Ingelin Angerborn: Önskestjärnan (Kívánságcsillag)

Kedves Bogi!

Ingelin Angerborn az egyik nagy kedvencem. A Tildáról szóló könyvsorozatát (5 könyv) több nyelvre is lefordították. Amikor olvasni kezdtem az elsőt, aminek a címe Om jag bara inte råkat byta ut tant Doris hund (Ha nem cseréltem volna el Dori néni kutyáját), mindjárt késztetést éreztem arra, hogy lefordítsam. El is kezdtem, de annyi más dolog jött közbe, hogy a fordítás abbamaradt. Ezt a sorozatot tehát jó szívvel ajánlom a magyar kiadóknak megjelentetésre. Remélem, hamarosan elkészülök majd a próbafordítással is.
Ma azonban Ingelin Angerborn legújabb könyvéről szeretnék írni, ami ugyancsak elnyerte a tetszésemet. Igazi jó gyerekkönyv, az elsőtől az utolsó oldalig, az alsó tagozatos korosztály számára. A címe Önskestjärnan (Kívánságcsillag). A könyvborító illusztrációját Helena Willis készítette, aki Martin Widmark LasseMaja sorozata által vált híressé. A magyar ízlésnek ez a borító túl modern, talán még a svédnek is, de Ingelin Angerborn könyvei annyira közkedveltek, hogy érzésem szerint, nincs túl nagy jelentősége, milyen külsővel jelennek meg a könyvei.
Ingelin honlapján látható, hogy a belgák, németek, norvégok, törökök hogyan változtatták meg a könyvei borítóját.

Az Önskestjärnan című könyvről azt olvastam az egyik kritikában, hogy az írónőnek talán Kafka Átváltozása lebegett a szeme előtt, amikor ezt a regényt írta. (Ki tudja? A kritikusok néha igen találékonyak tudnak lenni.)
Miről is szól a könyv? Astrid összekülönbözik a barátnőjével az iskolában, otthon az anyukája rossz hangulatban jön haza a munkahelyéről, amitől nem lesz jobb a helyzet. Az anyuka megenyhül, Astrid azonban még mindig forrong belül, amikor esti sétára indulnak. Amikor aztán egy hulló csillagot látnak, Astrid azt kívánja, bárcsak kutyává változna, mert a kutyákat mindenki szereti és kényezteti, és nem követelnek meg tőlük semmit. A kívánság pedig a kislány legnagyobb megdöbbenésére beteljesül. A szülők úgy viselkednek, minha a lányuk helyett mindig is kutyájuk lett volna. A kutyaélet pedig egy csomó komikus szituációhoz vezet. Hiszen Astridnak esze ágában sincs pocsék ízű kutyaeledelt enni, ráadásul még a díványról is lezavarják tévénézés közben. A WC-be pisilés pedig kész rémálom. A lány mostmár csak azon morfondíroz, vajon hogyan változhatna vissza emberré. És ahogy az idő telik, egyre inkább kezd kutyává változni. Pl. néha nem érti az emberi nyelvet. És hogy a könyv hogyan végződik? Én is erre voltam kíváncsi, egész idő alatt, amíg olvastam. De nem árulom el, hátha egyszer megjelenik magyarul is. Reménykedjünk…
Svédül tanulóknak ajánlom a könyvből olvasható részletet Ingelin Angerborn honlapján. Azoknak pedig, akik nem tudnak svédül és kíváncsiak rá, lefordítottam.

Üdvözlettel:

Melissa

Részlet Ingelin Angerborn Önskestjärnan című regényéből az írónő honlapjáról

Egy pocsék nap végén Astrid egy hullócsillagot lát. Anélkül, hogy megfontolná, a legelső dolgot kívánja, ami eszébe jut. És akkor a következő történik:
Lassan kinyitottam a szemem, és épp ahogy gondoltam, minden a megszokott volt. Talán nem volt annyira hideg, de ugyanolyan sötét, és anya még mindig ott állt, és a csillagos eget csodálta. Sóhajtottam.
- Aha, szóval haza akarsz menni? – mondta anya, és megsimogatta a fejemet.
Bólintottam. Hiszen ezt már tudta? Hisz már egy negyed órája azt szerettem volna.
- Jó, jó – szólt anya -, akkor hazamegyünk!
Csendben mentünk hazafelé. Attól eltekintve, hogy még mindig korgott a gyomrom, persze. Igazán vágytam már apa virslipaprikása után.
Amikor már közel voltunk a házhoz, hirtelen úgy éreztem, hogy az utolsó métereket futva kell megtennem. Nem a virslipaprikás miatt, hanem mintha a lábaim ezt kívánták volna. Egyszerűen csak egy csomó szaladhatnék. Éppolyan érzés, mint amikor nagyon hosszú ideig egy helyben ültünk az osztályteremben.
Szaladni kezdtem. Ó, milyen csodálatos is volt, hogy végre kinyújtóztathattam a lábaimat!
- Astrid! – kiáltott anya utánam. – Astrid! Ne olyan gyorsan!
De furcsa volt. Csak szaladhatok, ha akarok? És akartam.
Futottam és futottam. Anya pedig egyre kiabált utánam. Meg fütyült! Mikor kezdett fütyülni utánam? Teljesen megőrült?
Egyre gyorsabban és gyorsabban és gyorsabban szaladtam … Ennyire gyorsan soha nem futottam még azelőtt. Mennyire ledöbbennek majd, ha legközelebb futni fogunk tornaórán, gondoltam. És elégedetten mosolyogtam magamban, amikor arra gondoltam, milyen könnyen előzném meg Nadját és Eriket, akik a leggyorsabbak voltak az egész osztályban. Elégedettem mosolyogtam egészen addig, amíg hirtelem meg nem értettem, miért volt olyan könnyű futnom … Amíg föl nem fogtam, hogy kétszer annyi lábam van, mint szokott lenni … Amíg rá nem jöttem, hogy négy lábam van!
Hirtelen megálltam, és lebámultam a lábaimra. Egy láb … két láb … három láb … négy láb … Egy, kettő, három, négy … Egy, kettő, három, négy … De bárhogyan is számoltam, elölről vagy hátulról, csak négy lábam volt. És nem is akármilyen lábak. Négy vékony, barna és nagyon szőrös láb.
Mielőtt még igazából megértettem volna, hogy is áll a dolog, anya utolért. Nehezen fújtatott és nagyon mérgesnek látszott.
- Fúj, Astrid! – mondta anya szigorúan. – Nem szabad csak így elszaladni. Akkor soha többé nem lehetsz szabadon. Szégyeld magad!
Csodálkozva néztem anyára. Szégyeld magad? Hiszen ezt soha nem mondta nekem azelőtt. Legalább is nem így. És mi az, hogy szabadon? Ezt hogy értette?
- Miért nem szabad szaladnom? – kérdeztem.
De a hang, ami elhagyta a számat, egyaltalán nem úgy hangzott, ahogy azt hittem.
- Hav, hav, hav! – hallatszódott.
Anya megsimogatta a fejemet.
- Jó, jó – mondta -, most megyünk.
Mialatt a lifttel felmentünk a hatodik emeletre, lassan, lassan elkezdtem összeadni a négy szőrös lábat, a fújjal meg a szabadonnal meg a havval. És bárhogy is csűrtem-csavartam, nem jött ki más belőle, mint … kutya.
A kívánságom beteljesült.

Mårten Melin Amor anfaller! (Ámor támad!)

Kedves Bogi!

Több kiváló új svéd gyerekkönyvet is olvastam az utóbbi időben.
A szerelemről szól Mårten Melin Amor anfaller! (Ámor támad!) című könyve, ami a 9-12 éves korosztály számára íródott.
A szerző sok humorral meséli el az ötödikes Arthur történetét, aki a húga barátnőjébe lesz szerelmes. A tanító néni Valentin-napon Ámorról mesél a gyerekeknek, és Arthur végig azon töpreng, miért olyan bonyolult is a szerelem. Mindenről Ámor tehet, aki össze-vissza lövöldözi a nyilait, sok zűrzavart okozva ezáltal. Mennyivel egyszerűbb is lenne az élet nélküle! És mennyivel szegényebb! Főleg ha Arthur legjobb barátjának is problémái vannak a szerelem körül. A lány, aki neki tetszik ugyanis Arthurba zúgott bele.
Ezt a könyvet bátran ajánlom a magyar kiadóknak megjelentetésre. Azt hiszem, sok felnőtt is magára ismer, hiszen legyünk bár 10, 50 vagy akár 80 évesek, mindig nagyon nehéz elmondani a szeretett lénynek, mit is érzünk iránta.
Mårten Melin honlapján bele is lehet olvasni a könyvbe. Svédül tanulóknak kiváló nyelvgyakorlás. Ki tudja, egyszer talán szükségük lesz arra, hogy azt mondják valakinek svédül: szeretlek. Akik pedig nem tudnak svédül, azoknak lefordítottam ezt részletet.

Szeretettel üdvözöllek a napsütéses Göteborgból:

Melissa

A kiadó leírása:

Amikor Ámor felhúzza az íját, jobb ha vigyázunk! Ugyanis nagyon rosszul tud célozni. Amikor Arthurt egy nap eltalálja egy nyíl bolondul szerelmes lesz. De teljesen téves lányba! Tammi a legédesebb és legszórakkoztatóbb lány a világon, a fiú mégsem szeretheti! Tammi túl fiatal hozzá, ráadásul Arthur húgának a legjobb barátnője, és nem viszonozza a fiú szerelmét. Legjobb belátni, hogy ez a kapcsolat soha nem fog működni. Arthurnak mindent el kell követnie, hogy a szerelem elmúljon!
Egy váratlan és látszólag lehetetlen szerelem szórakoztatóan és okosan elmesélve.

Részlet a regényböl (Mårten Melin honlapján svédül olvasható)

Hallott valaki egy duci kisbabáról, akit Ámornak hívnak? A tanárom, My, mesélt róla a legutóbbi Valentin-napon. (Valentin-nap február 14-én van. Olyankor virágokat adunk azoknak, akiket kedvelünk.)
Ámor teljesen meztelen, egy nyilakkal teli kosáron kívül, amit a vállán átvetve hord. És egy nyilat tart a kezében. A nyíllal a szegény védtelen emberekre lövöldöz. És tudjátok, mi történik? Szerelmesek lesznek!
Nem tudom, hogyan dönti el, KIBE lesz az ember szerelmes. Lehet, hogy egy név áll a nyilon? Engem mindenesetre eltalált. És ez ANNYIRA IGAZSÁGTALAN! Találd ki, kibe lettem szerelmes! TAMMIBA!
Tammi a legaranyosabb lány a világon, szórakoztató és vidám és hosszú barna haja van. És nagy barna szemei. Ez talán nem tűnik gondnak. Pedig az. Egy nagy probléma. Vagyis jobban mondva kettő. Vagy inkább három, ha utánagondolok. Figyelj:
1. Tammi nem szerelmes belém.
Legalábbis nem tudok róla. De nem ez a legnagyobb gond, mert ezen talán lehet változtatni. A másik két probléma ellen viszont TELJESEN lehetetlen bármit is tenni!
2. Tammi harmadik osztályba jár.
Harmadikba! Én meg ötödikbe. Ez EGETVERÖ különbség! KÍNOS! Van egy csomó hapsi, aki nála fiatalabb lánnyal jár. Én is majdnem ilyen vagyok.
3. Oké, itt jön. A legnagyobb gond. Mert tudjátok, ki Tammi legjobb barátnője? Hát, Ronja.
Ettől bőgni kell. A saját testvérem. Az én nevetséges, irritáló, lehetetlen kishúgom. A LEGZAVARÓBB CSAJ AZ EGÉSZ VILÁGON!
Így már értitek, hogy én meg Ámor nem vagyunk éppen a legjobb barátok.
De ha az embert eltalálták, hát eltalálták.

Katarina von Bredow: Som jag vill vara (Ahogy én akarom)

Kedves Bogi!

Katarina von Bredow svéd írónő, akit a tiltott szerelem írónőjének tartanak, legújabb regényéről először 2007. márciusában a göteborgi gyerekkönyvhéten hallottam, amikor egy este kb. 30 gyermekkönyvíró ült le könyvtárosokkal vacsorázni. Közben bemutatkoztak és beszéltek könyveikről.
Katarina elmondta, hogy legújabb ifjúsági regényének az ötlete akkor jutott eszébe, amikor gyermeket várt, s így adott volt a téma. Azután felolvasott egy részletet a könyvből, ami arról szólt, amikor könyvének hősnője kipróbálja a terhességi tesztet. Döbbent csend követte. Hiszen ezt a pillanatot nők milliói élik át naponta, ki szorongva, ki örömteli várakozással.
A történetben a 15 éves Jessica buliba megy, ahol összejön Arviddal, akibe szerelmes. Kicsit sokat isznak, és végül az ágyban kötnek ki. Nem sokkal ezután a lány ráébred, hogy gyermeket vár, és úgy dönt, hogy megszüli azt. Jessica anyukája, Siv (ejtsd Szív), ezt ellenzi, mert úgy tartja, hogy lánya még túl fiatal az anyaságra, és örökre elrontja az életét. Arvid a történtek után cserben hagyja a lányt. Egyedül barátnője anyukája áll mellé, akiről kiderül, hogy szintén gyermeket vár, és akit saját férje abortuszra akar rávenni. Ám ő is amellett dönt, hogy megtartja gyermekét.
A Som jag vill vara című könyv 2007. augusztusában jelent meg, és szeptemberben a Göteborgi Könyvvásáron Katarina von Bredow elmondta, hogy rengeteg levelet kapott olyan fiatal lányoktól, akik abortuszon estek át, és olvasták a könyvét. Mert akár az abortusz, akár a gyerek mellett dönt is valaki, az mindenképpen meghatározza az egész életét. Ugyan kevesen beszélnek róla, de az abortusz nemcsak egy egyszerű művi beavatkozás, ahogy azt sokan hajlamosak gondolni, hanem egy nő életében komoly lelki válság.
Az abortusz kérdésével először Ingmar Bergman svéd rendező Jelenetek egy házasságból című filmjében találkoztam, amikor a férj arra kényszeríti a feleségét, hogy vetese el a gyerekét. Akkor még magam is kamasz voltam.Soha nem fogom elfelejteni.
Ez a kérdés tehát rendkívül fontos egy kamasz lány életében, hiszen a védekezés kérdése egy nőt egész termékeny életében végigkíséri. Emlékszem, hogy szülés után két hónappal a szülésznő a legújabb fogamzásgátló tabletta szedését javasolta Göteborgban, amit egész életemben szedhetek. Mondtam, hogy az én szervezetem olyan okos, hogy pontosan tudja, mennyi hormont kell termelnie, és nem kívánom kívülről manipulálni. Tudom, hogy a gyógyszergyártó cégek milyen hatalmas összegeket zsebelnek be a fogamzásgátló tabletták eladásából. Arról viszont a szülésznő nem szólt, hogy a tengerpart mentén a halak tele vannak női hormonokkal, hiszen a nők által kipisilt gyógyszermaradványok a szennyvízzel a tengerbe kerülnek. Ezeket a halakat azután valószínűleg meg is esszük. Apropó, erről jut eszembe, hogy a svéd ifjúsági regényekben az egyik téma a környezetszennyezés is. De mi az nekünk! Utánunk az özönvíz!
Tehát Katarina von Bredow legújabb regénye is kivállóan alkalmas arra, hogy elolvasása után fontos kérdéseket vitassunk meg a fiatalokkal a tanítási órán.
Nos, ez a könyv egyelőre csak svédül olvasható, így csak azoknak ajánlhatom, akik bírják ezt a nyelvet.

Sok-sok üdvözlettel:

Melissa

Katarina von Bredow: Som jag vill vara (Ahogy én akarom)

A kiadó leírása:
Jessica 15 éves, amikor elveszíti a szüzességét és teherbe esik. A környezete megpróbálja rábeszélni az abortuszra, de hosszas mérlegelés után úgy dönt, hogy megtartja a gyermeket. A barátja pánikszerűen menekül a felelősség alól, a szülei pedig egyáltalán nem értik a lány döntését. De barátnője édesanyjában, aki szintén gyereket vár, támaszra talál. Két nő találkozik így, generációs határokon túl.

Idézet a Götebors-Posten napilap kritikájából:
"A Som jag vill vara című regény egy tinédzserterhességről szól, ami nem abortusszal, hanem az életre adott igenlő válasszal végződik. A főszereplő, a tizenöt éves Jessica, nem akar élete hátralévő részében azzal a tudattal élni, hogy megölte a gyermekét. Úgy dönt csaknem mindenki véleményével szembeszállva, hogy megszüli azt. És így is tesz."

Részlet Katarina von Bredow Som jag vill vara című regényéből:
"- Beteg vagy, kicsim?
Jessica érzi, ahogy hirtelen fojtogatni kezdi a sírás, nagyot nyel és pislog. Köhint.
- Nem ... csak fáradt vagyok, azt hiszem ...
- Akkor feküdj le korán ma este. Van leckéd?
A fejét rázza, bár igazából azt sem tudja, így van-e. Az utóbbi időben fogalma sincs a leckéről. Siv a karjára teszi meleg kezét, és Jessica hirtelen azt szeretné, ha megint kislány lenne, bebújhatna anya ölébe, és újra nyöszöröghetne. De már nem gyerek. Tizenöt éves és egyedül van az aggodalmával.
- Jut eszembe - mondja Siv és feláll. - Kaptál egy képeslapot Johntól.
Levesz egy képeslapot a konyhaszekrényről, és átnyújtja Jessicának. A gombóc a torkában még nagyobbra nő, amikor meglátja a jól ismert, könnyedén odavetett kézírást, és Jessica újra nyel egyet, keményen és irritáltan.
- Mit ír? - kérdi Siv.
Jessica grimaszol egyet.
- Ne akard elhitetni velem, hogy nem olvastad! Azt hiszed, most jöttem le a falvédőről?
Siv mosolyog, hogy így rajtakapták.
- Ne haragudj.
Jessica elolvassa azt a pár sort arról, hogy milyen meleg van, és hogy minden annyira jó, amennyire csak lehet, "amikor az ember a világ másik végén van az ő Sessája nélkül". Sessa, ez Jessica. Johnon kívül senki más nem hívta így. Valójában ez annyira furán hangzik, amennyire csak lehet. Csupán egy régi mese. Az elbeszélés Sessáról és Long John Silverről. De épp most az élet brutális valóság, semmi egyéb, és az a két méter magas John az esüsthajával nincs itt, lemondott róla. Ez már csak így van. Egyébként sem kereshette volna meg a félelmével, akkor sem, ha még ott lenne a lakásban a Búza utcában. A Búza utca most ugyanolyan messze van, mint Taiwan.
Egy kicsivel később Jessica az ágyban fekszik egy csésze gyógyteával az éjjeliszekrényen és fejhallgatóval a fülén. Holnap megcsinálja a tesztet. Hiszen muszáj. Nem jött meg a menzesze. Nem jön, mostmár csak be kell látnia. Hiszen hamarosan itt a következő menzesz ideje! Talán lehet egészen más oka is. Mindenesetre meg kell csinálnia a tesztet. Hiszen egyáltalán nem nehéz. Csak rá kell pisilnie egy pálcára. Pofonegyszerű.
Csak arra kell ügyelnie, hogy ne találkozzon össze Sivvel útban a WC felé és vissza. Hát persze, hogy befér a köntöse zsebébe, de mégis. Jessica inkább azt szeretné, ha egy heroininjekción kapnák rajta! Vagy mégsem, azt sem szeretné. Csak majdnem.
A rádiós órát beállítja öt órára, megissza a teáját, és a fal felé fordul. Aludni. A holnapi partira gondolni, Arvidra gondolni, világos gondolatokat gondolni. Aludni.
Az éjszaka centiméterről centiméterre nehezedik rá. Talán el is szundít néha-néha, de leginkább ébren fekszik és a sötétséget vagy a rádiós óra merev számait nézi. Hallgatja a saját szívverését. Mindenesetre úgy érzi, hogy hallja a dobbanásokat. Talán a pulzusa kong a fül vékony vérereiben. A hasa még mindig puffadtnak érződik. Vagy csak képzeli? Még a mellei is érzékenyeknek tűnnek, és nagyobbak, mint máskor.
Négy órakor nem bírja tovább.
Felkapcsolja az éjjelilámpát, odamegy az íróasztalhoz, kihúzza a fiókot, és kikotorja a hosszúkás dobozt azokkal a kék betűkkel. Clearblue. Jessica felveszi a világossárga frotírköntösét. A dobozt betolja a matrac alá, a pálcát a zsebébe dugja.
Csendesen, csendesen nyitja az ajtót, nyugodtan megáll és hallgatózik. Siv egyenletesen és álomtól elnehezülten lélegzik a szomszéd szobában. Jessica lábujjhegyen kioson a fürdőszobába, kezével keményen szorítva a tesztet a zsebében, felkapcsolja a lámpát, és gondosan bezárja maga után az ajtót. A neoncső fénye sápadtnak és hidegnek tűnik ilyentájt. Kellemetlennek. A tükör fölött is meggyújtja a lámpát. Annak a fénye egy kicsit sárgább és barátságosabb.
Egész testében remeg, amikor ráül a WC-ülőkére, a pálcát a hüvelyk- és mutatóujja közé fogja és lefelé maga alá tartja. Az ujjai olyan merevek és reszketősek, hogy majdnem beleejti a tesztet a WC-be.
Öt másodperc.
A vizelet a kezére is rácsorog. Képzeld csak, ha akkor nem működik, ha az ablakokra is ráfolyik? Csaknem így reméli. Hogy nem fog működni.
A korábban fehér beszívórész világos rózsaszínű, amikor újra előhúzza a lécet. Lehajtja a WC fedelét, és a tesztet ráteszi a mosdókagylóra.
Aztán csönd lesz. Akkora csönd, hogy susogást hall a fejében.
Két perc. Jessica számol.
Arra gondol, hogy inkább oldalra pillant, és a törülközőket bámulja két percig, de nem megy, a szeme nem mozdul, csak a két apró ablakot lesi a fehér műanyag tartóban. A legkisebb ablakban hirtelen egy jól látható, kék csík bukkan fel, ami arról árulkodik, hogy a teszt úgy működik, ahogy kell. És ezzel csaknem egyidőben a jel kezd előtűnni a másik ablakban is. Először halvány és nem meghatározható, de azután egyre sötétebb. Ezek után már nem lehet semmit hibásan csinálni vagy megkérdőjelezni. Mielőtt még negyvenig számolhatott volna, ott van már egy határozott és teljesen késéles pluszjel.
Jessica lélegezni próbál. Hiszen két perc áll a használati utasításban. Talán csak addig leolvasni az eredményt, amíg a pontos idő el nem telt? Talán az egyik vonal újra elhalványodhat?
A susogás a fejében zúgássá növekedik.
Tudja, hogy megpróbálja becsapni önmagát. Tudja, hogy a csík nem halványul el, és tudja, hogy ezt már előtte is tudta, hogy a teste tudta, bár az agya megtagadta ennek megértését.
Terhes.
Reggel négy óra van, péntek és Jessica tizenöt éves. Egyetlen egyszer szeretkezett életében védekezés nélkül, és terhes."

A részlet a szerző hozzájárulásával került fel a blogra.

Per Nilsson: Hjärtans Fröjd (Szívgyönyör)

Kedves Bogi!

Ma az egyik kedvenc ifjúsági regényemről írok. Nagyon remélem, hogy egyszer Peperóniában is kiadják. A címe Hjärtans Fröjd (Szívgyönyör), és Per Nilsson írta 1992-ben. Ezt a könyvet még ma is előszeretettel olvastatják a tanárok, könyvtárosok az iskolában.
Hjärtans fröjd valójában a citromfű növény, latin nevén Melissa Officinalis, svéd népi elnevezése. A regényben így nevezi a fiú a lányt, akinek Ann-Katrin a neve. A könyvben egy kamaszfiú meséli el első szerelme történetét úgy, hogy abban valamennyien magunkra ismerünk. Végtelen melegséggel ír Per Nilsson hőséről, aki a szerelem minden boldogságát és kínját megtapasztalja. A történet fantasztikusan jól van felépítve, és csak a végén derül ki, miről is szól valójában. Ezért nem árulok el róla sokat. Hátha egyszer Te is olvashatod.
Per Nilsson a svéd ifjúsági regény koronázatlan királya. Svenne című ifjúsági regénye 2006-ban August-díjat nyert. Egyik regényéből pedig film is készült Hannah med H címmel.
Az egyik honlapon Per Nilsson maga így nyilatkozik a Hjärtans Fröjd című regényről:
“A regényeim közül a legolvasottabb a Hjärtans Fröjd. Ez egy elbeszélés a szerelemről … vagyis minden esetre egy elbeszélés egy tizenhatéves fiúról, aki az első tapasztalatokat szerzi a szerelembe esés, a vágy, a szex, a csalódás és a féltékenység terén. Talán egy elbeszélés a szerelemről is. A fiú szomorú, amiért a szerelem véget ért. Sír. Sírnak a fiúk? Igen, a fiúk sírnak, amikor a szerelem véget ér.”
Nos, 2007-ben megjelent a könyv folytatása, The Return of Hjärtans Fröjd címmel. Ez annyira modern magyar szemmel, hogy szerintem legalább 20 évnek kell eltelni, mire megjelenthet Peperóniában. Vagy lehet, hogy nincs igazam?
Mindenesetre lefordítottam egy részletet a Hjärtans Fröjd című regényből. Remélem, tetszeni fog. Jó szórakozást!

Szívélyes üdvözlettel:

Melissa

Per Nilsson a már említett honlapon így ír önmagáról:

Én nem írok mindenkinek

Igen, ifjú embereknek írok könyveket,
Ám nem írok mindenkinek

Én neked írok,
Te, aki álmokkal és fantáziával telíted a fejed,
S aki a valóság lámpaoszlopainak rohansz,
Újra és újra,
Neked írok,
Te, aki az életre gondolsz, hogy milyen s milyen lehetne,
Te, aki a halálra gondolsz
Én neked írok,
Te, aki listákat írsz fontos dolgokról,
Te, aki próbálod megérteni a dolgok összefüggéseit,
Te, aki az életröl elmélkedsz, amiben élünk,
S hogy a világ miért úgy néz ki, ahogy kinéz,
S arról, hogy a jövö hogy lesz és hogyan lehetne,

Én neked írok,
Te, aki tudod, hogy más vagy, mint a többiek,
S neked, Te, aki magadra ismersz,

Én neked írok,
Te, aki ott sírsz az éjfekete reménytelenségben,
S neked,
Te, aki nevetsz,
Aki tudja, hogy az élet szép,
S hogy az élet izgalmas kaland,

Én nem írok mindenkinek,
Én neked írok.

Részletek a Hjärtans Fröjd című könyv fülszövegéből:
Egy ködös novemberi reggelen, mint mindig a busz leghátuljában ült iskolába menet. Már akkor, amikor a busz lassítani kezdett a megállóban, megpillantott valami vöröset, valami vöröset, ami nem szokott ott lenni, és amikor az a vörös hajú lány felszállt, az az érzése támadt, hogy a lány beragyogta az egész buszt. Igen, így történt ez első alkalommal, amikor meglátta. Vajon már akkor tudta, hogy ő Szívgyönyör?

”Épp így volt ez, a te és az én első szerelmem, ugyanilyen mély és komoly, ugyanilyen élesen váltakozva eufória és vigasztalhatatlanság között. Per Nilsson úgy ír arról, amit mindannyian átéltünk, hogy újnak és frissnek érződik. Ez csakugyan csodálatraméltó teljesítmény!”
Mats Berggren, Aftonbladet

”Nagy beleéléssel és magára ismerő mosollyal olvassa az ember ezt az első Szerelemről szóló könyvet, nagy SZ-szel. Per Nilsson a közepébe talál annak az életkérdésnek, ami körül valójában minden forog – a szerelem és a vágy.”
Lars Karlstrand, Sundsvalls Tidning

Hjärtans Fröjd első díjat nyert a Rabén&Sjögrén Kiadó ”Legjobb szerelmes regény” pályázatán 1992-ben, 1997-ben elnyerte a tekintélyes Deutscher Jugendliteraturpreist, 1999-ben pedig a holland ”The Silver Kiss” díjat.
Hjärtans Fröjd Per Nilsson legismertebb regénye, kb. 10 nyelven jelent meg, többek között az USÁ-ban, ahol nagyon szép recenziókat kapott.

Per Nilsson: Szívgyönyör (részlet)

Előkészületek Szívgyönyörre

Nem lehetett véletlen. Nem minden.
Ennek így kellett történni.
Valakinek akarnia kellett.
Lennie kellett egy forgatókönyvírónak. De ki az? Nem lehetett csupán véletlen,

hogy az anyukája júniusban éjszakánként kezdett dolgozni a kórházban,

és

hogy az iskola egy hétfői napon fejeződött be ebben az évben, első alkalommal a világtörténelemben, és

hogy anya és Krister és Hanna a nyaralóba utazott a nyári szünet előtti utolsó hétvégén, és

hogy ő otthon maradt, hogy becsomagoljon az USA-út előtt,

és

hogy éppen azon a pénteken találkozott a lánnyal a buszon útban hazafelé az iskolából, és

hogy a lány elmesélte, hogy az anyukája egész hétvégén dolgozni vagy aludni fog, és

hogy ő meg elmondta, hogy egyedül lesz egész hétvégén

és

hogy a lány azt mondta:
- Ma este diákbuliba megyek. De holnap este talán haza tudnék menni hozzád. Igazán fölösleges, hogy a német nyelvtankönyvem ott hánykolódjon nálad egész nyáron. Amikor az USÁ-ban leszel meg minden. Kihasználhatnám az alkalmat, hogy elmenjek érte. Vagy van valami más terved?
Nem, túl sok száll futott össze ott. Nem lehetett csupán véletlen.
De ki volt az, aki a forgatókönyvet írta? És mi volt az értelme? Volt egyáltalán értelme?

- Vagy valami más terved van?
- Holnap este?
Úgy tett, mintha gondolkodna.
- Nem ... nem, semmi különös ...
És a lány így szólt:
- Akkor úgy nyolc után ott leszek. Amikor anya elmegy a munkába.
- OKÉ, jó – mondta.
És a lány leszállt a buszról, ő pedig úgy határozott, hogy vesz egy csomag óvszert.
A biztonság kedvéért.

Még életében nem vett óvszert. Hiszen manapság már nincs is senki, akinek gondot okozna, hogy egy csomag óvszert vegyen? Ugyebár nem létezik senki, aki azt gondolná, hogy ez kínos? Miért is lenne kínos? Teljesen természetes dolog. Már a középső tagozatban megtanulják a gyerekek, milyen jó dolog is az óvszer. És milyen fontos!
Egy csomag óvszert venni éppoly egyszerű, mint egy liter tejet. Csak be kell menni az üzletbe, elvenni, amit akarunk és fizetni a pénztárban.
Szia anyafej, csak leszaladok a boltba és veszek egy csomag óvszert a hétvégére.
Így mondaná az ember az anyjának. Teljesen természetes dolog.
Felsóhajtott.
Egész délután próbálta bemagyarázni magának, hogy a legeslegtermészetesebb dolog az, amire készül, csak egy közönséges vásárlás, s ezen egyáltalán nem kell morfondírozni.
Most ott állt a Konsum üzletben, és összehasonlította a különféle samponok árait, tanulmányozta a borotvapengéket és a borotvakrémeket, és lassan, feltűnés nélkül közeledett ahhoz a helyhez, ahol az óvszercsomagok lógtak.
Már akkor, amikor hazajött az iskolából, elbiciklizett egy trafikhoz, ahol tudta, van egy óvszerautomata, mert ha mármost még annyira természetes dolog is egy csomag óvszert venni, mint egy liter tejet, azért még egyszerűbbnek tűnik csak úgy beledobni néhány koronát az automatába és kiszedni, amit akar. Anélkül, hogy egy szót is kellene szólnia, ráadásul kíváncsi pillantások nélkül.
Az automatát természetesen szétverték és kifosztották.
Aztán sorjában bement az ICA, Minilivs és Közelivásárlas üzletekbe, de az óvszerek mindhárom helyen a pénztár fölötti polcon bújtak meg, a cigarettával és a dohánnyal együtt, úgyhogy az ember kénytelen volt előremenni az eladóhoz és közölni:
- Hrm. Egy csomag olyat is.
Vagy:
- Melyik fajta a legjobb ott azok közül az óvszerek közül? Ön melyiket használja? Aha, akkor azt a kék csomagolásút veszem… Mibe kerül?
Vagy valami hasonlót.
De
az ICÁ-ban az eladónő nagyon édes és nagyon nőies volt

és
a Minilivsben az eladó ismerte az anyukáját és

a Közelivásárlásban éppen jött egy lány az osztályból és beállt a háta mögé a sorba, pont akkor, amikor elszánta magát arra, hogy támadásba lendüljön. Gyorsan tervet változtatott:
- Egy csomag… ö… egy kis Prince cigarettát.
- Dohányozni kezdtél? – kíváncsiskodott az osztálytársa.
- Csak ha buliba megyek. Ma házibuliba megyek – lódította.
- Aha, persze.
Ezért aztán most ott állt a Konsumban egy kosárral a kezében, és lassan, de biztosan közeledett az óvszerek felé. Egy csomag burgonyaszirommal, egy csomag sajtkarikával és egy liter aludttejjel a kosarában.
Most vagy soha. Most ott állt pontosan az óvszerek elött. Egy gyors pillantás jobbra, egy gyors pillantás balra, aztán hirtelen mozdulattal magához rántott egy csomagot és bedugta a burgonyaszirom alá.
Hát persze. Pofonegyszerű.
Mostmár csak a fizetés volt hátra.
A pénztárban egy férfi eladó ült. Nagyszerű.
Pofonegyszerű.
De…
Megtorpant, és letette a bevásárlókosarat. Képzeld csak, ha odaérek, gondolta, és sorba rakom a futószalagon a következőket:
egy csomag burgonyaszirom
egy liter aludttej
egy csomag sajtkarika
egy csomag óvszer.
Gondold csak el, az eladó sejtelmesen rám mosolyog, rám kacsint és így szól:
- Szóval, mártogatás lesz ma este. (Svédországban a burgonyaszirmot az aludttejbe mártogatják – a ford.)
Sóhajtott egyet, visszament az üzletbe és magában káromkodott:
- A francba, a francba, a francba.
Nem volt képes végrehajtani.
A svéd ifjúság egybehangzó véleménye alapján, az 1990-es években teljesen természetes és normális dolog óvszert venni a Konsumban.
Ő nem volt normális.
Verítékező tenyérrel ment az egészséges élelem polchoz. Ott letette a kosarat a földre a barna rizs és a zöld lencse elé, leguggolt, villámgyorsan körbenézett és becsúsztatta az óvszercsomagot a kabátja belső zsebébe.
A kosarat otthagyta, és elindult a kijárat felé.
Aztán, hogy az eladó véletlenül gyanút ne fogjon, vett egy esti újságot.
- Semmi mást?
- Nem, köszönöm.

Nahát akkor.
Pofonegyszerű.
Most van egy csomag óvszere. Hisz nincs ebben semmi különös?
Most tehát készen állt.

A részlet a szerzö engedélyével került fel a blogra.

Martin Widmark: Kék Tükör Antikvárium (részletek)

A Kék Tükör Antikvárium című ifjúsági regényben Dávid és Larissza kutat egy tudós, Melkior után. Amíg Dávid szülei Afrikában dolgoznak, Dávid egy idős titokzatos tudós antikváriumában száll meg. Melkior azonban egy napon nyomtalanul eltűnik, és mindössze egy kódolt üzenetet hagy maga után. A nyomozásban Dávid osztálytársa, a Szent Petervárról éppen Svédországba költözött Larissza segít.

Úgy gondoltam, beszélek Larisszával, még mielött elkezdödik a tanítás. De, az utolsó pillanatban estem be az elsö órára, Larissza pedig napként tündökölt, amikor beléptünk az iskola számítógép-termébe.
- Óh – mondta amikor a számítógépe halk zümmögéssel elindult, majd az egyre gyorsabban villogó betűk és ábrák láttán boldogság töltötte el. - Ez irtó klassz lesz, Dávid – lelkesedett, és még a száját is megnyalta.
Az informatika-tanár, egy harmincas éveiben járó nő, ismertette az előttünk álló tanfolyamot, és kihangsúlyozta, a legeslegfontosabb az, hogy megértsük, mennyire lényeges a védekezés.
- Most szexuális felvilágosítás következik – bőgte mögöttünk szarvasként Ricke mutáló hangján.
A tanárnő komolyan ránk nézett, és közölte, hogy ebben bizony sok igazság van.
- Meg kell tanulnotok – mondta -, hogy minden olyan számítógéppel végzett munka vagy szórakozás, ami valamilyen formában bármely hálózati kapcsolaton keresztül történik, sok veszélyt rejt. Ezért komolyan kell venni, tisztában kell lenni a veszélyekkel és kezelni, védekezni kell ellenük. - Természetesen, ez nem szabad, hogy elriasszon benneteket – folytatta.
Larisszára néztem. Érdeklödéssel hallgatta a tanárnőt, aki tovább bizonygatta, hogy az információs hálózatok fejlődése éppen most formálja át gyökeresen a világot.
- Nektek tehát részt kell ebben vennetek – mondta a tanárnö, miközben mutatóujját a levegőbe emelte. – Máskülönben kívül rekedtek a vitákból és a demokratikus eszmecserékböl. Informatikai analfabéták maradtok. De éppen úgy, ahogy mi emberek a mi emberi interakciónkban egész idö alatt kockázatoknak tesszük ki magunkat, úgy akkor is, amikor egy számítógépen dolgozunk, számításba kell vennünk azt, hogy mit akarunk elmondani és mennyit szeretnénk elárulni saját magunkról.
Hacsak tudta volna, milyen jól értettem, miről beszélt, gondoltam magamban. Egész életemben inkább csendben maradtam, minthogy hagytam volna, hogy bárki is bekukkantson a lelkembe. Akarom mondani, egészen addig, amig Larissza föl nem bukkant az osztályban.
- Nos, akkor miféle védekezés is áll a rendelkezésünkre? – kérdezte a tanárnő és végignézett az osztályon.
- Tűzfalak és vírus elleni védekezés – felelte Larissza -, s úgy tünt, hogy nagyra tartotta az informatika-tanárnö bevezetőjét.
- Így igaz – helyeselt a tanárnő és elmagyarázta, hogy ma majd arra kell koncentrálnunk, hogy egy tűzfal hogy működik.
Először végigvette azokat az elveket, amelyek leírják, hogyan védhetjük meg a gépünk vagy hálózatunk biztonságát egy tűzfal segítségével, hogy aztán az óra közepe felé egyedül gyakorolhassunk.
- Most pedig egy olyan saját digitális tűzfalat készíthettek, amelyen még egy számítógépes zseni sem képes áttörni.
Azután végigkalauzolt bennünket a gateway-kódokon és a különféle féreg-kombinációkon, hogy aztán hagyjon egy véletlenszám-generátort egy olyan identitást kiválasztani, ami teljesen személyre szabott volt a számunkra.
Néha-néha Larisszára pillantottam, aki követte a tanárnő utasításait, láttam azonban, hogy közben valami mással is foglalkozik. Úgy tűnt, hogy ez a munka teljesen lekötötte a figyelmét. Az óra vége felé a tanárnő így szólt:
- Most pedig hölgyeim és uraim, önök egy tökéletesen biztonságos számítógép előtt ülnek. Senki sem tud behatolni a hardverükbe, így hát csendben és nyugodtan dolgozhatnak.
Akkor felvillant a képernyőm és egy kis dialógus ablak jelent meg: „HA MEG AKAROD TUDNI AZ IGAZSÁGOT, KATTINTS IDE“, állt ott. Rákattintottam az OK-gombra és legnagyobb megdöbbenésemre egy időzített bomba képe tűnt föl előttem, alatta pedig egy óra állt, ami tíztől nulláig visszafelé számolt. Segítség! Mit tettem? Az óra most 6 másodpercet mutatott.
Fölnyújtottam a kezemet, hogy szóljak az informatika-tanárnőnek, még mielőtt az egész gépem felrobbant volna. 5 másodperc, 4 másodperc ...
- Én ... – hebegtem!
- Csssss! Te lökött – intett Larissza és lehúzta felnyújtott karomat. – Várj!
Az óra a képernyőmön folytatta a visszaszámlálást. 3, 2, 1, 0. Ekkor egy újabb üzenet jelent meg: „NEMCSAK A TŰZFALAD MÖGÉ FÉRKŐZTEM BE, VAN MÉG EGY MÁSIK KIS MEGLEPETÉSEM IS A SZÁMODRA, TOVARIS!“
Meghökkenten néztem Larisszára. A tanárnő azt állította, hogy a tűzfalaink betonbiztosak voltak, ennek a csajnak azonban sikerült behatolni az enyém mögé, csupán néhány másodperccel azután, ahogy aktiváltam. Megböktem a karját, ám ő csak titokzatosan mosolygott, és a képernyőjét fürkészte.
- Majd a szünetben – suttogta a szájszögletén keresztül.
- Neked elment az eszed! – súgtam vissza.
S mialatt ezt mondtam, megértettem valamit. Nemcsak a tűzfalam volt az, amit engedély nélkül bevett. Egy sokkal nehezebben elérhetö helyre is behatolt. Egy helyre, amit hét lakat alatt őriztem azóta, amióta csak az eszemet tudom!

- Miféle meglepetésről beszélsz? – kérdeztem, amikor újra kimentünk az iskolaudvarra.
- Vedd csak elő azt a kék cédulát – utasított Larissza.
Előszedtem a lapot a hátsó zsebemből és újra ránéztem. De éppen olyan keveset tudtam kihámozni a számkombinációból, mint tegnap.
Elmagyaráztam, mivel próbálkoztam előző este, hogyan számolgattam a könyveket a polcokon. Aztán megráztam a fejemet, és átnyújtottam a cédulát Larisszának.

105 13 23 53 105 19 118 22 13 16 16 13 2 13 22 8 3 105 13 3 13 3 13 22 22

- Több órán keresztül törtem a fejemet tegnap este – mondta Larissza -, és próbáltam rájönni, hogy a kombináció mit jelenthet. Több szám is többször visszatér.
- Például a 105-ös – mondtam és utánaszámoltam. – Ez a szám háromszor fordul elő, a 13-as pedig ötször.
- Ez lehet tiszta véletlen – találgatta Larissza -, de sokkal valószínűbb, hogy mindegyik szám jelent valamit. Valamit, ami visszatér.
- Mint egy üzenet betűi – mondtam hevesen. – Úgy gondolod, hogy ez egy kódolt üzenet? A 105-ös lehet például R, a 13-as meg talán U.
- Nem R és U, hanem D és A.
- Micsoda? Honnan veszed?
- Nem vagyok benne egészen biztos, de úgy sejtem, hogy a te Melkior bácsid egy üzenetet írt neked, és akkor valószínű, hogy a neveddel kezdte.
- Úgy hiszed, tudta, hogy esetleg eltűnik, és esélyt akart rá nekem adni, hogy megtaláljam?
- Eltűnik vagy elrabolják – tűnödött Larissza.
Papírt és ceruzát vett elő, majd leültünk egy padra.
Minden 105-ös alá írt egy D betűt és minden 13-as alá írt egy A betűt.

105 13 23 53 105 19 118 22 13 16 16 13 2 13 22 8 3 105 13 3 13 3 13 22 22
D A D A A A D A A A

- Mit tudunk még? – kérdezte.
- Hogy a 23-as V betű, az 53-as pedig I betű kellene, hogy legyen, ha Melkior a nevemmel kezdte az üzenetét.
Larissza folytatta a számsor kitöltését.

105 13 23 53 105 19 118 22 13 16 16 13 2 13 22 8 3 105 13 3 13 3 13 22 22
D A V I D A A A D A A A

- De hiszen ettöl még nem leszünk sokkal okosabbak – sóhajtottam fel, amikor Larissza megmutatta, amit írt. Meg kell tudnunk, honnan vette a számokat.
- Gondolkozz, Dávid – szólított fel Larissza.
- Az első betü a 105. oldalon a telefonkönyvben? Vagy a bibliában, vagy valamelyik másik könyvben, amelyikről Melkior tudta, hogy hozzájuthatok?
- Nem könyv, Dávid. Melyik a legmagasabb szám a kombinációban?
- 118 – válaszoltam anélkül, hogy felfogtam volna, mire is gondolt.
- És milyen más összefüggésben a 118-as a legmagasabb szám?
Az összes lehetséges helyzetre gondoltam, ahol az ember különféle dolgokat számol, de nem jutott az eszembe semmi olyasmi, ahol a mennyiség éppen 118-cal végződött volna. Az ábécében 44 betű van, egy zongorának biztosan kevesebb billentyűje van 118-nál. Nagyon szerettem volna bebizonyítani Larisszának, hogy nem vagyok egészen ostoba, végül mégis kénytelen voltam kijelenteni:
- Feladom. Egy kukkot sem értek az egészből. Ki vele most rögtön!
Ám éppen akkor, amikor beismertem, hogy kudarcot vallottam, rájöttem a megoldásra. Hiszen Melkior valójában már elmondta nekem!
- Nézd csak meg bátran közelebbről. Lehet hogy egy nap majd még hasznát vesszük – mondta.
És mi volt az, amit akkor éppen néztem? Hát, az a tábla, ami a periódusos rendszert ábrázolta. Az a logikai rendszer, ami a földön létező valamennyi alapelemet leírja. Hát persze, hiszen az a 118-as számmal végződik! Én mafla pedig éppen emellett a tábla mellett álltam tegnap és könyveket számoltam!
- Fantasztikus vagy, Larissza – lelkendeztem és hevesen átöleltem.
Észrevettem, hogy egy kissé meglepődött, de azért viszonozta ölelésemet. A hajának csodálatos illata volt.
- És akkor mit jelent a többi szám? – faggattam tovább izgatottan.
- Sajnálom. Akárhogy is keresgéltem otthon tegnap este, nem találtam a periódusos rendszert szemléltető táblázatot. Reméltem, hogy ma lesz természetismeret-óránk, s így megfejthetjük az üzenet további részét.
De az órarendben csak svéd és háztartási ismeretek szerepelt, ezek az órák pedig csigalassúsággal vánszorogtak.
- Melkiornak van egy a periódusos rendszert ábrázoló táblázata az üzletében – mondtam, amikor végre kiértünk az iskolaépületből.
- Akarod, hogy hazamenjek veled? – kérdezte Larissza.
Hálásan fogadtam el ajánlatát, majd kocogva tettük meg az utat egészen a kikötőnegyedik, ott egészen a Kék Tükör Antikváriumig.

A részletek közzététele a szerző és a BonnierCarlsen Kiadó jóváhagyásával történt.

Martin Widmark & Helena Willis: Gyémántrejtély (részletek)

A könyvek Valleby kisvárosban és annak környékén játszódnak, ahol a legtöbben ismerik egymást, és ahol a templom a falu közepén áll.

A főszereplők Lassze és Maja osztálytársak, és közösen müködtetnek egy kis nyomozóirodát.
1. FEJEZET

A nyomozóirodában

Valleby kisváros utcái üresen tátonganak. Délután fél négyre jár, s bizony februárban ilyenkor már besötétedik. Az utcák, terek vizesek és latyakosak.
Egy ház pinceablakában fény világit. Két gyerek üldögél odabent a kellemes melegben. Lassze és Maja. Majdnem egyidősek és osztálytársak.
Ma otthon maradtak, mert sportszünet van az iskolában. De egyikük sem vágyik ki a szánkódombra a barátokhoz. Más köti le a figyelmüket.
- Érzem, hogy hamarosan valami izgalmas dolog fog történni - szól Lassze.
- Hm – hümmög Maja olvasás közben.
Lassze és Maja egy kis irodát rendeztek be Majáék pincéjében. Ócska fotelokban ülnek egy kerek asztalnál. Körülöttük vastag könyvek hevernek szanaszét. Maja apjának a detektívregényei. Lassze és Maja itt szokott olvasgatni. A szünetben sokmindent meg akarnak tudni arról, hogyan dolgoznak a tolvajok és a rendőrök.
Merthogy Maja és Lassze nemcsak barátok, hanem társak is.
Közösen vezetnek egy nyomozóirodát. A neve: LasszeMaja Nyomozóiroda. Te talán nem is tudod, hogy mi az a nyomozó? Hát a nyomozó az olyan, mint a rendőr, csak közönséges ruhában.
Egy nyomozó gyanús személyek után vizslat és szimatol, fényképez és kukkol. Míg végül a tettes horogra akad.
- Egy igazán izgalmas esetre vágyom - sóhajtja Maja.
- Úgy látszik, a tolvajoknak is szünetjük van – állapítja meg Lassze.

Az irodában áll egy szekrény is. Lassze és Maja ebben a szekrényben tartja mindazt, amire a nyomozáshoz szükségük van:

1 db fényképezőgépet vakuval – hogy sötétben is fényképezhessenek.
1 db távcsövet – hogy messzire lássanak.
1 db nagyítót – hogy ujjlenyomatokat tudjanak vizsgálni.
1 db tükröt – hogy a sarok mögé is bekukkanthassanak.
műorrokat és parókákat – hogy álruhába öltözhessenek.
zseblámpákat – hogy világíthassanak a sötétben.
1 db páncélszekrényt – ahová elzárhatják a pénzt, amit keresnek.

De a páncélszekrény sajnos üres. Mert már régóta nem történt semmi izgalmas.
Lassze és Maja mindenfelé cédulákat ragasztott ki a városban.
A lámpaoszlopokon és a kapualjakban plakátok függnek, amelyeken ez áll.

LasszeMaja Nyomozóiroda
Bármilyen izgalmas és veszélyes megbízást elvállal.
Elveszett pénztárcák és elkóborolt macskák megkeresése.
Olcsó árak + ÁFA.

Lassze és Maja tehát izgalmas esetre vár. Addig is detektívregényekkel ütik agyon az időt. Egyszercsak Maja hirtelen lecsapja a könyvét, és felháborodva belekezd a történetbe, ami ott áll.
Egy kutyatolvajról van szó, aki az üzletek elől elköti a kutyákat. Azután a tolvaj felhívja az eb gazdáját, és pénzt követel a szerencsétlen állatért. Maja még a gondolatába is beleborzad.
Ekkor váratlanul kopogtatnak! Lassze és Maja egymásra néz. Ki lehet az?

2. FEJEZET

Egy kétségbeesett férfi segítséget kér

Lassze kinyitja az ajtót. A lépcsőházban egy termetes fekete bajuszos férfi áll csíkos sapkában, lábán vizes cipő.
Muhammed Karát az. Valleby leggazdagabb embere.
Muhammed Karátnak ékszerüzlete van a Templom utcában, s az egész országban ismert fantasztikus gyémántjairól, gyűrűiröl, fülbevalóiról és más ékszerekröl. Vajon mit akar Lasszétól és Majától?
Lassze mutatja az utat a pincében, egészen az irodáig.
- Jó napot, Karát úr. Tessék, foglaljon helyet – szól Maja -, és Lassze üres foteljára mutat.
Muhammed Karát lerogy a fotelba, majd elővesz egy zsebkendőt a kabátzsebéből. Megtörli izzadt homlokát. Lassze és Maja látja, hogy ideges.
- Mit tehetünk Önért, Karát úr? - kérdezi Lassze.
- Kétségbe vagyok esve - kezdi rá Muhammed Karát. Olvastam a hirdetéseteket egy lámpaoszlopon az üzletem előtt. A segitségetekre van szükségem!
Maja és Lassze ceruzát és jegyzetfüzetet vesz elő.
- Sok éven át működött az ékszerboltom a Templom utcában, és mondhatom, ragyogóan ment – fog bele Muhammed Karát. Közelről és távolról keresték fel a vevők egyszerű kis boltomat itt Vallebyben. De most kialudt a szerencsecsillagom - panaszolja és kifújja az orrát a zsebkendőjébe.
- Mi történt? - faggatja Lassze.
- Napról napra egyre szegényebb leszek - sóhajt Muhammed Karát, és így folytatja:
- Úgy látszik, valaki, aki az üzletemben dolgozik, lopja a gyémántjaimat. Öt rendkívül értékes kőnek veszett nyoma rövid időn belül, és nem értem, hogyan. Az üzlet valamennyi dolgozója kiüríti a táskáját és a zsebeit mielőtt hazamegy. Mégsem találok semmit. Semmit sem visznek ki a boltból, ebben biztos vagyok.
- Mit mond a rendőrség? - érdeklődik Maja.
- A rendőrség az első gyémánt eltűnése óta nyomoz, de eredménytelenül. Azt állítják, semmit sem tehetnek addig, amíg a tolvaj el nem hibázza, és le nem leplezi magát.
Muhammed meglazítja a nyakkendőjét.
- Rövidesen tönkre megyek, és lehúzhatom a redőnyt - zokogja. - Híres gyémántjaim nélkül a vevök hamarosan elpártolnak az üzletemtől.
Lassze és Maja látja, hogy nagyon nyomasztja a dolog.
- Bonyolult helyzet - mondja Lassze, és megvakarja az orrát a ceruzával. - A rendörség tehetetlen, ön pedig nem tudja, kit gyanúsítson. Jól értem? - kérdezi Lassze.
- Tökéletesen - válaszolja Muhammed Karát. - Tudni szeretném, vállalnátok-e, hogy látszólag a boltomban dolgoztok, és közben kifürkészhetnétek, ki a tolvaj. Segítsetek kideríteni, ki lopja a gyémántjaimat! Jól megfizetném. Nos, érdekel benneteket a dolog? Kedves barátaim, mondjatok igent!
- Holnap munkába állunk – vágja rá Maja.

A részletek közzététele a szerző, az illusztrátor és a BonnierCarlsen Kiadó jóváhagyásával történt.

Petter Lidbeck: Vinni télen (részletek)

Kedves Bogi!


Hamarosan itt a karácsony, már csak pár nap van hátra. Gondoltam, küldök neked egy részletet az egyik kedvenc könyvemből. A címe Vinnis vinter vagyis Vinni télen. A szerző Petter Lidbeck, az egyik legnépszerűbb svéd gyerekkönyvíró. De róla majd később írok részletesebben. Összesen 4 kötet készült Vinniről.
Vinni egy 3. osztályos kislány, aki az anyukájával lakik. Ebben a könyvben az anyuka eltöri a kezét, ezért az apuka, hogy segítsen a háztartásban hazaköltözik egy időre. Vinni és a tanító néni nemigen kedvelik egymást, és így karácsony előtt mindenféle bonyodalom támad. Vinni szerelmes lesz az osztálytársába Alexbe, egy ideig nagyon izgalmas a dolog, de amikor ez elmúlik, akkor felvetődik a kérdés, hogy vajon lehetnek-e barátok továbbra is, anélkül, hogy együtt járnának.
A titkos jóbarát játékot valóban eljátszák a svéd gyerekek az osztályban. Emlékszem, hogy Mazsoláék is lapokat húztak. Nos, hogy ez mennyire működik, döntse el mindenki maga.
A részlet fordításával kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy az általam az interneten közzétett szövegek még szerkesztésre szorulnak. Csak azt szeretném érzékeltetni, hogyan is írnak a svéd írók, és főleg hogy milyen témákról.
Jó szórakozást a történet olvasásához!

Melissa

Petter Lidbeck: Vinni télen (részletek)

Egy titkos jóbarát

Amikor elkezdödött az iskola, mindenki kapott egy titkos jóbarátot.
A tanító néni fölírta valamennyiünk nevét egy cédulára, azokat betette egy dobozba, és jól összerázta. Aztán mindenki húzott egyet.
- Most pedig olvassa el mindenki csendben magában – mondta a tanító néni. – A név, ami a cédulán áll, a titkos jóbarátotok neve.
Nem volt szabad elmondani, ki volt a titkos jóbarátunk, sem a barátainknak, sem pedig otthon. De legföképpen a titkos jóbarátunknak nem. Legelőször karácsonykor lehetett csak elárulni, hogy ki is volt a titkos jóbarátunk.
- Egy titkos jóbarát az olyasvalaki, akihez különösen kedvesek vagyunk – mondta a tanító néni. – Valaki, akinek segítünk, akit támogatunk és szeretünk.
Magdaléna felnyújtotta a kezét. Mindig így tesz. Felnyújtja a kezét, és úgy tesz, mintha erősen gondolkodna. Aztán meg pontosan azt mondja, amit a tanító néni hallani szeretne.
- De – mondta Magdaléna – ha az ember rendkívül kedves, akkor a titkos jóbarát azt bizony észreveszi.
A tanító néni mosolygott.
- Hát éppen ez az – mondta. – Éppen ezért kell, hogy a többi osztálytársatokhoz is ugyanolyan kedvesek legyetek.
- Micsoda okos ötlet – mondta Magdaléna. – Akkor mindenki kedves mindenkihez!
- Hát persze – mondta a tanító néni. - Mindenkinek kedvesnek kell lenni mindenkihez, másképp elrontjuk a meglepetést.
- De lehetünk rosszak is mindenkihez – mondta Tompa. – Akkor sem vesz észre senki semmit.
A tanító néni szeme összeszűkült.
- Ennek a játéknak a neve titkos jóbarát – sziszegte. – Nem pedig titkos ellenség. Kedvesnek kell lenni egymáshoz, nem pedig ostobán viselkedni.
Magdaléna újra felnyújtotta a kezét.
- Tessék, Magdaléna? – mondta a tanító néni barátságosan.
- Kedvesnek kell lenni, de úgy, hogy ne lehessen észrevenni? Így gondolta?
- Pontosan így. Legyetek kedvesek, de úgy, hogy ne lehessen észrevenni.
Tompa megrántotta a vállát.
- Hát én is pontosan ezt mondtam – dünnyögte.
A tanító néni úgy tett, mint aki nem hallotta, Tompa mit mondott. Aztán tapsolni kezdett.
- Gyerekek, most matekóra következik! Új könyveket kaptok, ezekre pedig nagyon kell vigyázni …
- Tanító néni – szóltam.
- Ne most, Vinni.
- De szeretnék kérdezni egy dolgot. A céduláról van szó.
- Olvasd el halkan magadban, mi áll ott. Különösen kedvesnek kell lenned ahhoz a személyhez, akinek a neve ott áll a cédulán!
- De … - ellenkeztem.
- Semmi de, Vinni. Tégy úgy, ahogy mondtam!
- Jó – mondtam és ránéztem a cédulára. – VINNI, állt ott nagy betűkkel.

A saját jóbarátom

Elhatároztam, hogy én leszek a saját jóbarátom. Hiszen ezt mondta a tanító néni is.
Meglehetösen mókás a saját jóbarátomnak lenni. Az ember kívülről látja önmagát. Ez majdnem olyan, mintha az ember valaki más lenne.
Példa: Ott állok a fürdöszobában a tükör elött, a hajam szerte-szét mered és idétlenül nézek ki. Akkor így szólok magamhoz.
- Istenem, milyen gyönyörű vagyok! Lehet, hogy én vagyok a legszebb az egész világon.
Elég hülye érzés, kuncognom kell. Ugyanakkor kellemes is. Mivel még ha csak látszatra is, szépnek érzi magát az ember. Legalábbis egy kicsit.
Vagy ha anyu azt mondja, hogy takarítsam ki a szobámat.
- Vinni, a kutya fáját, most rögtön csinálj rendet a szobádban. Úgy néz ki, mint egy csatatér.
Akkor vagy kitakarítok és azt mondom: Istenem, milyen ügyes vagyok, hogy most kitakarítok. Vagy hát éppen nézhetem is a rendetlenséget, és közben úgy teszek, mintha ez egy műalkotás lenne.
A műalkotások azok olyasvalamik, amiket a müvészek csinálnak festmények helyett. Amikor megunják a festést, tévékészülékeket raknak egymásra, és süteménymorzsákat szórnak eléjük.
Anya szereti a műalkotásokat. Néha elmegyünk a Modern Múzeumba, ahol ilyeneket nézünk meg.
- Nem is igaz, hogy rendetlen a szobám – mondom. – Ez egy műalkotás.
- Jó – mondja anya -, akkor most azonnal takarítsd fel ezt a mocskot.
Ám mégis a legeslegjobb abban, hogy a saját jóbarátom lehetek, az az, hogy pontosan úgy gondolkodhatok, ahogy akarok. Mint amikor a tanító néni matekra tanít engem. Amikor számolunk, körbesétál az osztályteremben. Amikor odaér hozzám, mindig megáll és felsóhajt. Azután hozzám hajol.
- Drága Vinni, figyelj csak ide – szól és kölcsön veszi a ceruzámat. – Kallénak van ötven almája. Ebböl megeszik hetet. Hány almája marad akkor?
- 43 – mondom.
- Hát persze, Vinni. Kallénak 43 almája marad. Akkor jön Erik. Kalle jószívű és ad Eriknek egy almát.
Akkor meg arra gondolok, hogy Kalle egyáltalán nem jószívű, hanem inkább zsugori, mert csak egy almával kínálja meg Eriket, amikor nyilvánvaló, hogy neki egy egész ládányi van.
- 42 – mondom.
- Pontosan – helyesel a tanító néni. Akkor Kallénak 42 almája van. Aztán eladja az összes almát, 50 öréért darabját. Mennyi pénzt kap akkor?
- 42 darab ötvenörést – válaszolom.
- Hát, lehet így is mondani. De az hány korona?
- Az nem korona, hanem azok ötvenörések – állítom.
- De ha beváltja azokat az ötvenöréseket? – kérdezi a tanító néni.
- Egy huszas meg egy egykoronás – válaszolom.
A tanító néni lelkesen bólogat.
- És az hány korona?
- Egy – válaszolom. – Meg még egy huszas.
- 21 korona – mondja a tanító néni dühösen és beírja a választ a munkafüzetembe. – Hát, a matek az nem éppen a legerősebb oldalad.
Akkor én meg úgy gondolom, hogy a matek igenis a legerősebb oldalam, meg hogy nagyon furcsa, hogy a matekkönyvek tele vannak fiúkról meg almákról szóló példákkal. Pedig én még sohasem láttam olyan srácot, akinek egynél több almája lett volna egyszerre. Azt meg végképp fel nem foghatom, miért jó, ha valakinek húsz egykoronás van a zsebében, amikor ugyanannyi erövel lehet papírhuszasa is.

Mézeskalácsfiú

Bár az igazat megvallva, az egész jóbarát-ügyet úgy egy hét alatt elfelejtettem. November lett, mire újra eszembe jutott.
A tanító néni ott állt a katedrán és tapsolt, hogy csend legyen és nagyon figyeljünk.
- Jó reggelt, kedves gyerekek – mondta -, mivel így köszön minden hétfön reggel. – Izgalmas hét áll előttünk, elhihetitek! Nemsokára itt a karácsony, és nagyon sok a tennivalónk! Először is ki kell választanunk, ki legyen az idei év Lucája. Sokat törtem a fejem, és arra az elhatározásra jutottam, hogy Magdaléna kitűnő Luca lenne. Neki hosszú szőke haja van, és ha már egyszer van egy tökéletes hosszú szőke hajú Lucánk, tiszta sületlenség lenne, ha ezt nem használnánk ki.
Nem is tudom hogy mérges vagy szomorú lettem-e.
- De hiszen tavaly is ő vonult a menet elején – hallottam a saját hangomat.
A tanító néni rám nézett és mosolygott.
- Igen – helyeselt –, és jól sikerült, ahogy arra mindenki emlékszik.
- Nem lehetne valaki más Luca az idén?
A szavak maguktól hagyták el az ajkamat. Nem akartam semmit se mondani, csak kibuggyant belölem.
- És ki lenne az? – érdeklödött a tanító néni.
Csönd lett az osztályteremben. Abban a pillanatban eszembe ötlött a cédula, amin a nevem állt. Én voltam a saját titkos jóbarátom.
- Én éppen lehetek Luca – ajánlkoztam.
A tanító néni kerekre nyílt szemmel bámult rám. Hosszan.
Aztán elnevette magát és így szólt:
- De Vinni, a te hajad sötét.
Akkor Alex felnyújtotta a kezét. Alex szinte soha nem jelentkezik. Alexet anélkül is észrevenni. Ö a legjobb az osztályban mindegyik tantárgyból. Ha senki nem tudja a választ, a tanító néni Alexet kérdezi. Ő mindent tud.
Alex most felnyújtotta a kezét. De nemcsak a kezét, felnyújtotta az egész karját, egyenesen föl.
- A-alex? – hüledezett a tanító néni.
Alex felállt.
- Ha már egyszer hosszú szőke hajú Lucát kell választanunk, akkor én ugye lehetek mézeskalácsfiú – jelentette ki nyugodtan. – Én barna vagyok és édes. Ennél jobb mézeskalácsfiú nem is lehetne.
Az egész osztály fergeteges kacagásban tört ki. Mindenki, Magdalénát kivéve. A tanító néni a katedrához lépett és leült. Egy örökkévalóság múlva megszólalt:
- Talán szavazhatnánk arról, hogy ki legyen Luca.

Kakikolbász

18 szavazatot kaptam, Magdaléna hármat.
- Aha – mondta a tanító néni, amikor kiderült az eredmény – szóval akkor Vinni lesz a Luca. Erről ennyit.
Aztán hozzám fordult.
- Mostmár nem kell azon morfondírozni, hogy ki is a te titkos jóbarátod.
Mielőtt még válaszolhattam volna, Alex megszólalt.
- Vinni nem az én titkos jóbarátom – mondta. – Ő a haverom.
Ebben a pillanatban szerettem bele.
Először nem is értettem. Csiklandó érzés ébredt a hasamban. Nem annyira, hogy nevetnem kellett volna. Csak egy kicsit úgy, mintha a kuncogás a testemben rekedt volna.
A csiklandó érzés ott maradt matekórán, ott maradt, amikor Magdaléna azt állította, hogy a rövid hajammal úgy nézek ki, mint egy fiú, ott maradt a napköziben és ott maradt akkor is, amikor hazamentem és bedugtam a kulcsot a ajtózárba, és felfedeztem, hogy nem volt bezárva.
A nyitott ajtó vagy azt jelentette, hogy anya korábban jött haza a munkából, vagy azt, hogy betörtek hozzánk.
Óvatosan kinyitottam az ajtót és félénken kiáltottam:
- Halló?
- Szia kicsim! – hallatszódott a konyhából.
Apa volt az. Ledobtam a cipőmet, berohantam a konyhába és átöleltem.
- De kicsim – szólalt meg apa –, hiszen azért nem volt olyan régen, amikor utoljára láttuk egymást?
Apukám a szigeteken lakik. Nyáron állandóan nála lakom, télen csak hébe-hóba találkozunk.
- Hát te meg mit csinálsz itt? – kérdeztem.
- Történt egy kis baleset – magyarázta apa. – Anya bent van a kórházban. Nem annyira vészes, mint ahogy hinnéd.
Hívtunk egy taxit, s azzal mentünk be a kórházba. Anya az ágy szélén ült, az egyik karja be volt gipszelve és egy nagy kötés éktelenkedett a fején. Odaszaladtam és megöleltem.
- Jól van, csillagom. – Még nem haltam meg.
Anya gyorsan akart átmenni az utcán, megbotlott és beütötte a homlokát a járdaszegélybe. A jobb karját valahogy furán maga alá gyűrte és az eltört.
- Bár alig éreztem. Az egyetlen, amit észrevettem, a seb volt a homlokomon. A vér lefolyt az arcomon és onnan bele a számba. A bal kezemmel odanyúltam a sebhez, de akkor valami borzasztó bűz csapta meg az orromat. Ahogy a kezemre pillantottam, láttam, hogy tele van kutyakakival! A kezemmel egyenesen egy kakikolbászba tenyereltem és aztán odanyomtam a sebhez.
- Micsoda szerencse, hogy nem a szádat ütötted be – jegyezte meg apa.
Anya felkacagott, akkor én is megértettem.
- Fúj, de gusztustalan! – szörnyülködtem.
- Bár a sebet kimosták – mondta anya. - És kaptam egy tetanuszinjekciót.
Apa odahajolt anyához és megszagolta a homlokán lévő kötést.
- Egy kicsit még most is büdös – mondta.
Anya hátrahőkölt.
- Tényleg? – kérdezte aggódva.
- Dehogyis – mondta apa nevetve. – Egyáltalán nincs semmi szaga.

****************

Sokféle fajta szeretet

Az ajkam feszült, és úgy éreztem magam, mint egy hős. Amikor hazafelé tartottunk a havas latyakon keresztül, azt kérdeztem apától, a szerelem miért gyötrelem.
- Nem is tudom – felelte apa. – Talán azért, mert az ember attól fél, hogy egyszer csak véget ér.
- Ezért van az, hogy nem szellentesz?
Apa rámnézett.
- Először nem ugrott be – magyaráztam. – Csak valahogy olyan fura voltál.
Apa felkacagott.
- Lehet – mondta. – Amikor anya telefonált és elmesélte, hogy eltört a karja, megörültem. Meg tudod ezt érteni? Boldog lettem attól, hogy egy nő, akit szeretek, eltörte a karját. Egy kis nyílásra volt szükségem, amin bebújhatok. Most megmutathatom, hogy ügyes vagyok, főzhetek meg vásárolhatok meg megjavíthatom az elromlott dolgokat. Az nagyon fontos, hogy az ember ügyesnek mutatkozzon.
- Mindig nálunk fogsz lakni?
- Nem tudom. Szeretnéd?
- Nem is tudom.
- Nem? – kérdezte apa megsebezve.
- Nagyon klassz – feleltem. Ugyanakkor …
- Ugyanakkor mi?
- Azelőtt anya volt meg én. Most inkább te vagy meg anya.
- Meg te – tette hozzá apa. Mi egy család vagyunk, mi hárman.
- Nem így értettem.
- Nincs igazad – mondta apa. – Még mindig te vagy meg anya. És te meg én. Ezen semmi sem változtathat. Ez így lesz, amíg csak élünk. Ez sohasem ér véget. Az a másik fajta szeretet az, ami gyötrelem lehet.
Anya megrémült, amikor hazaértünk.
- Hiszen megmondtam, hogy maradjatok nyugton – mondta mérgesen apának, és lehajolt hozzám, hogy megvizsgálja az ajkamat.
- Lássam csak, kicsim. – Jaj, jaj, jaj, hogy nézel ki! Kimossuk a sebet.
Anya és apa újra barátok lettek. De este, amikor az ágyban feküdtem, hallottam, ahogy veszekedtek.
- Ne kezd már megint – mondta anya dühösen.
- Ne? – mondta apa.
- Nem veszed észre, milyen nevetséges vagy?
- Nem.
- Pedig az vagy. Tiszta lökött. Hisz nem vagyunk már kamaszok! Nem alszol még egy éjszaka ezen a díványon!
Aztán csönd lett.

Mézeskalácsház

Azon az éjszakán egy csomó fura dologról álmodtam. Valójában nem is emlékszem, miről. Amikor felébredtem, teljesen izzadt voltam. Kimentem a nappaliba. Apa nem volt ott.
Akkor eszembe jutott, hogy anya és apa vitatkoztak. Anya kidobta apát! És én nem is próbáltam megakadályozni.
Olyan érzésem támadt, mintha valaki jéghideg vízzel öntött volna nyakon. Mintha meztelenül álltam volna kint egy havas mező közepén.
Felrántottam anya szobájának az ajtaját és azt ordítottam:
- Vigyen el az ördög!
Semmi jobb nem jutott az eszembe.
A takaró megmozdult és apa kidugta a fejét. Álmosan meredt rám.
- Én is szeretlek – mondta.
Apa itt van! Anya nem dobta ki. Csak az ágyában aludt. Örülnöm kellett volna, örülni akartam. De nem ment.
- Nem veled beszélek!
- Pszt – csitított apa. – Anya alszik.
- Le van tojva – ordítottam és kimentem a szobából.
A biztonság kedvéért becsaptam az ajtót magam után. Leültem a konyhaasztalhoz és duzzogtam. Apa utánam jött. Kuncogott.
- Jól aludtál? – érdeklődött.
Nem válaszoltam.
- Álmodtál valami furát? – folytatta apa.
Hülyén éreztem magam. Mintha nem is lettem volna igazán ébren.
- Mit csinálunk ma? – faggattam.
- Muszáj valamit csinálnunk? – kérdezett vissza apa.
- Egy mézeskalácsházat – feleltem. – Arra csak szükség van.
Reggeli után lementünk a Konsumba. A járda barna és ragacsos volt. A csatornában úgy hevert a félig olvadt hó és sóder, mint a kiöntött leves.
- Mit szeretnél? – érdeklödött apa. – Karácsonyi ajándékba, gondoltam.
- Egy Playstationt.
- Arról szó se lehet. Mit még?
- Egy játékot a Playstationömhöz – mondtam.

********************

Fehér szakáll, fekete kezek

Kirakójátékkal játszottunk, amíg készült az ebéd. Húsgombóc, virsli, hering, félbe vágott főtt tojások, céklasaláta, sonka és egy csomó apró dolog, aminek nem is tudom a nevét.
Apa snapszot töltött magának meg anyának meg a nagyinak. Én karácsonyi kólát kaptam.
- Akkor egészségetekre és boldog karácsonyt! – szólt apa.
- Nem énekelhetnénk? – kérdezte nagyi.
- Hát persze, hogy énekelünk – mondta anya.
Aztán elénekelték a Sziasztok Télapók című dalt és koccintottak.
Három fél keménytojást meg két krumplit meg négy húsgombócot fogyasztottam el, amikor csöngettek az ajtón.
Apa anyára nézett. Ő a fejét rázta.
- Fogalmam sincs – mondta.
Én mentem ajtót nyitni. Egy télapó volt fehér szakállal és fekete kezekkel. Egyből rájöttem, ki az – Alex apukája.
- Boldog karácsonyt! Van-e itt egy jó gyerek?
- Anya – mondtam nevetve. – A télapó van itt.
Anya és apa kijött az előszobába.
- Nahát, a télapó – szólt anya.
- Elfogad a télapó egy kis szíverősítőt? – kérdezte apa.
- Nem – válaszolta a télapó -, a télapó siet, hogy hazaérjen a karácsonyi ebédre. Nem akartam evés közben zavarni. Csak ezt a csomagot akartam átadni Vinninek. Te vagy az?
- Igen – válaszoltam, és térdet hajtottam, amikor átvettem a csomagot.
Még soha nem hajtottam térdet azelőtt.
Apa újra megkérdezte, hogy a télapó legalább útravalóul nem akar-e egy kis itókát, de a télapó azt válaszolta, hogy szó sem lehet róla.
Ehelyett a télapó búcsút intett, és mindenkinek boldog karácsonyt kívánt.
- Ő volt az? – kérdezte a nagyi.
Anya bólintott. Apa vállon veregette nagymamát.
- Nyugodj meg – mondta.
Feltéptem a csomagot. Egy nyaklánc volt benne egy kis arany szívvel.
Az eső verdeste az ablaküveget. Odakint szürke és sivár volt minden és csaknem sötét.
Az élet nem is lehetett volna jobb.

Tobozok

A díványon ültem. Úgy döntöttünk, senki nem öltözik be télapónak. Apa osztotta ki a csomagokat. A karácsonyi csomagolópapír-halom egyre nőtt. Az asztalon karácsonyi kóla meg cukorka meg dió meg mandarin meg mézeskalács állt. Csak a kezemet kellett kinyújtanom.
Minden tökéletes volt. Azt akartam, hogy éppen abban a pillanatban megálljon az élet. Egyszerűen csak megálljon és minden pontosan így maradjon. Folyton folyvást.
Éreztem, ahogy könnyes lett a szemem. Végül elsírtam magam.
- De kicsim – mondta apa. – Hogy érzed magad?
- Szomorú lettél? – kérdezte anya.
Csak a fejemet ráztam, és még jobban pityeregtem. Anya arébb tette a karácsonyi ajándék halmazt, és odaült mellém.
- Nem mondanád el, mi bánt? – kérte.
- Csak boldog vagyok – szóltam és csuklottam egyet. – Azt akarom, hogy mindig így legyen.
- Hamarosan jobb kedved lesz – mondta apa. - Amikor minden a legjobb, akkor már csak rosszabb lehet.
Nem állhattam meg, hogy el ne nevessem magam.
Anya is nevetett. A nagyi nem értette igazán, hogy min kacarászunk, de végül ő is elnevette magát.
Apa felállt.
Neeem – mondta -, ezt nem bírom. Ez túl sok Michael Bolton egy vén cinikusnak. Iszok egy grogot. Még valaki?
- Én nem kérek – szólt anya.
- Köszönöm, én kérek – mondta nagyi.
Mire apa visszajött, összeszedtük magunkat. Csak még egy kicsit vihogtunk néha. Tovább bontogattam a csomagokat. Kesztyű, pulóver, korcsolya, tollak, levélpapír, Enid Blyton-könyvek, egy fekete farmering és végül egy nagy csomag.
- ”Miért várjunk a leértékelésig? Ha az, amit akarunk egy play…” – olvasta apa.
- Egy Playstation! – kiáltottam és feltéptem a csomagot.
- A játékokat nagymama vette hozzá – mondta anya.
- Ne is kérdezd, mi az – szólt a nagyi -, azt vettem, amit az eladólány javasolt.
- A focijáték meg az NHL is! – mondtam. – Ez a legjobb karácsonyom! Istenem, hogy én mennyire el vagyok kényeztetve!
- Igen, hát azt nyugton állíthatjuk – mondta a nagyi nevetve. - Amikor én kisgyerek voltam …
- …akkor tobozokkal játszottál! – mondta anya. – Már tudjuk!

A részletek közzététele a szerző és a BonnierCarlsen Kiadó jóváhagyásával történt.

August Strindberg: Egy fél ív papír

Kedves Bogi!

Eszembe jutott, hogy amikor svédül kezdtem tanulni Szendvicsországban, különféle szövegeket kaptunk, amiket le kellett fordítani. Így állandóan szorgalmasan szótáraztam. És mivel minden szó megvolt, csak le kellett gépelni a fordítást. Az egyik kedvencem August Strindberg Egy fél ív papír címü írása volt. Ezt a svédek úgy ismerik, mint a magyarok a Hét krajcárt Móricztól. S mivel itt van lefordítva a gépben, mindjárt el is küldöm neked.
Kíváncsi vagyok, vajon neked is tetszik-e.

August Strinberg: Egy fél ív papír

Egy fiatal férfi éppen költözni készül. Az utolsó bútorszállító autó is elment, és ö ott áll egyedül az üres lakásban. Mielött örökre elmegy, szeretne megbizonyosodni arról, nem felejtett-e ott valamit. Egyedül járja végig a szobákat. Amikor az elöszobába ér, észrevesz valamit a telefon mellett. Ahogy jobban megnézi, egy elsárgult ív papír egy darabját fedezi fel. Telefirkálták feljegyzésekkel. Kíváncsivá válik. Vajon mi van a papírra írva? Mi bújik meg ezek mögött a hanyagul odavetett sorok mögött? Olvasni kezd, és elöntik az emlékek…

Az utolsó bútorszállító autó is elment; egy fiatal férfi gyászszalagal a kalapján, még egyszer végigjárta a lakást, hogy megbizonyosodjék, nem felejtett-e ott valamit. – Nem, nem felejtett ott semmit, egyáltalán semmit; aztán kiment, az elöszobába, szilárdan elhatározva, hogy többé nem gondol arra, amit ebben a lakásban átélt. De lám, az elöszobában, a telefon mellé szegezve ott hevert egy fél ív papír; azt pedig többféle stílussal írták tele, némelyiket világosan feketével, mást ceruzával vagy piros tollal firkáltak oda. Ott állt, az egész gyönyörü história, ami két csekély esztendö alatt játszódott le; mindaz, amit el akart felejteni, ott állt; egy darab emberi élet egy fél ív papíron.

Levette az ívet; olyan napsárga fogalmazópapír volt ez, ami fénylik. Letette a csempekályha párkányára, fölé hajolt, és olvasni kezdte. Elöször az ö neve állott ott: Alice, a legszebb név, amit akkor ismert, mivel ez a menyasszonya neve volt. És a szám 11 15. Ez olyan volt, mint egy zsoltár száma a templomban. Azután az állott: A bank. Ez volt a munkahelye, a szent munka, ami kenyeret, otthont és feleséget jelentett, a megélhetés alapja. De azt áthúzták! A bank ugyan csödbe ment, neki azonban sikerült átmenekülnie egy másik bankba, igaz, rövid ideig tartó nagy feszültséget követöen.

Aztán ez következett: Virágüzlet és bérkocsis. Ez az eljegyzés, akkor tele a zsebe pénzzel.

Azután: bútorüzlet, kárpitos: otthont teremt. Szállítmányozási iroda: beköltöznek.

Az opera jegyirodája: 50 50. Ifjú házasok, s az Operába mennek vasárnaponként. A legszebb pillanataik ezek akkor, amikor egyedül csöndben ülnek, s a szépségbe és harmóniába merülnek a meseországban a függöny másik oldalán.

Egy férfinév következik itt, ami át van húzva. Ez egy barát, aki bizonyos társadalmi rangra emelkedett, s aki nem tudta elviselni a szerencséjét, hanem ingatagon lezuhant, menthetetlenül, és eltávozott örökre. Míly törékeny ez!

Itt látszik, hogy valami új következik a házastársak életében. Ez áll itt, nöi kézzel és ceruzával: "Az asszony". Milyen asszony? – Hát, az, azzal a nagy kabáttal és azzal a barátságos együttérzö arccal, aki oly csöndben jön, és soha nem az ebédlön keresztül jár, hanem a folyosón át vezetö utat választja a hálószobába.

Az ö neve alatt az áll: Doktor L.

Elöször bukkan föl itt egy rokon neve. Itt az áll: "Anya". Ez az anyós, aki diszkréten távol tartotta magát, hogy ne zavarja az ifjú házasokat, de most hívják a szükség pillanataiban, és boldogan jön, mivel szükség van rá.

Itt egy nagy firkálás kezdödik kékkel és pirossal. Közvetítö iroda: a szobalány elköltözött, tehát egy újat kell alkalmazni. Hm! Sötétedik! Tejüzem. Itt lehet beszerezni a tejet, ami gümökórbacilus-mentes.

Füszerüzlet, hentes stb. A házat telefonon keresztül kezdik irányítani; akkor a háziasszony már nincs a helyén. Nem. Mivel ágyban fekszik.

Azt, ami ezután következik, nem tudta már olvasni, mivel egyre homályosabb lett a szemei elött, mint a fuldoklónak a tengerben, amikor át kell néznie a sós vízen. De azért ott állt: Temetkezési Vállalat. Hát ez magáért beszél! – Egy nagyobb és egy kisebb, hozzáértendö, koporsó. És zárójelben még odaírták: porból.

Azután már nem állt ott semmi! A porral ért véget; s ez így van.

De azért mégis felvette a papírt, megcsókolta, és betette a mellényzsebébe.

Két perc alatt két évet élt át az életéböl.

Nem görnyedt meg, amint távozott; ellenkezöleg, magasra emelte a fejét, mint egy boldog és büszke ember, mivel érezte, hogy mindennek ellenére a legszebbet birtokolta. Hány szerencsétlen, akinek ez sohasem adatik meg!