Ingelin Angerborn: Önskestjärnan (Kívánságcsillag)

Kedves Bogi!

Ingelin Angerborn az egyik nagy kedvencem. A Tildáról szóló könyvsorozatát (5 könyv) több nyelvre is lefordították. Amikor olvasni kezdtem az elsőt, aminek a címe Om jag bara inte råkat byta ut tant Doris hund (Ha nem cseréltem volna el Dori néni kutyáját), mindjárt késztetést éreztem arra, hogy lefordítsam. El is kezdtem, de annyi más dolog jött közbe, hogy a fordítás abbamaradt. Ezt a sorozatot tehát jó szívvel ajánlom a magyar kiadóknak megjelentetésre. Remélem, hamarosan elkészülök majd a próbafordítással is.
Ma azonban Ingelin Angerborn legújabb könyvéről szeretnék írni, ami ugyancsak elnyerte a tetszésemet. Igazi jó gyerekkönyv, az elsőtől az utolsó oldalig, az alsó tagozatos korosztály számára. A címe Önskestjärnan (Kívánságcsillag). A könyvborító illusztrációját Helena Willis készítette, aki Martin Widmark LasseMaja sorozata által vált híressé. A magyar ízlésnek ez a borító túl modern, talán még a svédnek is, de Ingelin Angerborn könyvei annyira közkedveltek, hogy érzésem szerint, nincs túl nagy jelentősége, milyen külsővel jelennek meg a könyvei.
Ingelin honlapján látható, hogy a belgák, németek, norvégok, törökök hogyan változtatták meg a könyvei borítóját.

Az Önskestjärnan című könyvről azt olvastam az egyik kritikában, hogy az írónőnek talán Kafka Átváltozása lebegett a szeme előtt, amikor ezt a regényt írta. (Ki tudja? A kritikusok néha igen találékonyak tudnak lenni.)
Miről is szól a könyv? Astrid összekülönbözik a barátnőjével az iskolában, otthon az anyukája rossz hangulatban jön haza a munkahelyéről, amitől nem lesz jobb a helyzet. Az anyuka megenyhül, Astrid azonban még mindig forrong belül, amikor esti sétára indulnak. Amikor aztán egy hulló csillagot látnak, Astrid azt kívánja, bárcsak kutyává változna, mert a kutyákat mindenki szereti és kényezteti, és nem követelnek meg tőlük semmit. A kívánság pedig a kislány legnagyobb megdöbbenésére beteljesül. A szülők úgy viselkednek, minha a lányuk helyett mindig is kutyájuk lett volna. A kutyaélet pedig egy csomó komikus szituációhoz vezet. Hiszen Astridnak esze ágában sincs pocsék ízű kutyaeledelt enni, ráadásul még a díványról is lezavarják tévénézés közben. A WC-be pisilés pedig kész rémálom. A lány mostmár csak azon morfondíroz, vajon hogyan változhatna vissza emberré. És ahogy az idő telik, egyre inkább kezd kutyává változni. Pl. néha nem érti az emberi nyelvet. És hogy a könyv hogyan végződik? Én is erre voltam kíváncsi, egész idő alatt, amíg olvastam. De nem árulom el, hátha egyszer megjelenik magyarul is. Reménykedjünk…
Svédül tanulóknak ajánlom a könyvből olvasható részletet Ingelin Angerborn honlapján. Azoknak pedig, akik nem tudnak svédül és kíváncsiak rá, lefordítottam.

Üdvözlettel:

Melissa

Részlet Ingelin Angerborn Önskestjärnan című regényéből az írónő honlapjáról

Egy pocsék nap végén Astrid egy hullócsillagot lát. Anélkül, hogy megfontolná, a legelső dolgot kívánja, ami eszébe jut. És akkor a következő történik:
Lassan kinyitottam a szemem, és épp ahogy gondoltam, minden a megszokott volt. Talán nem volt annyira hideg, de ugyanolyan sötét, és anya még mindig ott állt, és a csillagos eget csodálta. Sóhajtottam.
- Aha, szóval haza akarsz menni? – mondta anya, és megsimogatta a fejemet.
Bólintottam. Hiszen ezt már tudta? Hisz már egy negyed órája azt szerettem volna.
- Jó, jó – szólt anya -, akkor hazamegyünk!
Csendben mentünk hazafelé. Attól eltekintve, hogy még mindig korgott a gyomrom, persze. Igazán vágytam már apa virslipaprikása után.
Amikor már közel voltunk a házhoz, hirtelen úgy éreztem, hogy az utolsó métereket futva kell megtennem. Nem a virslipaprikás miatt, hanem mintha a lábaim ezt kívánták volna. Egyszerűen csak egy csomó szaladhatnék. Éppolyan érzés, mint amikor nagyon hosszú ideig egy helyben ültünk az osztályteremben.
Szaladni kezdtem. Ó, milyen csodálatos is volt, hogy végre kinyújtóztathattam a lábaimat!
- Astrid! – kiáltott anya utánam. – Astrid! Ne olyan gyorsan!
De furcsa volt. Csak szaladhatok, ha akarok? És akartam.
Futottam és futottam. Anya pedig egyre kiabált utánam. Meg fütyült! Mikor kezdett fütyülni utánam? Teljesen megőrült?
Egyre gyorsabban és gyorsabban és gyorsabban szaladtam … Ennyire gyorsan soha nem futottam még azelőtt. Mennyire ledöbbennek majd, ha legközelebb futni fogunk tornaórán, gondoltam. És elégedetten mosolyogtam magamban, amikor arra gondoltam, milyen könnyen előzném meg Nadját és Eriket, akik a leggyorsabbak voltak az egész osztályban. Elégedettem mosolyogtam egészen addig, amíg hirtelem meg nem értettem, miért volt olyan könnyű futnom … Amíg föl nem fogtam, hogy kétszer annyi lábam van, mint szokott lenni … Amíg rá nem jöttem, hogy négy lábam van!
Hirtelen megálltam, és lebámultam a lábaimra. Egy láb … két láb … három láb … négy láb … Egy, kettő, három, négy … Egy, kettő, három, négy … De bárhogyan is számoltam, elölről vagy hátulról, csak négy lábam volt. És nem is akármilyen lábak. Négy vékony, barna és nagyon szőrös láb.
Mielőtt még igazából megértettem volna, hogy is áll a dolog, anya utolért. Nehezen fújtatott és nagyon mérgesnek látszott.
- Fúj, Astrid! – mondta anya szigorúan. – Nem szabad csak így elszaladni. Akkor soha többé nem lehetsz szabadon. Szégyeld magad!
Csodálkozva néztem anyára. Szégyeld magad? Hiszen ezt soha nem mondta nekem azelőtt. Legalább is nem így. És mi az, hogy szabadon? Ezt hogy értette?
- Miért nem szabad szaladnom? – kérdeztem.
De a hang, ami elhagyta a számat, egyaltalán nem úgy hangzott, ahogy azt hittem.
- Hav, hav, hav! – hallatszódott.
Anya megsimogatta a fejemet.
- Jó, jó – mondta -, most megyünk.
Mialatt a lifttel felmentünk a hatodik emeletre, lassan, lassan elkezdtem összeadni a négy szőrös lábat, a fújjal meg a szabadonnal meg a havval. És bárhogy is csűrtem-csavartam, nem jött ki más belőle, mint … kutya.
A kívánságom beteljesült.

Mårten Melin Amor anfaller! (Ámor támad!)

Kedves Bogi!

Több kiváló új svéd gyerekkönyvet is olvastam az utóbbi időben.
A szerelemről szól Mårten Melin Amor anfaller! (Ámor támad!) című könyve, ami a 9-12 éves korosztály számára íródott.
A szerző sok humorral meséli el az ötödikes Arthur történetét, aki a húga barátnőjébe lesz szerelmes. A tanító néni Valentin-napon Ámorról mesél a gyerekeknek, és Arthur végig azon töpreng, miért olyan bonyolult is a szerelem. Mindenről Ámor tehet, aki össze-vissza lövöldözi a nyilait, sok zűrzavart okozva ezáltal. Mennyivel egyszerűbb is lenne az élet nélküle! És mennyivel szegényebb! Főleg ha Arthur legjobb barátjának is problémái vannak a szerelem körül. A lány, aki neki tetszik ugyanis Arthurba zúgott bele.
Ezt a könyvet bátran ajánlom a magyar kiadóknak megjelentetésre. Azt hiszem, sok felnőtt is magára ismer, hiszen legyünk bár 10, 50 vagy akár 80 évesek, mindig nagyon nehéz elmondani a szeretett lénynek, mit is érzünk iránta.
Mårten Melin honlapján bele is lehet olvasni a könyvbe. Svédül tanulóknak kiváló nyelvgyakorlás. Ki tudja, egyszer talán szükségük lesz arra, hogy azt mondják valakinek svédül: szeretlek. Akik pedig nem tudnak svédül, azoknak lefordítottam ezt részletet.

Szeretettel üdvözöllek a napsütéses Göteborgból:

Melissa

A kiadó leírása:

Amikor Ámor felhúzza az íját, jobb ha vigyázunk! Ugyanis nagyon rosszul tud célozni. Amikor Arthurt egy nap eltalálja egy nyíl bolondul szerelmes lesz. De teljesen téves lányba! Tammi a legédesebb és legszórakkoztatóbb lány a világon, a fiú mégsem szeretheti! Tammi túl fiatal hozzá, ráadásul Arthur húgának a legjobb barátnője, és nem viszonozza a fiú szerelmét. Legjobb belátni, hogy ez a kapcsolat soha nem fog működni. Arthurnak mindent el kell követnie, hogy a szerelem elmúljon!
Egy váratlan és látszólag lehetetlen szerelem szórakoztatóan és okosan elmesélve.

Részlet a regényböl (Mårten Melin honlapján svédül olvasható)

Hallott valaki egy duci kisbabáról, akit Ámornak hívnak? A tanárom, My, mesélt róla a legutóbbi Valentin-napon. (Valentin-nap február 14-én van. Olyankor virágokat adunk azoknak, akiket kedvelünk.)
Ámor teljesen meztelen, egy nyilakkal teli kosáron kívül, amit a vállán átvetve hord. És egy nyilat tart a kezében. A nyíllal a szegény védtelen emberekre lövöldöz. És tudjátok, mi történik? Szerelmesek lesznek!
Nem tudom, hogyan dönti el, KIBE lesz az ember szerelmes. Lehet, hogy egy név áll a nyilon? Engem mindenesetre eltalált. És ez ANNYIRA IGAZSÁGTALAN! Találd ki, kibe lettem szerelmes! TAMMIBA!
Tammi a legaranyosabb lány a világon, szórakoztató és vidám és hosszú barna haja van. És nagy barna szemei. Ez talán nem tűnik gondnak. Pedig az. Egy nagy probléma. Vagyis jobban mondva kettő. Vagy inkább három, ha utánagondolok. Figyelj:
1. Tammi nem szerelmes belém.
Legalábbis nem tudok róla. De nem ez a legnagyobb gond, mert ezen talán lehet változtatni. A másik két probléma ellen viszont TELJESEN lehetetlen bármit is tenni!
2. Tammi harmadik osztályba jár.
Harmadikba! Én meg ötödikbe. Ez EGETVERÖ különbség! KÍNOS! Van egy csomó hapsi, aki nála fiatalabb lánnyal jár. Én is majdnem ilyen vagyok.
3. Oké, itt jön. A legnagyobb gond. Mert tudjátok, ki Tammi legjobb barátnője? Hát, Ronja.
Ettől bőgni kell. A saját testvérem. Az én nevetséges, irritáló, lehetetlen kishúgom. A LEGZAVARÓBB CSAJ AZ EGÉSZ VILÁGON!
Így már értitek, hogy én meg Ámor nem vagyunk éppen a legjobb barátok.
De ha az embert eltalálták, hát eltalálták.

Martin Widmark - Petter Lidbeck Lyckans hjul (A szerencse kereke)

Kedves Bogi!

A következő videoklipp, amit felteszek, 2007. szeptemberében készült, a Göteborgi Könyvvásáron. A felvételen a BonnierCarlsen Kiadó pódiuma látható. A felvétel kissé zajos, behallatszódik a vásár háttérzaja. Sajnos élőben nem láttam, ahogy Hans Alfredsson Martin Widmark és Petter Lidbeck egyik könyvsorozatából olvas, mivel épp aznap utaztam Mallorcára. A jelenetben is éppen Mallorcára utazik a Lyckans hjul (A szerencse kereke) című könyvben szereplő három nyugdíjas, akik miután a sorozat első részében kiraboltak egy bankot, a második részben újabb kalandokat élnek át Mallorcán. A sziget egyébként a svédek kedvelt kirándulóhelye.
Hans Alfredsson kiváló humoráról is tanúskodik a felvétel. A sorozatból készült CD-könyvben (Peperóniában hangoskönyvnek hívják, tudom) is ő olvassa a történetet. Ma a CD-könyvek egyidőben jelennek meg a könyvekkel Szendvicsországban. A könyvkiadás 10 %-a CD-könyv formájában lát napvilágot. Tehát rendkívül népszerűek.
A videoklipp svédül tanulóknak kitűnő nyelvgyakorlás.

Szívélyes üdvözlettel a napsütéses Göteborgból:

Melissa

A videoklipp, amin Hans Alfredsson Martin Widmark és Petter Lidbeck Lyckans hjul című könyvéből olvas fel egy részletet a Göteborgi Könyvvásáron 2007. szeptemberében, itt tekinthető meg.

Gabriela Futová avagy egy szlovák gyerekkönyvíró

Kedves Bogi!

Pozsonyban járva elsősorban Gabriela Futová könyveire lettem volna kíváncsi. Sajnálatomra azonban a pozsonyi könyvesboltokban (7-ben nézelődtem) alig véltem felfedezni egy-egy könyvét, amin igencsak elcsodálkoztam.

Hiába, hozzá vagyok szokva, hogy a göteborgi könyvesboltok nem átallják a svéd gyerekkönyvírók műveit (a régieket is, nemcsak az újakat) reklámozni, propagálni és megpróbálni eladni. Úgy látszik, Gabriela Futová nem lesz próféta a saját hazájában. Pedig tudom, hogy kitűnő könyveket ír, amiket a gyerekek nagyon szeretnek. Akkor vajon miért nem kapni őket a székes fővárosban? Hmmm ...

Szerencsére ezek közül egy magyarul is olvasható Jobb anyukát akarok címmel, kitűnő fordításban. Az eredetit sajnos nem volt alkalmam olvasni, mert nem jutottam hozzá.

A svéd gyerekkönyvekben is gyakori téma, hogy a gyerek nem elégedett a szüleivel. Gabriela Futová ötletes történetében egy másodikos kislány próbál jobb anyukát találni.

Látom a neten, hogy ezt a könyvet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gyerekoldala is ajánlja. Itt még bele is lehet olvasni. Nemcsak könyvtárosok, hanem gyerekek is ajánlanak könyveket olvasásra ezen a honlapon.

Gabriela Futováról még elárulom, hogy Eperjesen könyvtáros.

Minden jót!

Melissa

Gabriela Futová: Jobb anyukát akarok

Itt lapozhatsz bele a neten.

Leírás:

"Ma kaptuk meg a bizonyítványt. A mama szépen felöltöztetett, de közben össze is vesztünk egy kicsit. Sehogy se volt hajlandó belemenni, hogy nejlonharisnyát vegyek fel. Szerinte anélkül is megsülök, akkora a hőség. Igen ám, de a rádióban azt hallottam, hogy egy igazi nő nem jár harisnya nélkül. Még akkor sem, ha kint harminc fok van. Márpedig én igazi nő akarok lenni. Legalábbis ma. Ezen a nagy napon..." - kezdődik a történet.

Fülszöveg:

- Eljöttem otthonról. Nem akarok már vele lenni! - Katka, tényleg egyedül hagytad a mamádat? Nem lesz szomorú? - Na és? Én is szomorú voltam, amikor nem vett nekem kutyát! --- A szülők túl szigorúak, igazságtalanok? Néha legjobb volna világgá menni, jobb anyukát keresni! Katka elég elszánt ahhoz, hogy ezt meg is próbálja. Kalandjai során sokféle anyukát megismer. Vajon mit szól hozzájuk?

J. K. Rowling: Harry Potter

Kedves Bogi!

Egymással párhuzamosan olvastuk Harry Potter első részét Mazsolával, ő svédül, én magyarul. Ez jó alkalom az összehasonlításra. Amint azt megállapítottam a magyar fordítás kitűnő: a magyar gyerekkönyvírás és -fordítás hagyományát követi. Tóth Tamás Boldizsár kiváló munkát végzett. De talán érdemes megemlíteni, hogy szépirodalmi művek esetében általában megfeledkeznek arról, hogy a sikerhez a szerkesztő közreműködése és ügyessége mennyire fontos. Eddig valahányszor hallottam Martin Widmarkot a Göteborgi Könyvvásáron, mindig megemlítette: a szerkesztője érdeme, hogy a könyvei ennyire népszerűek.
Talán Te is egyetértesz abban, hogy nagy mértékben függ a fordításon, hogy egy könyv milyen fogadtatásra lel az olvasóközönség részéröl. A napokban olvastam a Göteborgi Könyvvásár szeptemberi szemináriumi programját. Az egyik csütörtöki előadás éppen erről a témáról szól. A programot az egyik kolléganőm korrektúrázta, az ő bónuszlánya a vásár főnöke. Apropó, erről jut eszembe! Ugye mennyivel szebb a bónusz szó, mint a mostoha?
Amikor a fejembe vettem, hogy gyerekkönyveket fogok fordítani, rá kellett jönnöm, hogy a fordítás is egy szakma, olyan, mint bármi más. Sokat kell tanulni, bár talán egy kis tehetség sem árt. Úgy vélem, ha valaki most kezd hozzá a gyerekkönyvfordításhoz, nyugodt szívvel tanulmányozhatja Harry Pottert. Sőt, saját szinomimaszótárt is szerkeszthet, ahogy azt én is teszem. A svéd “sade”, angolul “said” szóra hatvan magyar megfelelőt gyűjtöttem korábban. Nos, hogy mennyivel könnyebb egy angol szöveget svédre fordítani, mint magyarra, azt szemléltesse egy példa a Harry Potterből. A svéd szöveg csaknem szó szerint megegyezik az angollal, míg a magyar igencsak ki van színesítve, tele van képies kifejezésekkel.
Harry Potter elején egy macskáról olvashatunk, aki később átváltozik emberré. Nekem erről mindjárt eszembe jutott Annie M. G. Schmidt Andersen-díjas író Macskák társasága című könyve, aminek a fordítása jóval egyszerűbb, de nekem, aki egyszerű svéd szövegeket olvasok, nagyon tetszik.
Nos, Harry Potterből a peron-jelenetet választottam, nem véletlenül. Amint már említettem, a svéd gyerekektől nem állnak távol a kísértethistóriák. Eva Ibbotson angol írónő több gyerekkönyve is olvasható svédül. Magyarul csak egy. Közülük az egyik a The Secret of Platform 13 (A 13. vágány titka), ami 1994-ban, 3 évvel Harry Potter előtt jelent meg. Hiába, nincs új a nap alatt!
Harry Potter is egyike azon műveknek, amelyek tele vannnak gótikus elemekkel. Gondolj csak a filmbeli gótikus kastélyra! Néhány gótikus elem: titokzatos levelek, varázslók, boszorkányok, kísértetek, gótikus kastély, iskola, titkos ajtók, tiltott szobák, tükrök, festmények, erdő, mágia, vérszívók, szörnyek és még sorolhatnám.
Mára búcsúzom.

Üdvözlettel:

Melissa


Angol eredeti:
“Harry swung round. The speaker was a plump woman who was talking to four boys, all with flaming red hair. Each of them was pushing a trunk like Harry´s in front of him – and they had en owl.
Heart hammering, Harry pushed his trolley after them. They stopped and so did he, just near enough to hear what they were saying.
“Now, what´s the platform number?” said the boys´ mother.
“Nine and three-quarters!” piped a small girl, also red-headed, who was holding her hand. “Mum, can´t I go …”
“You´re not old enough, Ginny, now be quiet. All right, Percy, you go first.”
What looked like the oldest boy marched towards the platforms nine and ten. Harry watched, careful not to blink in case he missed it – but just as the boy reached the divide between the two platfoms, a large crowd of tourists came swarming in front of him, and by the time the last rucksack had cleared away, the boy had vanished.
“Fred, you next,” the plump woman said.
“I´m not Fred, I´m George,” said the boy. “Honestly, woman, call yourself our mother? Can´t you tell I´m George?”
“Sorry, George, dear.”
“Only joking, I am Fred,” said the boy, and off he went. His twin called after him to hurry up, and he must have done, because a second later, he had gone – but how had he done it?
Now the third brother was walking briskly towards the ticket barrier – he was almost there – and then, quite suddenly, he wasn´t anywhere.
There was nothing else for it.
“Excuse me,” Harry said to the plump woman.
“Hullo, dear,” she said. “First time at Hogwarts? Ron´s new, too.”
She pointed at the last and youngest of her sons. He was tall, thin and gangling, with freckles, big hands and feet and a long nose.
“Yes,” said Harry. “The thing is – the thing is, I don´t know how to –“
“How to get on to the platform?” she said kindly, and Harry nodded.
“Not to worry,” she said. “All you have to do is walk straight at the barrier between platforms nine and ten. Don´t stop and don´t be scared you´ll crash into it, that´s very important. Best do it at a bit of a run if you´re nervous. Go on, go now before Ron.”
“Er – OK,” said Harry.
He pushed his trolley round and stared at the barrier. It looked very solid.
He started to walk towards it. People jostled him on their way to platforms nine and ten. Harry walked more quickly. He was going to smash right into that ticket box and then he´d be in trouble – leaning forward on his trolley he broke into a heavy run – the barrier was coming nearer and nearer – he wouldn´t be able to stop – the trolley was out of control – he was a foot away – he closed his eyes ready for the crash –
It didn´t come … he kept on running … he opened his eyes.
A scarlet steam engine was waiting next to a platform packed with people. A sign overhead said Hogwarts Express, 11 o´clock. Harry looked behind him and saw a wrought-iron archway where the ticket box had been, with the words Platform Nine and Three-Quarters on it. He had done it.
(J. K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher´s Stone)

Svéd fordítás:
“Harry svängde runt. Rösten han hade hört kom från en knubbig kvinna som pratade med fyra pojkar, allesammans med eldrött hår. Var och en av dem sköt en likadan koffert som Harrys framför sig – och de hade en uggla.
Med bultande hjärta sköt Harry sin bagagekärra efter dem. De stannade och han gjorde samma sak, precis så nära dem att han kunde höra vad de sade.
”Vad var det för nummer på perrongen nu igen?” sade pojkarnas mamma.
”Nio och tre kvart!” pep en liten flicka, också rödhårig, som höll henne i handen. ”Mamma, kan inte jag få åka …”
”Du är inte tillräckligt gammal, Ginny, var tyst nu. Se så, Percy, gå först du.”
Den av pojkarna som såg ut att vara äldst marscherade i väg mot perrongerna nio och tio. Harry följde honom med blicken och försökte låta bli att blinka så att han inte missade det, men just som pojken kom fram till skiljelinjen mellan de båda perrongerna, kom en stor skara turister insvärmande framför Harry och då den sista ryggsäcken äntligen dragit bort, hade pojken försvunnit.
”Fred, du är näst i tur”, sade den knubbiga kvinnan.
”Jag är inte Fred, jag är George”, sade pojken. ”Hur i fredens namn, kvinna, kan du kalla dig själv mor? Kan du inte se att jag är George?”
”Förlåt, käraste George.”
”Jag skojar bara, jag är Fred”, sade pojken, och så satte han i väg. Hans tvillingbror ropade efter honom att han skulle skynda sig, och det måste han ha gjort, för en sekund senare var han borta – men hur hade han burit sig åt?
Nu gick den tredje brodern raskt mot biljettspärren, han var nästan framme, och sedan, helt plötsligt, var han ingenstans.
Det fanns ingenting annat att göra.
”Ursäkta mig”, sade Harry till den knubbiga kvinnan.
”Hej, lille vän”, sade hon. ”Första gången du ska till Hogwarts? Ron är också ny.”
Hon pekade på den siste och yngste av sina söner. Han var lång, mager och gänglig, med fräknar, stora händer och fötter och en lång näsa.
”Ja”, sade Harry. ”Saken är … saken är den att jag inte vet hur jag ska …”
”Hur du ska komma till perrongen?” sade hon vänligt, och Harry nickade.
”Var inte orolig”, sade hon. ”Allt du behöver göra är att gå raka vägen fram mot spärren mellan perrongerna nio och tio. Stanna inte och var inte rädd för att du ska krascha in i den, det är väldigt viktigt. Bäst att göra det lite halvspringande om du är nervös. Sätt i gång, gå nu före Ron.”
”Ähum … okej”, sade Harry.
Han svängde runt med bagagekärran och stirrade på spärren. Den såg väldigt stark och kraftig ut.
Han började gå mot den. Folk som var på väg mot perrong nio och tio trängde och skuffade honom. Harry gick fortare. Han skulle smälla rakt in i den där biljettspärren och då skulle han vara riktigt illa ute; han lutade sig fram över bagagekärran och började springa med väldigt fart, spärren kom närmare och närmare. Han skulle inte stanna, bagagekärran var utom kontroll, han var ett par decimeter bort, han slöt ögonen och beredde sig på kraschen … Den kom inte … han fortsatte att springa … han slog upp ögonen.
Ett mörkrött ånglok stod och väntade vid en perrong packad med folk. På en skylt upptill stod det Hogwartsexpressen, kl. 11. Harry tittade bakom sig och såg ett portvalv i smidesjärn där biljettspärren hade varit, med orden Perrong nio och tre kvart högst upp. Han hade klarat det.
(J. K. Rowling: Harry Potter och De Vises Sten, fordította: Lena Fries-Gedin)


Magyar fordítás:
“Harry megperdült a tengelye körül. A beszélő, egy pufók asszonyság a négy fiának szónokolt. A fiúknak lángoló vörös hajuk volt, mind ugyanolyan ládát toltak maguk előtt, mint Harry. A csomagok tetején egy bagoly gubbasztott.
Harry kalapáló szívvel a család után indult. Mikor megálltak, ő is megállt, elég közel hozzájuk, hogy hallja, amit beszélnek.
- Hányas vágányról is indul? - kérdezte a fiúk anyja.
- A kilenc és háromnegyedikről! - sipította egy kislány. Ő is vörös hajú volt, és anyja kezét fogta. - Anyu, én miért nem...
- Mert még kicsi vagy, Ginny, és most hallgass. Jól van, Percy, te menj be elsőként.
A legidősebbnek tűnő fiú elindult a kilences és tízes vágányok felé. Harry utána meredt, pislogni se mert, nehogy lemaradjon valamiről - de épp mikor a fiú elérte a két peron közötti falat, csapatnyi turista tódult Harry orra elé. Mire az utolsó hátizsák is elhaladt, a vörös hajú fiú már sehol se volt.
- Te következel, Fred - adta ki az utasítást a pufók asszonyság.
- Nem Fred vagyok, hanem George! - felelte a fiú. - És még te nevezed magad anyánknak? Nem látod, hogy George vagyok?
- Ne haragudj, George drágám.
- Csak vicc volt, Fred vagyok - szólt a fiú, és már indult is. Ikertestvére utánaszólt, hogy igyekezzen, s a fiú bizonyára úgy is tett, hiszen egy szempillantással később már el is tűnt hogy hova, az rejtély maradt.
Most a harmadik fivér is elindult a peron felé. Már majdnem odaért, amikor hirtelen köddé vált.
Harry nem meresztette tovább a szemét.
- Elnézést kérek - szólította meg az asszonyságot.
- Szervusz, drágám. Először utazol Roxfortba? Ron is most lesz elsős.
Az asszony utolsó, legfiatalabb fiára mutatott. A nyakigláb, szeplős kamasznak lapátkeze, lapátlába és hosszú orra volt.
- Igen - felelte Harry. - Az a helyzet, hogy nem tudom, hogyan...
- Hogy hogyan jutsz be a peronra? - kérdezte kedvesen az asszony. Harry bólintott.
- Ne aggódj. Csupán annyit kell tenned, hogy elindulsz a kilences és a tízes vágány közötti fal felé. Nagyon fontos, hogy ne állj meg. Ha nagyon félsz tőle, hogy beleütközöl, legjobb lesz, ha kicsit nekifutsz. No indulj, menj be Ron előtt.
- Öhm... rendben - felelte habozva Harry.
Irányba fordította a kulit, és a falra bámult. Az nem tűnt valami illékonynak. Végül összeszedte magát, és elindult. A kilences és a tízes vágány felé tartó emberek ide-oda lökdösték. Megszaporázta lépteit. Bele fog ütközni a jegypénztárba, és jó nagy galibába kerül... Nekidőlt a kulinak, és futásnak eredt... A fal egyre közeledett... Nem tud megállni... A kuli megállíthatatlanul robogott... Már csak fél méter... Becsukta a szemét, úgy várta a karambolt...
Nem volt karambol. Még futott egy kicsit, azután kinyitotta a szemét.
Piros gőzmozdony várakozott egy zsúfolt peron mellett. A magasban tábla hirdette: Roxfort Expressz - indul: 11 órakor. Harry hátranézett a válla fölött; a jegypénztár helyén bolthajtásos kovácsoltvas átjáró díszelgett, rajta a felirat: Kilenc és háromnegyedik vágány.“
(J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve, fordította: Tóth Tamás Boldizsár)

Per Nilsson: Hjärtans Fröjd (Szívgyönyör)

Kedves Bogi!

Ma az egyik kedvenc ifjúsági regényemről írok. Nagyon remélem, hogy egyszer Peperóniában is kiadják. A címe Hjärtans Fröjd (Szívgyönyör), és Per Nilsson írta 1992-ben. Ezt a könyvet még ma is előszeretettel olvastatják a tanárok, könyvtárosok az iskolában.
Hjärtans fröjd valójában a citromfű növény, latin nevén Melissa Officinalis, svéd népi elnevezése. A regényben így nevezi a fiú a lányt, akinek Ann-Katrin a neve. A könyvben egy kamaszfiú meséli el első szerelme történetét úgy, hogy abban valamennyien magunkra ismerünk. Végtelen melegséggel ír Per Nilsson hőséről, aki a szerelem minden boldogságát és kínját megtapasztalja. A történet fantasztikusan jól van felépítve, és csak a végén derül ki, miről is szól valójában. Ezért nem árulok el róla sokat. Hátha egyszer Te is olvashatod.
Per Nilsson a svéd ifjúsági regény koronázatlan királya. Svenne című ifjúsági regénye 2006-ban August-díjat nyert. Egyik regényéből pedig film is készült Hannah med H címmel.
Az egyik honlapon Per Nilsson maga így nyilatkozik a Hjärtans Fröjd című regényről:
“A regényeim közül a legolvasottabb a Hjärtans Fröjd. Ez egy elbeszélés a szerelemről … vagyis minden esetre egy elbeszélés egy tizenhatéves fiúról, aki az első tapasztalatokat szerzi a szerelembe esés, a vágy, a szex, a csalódás és a féltékenység terén. Talán egy elbeszélés a szerelemről is. A fiú szomorú, amiért a szerelem véget ért. Sír. Sírnak a fiúk? Igen, a fiúk sírnak, amikor a szerelem véget ér.”
Nos, 2007-ben megjelent a könyv folytatása, The Return of Hjärtans Fröjd címmel. Ez annyira modern magyar szemmel, hogy szerintem legalább 20 évnek kell eltelni, mire megjelenthet Peperóniában. Vagy lehet, hogy nincs igazam?
Mindenesetre lefordítottam egy részletet a Hjärtans Fröjd című regényből. Remélem, tetszeni fog. Jó szórakozást!

Szívélyes üdvözlettel:

Melissa

Per Nilsson a már említett honlapon így ír önmagáról:

Én nem írok mindenkinek

Igen, ifjú embereknek írok könyveket,
Ám nem írok mindenkinek

Én neked írok,
Te, aki álmokkal és fantáziával telíted a fejed,
S aki a valóság lámpaoszlopainak rohansz,
Újra és újra,
Neked írok,
Te, aki az életre gondolsz, hogy milyen s milyen lehetne,
Te, aki a halálra gondolsz
Én neked írok,
Te, aki listákat írsz fontos dolgokról,
Te, aki próbálod megérteni a dolgok összefüggéseit,
Te, aki az életröl elmélkedsz, amiben élünk,
S hogy a világ miért úgy néz ki, ahogy kinéz,
S arról, hogy a jövö hogy lesz és hogyan lehetne,

Én neked írok,
Te, aki tudod, hogy más vagy, mint a többiek,
S neked, Te, aki magadra ismersz,

Én neked írok,
Te, aki ott sírsz az éjfekete reménytelenségben,
S neked,
Te, aki nevetsz,
Aki tudja, hogy az élet szép,
S hogy az élet izgalmas kaland,

Én nem írok mindenkinek,
Én neked írok.

Részletek a Hjärtans Fröjd című könyv fülszövegéből:
Egy ködös novemberi reggelen, mint mindig a busz leghátuljában ült iskolába menet. Már akkor, amikor a busz lassítani kezdett a megállóban, megpillantott valami vöröset, valami vöröset, ami nem szokott ott lenni, és amikor az a vörös hajú lány felszállt, az az érzése támadt, hogy a lány beragyogta az egész buszt. Igen, így történt ez első alkalommal, amikor meglátta. Vajon már akkor tudta, hogy ő Szívgyönyör?

”Épp így volt ez, a te és az én első szerelmem, ugyanilyen mély és komoly, ugyanilyen élesen váltakozva eufória és vigasztalhatatlanság között. Per Nilsson úgy ír arról, amit mindannyian átéltünk, hogy újnak és frissnek érződik. Ez csakugyan csodálatraméltó teljesítmény!”
Mats Berggren, Aftonbladet

”Nagy beleéléssel és magára ismerő mosollyal olvassa az ember ezt az első Szerelemről szóló könyvet, nagy SZ-szel. Per Nilsson a közepébe talál annak az életkérdésnek, ami körül valójában minden forog – a szerelem és a vágy.”
Lars Karlstrand, Sundsvalls Tidning

Hjärtans Fröjd első díjat nyert a Rabén&Sjögrén Kiadó ”Legjobb szerelmes regény” pályázatán 1992-ben, 1997-ben elnyerte a tekintélyes Deutscher Jugendliteraturpreist, 1999-ben pedig a holland ”The Silver Kiss” díjat.
Hjärtans Fröjd Per Nilsson legismertebb regénye, kb. 10 nyelven jelent meg, többek között az USÁ-ban, ahol nagyon szép recenziókat kapott.

Per Nilsson: Szívgyönyör (részlet)

Előkészületek Szívgyönyörre

Nem lehetett véletlen. Nem minden.
Ennek így kellett történni.
Valakinek akarnia kellett.
Lennie kellett egy forgatókönyvírónak. De ki az? Nem lehetett csupán véletlen,

hogy az anyukája júniusban éjszakánként kezdett dolgozni a kórházban,

és

hogy az iskola egy hétfői napon fejeződött be ebben az évben, első alkalommal a világtörténelemben, és

hogy anya és Krister és Hanna a nyaralóba utazott a nyári szünet előtti utolsó hétvégén, és

hogy ő otthon maradt, hogy becsomagoljon az USA-út előtt,

és

hogy éppen azon a pénteken találkozott a lánnyal a buszon útban hazafelé az iskolából, és

hogy a lány elmesélte, hogy az anyukája egész hétvégén dolgozni vagy aludni fog, és

hogy ő meg elmondta, hogy egyedül lesz egész hétvégén

és

hogy a lány azt mondta:
- Ma este diákbuliba megyek. De holnap este talán haza tudnék menni hozzád. Igazán fölösleges, hogy a német nyelvtankönyvem ott hánykolódjon nálad egész nyáron. Amikor az USÁ-ban leszel meg minden. Kihasználhatnám az alkalmat, hogy elmenjek érte. Vagy van valami más terved?
Nem, túl sok száll futott össze ott. Nem lehetett csupán véletlen.
De ki volt az, aki a forgatókönyvet írta? És mi volt az értelme? Volt egyáltalán értelme?

- Vagy valami más terved van?
- Holnap este?
Úgy tett, mintha gondolkodna.
- Nem ... nem, semmi különös ...
És a lány így szólt:
- Akkor úgy nyolc után ott leszek. Amikor anya elmegy a munkába.
- OKÉ, jó – mondta.
És a lány leszállt a buszról, ő pedig úgy határozott, hogy vesz egy csomag óvszert.
A biztonság kedvéért.

Még életében nem vett óvszert. Hiszen manapság már nincs is senki, akinek gondot okozna, hogy egy csomag óvszert vegyen? Ugyebár nem létezik senki, aki azt gondolná, hogy ez kínos? Miért is lenne kínos? Teljesen természetes dolog. Már a középső tagozatban megtanulják a gyerekek, milyen jó dolog is az óvszer. És milyen fontos!
Egy csomag óvszert venni éppoly egyszerű, mint egy liter tejet. Csak be kell menni az üzletbe, elvenni, amit akarunk és fizetni a pénztárban.
Szia anyafej, csak leszaladok a boltba és veszek egy csomag óvszert a hétvégére.
Így mondaná az ember az anyjának. Teljesen természetes dolog.
Felsóhajtott.
Egész délután próbálta bemagyarázni magának, hogy a legeslegtermészetesebb dolog az, amire készül, csak egy közönséges vásárlás, s ezen egyáltalán nem kell morfondírozni.
Most ott állt a Konsum üzletben, és összehasonlította a különféle samponok árait, tanulmányozta a borotvapengéket és a borotvakrémeket, és lassan, feltűnés nélkül közeledett ahhoz a helyhez, ahol az óvszercsomagok lógtak.
Már akkor, amikor hazajött az iskolából, elbiciklizett egy trafikhoz, ahol tudta, van egy óvszerautomata, mert ha mármost még annyira természetes dolog is egy csomag óvszert venni, mint egy liter tejet, azért még egyszerűbbnek tűnik csak úgy beledobni néhány koronát az automatába és kiszedni, amit akar. Anélkül, hogy egy szót is kellene szólnia, ráadásul kíváncsi pillantások nélkül.
Az automatát természetesen szétverték és kifosztották.
Aztán sorjában bement az ICA, Minilivs és Közelivásárlas üzletekbe, de az óvszerek mindhárom helyen a pénztár fölötti polcon bújtak meg, a cigarettával és a dohánnyal együtt, úgyhogy az ember kénytelen volt előremenni az eladóhoz és közölni:
- Hrm. Egy csomag olyat is.
Vagy:
- Melyik fajta a legjobb ott azok közül az óvszerek közül? Ön melyiket használja? Aha, akkor azt a kék csomagolásút veszem… Mibe kerül?
Vagy valami hasonlót.
De
az ICÁ-ban az eladónő nagyon édes és nagyon nőies volt

és
a Minilivsben az eladó ismerte az anyukáját és

a Közelivásárlásban éppen jött egy lány az osztályból és beállt a háta mögé a sorba, pont akkor, amikor elszánta magát arra, hogy támadásba lendüljön. Gyorsan tervet változtatott:
- Egy csomag… ö… egy kis Prince cigarettát.
- Dohányozni kezdtél? – kíváncsiskodott az osztálytársa.
- Csak ha buliba megyek. Ma házibuliba megyek – lódította.
- Aha, persze.
Ezért aztán most ott állt a Konsumban egy kosárral a kezében, és lassan, de biztosan közeledett az óvszerek felé. Egy csomag burgonyaszirommal, egy csomag sajtkarikával és egy liter aludttejjel a kosarában.
Most vagy soha. Most ott állt pontosan az óvszerek elött. Egy gyors pillantás jobbra, egy gyors pillantás balra, aztán hirtelen mozdulattal magához rántott egy csomagot és bedugta a burgonyaszirom alá.
Hát persze. Pofonegyszerű.
Mostmár csak a fizetés volt hátra.
A pénztárban egy férfi eladó ült. Nagyszerű.
Pofonegyszerű.
De…
Megtorpant, és letette a bevásárlókosarat. Képzeld csak, ha odaérek, gondolta, és sorba rakom a futószalagon a következőket:
egy csomag burgonyaszirom
egy liter aludttej
egy csomag sajtkarika
egy csomag óvszer.
Gondold csak el, az eladó sejtelmesen rám mosolyog, rám kacsint és így szól:
- Szóval, mártogatás lesz ma este. (Svédországban a burgonyaszirmot az aludttejbe mártogatják – a ford.)
Sóhajtott egyet, visszament az üzletbe és magában káromkodott:
- A francba, a francba, a francba.
Nem volt képes végrehajtani.
A svéd ifjúság egybehangzó véleménye alapján, az 1990-es években teljesen természetes és normális dolog óvszert venni a Konsumban.
Ő nem volt normális.
Verítékező tenyérrel ment az egészséges élelem polchoz. Ott letette a kosarat a földre a barna rizs és a zöld lencse elé, leguggolt, villámgyorsan körbenézett és becsúsztatta az óvszercsomagot a kabátja belső zsebébe.
A kosarat otthagyta, és elindult a kijárat felé.
Aztán, hogy az eladó véletlenül gyanút ne fogjon, vett egy esti újságot.
- Semmi mást?
- Nem, köszönöm.

Nahát akkor.
Pofonegyszerű.
Most van egy csomag óvszere. Hisz nincs ebben semmi különös?
Most tehát készen állt.

A részlet a szerzö engedélyével került fel a blogra.

Eva Bergström - Snurran och fjärrkontrollen (Pergő-Forgó és a távirányító)

Kedves Bogi!

Szóval a Te gyerekeid is jobban értenek a távirányítóhoz meg a számítógéphez nálad. Hiába, ők már ebben nőnek föl. Mazsola már az óvodában is számítógépes játékokkal játszott. Föl nem foghattam, hogyan tudta gyorsabban megtanulni az egér irányítását, mint én!
Igazad van abban, hogy részletekben is bemutathatom a Barnens bibliotek (Gyerekek könyvtára) honlapot.
A legkisebbek számára van egy külön oldaluk, ahol versek, mondókák, dalok és az ábécével kapcsolatos játékok találhatók. Csak kattints rá a jobb alsó sarokban a tengerimalac és a kígyó képére.
Ja, a távirányítóról jutott eszembe az egyik kedvenc svéd képeskönyvem. Ez egy macskacsaládról szól, ahol az egyik cica kisajátítja magának a család távirányítóját. Mintha csak a lányomat látnám 5 éves korában. Az egyik nyugdíjas barátnőm azt írta Peperóniából, hogy ők a férjével ugyanígy vitatkoznak azon, ki döntse el, melyik programot nézzék.
Erről a könyvről már egyszer írtam, hogy most megjelent az ”En bok för alla” (Egy könyv mindenkinek) sorozatban is, amit az állam támogat, s így 40 koronáért tudtam megvenni. El is küldtem valakinek, de hogy kinek, az maradjon az én titkom.
A BonnierCarlsen Kiadó és a szerzők beleegyeztek, hogy részletet közöljek a könyvből. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre, milyennek találod.

Miau!

Melissa

Eva Bergström: Pergö-Forgó és a távirányitó (Részletek)

A nevem Pergö-Forgó
és a Vajaszsemle utca 4. szám alatt lakom
a távirányítómmal.

A távirányítóm a legklasszabb távirányító

az egész világon.
Mert (ö) csak az enyém.

De anya, apa meg a bátyám is

azt mondja, hogy az övék is.

Hogy a macska rúgja meg!
Ez tök hülyeség.

Ö csakis az enyém!

Minden este vacsora után

a család apraja-nagyja tévét néz.
Az enyém a legjobb hely a díványon,

másképp nem tudnám

jól nyomkodni a távirányítót.

Meg ki is kell nyújtanom

a hosszú lábaimat, hisz csak
természetes, hogy egész idő alatt nőnek.

***

A foglalkozáson mindenkinek megmutatom

a távirányítómat,

és mindent elmesélek róla.
Aztán Szuszi, Tuszi és Puszi

meg a többiek is kipróbálhatják.

***

Aztán a távirányító kimegy velem

az udvarra játszani.

Ám akkor a távcsinak hirtelen pisilnie kell,

és bele akar pisilni a homokozóba.

Bár azt nem szabad neki.

Csak a bokrokba szabad pisilni,

megmondtam már, ezerszer.

Aztán hazamegyünk.

***

Egy este azt mondja anya, apa és a bátyám,

hogy focimeccs lesz a tévében,

s azt látniuk kell.

A meccs hosszú és unalmas,

ezért aztán átváltok a gyerekműsorra.

Világos, nemde?
- Válts vissza! – mondja apa határozottan.
- Hogyisne! – nyávogom.
- Válts csatornát! – mondja anya dühösen.
- Majd ha fagy! – felelem.
- VÁLTS ÁT AZONNAL! ELKEZDÖDÖTT A MECCS! – óbégat a bátyám.
- SOHA AZ ÉLETBEN! – visítom.

Aztán rakétasebességgel száguldok,

mert a bátyám el akarja rabolni a távirányítót.

Micsoda égbekiáltó igazságtalanság,

hiszen a bátyám fürgébb, mint én.

Elragadja a távirányítómat,

és átnyújtja apának.

- ADD VISSZA A TÁVIRÁNYÍTÓMAT! -ordítom.
- Nem – mondja apa szigorúan. –A távirányító az egész családé.
- NEEEEEM!
AZ ENYÈM, ENYÈM, ENYÈM,
CSAKIS AZ ÈN TÀVIRÁNYÌTÒM!
ADD VISSZA A TÀVCSIMAT!
TÀVCSIZNI AKAROK! –
Visítom teli tüdőből.

Olyan hangosan sivítok,

hogy a focisták öngólt rúgnak.

Végül nem bírok tovább kiabálni.

Bizony.

Inkább odamegyek a tévéhez

és kikapcsolom.

Egészen egyszerűen.

De a bátyám újra bekapcsolja.

Én pedig megint kikapcsolom.

A bátyám meg bekapcsolja.

Ezer milliószor.

Minimum.

***

Végül anya kikapcsolja a tévét,

és kihúzza a dugaszt a konnektorból.

Apa meg begurítja a tévéta ruhásszekrénybe

és rázárja az ajtót.

Ám mindez nem számít,

mivel Kockás néninek is
van egy klassz tévéje távirányítóval.

És holnap anya meg apa újra előveszi

a tévét meg az én távirányítómat.

Így van ez.

Mert mindig így tesznek.

Amikor már lecsillapodtak a kedélyek.

Az illusztrációkat Annika Samuelsson készítette.

A BonnierCarlsen Kiadó leírása

Pergö-Forgó és a távirányító: Pergö-Forgó, a kerület legbeképzeltebb cicája, távirányítóprofi. Legalábbis ö így gondolja. Ö és a távirányító mindent közösen csinálnak: együtt mennek óvodába, meglátogatják a szomszédban lakó Kockás nénit és együtt nézik a tévét. A család többi tagja azonban úgy véli, hogy a távirányító az övék is, különösen akkor, amikor egy fontos focimeccs van a tévében. Gond! Katasztrófa!
Egy vadóc történet egy makacs, akaratos és egészen csodálatos cicalányról, akiben mindenki, akinek lázongó hajlama van, magára ismerhet, kortól függetlenül.
Ráadásul a tévé elötti veszekedés jól ismert jelenség minden gyermekes családban, s ezen kellemesen lehet kuncogni együtt, amikor ezzel könyvformában találkozunk.
Pergö-Forgó és a távirányító a Pergö-Forgóról szóló sorozat harmadik része. A két elözö cím, Pergö-Forgó és a büzlö csapósügér, valamint a Pergö-Forgó és a butaoverál a Tummetott cimü sorozatban jelent meg. Ezen harmadik cím ehelyett nagyobb formátumban jelent meg, hogy könnyebben elérje a helyes célcsoportot: egy kicsit idösebb óvodáskorú gyerekeket.
2004 öszén Annika Samuelssont a neves Elsa Beskow-érmével tüntették ki a Pergö-Forgóról készített képekért.

További értékelések:
”A szemünkböl csillogást elövarázsoló módon” … a szerzök a kioktatómodort humorra, valamint a modern kisgyermekes család számára ismert jól kiszámítható magáraismerés-együtthatóra cserélték.

Stina Zethraeus, Dagens Nyheter (napilap)

Egy könyv, amely nemcsak erös akarattal bíró kisgyerekekhez szól, hanem buzdításul szolgál gyenge akarattal rendelkezö felnöttek számára is.

Lotta Olsson, Dagens Nyheter (napilap)

Pergö-Forgó egy friss és gonosz kiscica verhetetlen önérzettel és akaraterövel … Mindenki magára ismerhet, mert mindenki egoista és buta néha, és jó dolog, ha ezen nevetni tud.

Cay Corneliuson, Svenska Dagbladet (napilap)

Magas magáraismerö- és nevetésfaktor.

Barn och kultur (folyóirat)

Pergö-Forgó korunk eszményét képviseli

Most újra itt van harmadszor is, Pergö-Forgó a cicalány, aki nem hagyja, hogy bárki is megfékezze. Az elsö könyv, ”Pergö-Forgó és a büzlö csapósügér” meghozta Annika Samuelsson illusztrátornak a 2004. évi Elsa Beskow-érmet. De a könyv bizonyos kavarodást is okozott, a cicalány hatalmas akaratereje és makacssága miatt. Lehet egy lány ilyen fokon pimasz és rakoncátlan? Pergö-Forgó a második könyvben is, melynek címe ”Pergö-Forgó és a butaoverál”, próbára tette környezete türelmét.
A harmadik könyv, Pergö-Forgó és a távirányító, arról szól, hogy ki birtokolja a családban a távirányítót. Pergö-Forgó természetesen úgy véli, hogy az az övé, de anya, apa és a cica bátyja más véleményen van.
Pergö-Forgó távirányítója egyenesen emberi alakot ölt, és részben mint a cica második énje szerepel. Vele megy az óvodába és kint van vele az udvaron, ahol belepisil a homokozóba, annak ellenére, hogy az tilos. Támogatja azirányú terveit, hogy színésznö legyen.
Mi több Pergö-Forgó állandóan lendületben van és könnyen elbájol minket zabolátlan energiájával. Az elbeszélést az akaratos cicalány szájába adták, s az én szó gyakran elöfordul a (svéd) szövegben, hogy nyomatékkosítsa, ki az aki dönt. Annika Samuelsson illusztrátor kifejezö képi világával megragad minden változó érzelmi állapotot, mind Pergö-Forgónál, mind környezeténél. A fekete és a fehér dominál, élénk piros, sárga és zöld behatással.
Minden bizonnyal jól érvényesül majd Pergö-Forgó, ha felnö, akár színésznö lesz, akár más pályát választ. Úgy tünik, hogy sikerült magáévá tennie azokat az értékeket, amelyek társadalmunkban érvényesek – saját vágyait tudja követni és konkurenciairányult tud lenni. Talán sejthetünk az írónál és az illusztrátornál egy ironikus rezzenést, amikor a cicalány önmegvalósítása megformálódik. Vagy olvassuk az ábrázolást mint egy kisgyerek mindenhatóságról szóló álmát?
LENA KÅRELAND kultur@svd.se Publicerat 24 juli 2005 16:02

A recenziók svédül itt olvashatók:

http://www.bokrecension.se/9163845458

Pija Lindenbaum - Gittan-könyvek

Kedves Bogi!

Gyönyörű hófehér hótakaró borítja a tájat itt nálunk Göteborgban.
A következő könyv, amiről beszámolok, egy téli történet: Pija Lindenbaum Gittan och älgbrorsorna (Gitta és a jávorszarvasbátyuskák). Gittanról 3 könyv jelent meg. Az első 2000-ben a Gittan och gråvargarna (Gitta és a szürkefarkasok) volt, és ezzel Pija Lindenbaum és 2000-ben elnyerte az August-díjat a legjobb gyerek- és ifjúsági könyv kategóriában.
A második 2001-ben a Gittan och fårskallarna (Gitta és a bárányok), a harmadik pedig 2003-ban a Gittan och älgbrorsorna (Gitta és a jávorszarvasbátyuskák) volt. Mindhárom megjelent angolul is.
A Gittan och älgbrorsorna nekem annyira megtetszett, hogy le is fordítottam magyarra. Ez a könyv egy óvodás kislányról szól, aki testvérre vágyik. Egy téli napon kimegy a dombra szánkózni a barátjával, Nils-szel, és akkor összetalálkozik 3 jávorszarvassal. Behívja őket a lakásba, mondván, hogy talán lehetnének a testvérei. Csakhamar megmutatkozik azonban, hogy a jávorszarvasok csak rendetlenséget csinálnak, és nem tudnak úgy játszani, ahogy azt a kislány szeretné. Így aztán, amikor ráveszi őket, hogy végre elmenjenek, megkönnyebbül, és azt gondolja:

” Hiszen itt van nekem Nils – gondolja -, meg a gyerekek az óvodában.
Bátyuskákra semmi szükség.
Meg különben is, ma este nálunk alszanak az unokatestvéreim.”

Ma ebből a könyvből küldök néhány képet. Figyeld meg, a jávorszarvasok olyanok az illusztrációkon, mintha valóban élnének. A díványon ülő 3 jávorszarvas képe pedig megjelenik Sven Nordqvist legújabb, August-díjat nyert könyvében is, aminek a címe Var är min syster? Ezt megkaptam karácsonyra, és gyönyörű szép.

Szíves üdvözlettel a hófedte Göteborgból:

Melissa

De nicsak, néhány jávorszarvas eltorlaszolja a bejáratot. Ök is elunták a szánkázást.
- Inkább menjünk haza hozzánk – javasolja Gitta. – Lehetnétek a bátyuskáim! Nálam lehet ám odabent is labdázni. És még sok pihepuha szönyegunk is van.
- Ez aztán jól hangzik – mondják a bátyuskák, és betrappolnak a liftbe.

- Még egyszer – kérik, amikor a lift megáll a negyediken.

- Neeem, a lift nem játék – mondja Gitta. – Most megérkeztünk!





Gitta papírt oszt szét.
Ma különösen szépen rajzol.
Egy rózsaszín madarat kék harisnyával.
A bátyuskák föleg pocsék idöt meg késeket rajzolnak.
- Jaj, de szép! – kiáltja Gitta, bár látja, hogy csaknem az összes zsírkrétát összetördelik rajzolás közben.
Összeszedi a zsírkrétavégeket.
A bátyuskáknak egyébként sincs türelme a rajzoláshoz.



Ott fönt állította ki Gitta a legértékesebb tárgyait.
Egy csillámporral behintett porcelán John Blund figurát.
Meg egy taxit, ami irtórégi.
- Nyugi! – kiáltják a bátyuskák. – Mi majd levesszük.
- Á nem, nem érdekes – mondja Gitta sietve -, az ottmaradhat. Inkább megmutatom, hol aludhattok.





- Hahó, pattogatott kukoricát akarunk! – kiáltják a bátyuskák a díványról.
Bekapcsolták a tévét, bár az Esti mese még el sem kezdödött.
- Azt nem szabad – mondja Gitta -, és mégúgyse szabad pattogatott kukoricát enni a díványon.
- Hát UGRÁLNI azt szabad?! – kacagnak a bátyuskák.
- Szabad SZARVON állni?!!
- SZABAD BELEFEKÜDNI A VAJBA?!!! – ordítják.

Martin Widmark: Kék Tükör Antikvárium (részletek)

A Kék Tükör Antikvárium című ifjúsági regényben Dávid és Larissza kutat egy tudós, Melkior után. Amíg Dávid szülei Afrikában dolgoznak, Dávid egy idős titokzatos tudós antikváriumában száll meg. Melkior azonban egy napon nyomtalanul eltűnik, és mindössze egy kódolt üzenetet hagy maga után. A nyomozásban Dávid osztálytársa, a Szent Petervárról éppen Svédországba költözött Larissza segít.

Úgy gondoltam, beszélek Larisszával, még mielött elkezdödik a tanítás. De, az utolsó pillanatban estem be az elsö órára, Larissza pedig napként tündökölt, amikor beléptünk az iskola számítógép-termébe.
- Óh – mondta amikor a számítógépe halk zümmögéssel elindult, majd az egyre gyorsabban villogó betűk és ábrák láttán boldogság töltötte el. - Ez irtó klassz lesz, Dávid – lelkesedett, és még a száját is megnyalta.
Az informatika-tanár, egy harmincas éveiben járó nő, ismertette az előttünk álló tanfolyamot, és kihangsúlyozta, a legeslegfontosabb az, hogy megértsük, mennyire lényeges a védekezés.
- Most szexuális felvilágosítás következik – bőgte mögöttünk szarvasként Ricke mutáló hangján.
A tanárnő komolyan ránk nézett, és közölte, hogy ebben bizony sok igazság van.
- Meg kell tanulnotok – mondta -, hogy minden olyan számítógéppel végzett munka vagy szórakozás, ami valamilyen formában bármely hálózati kapcsolaton keresztül történik, sok veszélyt rejt. Ezért komolyan kell venni, tisztában kell lenni a veszélyekkel és kezelni, védekezni kell ellenük. - Természetesen, ez nem szabad, hogy elriasszon benneteket – folytatta.
Larisszára néztem. Érdeklödéssel hallgatta a tanárnőt, aki tovább bizonygatta, hogy az információs hálózatok fejlődése éppen most formálja át gyökeresen a világot.
- Nektek tehát részt kell ebben vennetek – mondta a tanárnö, miközben mutatóujját a levegőbe emelte. – Máskülönben kívül rekedtek a vitákból és a demokratikus eszmecserékböl. Informatikai analfabéták maradtok. De éppen úgy, ahogy mi emberek a mi emberi interakciónkban egész idö alatt kockázatoknak tesszük ki magunkat, úgy akkor is, amikor egy számítógépen dolgozunk, számításba kell vennünk azt, hogy mit akarunk elmondani és mennyit szeretnénk elárulni saját magunkról.
Hacsak tudta volna, milyen jól értettem, miről beszélt, gondoltam magamban. Egész életemben inkább csendben maradtam, minthogy hagytam volna, hogy bárki is bekukkantson a lelkembe. Akarom mondani, egészen addig, amig Larissza föl nem bukkant az osztályban.
- Nos, akkor miféle védekezés is áll a rendelkezésünkre? – kérdezte a tanárnő és végignézett az osztályon.
- Tűzfalak és vírus elleni védekezés – felelte Larissza -, s úgy tünt, hogy nagyra tartotta az informatika-tanárnö bevezetőjét.
- Így igaz – helyeselt a tanárnő és elmagyarázta, hogy ma majd arra kell koncentrálnunk, hogy egy tűzfal hogy működik.
Először végigvette azokat az elveket, amelyek leírják, hogyan védhetjük meg a gépünk vagy hálózatunk biztonságát egy tűzfal segítségével, hogy aztán az óra közepe felé egyedül gyakorolhassunk.
- Most pedig egy olyan saját digitális tűzfalat készíthettek, amelyen még egy számítógépes zseni sem képes áttörni.
Azután végigkalauzolt bennünket a gateway-kódokon és a különféle féreg-kombinációkon, hogy aztán hagyjon egy véletlenszám-generátort egy olyan identitást kiválasztani, ami teljesen személyre szabott volt a számunkra.
Néha-néha Larisszára pillantottam, aki követte a tanárnő utasításait, láttam azonban, hogy közben valami mással is foglalkozik. Úgy tűnt, hogy ez a munka teljesen lekötötte a figyelmét. Az óra vége felé a tanárnő így szólt:
- Most pedig hölgyeim és uraim, önök egy tökéletesen biztonságos számítógép előtt ülnek. Senki sem tud behatolni a hardverükbe, így hát csendben és nyugodtan dolgozhatnak.
Akkor felvillant a képernyőm és egy kis dialógus ablak jelent meg: „HA MEG AKAROD TUDNI AZ IGAZSÁGOT, KATTINTS IDE“, állt ott. Rákattintottam az OK-gombra és legnagyobb megdöbbenésemre egy időzített bomba képe tűnt föl előttem, alatta pedig egy óra állt, ami tíztől nulláig visszafelé számolt. Segítség! Mit tettem? Az óra most 6 másodpercet mutatott.
Fölnyújtottam a kezemet, hogy szóljak az informatika-tanárnőnek, még mielőtt az egész gépem felrobbant volna. 5 másodperc, 4 másodperc ...
- Én ... – hebegtem!
- Csssss! Te lökött – intett Larissza és lehúzta felnyújtott karomat. – Várj!
Az óra a képernyőmön folytatta a visszaszámlálást. 3, 2, 1, 0. Ekkor egy újabb üzenet jelent meg: „NEMCSAK A TŰZFALAD MÖGÉ FÉRKŐZTEM BE, VAN MÉG EGY MÁSIK KIS MEGLEPETÉSEM IS A SZÁMODRA, TOVARIS!“
Meghökkenten néztem Larisszára. A tanárnő azt állította, hogy a tűzfalaink betonbiztosak voltak, ennek a csajnak azonban sikerült behatolni az enyém mögé, csupán néhány másodperccel azután, ahogy aktiváltam. Megböktem a karját, ám ő csak titokzatosan mosolygott, és a képernyőjét fürkészte.
- Majd a szünetben – suttogta a szájszögletén keresztül.
- Neked elment az eszed! – súgtam vissza.
S mialatt ezt mondtam, megértettem valamit. Nemcsak a tűzfalam volt az, amit engedély nélkül bevett. Egy sokkal nehezebben elérhetö helyre is behatolt. Egy helyre, amit hét lakat alatt őriztem azóta, amióta csak az eszemet tudom!

- Miféle meglepetésről beszélsz? – kérdeztem, amikor újra kimentünk az iskolaudvarra.
- Vedd csak elő azt a kék cédulát – utasított Larissza.
Előszedtem a lapot a hátsó zsebemből és újra ránéztem. De éppen olyan keveset tudtam kihámozni a számkombinációból, mint tegnap.
Elmagyaráztam, mivel próbálkoztam előző este, hogyan számolgattam a könyveket a polcokon. Aztán megráztam a fejemet, és átnyújtottam a cédulát Larisszának.

105 13 23 53 105 19 118 22 13 16 16 13 2 13 22 8 3 105 13 3 13 3 13 22 22

- Több órán keresztül törtem a fejemet tegnap este – mondta Larissza -, és próbáltam rájönni, hogy a kombináció mit jelenthet. Több szám is többször visszatér.
- Például a 105-ös – mondtam és utánaszámoltam. – Ez a szám háromszor fordul elő, a 13-as pedig ötször.
- Ez lehet tiszta véletlen – találgatta Larissza -, de sokkal valószínűbb, hogy mindegyik szám jelent valamit. Valamit, ami visszatér.
- Mint egy üzenet betűi – mondtam hevesen. – Úgy gondolod, hogy ez egy kódolt üzenet? A 105-ös lehet például R, a 13-as meg talán U.
- Nem R és U, hanem D és A.
- Micsoda? Honnan veszed?
- Nem vagyok benne egészen biztos, de úgy sejtem, hogy a te Melkior bácsid egy üzenetet írt neked, és akkor valószínű, hogy a neveddel kezdte.
- Úgy hiszed, tudta, hogy esetleg eltűnik, és esélyt akart rá nekem adni, hogy megtaláljam?
- Eltűnik vagy elrabolják – tűnödött Larissza.
Papírt és ceruzát vett elő, majd leültünk egy padra.
Minden 105-ös alá írt egy D betűt és minden 13-as alá írt egy A betűt.

105 13 23 53 105 19 118 22 13 16 16 13 2 13 22 8 3 105 13 3 13 3 13 22 22
D A D A A A D A A A

- Mit tudunk még? – kérdezte.
- Hogy a 23-as V betű, az 53-as pedig I betű kellene, hogy legyen, ha Melkior a nevemmel kezdte az üzenetét.
Larissza folytatta a számsor kitöltését.

105 13 23 53 105 19 118 22 13 16 16 13 2 13 22 8 3 105 13 3 13 3 13 22 22
D A V I D A A A D A A A

- De hiszen ettöl még nem leszünk sokkal okosabbak – sóhajtottam fel, amikor Larissza megmutatta, amit írt. Meg kell tudnunk, honnan vette a számokat.
- Gondolkozz, Dávid – szólított fel Larissza.
- Az első betü a 105. oldalon a telefonkönyvben? Vagy a bibliában, vagy valamelyik másik könyvben, amelyikről Melkior tudta, hogy hozzájuthatok?
- Nem könyv, Dávid. Melyik a legmagasabb szám a kombinációban?
- 118 – válaszoltam anélkül, hogy felfogtam volna, mire is gondolt.
- És milyen más összefüggésben a 118-as a legmagasabb szám?
Az összes lehetséges helyzetre gondoltam, ahol az ember különféle dolgokat számol, de nem jutott az eszembe semmi olyasmi, ahol a mennyiség éppen 118-cal végződött volna. Az ábécében 44 betű van, egy zongorának biztosan kevesebb billentyűje van 118-nál. Nagyon szerettem volna bebizonyítani Larisszának, hogy nem vagyok egészen ostoba, végül mégis kénytelen voltam kijelenteni:
- Feladom. Egy kukkot sem értek az egészből. Ki vele most rögtön!
Ám éppen akkor, amikor beismertem, hogy kudarcot vallottam, rájöttem a megoldásra. Hiszen Melkior valójában már elmondta nekem!
- Nézd csak meg bátran közelebbről. Lehet hogy egy nap majd még hasznát vesszük – mondta.
És mi volt az, amit akkor éppen néztem? Hát, az a tábla, ami a periódusos rendszert ábrázolta. Az a logikai rendszer, ami a földön létező valamennyi alapelemet leírja. Hát persze, hiszen az a 118-as számmal végződik! Én mafla pedig éppen emellett a tábla mellett álltam tegnap és könyveket számoltam!
- Fantasztikus vagy, Larissza – lelkendeztem és hevesen átöleltem.
Észrevettem, hogy egy kissé meglepődött, de azért viszonozta ölelésemet. A hajának csodálatos illata volt.
- És akkor mit jelent a többi szám? – faggattam tovább izgatottan.
- Sajnálom. Akárhogy is keresgéltem otthon tegnap este, nem találtam a periódusos rendszert szemléltető táblázatot. Reméltem, hogy ma lesz természetismeret-óránk, s így megfejthetjük az üzenet további részét.
De az órarendben csak svéd és háztartási ismeretek szerepelt, ezek az órák pedig csigalassúsággal vánszorogtak.
- Melkiornak van egy a periódusos rendszert ábrázoló táblázata az üzletében – mondtam, amikor végre kiértünk az iskolaépületből.
- Akarod, hogy hazamenjek veled? – kérdezte Larissza.
Hálásan fogadtam el ajánlatát, majd kocogva tettük meg az utat egészen a kikötőnegyedik, ott egészen a Kék Tükör Antikváriumig.

A részletek közzététele a szerző és a BonnierCarlsen Kiadó jóváhagyásával történt.

Martin Widmark & Helena Willis: Gyémántrejtély (részletek)

A könyvek Valleby kisvárosban és annak környékén játszódnak, ahol a legtöbben ismerik egymást, és ahol a templom a falu közepén áll.

A főszereplők Lassze és Maja osztálytársak, és közösen müködtetnek egy kis nyomozóirodát.
1. FEJEZET

A nyomozóirodában

Valleby kisváros utcái üresen tátonganak. Délután fél négyre jár, s bizony februárban ilyenkor már besötétedik. Az utcák, terek vizesek és latyakosak.
Egy ház pinceablakában fény világit. Két gyerek üldögél odabent a kellemes melegben. Lassze és Maja. Majdnem egyidősek és osztálytársak.
Ma otthon maradtak, mert sportszünet van az iskolában. De egyikük sem vágyik ki a szánkódombra a barátokhoz. Más köti le a figyelmüket.
- Érzem, hogy hamarosan valami izgalmas dolog fog történni - szól Lassze.
- Hm – hümmög Maja olvasás közben.
Lassze és Maja egy kis irodát rendeztek be Majáék pincéjében. Ócska fotelokban ülnek egy kerek asztalnál. Körülöttük vastag könyvek hevernek szanaszét. Maja apjának a detektívregényei. Lassze és Maja itt szokott olvasgatni. A szünetben sokmindent meg akarnak tudni arról, hogyan dolgoznak a tolvajok és a rendőrök.
Merthogy Maja és Lassze nemcsak barátok, hanem társak is.
Közösen vezetnek egy nyomozóirodát. A neve: LasszeMaja Nyomozóiroda. Te talán nem is tudod, hogy mi az a nyomozó? Hát a nyomozó az olyan, mint a rendőr, csak közönséges ruhában.
Egy nyomozó gyanús személyek után vizslat és szimatol, fényképez és kukkol. Míg végül a tettes horogra akad.
- Egy igazán izgalmas esetre vágyom - sóhajtja Maja.
- Úgy látszik, a tolvajoknak is szünetjük van – állapítja meg Lassze.

Az irodában áll egy szekrény is. Lassze és Maja ebben a szekrényben tartja mindazt, amire a nyomozáshoz szükségük van:

1 db fényképezőgépet vakuval – hogy sötétben is fényképezhessenek.
1 db távcsövet – hogy messzire lássanak.
1 db nagyítót – hogy ujjlenyomatokat tudjanak vizsgálni.
1 db tükröt – hogy a sarok mögé is bekukkanthassanak.
műorrokat és parókákat – hogy álruhába öltözhessenek.
zseblámpákat – hogy világíthassanak a sötétben.
1 db páncélszekrényt – ahová elzárhatják a pénzt, amit keresnek.

De a páncélszekrény sajnos üres. Mert már régóta nem történt semmi izgalmas.
Lassze és Maja mindenfelé cédulákat ragasztott ki a városban.
A lámpaoszlopokon és a kapualjakban plakátok függnek, amelyeken ez áll.

LasszeMaja Nyomozóiroda
Bármilyen izgalmas és veszélyes megbízást elvállal.
Elveszett pénztárcák és elkóborolt macskák megkeresése.
Olcsó árak + ÁFA.

Lassze és Maja tehát izgalmas esetre vár. Addig is detektívregényekkel ütik agyon az időt. Egyszercsak Maja hirtelen lecsapja a könyvét, és felháborodva belekezd a történetbe, ami ott áll.
Egy kutyatolvajról van szó, aki az üzletek elől elköti a kutyákat. Azután a tolvaj felhívja az eb gazdáját, és pénzt követel a szerencsétlen állatért. Maja még a gondolatába is beleborzad.
Ekkor váratlanul kopogtatnak! Lassze és Maja egymásra néz. Ki lehet az?

2. FEJEZET

Egy kétségbeesett férfi segítséget kér

Lassze kinyitja az ajtót. A lépcsőházban egy termetes fekete bajuszos férfi áll csíkos sapkában, lábán vizes cipő.
Muhammed Karát az. Valleby leggazdagabb embere.
Muhammed Karátnak ékszerüzlete van a Templom utcában, s az egész országban ismert fantasztikus gyémántjairól, gyűrűiröl, fülbevalóiról és más ékszerekröl. Vajon mit akar Lasszétól és Majától?
Lassze mutatja az utat a pincében, egészen az irodáig.
- Jó napot, Karát úr. Tessék, foglaljon helyet – szól Maja -, és Lassze üres foteljára mutat.
Muhammed Karát lerogy a fotelba, majd elővesz egy zsebkendőt a kabátzsebéből. Megtörli izzadt homlokát. Lassze és Maja látja, hogy ideges.
- Mit tehetünk Önért, Karát úr? - kérdezi Lassze.
- Kétségbe vagyok esve - kezdi rá Muhammed Karát. Olvastam a hirdetéseteket egy lámpaoszlopon az üzletem előtt. A segitségetekre van szükségem!
Maja és Lassze ceruzát és jegyzetfüzetet vesz elő.
- Sok éven át működött az ékszerboltom a Templom utcában, és mondhatom, ragyogóan ment – fog bele Muhammed Karát. Közelről és távolról keresték fel a vevők egyszerű kis boltomat itt Vallebyben. De most kialudt a szerencsecsillagom - panaszolja és kifújja az orrát a zsebkendőjébe.
- Mi történt? - faggatja Lassze.
- Napról napra egyre szegényebb leszek - sóhajt Muhammed Karát, és így folytatja:
- Úgy látszik, valaki, aki az üzletemben dolgozik, lopja a gyémántjaimat. Öt rendkívül értékes kőnek veszett nyoma rövid időn belül, és nem értem, hogyan. Az üzlet valamennyi dolgozója kiüríti a táskáját és a zsebeit mielőtt hazamegy. Mégsem találok semmit. Semmit sem visznek ki a boltból, ebben biztos vagyok.
- Mit mond a rendőrség? - érdeklődik Maja.
- A rendőrség az első gyémánt eltűnése óta nyomoz, de eredménytelenül. Azt állítják, semmit sem tehetnek addig, amíg a tolvaj el nem hibázza, és le nem leplezi magát.
Muhammed meglazítja a nyakkendőjét.
- Rövidesen tönkre megyek, és lehúzhatom a redőnyt - zokogja. - Híres gyémántjaim nélkül a vevök hamarosan elpártolnak az üzletemtől.
Lassze és Maja látja, hogy nagyon nyomasztja a dolog.
- Bonyolult helyzet - mondja Lassze, és megvakarja az orrát a ceruzával. - A rendörség tehetetlen, ön pedig nem tudja, kit gyanúsítson. Jól értem? - kérdezi Lassze.
- Tökéletesen - válaszolja Muhammed Karát. - Tudni szeretném, vállalnátok-e, hogy látszólag a boltomban dolgoztok, és közben kifürkészhetnétek, ki a tolvaj. Segítsetek kideríteni, ki lopja a gyémántjaimat! Jól megfizetném. Nos, érdekel benneteket a dolog? Kedves barátaim, mondjatok igent!
- Holnap munkába állunk – vágja rá Maja.

A részletek közzététele a szerző, az illusztrátor és a BonnierCarlsen Kiadó jóváhagyásával történt.

Nógrádi Gábor: Nézz rám, mami! avagy egy karácsonyi történet

Kedves Bogi!

Ma, karácsony másnapján egy igazi karácsonyi történetet ajánlok neked és a lányaidnak.

Szeretettel üdvözöllek:

Melissa

Valódi karácsonyi történet Nógrádi Gábor Nézz rám, mami! című műve. Az író honlapján a következő leírás olvasható a könyvről:
”Kriszti nagymamája egy kis somogyi tanyán él, a legközelebbi falutól is távol. Se telefon, se folyóvíz, se központi fűtés, csak szigorúság, munka és állatok. Kriszti nem szeret ott lenni. De karácsonykor kötelező. Mindegy. Egy-két napot ki kell bírnia, amíg a szülei meg nem érkeznek.Éjszaka azonban rettenetes hóvihar kerekedik, és a nagymama váratlanul beteg lesz. A mentőcsapatok elindulnak, de vajon időben odaérnek-e? És ki az a fekete ruhás ember, aki nagy kalapjában megjelenik? Tud-e segíteni Krisztinek legkedvesebb unokatestvére, Ádám, vagy az oroszlánmancsú, majomfejű kavinok? Vajon a szeretet egy elkényeztetett városi lányból is hőst csinálhat?Nógrádi Gábor többi művéhez hasonlóan a Nézz rám, mami! valódi családi regény, amelyet egyaránt szívesen olvas majd felnőtt és gyerek, mert a humor és izgalom ebben a történetben is mély emberi érzelmekkel párosul.”
Bevallom, sok gyerekkönyvet olvastam az utóbbi két esztendőben, amióta gyerekkönyvtárosként dolgozom. És próbálom megfejteni, mitől jó egy gyerekkönyv.
Astrid Lindgren azt nyilatkozta egyszer, hogy nincs recept arra, hogyan kell gyerekkönyvet írni. Bár azt hiszem, ő pontosan ismerte ezt a titkos receptet, és gyakran alkalmazta is. Nos, szerinte a legfontosabb az, hogy az ember vissza tudjon emlékezni arra, hogy milyen is volt gyereknek lenni, gyerekként érezni és gondolkodni.
Amikor egyszer valaki azt kérdezte Astridtól, hogy miért nem ír könyvet elvált szülők gyerekéről, azt válaszolta, hogy azért, mert fogalma sincs, milyen elvált szülők gyerekének lenni.
Amikor a Nézz rám, mami!-t olvasom, felvetődik bennem a kérdés: ”Nógrádi Gábor vajon honnan tudja, milyen egy elkényeztetett városi kislánynak lenni? És főleg, hogy egy mai 12 éves hogyan gondolkodik?”
Részlet Kriszti naplójából: ”Azt hiszik, engem meg lehet venni egy DVD minilejátszóval?! Tuti, hogy a legkisebb képernyőst meg a legolcsóbbat hozzák!... Hol van azzal megfizetve a nagyi mellett töltött huszonnégy óra?”
Erről az idézetről eszembe jut, milyen is volt gyereknek lenni, és hogy néha bizony én is elégedetlen voltam a szüleimmel, ha nem kaphattam meg, amit akartam. Most pedig így 40 fölött egy kiskamasszal, gyakorló anyukaként, a könyvből rámköszönnek azok a szituációk, amiket nap mint nap mi is eljátszunk. Ugye, a sorstársaim egyetértenek velem abban, hogy egy tipikus 12 éves nem adja meg magát harc nélkül? Ennek pedig csak örülnünk kell, még ha nagyon fárasztó is néha, hiszen a gyerekeink épp most tanulják, milyen is az, felnőtte válni. És talán ebben a harcban egy anyáé a nehezebb szerep. Hogy is írja ezt Gábor?:
”Érdekes. Mért van az, hogy egy apa néha szinte szó nélkül rá tudja venni a lányát olyasmire, amire az anyja többnapos veszekedés után sem, miközben mindkét szülő egyformán szereti a gyerekét?
Vannak még nehezen megválaszolható kérdések az életben.”
És hogy Nógrádi Gábor mennyire ismeri az édesanyákat, azt szemléltesse egy idézet a könyvből:
”Amint azt a Magyar Tudományos Akadémián Evizi agykutató és mutterológus professzor egyik előadásában kifejtette: az édesanyákban, ahogy mondani szokás, gyárilag be van építve egy SZBSZ. Egy Szuper Bajérzékelő Szoftver.
Dr. Evizi szerint az anyák a gyermek születésének pillanatától rendelkeznek vezeték nélküli internetes kapcsolattal. Ennek segítségével az anyai hajszálak könnyedén veszik az információkat a családtagok távoli szerveréről, és rögtön közvetítik az agyba. Onnan az adatok a szélessávú kapcsolat jóvoltából a szívbe jutnak, ahol elindítják a beépített programokat. Ezek válaszüzeneteket, illetve mentőakciókat generálnak, amennyiben megfelelő szoftverekkel és elegendő kapacitással rendelkezik az anyawinchester.
Sajátos, hogy ez a rendszer már tízmillió évvel ezelőtt is működött, bár az internet akkor még nem volt annyira elterjedt, mint ma.”
Szeretem azokat a könyveket, ahol azonosulni tudok a szereplőkkel. Úgy vélem, ez a könyv éppúgy szól gyerekekhez, mint felnőttekhez. Mintha csak rólam meg a nagymamámról írták volna. Vagy a lányomról és a nagymamájáról. Vagy a lányomról meg rólam. Emlékszem, hogy utáltam mindig csirkét pucolni, de nem lehetett kibújni alóla. Meg az is eszembe jut, hogyan kerültem egyre közelebb a nagymamámhoz, ahogy egyre idősebb lettem. Mint ahogy a könyv végén Kriszti is megérti a nagyit, aki - lám! – egyszer régen még kislány is volt.
A Nézz, rám mami! egy hagyományos romantikus történet happy enddel, ahol nemcsak Kriszti éli át élete első szerelmét, hanem a nagymama is visszatalál gyerekkori szerelméhez. Engem egy kicsit Shakespeare-re emlékeztet.
Igazi magyar gyerekkönyv, Nógrádi-stílusban írva sok humorral és érzelemmel.
Ezt a könyvet Mazsolának esténként elalvás előtt olvastam, és amikor az a rész hangzott el, hogy: ”Magyarország kicsi ország: itt mindenki mindenkit ismer valahonnan.”, akkor a lányom felkiáltott: ”Hát, ez tényleg így van!”
Mitől modern, mitől más mégis számomra ez a regény? Több gyerekkönyvben is találkozhatunk kitalált személyekkel, állatokkal, akiket a gyerekek fantáziája azért hoz létre, hogy ne kelljen egyedül lenniük, vagy hogy ne féljenek este a sötétben. Ebben a történetben ilyenek a kavinok. De itt ezek a lények hárman vannak, két fiú és egy lány, és itt Kriszti belső hangját, vívódásait személyesítik meg:
“Kriszti és Ádám ismét hátra ültek. Gabika őrmester pedig már indított is.
- Hova lesz a menet? - kiáltotta és nevetett. - Bekapcsoljam a taxiórát? Drága fuvar lesz!...
De a két gyereknek nem volt kedve nevetni.Titokban mind a ketten abban reménykedtek, hogy Kriszti a faluban marad estig. S ez az idő elég lehet arra, hogy újra összekössék azt, ami valójában sosem szakadt el. Csak hát a félreértések! Mennyivel szebb lehetne az élet félreértések nélkül! Elmaradt búcsúpuszik, meg ilyesmi.
A híd a falu végén volt. Két percre a bolttól. Lánynak és fiúnak két perce volt, hogy ismét egymásra találjanak.
- Súgd a fülébe, hogy szereted - mondta Cicó, és kis majomszeme csillogott az izgalomtól, hogy mi történik.
- Nem! - kiáltott Bibó és Didó egyszerre. - Az sok! Csak fogd meg a kezét!
És Kriszti, aki a rendőr mögött ült, egy pillanatot se tétovázott. Megfogadta a kavinok okos tanácsát. Amint az autó elindult, megragadta Ádám kezét, mint egy fuldokló a mentőövet. Persze úgy csinálta, hogy Gabika őrmester ne lássa. Megfogta a fiú kezét és megszorította. Ádám meg visszaszorított. Ezzel a mozdulattal virágba borult bennük a tél.
- Majd hívlak este - lehelte Ádám halkan, és a hangja remegett. - Ha lesz egy kis idő.
- Suttognak a fiatalok? - kiabált Gabika őrmester. - A rendőrnek jó a füle! Szépen szól a fülemüle! - És nevetett.A kocsi megállt, mert elérték a hidat.
- Köszönjük a díszkíséretet, tábornok úr! - mondta a rendőr és integetett, ahogy az államfők szoktak a felvonulóknak az ünnepeken. - Menjen haza sietve, mert befagy a feneke! Hehehe!
Ádám, mielőtt kiszállt volna, hirtelen odahajolt Krisztihez és megcsókolta. Vagyis a szájához érintette a száját. Gabika őrmester persze semmit sem láthatott, mert mindez a háta mögött történt. S egyébként is el volt foglalva valami bohóckodással.
Mielőtt a fiú bezárta volna maga mögött a kocsi ajtaját, visszanézett. Látta, hogy Kriszti szeme ragyog, a szája meg mosolyog. Ez a tekintet és ez a mosoly többet mondott száz szerelmes levélnél is.
- Ha ilyen érzés a szerelem - mondta Didó -, én is szerelmes akarok lenni!
- Legyél belém szerelmes - mondta Cicó. - Akkor kettőnknek lesz jó!
Bibó persze dühös lett:
- És én addig mit csináljak?”
”Bibó, Cicó és Didó” ismétlődik ütemesen többször is a könyvben. Amikor először olvastam, egy novella jutott az eszembe, amit először Gyulán a Magyar Próza Fesztiválja című irodalmi esten hallottam 2001-ben, ahol tíz magyar író olvasott fel műveiből. Hazai Attila Nagyi a szekrényben című novellája rögtön megragadott. Ott a nevek ismétlődnek ritmikusan: “Pali, Laci, Kati meg Sanyi”. Ha jól sejtem, Nógrádi Gábor ismeri ezt a novellát. És ha így van, ez a könyv jó példa lehet arra, hogy milyen hatással lehetnek a felnőttek számára írott művek a gyerekirodalomra. Mert a svéd gyerekírók is éppen ezt teszik. Azt ami jó a felnőttek számára írott könyvekben, a gyerekkönyvekben is alkalmazzák.
Nógrádi Gábor karácsonyi történetét szívből ajánlom mind gyerekeknek, mind azoknak a felnőtteknek, akik nem felejtették még el, milyen is volt gyereknek lenni.
A könyvből a következő honlapon olvashatók részletek: www.nogradi.hu.