtt interjúkat mutattak a nézőkkel. Néhány tinilánytól azt kérdezték, miért Brian Joubert a kedvencük.
”För att han äger” (Mert a tulajdonában van) – válaszolta az egyik. ”Dessutom är han snygg” (Ráadásul még helyes is) – mondta a másik. Hát, egyetértünk.
”Mit jelent ez?” – kérdem Mazsolától. Bevallom, ezt a tini szlenget nem igazán tudom követni. ”Hát azt, hogy ő a legjobb” – válaszolta. Ennyit a nyelvleckéről.
Brian Joubert rövidprogramja az SVT honlapján is látható. Itt flörtöl a program után a cseh Tomas Vernerrel. Egyébként a Gála valamennyi száma megtekinthető az interneten az SVT honlapján.
A Gála érdekessége a jégen csúszkáló zongora volt. Fogalmam sincs, hogyan oldották meg. A zongoránál Robert Wells ismert svéd zongorista ült, aki rendkívül népszerű Japánban. A YouTube-on több száma is meghallgatható.
Nálunk továbbra is havazik. Úgy tűnik, most kezdődik a tél.

Szeretettel üdvözöllek:

Melissa

2008. március 21., péntek

Andersen éjszakája






Kedves Bogi!

Nemrég érdekes információt olvastam az InfoLib szlovák könyvtári honlapon. Április 2-a a nagy dán mesemondó Hans Christian Andersen születésnapja és Nemzetközi Gyerekkönyv Nap. Ennek tiszteletére immár 9. alkalommal szervezik meg az ANDERSEN ÉJSZAKÁJA című rendezvényt. Itt olvasható angol nyelvű információ.
A program a cseh Uherské Hradište város könyvtárából indult. Az itteni könyvtárosok 20 gyereket hívtak egész éjszakan át tartó kalandra: meseolvasás, versenyek, játékok és meglepetések formájában. A mesélés késő éjszakába nyúlt, így a gyerekek a könyvtárban hajtották álomra a fejüket.
Az internetnek köszönhetően az éjszakai mesélés ötlete szárnyra kelt, és 2001-ben már 40 könyvtárban meséltek és aludtak a gyerekek. 2003-ban pedig már 153 könyvtár vett részt a rendezvényben Csehországból, Szlovákiából és Lengyelországból.

ANDERSEN ÉJSZAKÁJA 2008
2008. március 28.



Az idén eddig 582 könyvtár jelentkezett a rendezvényre: Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Szlovéniából.

A Szlovák Könyvtárosok Egyesülete megnyerte a rendezvény számára a Slovart Kiadó mellett a Szlovák Rádió támogatását. Így március 28-án, péntek reggeltől egészen szombat reggelig a könyvtáraké az éter: Tudósítás a könyvtárakról, a könyvtárakért, a könyvtárakból.

Bogi, úgy gondolom, hogy ez a rendezvény követendő példa. Mit gondolsz, csatlakozhatnának jövőre esetleg a magyar könyvtárak is? Hmm ...?

Sok-sok húsvéti üdvözletet küldök a hófedte Göteborgból, ahol most hóvihar tombol:

Melissa

2008. március 19., szerda

Svéd húsvét

Kedves Bogi!

Hamarosan itt a húsvét, ezért gondoltam, beszámolok róla, ezt mi itt hogyan ünnepeljük. A svéd húsvét nagyon hasonlit a karácsonyhoz. Ám ha a karácsony színe a piros, akkor a húsvété a sárga. Sokan még sárga függönyt is tesznek, meg sárga gyertyát helyeznek az ablakba. A húsvét virága a nárcisz, amit svédül húsvéti liliomnak hívnak. Mindenki ezt veszi. A tavasz virága pedig az árvácska. Mindenütt ezt rakják ki cserépben az ajtó elé, és a tereken is föleg ez látható. Két színben: sárga és kék. Azt hiszem, azért mert ez a svéd zászló színe. Persze van jácint és tulipán is.
A húsvéti menü megegyezik a karácsonyival, a tojást kivéve. Mert azt most főzik, karácsonykor pedig omelettet készitenek. A többi étel: sonka, fasírt, ecetes hering, füstölt lazac. És persze van még húsvéti kóla és sör is.
Húsvétkor a svédek gallyakat tesznek vázába, amelyeknek a végére színes tollakat erősítenek. A kislányok pedig csütörtökön kiöltöznek boszorkánynak. Ez főleg az óvodában volt divat. Ilyenkor piros orcát meg szeplöket festenek az arcukra, és kendőt kötnek.
Egyszer évekkel ezelött, amikor a lányom még óvodás volt, a villamoson utaztunk. Mazsola meglátott egy nőt, akinek kendő volt a fején, és felkiáltott: „Nézd anya, egy boszorkány!” Még szerencse, hogy senki nem értett magyarul. Húsvétkor a kislányok sok helyen kiöltöznek boszorkánynak, együtt körbejárják a szomszédokat, becsengettek az egyes lakásokba, és boldog húsvétot kivántak, némi édesség fejében. A locsolkodás itt ismeretlen.

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok innen a messzi távolból:

Melissa

2008. március 16., vasárnap

LasszeMaja Nyomozóiroda – 1 millió eladott példány

Kedves Bogi!

Tegnap a könyvesboltban jártam, és örömmel fedeztem fel, hogy már kapható Martin Widmark három sorozatának a legújabb kötete. Meg is vettem mindet. A Focirejtélyt tegnap odaadtam Mazsolának, a másik kettőt majd a nyuszi hozza húsvétra.
Nos, a Fotbollsmysteriet (Focirejtély) a LasszeMaja Nyomozóiroda 14. kötete, és a boltban nylonba csomagolva kapható. A borítón az áll, hogy a sorozat átlépte az 1 milliós határt, vagyis ennyi fogyott el belőle Szendvicsországban. Számomra hihetetlen. A sorozat minden esetre rendkívül népszerű. (Korábban már beszámoltam róla.) Állandóan ki van kölcsönözve a könyvtárban, ahol dolgozom.
Még azt is olvasom a borítón, hogy bizonyos könyvekben aranypénz van elrejtve. Aki ilyet talál, az további információt kap, mit kell tennie, mert nyerni fog valamit. Hát ez irtóra felkeltette az érdeklödésemet. Hiába, nincs új a nap alatt. A BonnierCarlsen Kiadó munkatársai pedig jó üzletpolitikát folytatnak. Egy könyv 99 koronába kerül, ebből az író 5 koronát kap. Így aztán a nyereségből van lehetőség kevésbé népszerű könyvek kiadására is.
Bogi, ugye tudod, honnan származik az aranypénz ötlete. Hát persze! Roald Dahl Karcsi és a Csokigyár című könyvéből.
Szóval itthon kicsomagoltuk a könyvet. Persze, nem volt benne aranypénz. De azért nagyon kíváncsi lettem, találok-e ezzel kapcsolatban valami információt a neten. A LasszeMaja honlapon olvasható, hogy 100 könyvben rejtettek el aranypénzt, és aki ilyet talál, az értékes nyereményben részesül. Az aranypénz tulajdonosainak pedig versenyben kell részt venni, így dől majd el, ki nyeri a fődíjat, de hogy az mi lesz, titok.
LasszeMaja hatalmas siker Szendvicsországban. Eddig 15 nyelvre fordították le. Tálcán kínálok egy üzletet a magyar kiadóknak. Számomra REJTÉLY, miért nem élnek vele. Csak abban bízom, hogy talán valaki elolvassa, amit írok, és Bolognában a Nemzetközi Gyerekkönyvvásáron ellátogat a BonnierCarlsen svéd kiadó standjához, és belelapoz a könyvekbe.
A Sweden.se honlapon érdekes cikk található a svéd gyerekkönyvkiadásról 2007. májusából angol nyelven: Swedish children's books set new pace. Ebből idézek:


Lillemor Torstensson, information manager at the Swedish Institute for Children’s Books (Svenska barnboksinstitutet) says that Martin Widmark’s LasseMaja books have hit home with both boys and girls in the seven to nine year-old age group. “Widmark’s books are easy to get into, with good stories and an uncomplicated language that appeal to the target group,” Torstensson says.
Annika Lundeberg, an editor at Bonnier Carlsen, where the LasseMaja series is published, says such characteristics are necessary in order to attract young readers. “The competition is tougher now,” she says. “Books are vying for attention against computer games and TV, and we’re discovering that books need to have a faster pace too.”
Illustrations, form and design have also become increasingly important for Swedish kids, resulting in illustrated books even for older children, Lundeberg adds. Helena Willis’ illustrations in the LasseMaja books received a lot of criticism from adults, but children took to them immediately. “In the beginning, adults thought the drawings were ugly, but their black and white simplicity appeals to children,” Lundeberg says.


A cikk szerint Helena Willis illusztrátort sok felnőtt kritizálta az illusztrációk groteszt stílusa miatt, de a gyerekek rögtön elfogadták a könyveket.
Mára ennyit, legközelebb a másik két könyvről számolok majd be.

Sok szeretettel üdvözöllek a napsütéses Göteborgból:

Melissa


Fotbollsmysteriet (Focirejtély)


Valleby kisvárosban minden évben sor kerül egy fontos focimeccsre. Valleby csapata Solbacka csapatával vív meg. Az ezüstserleg csillog a napfényben, a nézősereg pedig örömkiáltásokban tör ki, amikor a csapatok berohannak a pályára. Ott jön Mary iskolai ápolónő, aki csatárt játszik Muhammed Karáttal együtt. És amikor Barbro Palm a hátvéd és a rendőrfőnök áll a kapuban, akkor nem történhet semmi baj, ugye? Főleg akkor, ha Valleby csapatának új edzője van, Franko Bollo, akinek olasz profi vér csörgedezik az ereiben. … Vagy mégis?
Martin Widmark – ”a gyerekek Agatha Christie-je a 2000-es évek legnépszerűbb svéd gyerekkönyvírója” – a Västerbottens Kuriren lap alapján.
”Nincs topplista Widmark nélkül” – állítja az Expressen lap.
”Ha a gyerekek olvasási kedvét akarjuk felébreszteni, valószínűleg nincs rá jobb módszer, mint hogy egy LasszeMaja könyvet adjunk a kezükbe” – írja a Södermanslands Nyheter lap.
”Widmark és Willis saját, egyéni hangulatot teremtett, tele humorral és melegséggel, vörös vonalakként húzódnak a látszatra egyszerű szövegben” – mondja Frida Lax a svéd könyvtárellátó recenziójában.

2008. március 13., csütörtök

Svédületes utazás betűháton

Kedves Bogi!

Ma olvastam a PIMKÓ honlapon, hogy a Petöfi Irodalmi Múzeum rajzpályázatot hírdet.
Remélem, sokan olvasnak majd és rajzolnak az olvasottak alapján.

Svédületes utazás betűháton
Rajzpályázat általános iskolások számára. Beküldési határidő: 2008. május 16.

Svédületes utazás négy remek történettel! A beküldött munkákból kiállítás készül a Bp. XVII. kerületi Diadal u. Általános Iskolában.

Válassz egy vagy több könyvet az alábbi svéd regények közül! Olvasd el és rajzold le élményeidet, kedvenc szereplőidet! Küldd el a megadott időpontig a következő címre: Diadal Úti Általános Iskola, 1172 Bp. Diadal u. 43-49.
A borítékra írjátok rá: "SVÉDÜLETES".

Enquist, Per Olov: A három barlang hegye
Lagerlöf, Selma:
Nils Holgersson csodálatos utazása
Lindgren, Astrid:
Harisnyás Pippi
Pirosházi történetek

7-8. osztályosok pályázatának címe:
ÍGY LÁTOM SVÉDORSZÁGOT.
Ajánljuk a Lagerlöf regény mellett
Tótfalusi István: Svédország közel van
c. művének illusztrálását.
Kiállításmegnyitó és eredményhirdetés:
2008. junius 9.

ALMA-díj 2008 - SONYA HARTNETT ausztrál írónö

Kedves Bogi!

A 2008. évi ALMA-díj (Astrid Lindgren Memorial Award) nyertese SONYA HARTNETT ausztrál írónö.


Kiváló összefoglalót találtam az ezzel kapcsolatban megjelent cikkekröl a Barnens Bokklubb (Gyerekkönyvkkönyvklubb) blogján svéd nyelven.

A zsűri indoklása:
”Sonya Hartnett (Ausztrália) a modern kamaszkori regény egyik legfőbb megújítója. Pszichológiai mélységgel és a felszín alatt vibráló szenvedéllyel ábrázolja a fiatalok életkörülményeit, az élet sötét oldalainak elhallgatása nélkül. Ezt nyelvi virtuozitással és ragyogó elbeszélőképességgel teszi: a munkássága erőforrást jelent.”

Azt hiszem, nagy volt az öröm a BonnierCarlsen Kiadóban, amikor kihírdették, ki a nyertes, hiszen ők jelentették meg az írónő két regényét svédül. A kiadó honlapján hosszú cikk található Sonya Hartnettről, ebböl idézek:

”Sonya Hartnett Ausztráliában, Melnbourne-ben született 1968-ban. Az első ifjúsági regényét 13 éves korában írta, és 15 éves volt, amikor az megjelent.
Sonya saját bevallása szerint könyvei az amerikai rémromantika zsánerébe tartoznak. Hartnett könyveiben fekete humor található, amitől a borzasztó és reménytelen események egyszerre lesznek komikusak és tragikusak.
Könyveit gyakran az a kritika érte, hogy túl bonyolultak, túlságosan komoly témákkal foglalkoznak, és nyelvileg túl kifinomultak ahhoz, hogy az ifjúsági irodalom zsáneréhez lehessen sorolni őket. De Sonya elutasítja ezt a kritikát. Nincs kész célcsoportja. A fontos maga a mondanivaló, és hogy oly módon fejezhesse ki magát, ahogy akarja. És ez nyilvánvalóan sikerül is neki. Sonya Hartnett 18 könyvet írt, közülük két felnőtteknek szóló regényt. Több irodalmi díjat is nyert, és a könyvei megjelentek Angliában, az USÁ-ban, Kanadában, Olaszországban, Norvégiában, Dániában és Svédországban.”

Bogi, ha Sonya könyveit szeretnéd olvasni, azt angolul tudod csak megtenni, mert magyarul még egy sem jelent meg közülük. Azt hiszem, ez a fajta ifjúsági irodalom teljesen hiányzik a magyar könyvpiacról, pedig lenne rá igény.

Sok-sok üdvözlettel:

Melissa

2008. március 9., vasárnap

Thomas és Anna-Clara Tidholm Snälla barn avagy hogyan lesz egy képeskönyvből lesújtó társadalomkritika


Kedves Bogi!

Az Északi Akvarellmúzeum képeskönyv szemináriumán a Tidholm házaspárral Ulla Rhedin kritikus beszélgetett. Anna-Clara Tidholm legkisebbeknek szóló könyveit jól ismerem, hiszen amikor Mazsola pici volt, sokat olvastuk a Ture-sorozatot. Anna-Clara elnyerte az összes lehetséges svéd díjat, köztük az August-díjat is 2002-ben, az Adjö, herr Muffin (Agyő, Muffin úr) címü könyvért, ami egy tengerimalac haláláról szól.
Thomas Tidholm felolvasta legújabb képeskönyvük, a Snälla barn (Jó gyerekek) szövegét. Amikor befejezte, a nézők között mély, döbbent csend honolt. Ulla Rhedin elmondta, hogy ez a könyv nagy vitát váltott ki, és többen is úgy tartották, hogy ez nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek való. Nos, a könyv lesújtó társadalomkritika a mai modern társadalomról, a felnőttek individualizmusáról, a családok szétbomlásáról, és arról, hogy vajon mi is történik majd a gyerekeinkkel, ha így folytatjuk tovább. Azt hiszem, a legtöbben lelkiismeretfurdalást éreztünk, amiért tudjuk, hogy ilyen a helyzet, mégsem teszünk semmit. A könyv megrázó élmény!
A következő napilapokban olvasható kritika a könyvről: Göteborgs-Posten, Dagens Nyheter, Expressen.
Stina Zethraeus a DN-ben a következőket írja:
”Való igaz, sok helyen így néz ki a gyerekek világa. De nem is tudom, hogy ez egy szuverén gyerekkönyv-e ezen valóság feldolgozására. Inkább egy vitakönyvnek érződik – annak pedig borzasztóan nagyszerű.”
Björn Wiman véleménye az Expressenben:
”Magam úgy látom ezt (a kérdést), mint egy folyamatban lévő társadalmi kísérlet mély, az apokaliptikus határán lévő ábrázolását, ami útban van ahhoz, hogy dugába dőljön.
Egy felnőtt számára lehetetlen a könyvet csak szó szerint olvasni: két kislány – féltestvérek, sejthetően hat és kilenc évesek – hazajönnek az iskolából. Koruk elragadó kulcsos gyerekei. Az anyuka telefonál, hogy későn jön haza, Leif, a férfi Észak-Svédországból telefonál, és azt mondja, hogy lekéste a repülőgépet. Később az anyuka újra telefonál: nem akar hazajönni, valószínűleg talált egy másik férfit. Thomas Tidholm szövegének magába szívó sötétsége egész idő alatt az Anna-Clara Tidholm szabadalmazott naivizmusában lévő fénnyel találkozik.
Képeiben megjelenik a modernizmus is, mobiltelefonok, Furbiebabák és lapos tévéképernyők. És természetesen az új családszerkezet, amit már darabokra tört a stressz és a (felnőttek) megfeszített élettempója.
És aztán itt van még Julia, egy öreg néni, aki a semmiből bukkan elő, mint a gyerekek egyedüllétének csöndes tanúja. Az ő jelenléte az, ami végérvényesen megbontja a realizmust. Lehet, hogy ő egy tehetetlen őrangyal?
Itt ugyanis nemcsak egy válásról vagy összeroppant családi konstellációban élö gyerekekröl van szó. Hanem egy olyan társadalomról, ahol a felnőttek a saját elégtelenségük feletti felelősséget a gyerekeikre hárítják át. Akik érzékeltetik, hogy részt akarnak venni (a gyerekek életében), de már nincs hozzá erejük, hogy ezt meg is valósítsák. Vannak halszeletek a fagyasztóban. Meg húsgombócok. A jó gyerekek maguk meg tudják sütni. Nem vagyok benne biztos – ahogy azt már mondtam –, hogy a családom kisebb tagjai egyetértenek velem, de ez a könyv a leglesújtóbb olvamányok közé tartozik, amit eddig olvastam nekik.”

Bogi, hogy látod, jellemző ez a kép Peperóniában is, vagy ott minden gyerek békés, boldog családban él?

Forró üdvözlettel a hideg, szeles Göteborgból:

Melissa




Az Északi Akvarellmúzeum kiállítása

Kedves Bogi!

Csütörtökön az Északi Akvarellmúzeumban (Nordiska Akvarellmuseet) jártam, ahol egy továbbképzésen vettem részt. A téma a gyerekkönyvillusztráció. A múzeumban március 8-ig lehetett megtekinteni egy kiállítást A kép, a gyermek, az elbeszélés címmel, ahol több országból származó művész munkáit állították ki. A kiállítás ideje alatt több elöadásra és szemináriumra is sor került.
A múzeum honlapján 20 kép tekinthető meg a kiállításból.
Az szeminárium, amin én vettem részt a képeskönyvekröl szólt. A Tidholm házaspárral Ulla Rhedin beszélgetett. Ulla képeskönyvkutató (Kérem nem csodálkozni, mert ilyen is van!), 30 éve foglalkozik gyerekkönyvekkel, a stockholmi egyetemen tanított, a Dagens Nyheter liberális napilap kritikusa. Tagja az ALMA-bizottságnak, így ö az egyik azok közül, akik eldöntik, ki kapja meg a díjat (5 millió korona). Sajnálom, hogy az idén nincs magyar jelölt.
Ulla Rhedin egy dolgot hangsúlyozott: GYEREKPERSPEKTÍVA a svéd gyerekkönyvekben.
Amikor a lányom néhány hónapos volt, és elkeztünk könyvtárba járni, meglepve és örömmel tapasztaltam, hogy milyen nagyszerü sorozatok vannak már a legkisebbeknek. Itt volt Ture, Max, Ludde, Emma, Totte, Bu och Bä, hogy csak néhányat említsek. Ez teljesen új volt a számomra. Azt tapasztaltam, hogy ezekre a könyvekre a gyerek nagyon jól reagált. Ráadásul a szülő számára is érdekesek voltak. Úgy hívják őket, hogy “pekböcker” vagyis “mutogatós könyvek”, ahol az ember állandóan rámutat a képre. Most megtudtam, hogy az első ilyen jellegű könyv a Tidholm házaspár Knacka på (Kopogtatni) című könyve volt, amit aztán egyre több követett.
Ulla Rhedin elmondta, hogy ezek a könyvek exportcikket jelentenek az ország számára. A jellemzőjük, hogy a gyerekek saját hangján szólalnak meg, a képek pedig a gyerekek szintjén vannak.
Az illusztrációs kiállításra térve Ulla rámutatott, hogy a kiállított képek művészi munkák, és vitatott, hogy ezek egyáltalán gyerekeknek valók-e. Amikor svéd könyvtárosokat kérdez arról, hogy megvennék-e ezeket a könyveket a könyvtár számára, a válasz általában nem. Hiába, minden újat meg kell szokni.
Egy művészt emelt ki, Maira Kalmant az USÁ-ból, aki olyan illusztrációt alkalmazott már 20 évvel ezelőtt a könyveiben, amit ma modern művészetnek neveznek.
A kiállító művészek között volt Carll Cneut is Belgiumból. Ha jól tudom, ő részt vett a budapesti illusztrációs fesztiválon. Nekem nagyon tetszik az elefántos és pillangós könyve.
A kiállítást megtekintve megállapítottam, hogy Peperóniában is nagyon sok tehetséges illusztrátor van. Elég, ha csak végiglapozzuk az Egyszervolt című könyvet, és megnézzük a sok modern, érdekes képet. Azt hiszem, hogy a magyar képeskönyvkiadás egy nagyon szép, érdekes és izgalmas korszak előtt áll. De mint tudjuk, minden kezdet nehéz.

A következő művészek munkáit tekintettük meg:
Ryoji Arai [Japán]
Anna Bengtsson [Svédország]
Lilian Brögger [Dánia]
Carll Cneut [Belgium]




Akin Duzakin [Norvégia]
Fam Ekman [Norvégia]
Wolf Erlbruch [Németország]
Gunna Grähs [Svédország]
Fibben Hald [Svédország]
Anna Höglund [Svédország]
Isol [Argentina]
Maira Kalman [USA]
Dorte Karrebaek [Dánia]
Eva Lindström [Svédország]
Kristiina Louhi [Finnország]
Jockum Nordström [Svédország]
Svein Nyhus [Norvégia]
Cato Thau-Jensen [Dánia]
Anna-Clara Tidholm [Svédország]


Taruliisa Warsta [Finnország]

Még egy fontos dolog ragadt meg bennem abból, amit Ulla Rhedin mondott: a 20-30-as évek egyik pszichológiai irányzata szerint, az emberek az ismertet választják az ismeretlen helyett, mert ez biztonságot jelent, és ez túlélési ösztön, ami természetes. Ezért van az, hogy ha egy kisgyerek bemegy a könyvtárba, egy ismert és egy ismeretlen könyv közül az ismertet választja. És ezért van, hogy a szülők is az általuk ismert mesét akarják olvasni a gyerekeiknek.
Ez pedig azt jelenti, hogy hihetetlenül fontos a könyvterjesztők munkája, legyenek azok könyvesbolti dolgozók, könyvtárosok vagy pedagógusok. Mert rajtuk múlik, hogy az új könyvek eljutnak-e az olvasókhoz. És még hozzáteszem: ezért fontosak a továbbképzési lehetőségek, szemináriumok, találkozók gyerekkönyvírókkal, illusztrátorokkal, könyvvásárok, gyerekkönyvfesztiválok.

Mai üdvözletemet egy borús, esős, unalmas Göteborgból küldöm:

Melissa

2008. március 5., szerda

Miért nem olvasnak a magyar gyerekek?

Kedves Bogi!

Amikor tavaly nyáron Peperóniában jártam, mindenkitől csak azt hallottam, hogy a magyar gyerekek nem olvasnak. Én meg sehogysem akartam elhinni, hogy ez igaz. Az év elején aztán megkérdeztem az egyik magyar ismerősömet, akinek a lánya most negyedikes: Valóban nem olvasnak a magyar gyerekek? Vesznek a magyar szülők könyvet ajándékba a gyerekeiknek? A következő választ kaptam:

”Nagyon kevesen vesznek könyvet ajándékba az ismerőseim közül sem, mert egy igazán jó könyv több ezer forintba kerül, és egyből ki lehet olvasni. Nem is nagyon van ideje a magyar gyerekeknek olvasni az iskolai kötelező tankönyveken kívül. A lányom is abbahagyta most még a zeneiskolát is, mert egészen egyszerűen nem fér bele a hétköznapokba semmilyen plussz elfoglaltság.Csak egy példa:
8-13:30 : tanórák
13:30-14:15: ebédelnek közösen
14:30-15:30 : délutáni házi feledat a napköziben
15:30-15:45: uzsonna
16: megyünk értük.
Mi már második éve hazajárunk ebéd után, mert nem készülnek rendesen fel másnapra a napköziben, és mindig 4 óra után kezdtük el itthon megtanulni a tanulós tantárgyakat. Szinte minden órán felelnek vagy dolgozatot írnak. Voltunk kint most is Ausztriában, és nagyon csodálkoznak ezen, mert ott a gyerekeknek egy tanévben tantárgyanként 2 db dolgozatuk van, s év közben nem nagyon kell számonkérésre készülniük. Itt szinte mindennapos a dolog.A téli szünetre is volt feladva 2 tantárgyból a témazáró dolgozatra való felkészülés, amit ma és holnap írnak meg 10-10 leckéből, ami tanulós tantárgy, nem olyan, mint a matek, amit gyakorolni kell esetleg. A gond az, hogy a lányom is még gyerek, aki minden nap szertene játszani az állatkáival, babáival, társasjátékkal, rajzolni akar, szánkózni, korcsolyázni.... Ezért hagytuk abba a zenét is, mert akkor ezekre nem maradt idő. (A hangszeren is elvárják és szolfézsból is a rendes gyakorlást és tanulást.) Karácsonyra az összes ismerősöm általában társasjátékokat is vett a gyerekeinek, mert nagyon szeretünk játszani, s igazán jó játékok vannak, amit még a felnőttek is élvezni tudnak. Viszont a jobb játékok 8-10 ezer forintosak, s ilyenkor szoktunk venni ilyeneket. A keresztgyerekeim 12 és 14 évesek, de még most is ilyen jó kis társasjátékot kértek, s egész szünetben állítólag minden nap játszott a család. Az ismerőseim között nem jellemző a DVD és a számítógépes játék ajándékozása. A könyvesboltban egyébként csodálkoztak is, mert a fánk fánkos könyvből (Bosnyák Viktória: Amikor kivirágzott a fánk fánk) rendeltem 10 db-ot, s a Mikuláscsomagba kapott minden olvasni tudó csemete, s mondták is, hogy nem jellemző a könyvajándék. (Ha őszinte vagyok , akkor be kell vallanom, hogy a lányom is utál olvasni, csakúgy, mint az osztálytársai, mert utálják a magyartanárt-okkal!-s hárítanak mindent, ami a magyarral kapcsolatos. De a lány unokatestvére, aki most harmadikos, sem olvas többet, inkább játszik-ha van ideje.) Hát ilyen ez itt minálunk. Az embereknek pedig egyre kevesebb pénze fog jutni olyan luxusdolgokra, mint könyv, mert most mindennek felemelték az árát, s döntő többség örül, hogy élelmiszerre futja, nemhogy drága könyvekre. A könyv ma luxusnak számít Magyarországon.”

Bogikám, mit szólsz hozzá? Te is így látod?

Sok-sok üdvözlettel:

Melissa

Douglas Foley avagy egy bevándorló író, aki bevándorló gyerekekről ír

Kedves Bogi!

Ma író-olvasó találkozó volt a könyvtárunkban Göteborgban Douglas Foley Angliából bevándorolt íróval, aki iskolai könyvtáros volt egy Stockholm környéki iskolában, ahol a diákok nagy része bevándorló. Írt egy ifjúsági regényt kb. 15 év feletti diákoknak. A 10-12 éves diáklányok, akik könyveket kölcsönöztek tőle, állandóan rágták a fülét, hogy írjon már valamit a számukra is. Addig-addig, hogy ráállt. A lányok egy hónapig minden nap fahéjas csigát sütöttek neki, így tudták megfűzni. Az új könyv egy 11 éves bevándorló fiúról, Habibról szól, aki az élet értelmét keresi. A címe Habib. Meningen med livet (Habib. Az élet értelme). A könyv humoros, a gyerekek imádják, mert sokan tudnak azonosulni vele. Amikor olvastam, hangosan fel-felkacagtam a villamoson.
Douglas elmondta, hogy a BonnierCarlsen kiadóban a szerkesztője mennyit segített neki. Ezt egyébként a legtöbb író megemlíti. A szerkesztő túl hosszúnak találta az első könyv kéziratát. Azt javasolta, jelentessék meg két részben. Douglas sehogyansem akart belemenni. Akkor a kiadó megemlítette, hogy egy részért 50 ezer korona honoráriumot kap, két részért pedig százat. Tovább nem volt vita. A könyv siker lett. Most jelenik meg az 5., ősszel pedig a 6. része. Filmsorozat is készült az első két részböl, 6-részes, ősszel vetíti majd a svéd tévé. Dougles ma főállású író, ösztöndíjat kap. Egyébként nagyon sok tanár ír gyerekkönyveket Szendvicsországban.
Nálunk nyílik a kertekben a krókusz, a réteken pedig a törpenárcisz. Úgy tűnik végre közeledik a tavasz.

Szeretettel üdvözöllek:

Melissa

2008. március 2., vasárnap

Lazacmousse á la Wedel

Kedves Bogi!

Tegnap születésnapi ünnepségen voltunk. A sógornőm északról egy lazacpatét készített. Annyira ízlett, hogy elkértem a receptjét, és most elküldöm neked is. Úgyis több magyar ismerősöm írta nekem, hogy nem érdekli, ha sznobnak tartják, akkor is szereti a lazacot. Ha esetleg nem kapsz füstölt lazacot, nyugodtan kihagyhatod. Anélkül is nagyon finom lesz.
És ha már főzésről van szó, meg kell említenem, hogy pénteken kikölcsönöztem néhány filmet a videokölcsönzőből. Az egyik az Ízlések és pofonok volt. Ahogy azt egy svéd honlapon olvastam, ez egy olyan film, ami mély nyomot hagy az emberben. Szerintem a színészek kitűnően játszanak, a zene pedig csodálatos. Ha még esetleg nem láttad, itt található a magyar leírás, trailer pedig itt.

Kellemes tavaszi napokat kívánok a napsütötte Göteborgból:

Melissa

Lazacmousse á la Wedel



10-12 szelet előételként hidegen vagy 4 adag főételként melegen
Hozzávalók: 400 g főtt lazacfilé, ½ tk feketebors, ½-1 tk só, 1 késhegynyi cayennebors, 2 ek chiliszósz, ½ ek citromlé, 4 ½ dl tejszín, 4 tk zselatinpor, 100 g hidegen füstölt lazac feldarabolva, ½ dl apróra vágott kapor
Szósz: 2 dl krémföl vagy tejföl, 2-3 ek finomra vágott lilahagyma, 3 ek vörös kaviár

A lazacot hagyjuk kihűlni. Kézzel szétmorzsoljuk vagy turmixgépben összekeverjük a borssal, a sóval, a cayenneborssal, a chiliszósszal és a citromlével. Majd kb. a tejszín felét hozzákeverjük. A maradék tejszínben lassú tűzön feloldjuk a zselatinport, és a masszához keverjük.
Egy hosszúkás 1-literes sütőformát kibélelünk fóliával. A lazackeverék kb. 1/3-át beleöntjük. Rászórjuk a füstölt lazac és a kapor felét, majd újra lazackeverék következik, amíg a forma meg nem telik. A formát néhányszor az asztallaphoz veregetjük, hogy a légbuborékok eltűnjenek.
A formát egy nagy nylonzacskóba tesszük, és berakjuk a hűtöbe néhány órára vagy éjszakára.
Éles széles késsel 2 cm vastag szeletekre vágjuk. Cukorborsót, salátát, kaprot, esetleg garnélarákot adunk mellé díszítésként.
A szószhoz a hozzávalókat összekeverjük. 1-2 órára behűtjük.