Kedves Bogi!
2011. november 27., vasárnap
Hallgasd meg egy könyv elsö fejezetét!
Kedves Bogi!
2011. november 24., csütörtök
Mats Strandberg - Sara Bergman Elfgren: Cirkeln (A kör)
Kedves Bogi!
Mats Strandberg és Sara Bergman Elfgren Cirkeln (A kör) című ifjúsági regényével viszonylag könnyű dolgom van. Mivel biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb – reméljük, előbb – magyarul is megjelenik, nem árulhatok el sokat a cselekményből. Nos, Harry Potter óta nem olvastam ilyen jót. Kicsit hasonlít is rá, gótikus regény mindkettő.
A Cirkeln áprilisban jelent meg Szendvicsországban, és márciusban már 10 ország vette meg a könyv jogait. Mostanra 20 országnak adták el a jogokat. Bár a szerzőknek ez az első regénye, a könyvet tízezer példányban nyomtatták, de véleményem szerint tízszer ennyi könyv is elkel majd csak svédül. Már nálunk is van egy itthon.
A Cirkeln igazi sötét, gótikus történet. Egy trilógia első része. Nem lehet letenni, persze. A svédek ehhez nagyon értenek.
Na jó, a könyv elejét elárulom. Egy gimnáziumban játszódik. Egy homoszexuális fiút behívnak az új igazgatónöhöz, mert nem jár be órákra. Az igazgatónö egy hajszálat vesz le a fiú válláról, amit egy borítékba tesz. Ezután a fiú kimegy a folyósóra, hangokat hall, és felmegy a legfelső emeletre az elhagyatott wc-be. A hang ráveszi, hogy széttörje a falon lévő tükröt, és az egyik cseréppel elvágja az ereit.
Aztán több szereplőt is bemutatnak. Mind lány, első gimnáziumba járnak, és nagyon különböznek egymástól. Többféle karakter is képviselve van: a jótanuló, a népszerű gúnyolódó, a kövér kigúnyolt, a szépség, az anorexiás, az árva, alkoholista apával.
Egy éjjel egy láthatatlan erő az erdőbe csalja az egyik lányt, ahol az iskola pedellusa közli, hogy ő kiválasztott, és a gonosz ellen kell küzdenie. De megjelenik még egy lány. ”Halló”, mondja a pedellus, ”csak egy kiválasztottról volt szó!” Összesen 6 lány tűnik fel így, és az egyikőjükön keresztül közli egy hang, hogy mind kiválasztottak, a 7. a fiú volt, aki meghalt. De csak együttes erővel tudják leküzdeni a gonoszt, ami az iskolában lakozik. Csak akkor maradnak életben, ha megtanulnak együttmüködni. Az egyik lányt kiválasztják, hogy összetartsa a csoportot. A lányok egyébként nem igazán szeretik egymást.
A lány mindent megtesz, de nem hallgatnak rá. Csak az egyikőjük hajlandó találkozni vele az erdőben. ”Hát még valakinek meg kell halni ahhoz, hogy együtt tudjunk működni?”, kérdi.
Másnap az igazgatóhoz hivatják. Az igazgatónő egy hajszálat vesz le a válláról. A lány nem bírja a feszültséget, és kirohan. Egy hang arra kényszeríti, hogy menjen fel a legfelső emeletre, és menjen ki a tetőre. Ott áll a szélén, amikor legyőzi magában a hangot, és elindul visszafelé. De akkor kinyílik az ajtó, és a lány azt kérdi: ”Honnan tudta(d), hogy idejöttem?”
A következö fejezetben pedig megtudjuk, hogy öngyilkos lett, levetette magát a tetőről. Ő anorexiás volt.
A többi lány pedig végre elkezd együttmüködni. Még barátságok is szövődnek, bármennyi különböznek is egymástól, vagy utálják egymást.
Néhányuknak természetfeletti képességei vannak. De nem mindenkinek vagy csak nem tudnak róla.
Mivel ez egy svéd könyv és nem angol vagy amerikai, a lányok közül többen is szexuális életet élnek. És többen szerelmesek, titokban vagy nyíltan. A fiúkkal való kapcsolatuk pedig egyáltalán nem zökkenőmentes. A jótanuló éppen a tanárába lesz szerelmes.
Tehát ennyit a történetről, ami valóban izgalmas, fordulatos, és a vége nagyon jó, több szempontból is. De ez titok.
Inkább azt kutatom, milyen gótikus elemek is találhatók a könyvben.
Hanyatlás. Engelfors városa kihalófélben van, amióta a bányát bezárták. Aki teheti, elmenekül innen.
Iskola. Ugyan nem internátus, de itt is az iskolában lakik a gonosz.
Erdö. Több jelenet is az erdöben játszódik.
Titkosírásos könyv.
Boszorkányok. A lányok boszorkányok, akiknek különféle természetfeletti képességei vannak. Az egyikőjük láthatatlanná tud válni, egy másik rá tudja bírni az akaratát a többiekre, a harmadik képes elolvasni a titkosírást.
Halál. Ez többször is előfordul.
Varázslat. Ez is többször jelen van.
Hasonmás. Az egyik szereplőnek van egy hasonmása, aki néha megjelenik helyette. (Vagy legalábbis azt hisszük.)
Temető. Több jelenet is itt játszódik, és itt fejeződik be az első rész.
Jó szívvel ajánlom a Cirkeln című könyvet minden kamasznak, aki szereti a fantasyt. Gyengébb idegzetű anyukák inkább ne olvassák.
Nagyon remélem, hogy minél előbb lesz olyan magyar kiadó is, amelyik megveszi a könyv jogait. Aki pedig nagyon kíváncsi rá, az jövőre már angolul is és németül is olvashatja.
A könyvekből film(ek) is készül(nek) majd.
Jó éjt!
Melissa
Ps.: Gótika az irodalomban - angol honlapokkal.
Mats Strandberg, Sara Bergman Elfgren: Cirkeln Olvass bele!
Gyakorlaton a göteborgi gyerekkönyvesboltban
2011. november 20., vasárnap
Kajsa Gordan: Kjelle åker till Indien
Kedves Bogi!
Megjelent a Kifli kutyaoviba megy című képeskönyv 2. része svédül. Ebben Kifli Indiába kíséri el Bettit egy jógatanfolyamra. A könyv címe: Kjelle åker till Indien (Kifli Indiába utazik).
A reptéren Kifli tévedésből felkerül a futószalagra a csomagokkal együtt, de Bettinek még időben sikerül megmentenie, így együtt utazhatnak az utastérben. A kutyus természetesen csontot kap, amikor az utaskísérő kisasszony az ételt szolgálja fel. Ezen a képen az illusztrátor, Mia Maria Güettler azt a képeskönyvekben (errefelé) gyakran előforduló szituációt használja, amikor az olvasó gyereknek kell felfedeznie egy olyan jelenetet, ami a szövegből nem derül ki. A Betti mögötti ülésen ülő kisfiú elcsen egy fahéjas csigát az ételes kocsiról.
Arra az egy dologra, hogy miért van a repülőtéren dolgozó nőknek különböző színű cipője, nem tudtam rájönni. De talán ez is azért van, hogy a gyerekek észrevegyék, itt valami nem stimmel.
Indiába érkezve színes kavalkád fogadja Kiflit. A tengerparton megismerkedik 3 kóborkutyával, akik nagyon csodálkoznak, amiért Kifli pórázt visel. A svéd kiskutyus sok kalandot él át Indiában, és sokat tanul az ország szokásairól: az étteremben ott fekszik egy tehén, kígyóbűvölövel találkozik, lángnyelőművészt lát, sőt, éjszaka még randalírozik is. Betti ezért meg is bünteti.
A sok élmény után fájdalmas a búcsúzás, de Kifli megígéri, hogy borítékban havat küld Indiába újdonsült barátainak.
Nos, ha a sorozat első részében a világoskék szín dominált, akkor elmondhatom, hogy ez a második rész rendkívül színes, ahogy az már a borítón is látszik.
Bogikám, arra vagy kíváncsi, hogy lesz-e magyar kiadás. Hát, azt nem tudom. A svéd gyerekek közül nagyon sokan tudnak azonosulni a könyvvel, hiszen sokan repülnek évente (például a bevándorló gyerekek), és sokan üdülnek melegebb vidékeken a tengerparton. Azt hiszem, ez nem annyira jellemző a magyar gyerekekre.
A svéd kritikusok a más kultúrával való találkozást hangsúlyozzák.
Sok-sok üdvözlettel:
Melissa
Ps.: A képekröl fotót készítettünk, azért homályosak egy kicsit.
Philippe Lechermeier: Nevenincs és sosemvolt hercegnök
Egy sima Réka, egy fordított Andrea + egy ráadás Pacskovszky Zsolt
Régóta vártuk, hogy magyarul is megjelenjen Philippe Lechermeier és Rebecca Dautremer szerzőpáros pazar kiállítású kötete. A képeket már egy ideje ámuldozva néztük az interneten keresztül, a szerencsésebbek pedig beszerezték valamelyik külföldi kiadást és abban gyönyörködtek. Mostantól viszont, hála a Scolar Kiadónak, végre itthon is hozzájuthatunk." Folytatás ...
2011. november 13., vasárnap
Natalia Colombo: Cerca
Az egyik göteborgi könyvtárban akadt a kezembe Natalia Colombo spanyol nyelvü képeskönyve, aminek a címe Cerca (Közel). Megkértem a spanyol barátnömet, hogy fordítsa le nekem.
Üdvözlettel:
Melissa
Natalia Colombo: Cerca - illusztrációk a könyvböl ezen a honlapon
2011. november 9., szerda
Tord Nygren: Rödluvan, Vargen, mormor & Kotte Gran
Kedves Bogi!
Az ismert svéd illusztrátor Tord Nygren egy a megszokottól eltérő történetet írt és rajzolt Piroskáról a Rödluvan, Vargen, mormor & Kotte Gran címü képeskönyvben. Piroska (aki egyébként egy bárány) reggel elköszön az anyukájától és elindul az iskolába. Angolórán a gyerekek észreveszik a farkast, aki az ablak előtt motorozik el. Amikor szünetben kimennek az udvarra, ott áll egy motor. Vajon kié lehet? És hol van a sok gyerek között Piroska? Mivel péntek van, a diákok hamar hazamennek az iskolából. Amint Piroska hazaér és uzsonnázni kezd, megszólal a mobilja. A nagymamája arra kéri, hogy vásároljon be neki, mert elromlott a mopédja. Piroska bevásárol, majd letér az útról, és elkezd virágot szedni. Hamarosan odaér a farkas a mopédján, és megkérdi, kinek lesz a virág. Akkor a kislánynak hirtelen eszébe jut a mese Piroskáról és a farkasról. Lélekszakadva biciklizik a nagymama házához. A farkas ott áll az ajtó előtt. ”Bekaptad a nagymamát?” – kérdi Piroska. A farkas azt tanácsolja, ne higgyen régi mesékben. Csak azért jött, hogy megjavítsa a nagyi mopédját.
Akkor arra jön az erdész (egy borz), és amikor meglátja Piroska biciklijét és a farkas motorját, neki is eszébe jut a mese. De szerencsére nem történt baj. A nagyi őt is behívja a házba, és együtt megkávéznak. A farkas elköszön, mert el kell hoznia a kisfarkast az oviból. Nagyi pedig fahéjas csigát süt. Azután visszaviszi Piroskát a mopédján a könyvön át az első oldalra az anyukájához.
Tord Nygren képei mozgalmasak, sok-sok apró részlettel vannak tele, amikről jót lehet beszélgetni.
Üdvözlettel:
Melissa
2011. november 8., kedd
Nógrádi Gergely: Agenor
Nógrádi Gergely Agenor című könyve annyira új, hogy a napokban került fel róla a leírás a Magyar Nemzeti Könyvtár katalógusába. (Nagyon szép neve van, úgy hívják: Nektár.)
Nos, ha én készítettem volna a leírást a katalógusban, ez a könyv a következő tárgyszavakat kapta volna: ifjúsági irodalom, fiatal felnőttek (mifelénk ilyen is van), tudományos-fantasztikus irodalom, romantikus regény, szerelmes regény, természetvédelem, állatkísérletek. A Nektárban a következő tárgyszavak szerepelnek: magyar irodalom, ifjúsági regény.
Nagyon kevés ma az ifjúsági irodalomban a tudományos-fantasztikus regény. Próbáltam utánagondolni, olvastam-e valami hasonlót. A múlt homályából előtűnt egy könyv, amit úgy 30 éve fedeztem fel - Robert Merle Állati elmék című regénye. Már nem emlékszem pontosan a cselekményre, csak arra, hogy mély nyomot hagyott bennem. Abban delfinekkel kísérleteznek, még beszélni is megtanítják őket.
Így aztán meglepetéssel vegyes örömmel fedeztem fel, hogy Nógrádi Gergely Agenor című műve is állatkísérletekről szól. Fontos téma izgalmas formában. S mindez azért, hogy minél többen olvassák.
Már az Amikor a bosszú angyala sír (azt viszont nem találom a katalógusban) is sejtette, hogy kiváló íróval kell számolnunk a jövőben.
Agenor jól megírt regény, ahogy azt a svédek mondanák. Ráadásul végre egy újabb könyv, ami a 13+ korosztályhoz szól, hiszen olyan kevés magyar író ír ennek a korcsoportnak. (Szemben a svéd írókkal, az angolszászokról nem is beszélve.)
A történet 2011-ben játszódik. A regény főhőse Agenor, a fiatal szürke bálna, akinek az agyába egy fiatal férfi agysejtjeit operálják be, hogy ezáltal az emberek által irányíthatóvá váljék. Amivel azonban a tudósok nem számolnak az az, hogy a sejtbeültetés a bálnák érzelmi világát is megváltoztatja.
A Csendes-óceán egyik szigetén egy dél-amerikai ország és Japán tengerbiológiai kísérleteket folytat Pekerman lengyel professzor vezetésével. A világ chipbeültetésről tud. A kísérletek célja, hogy a bálnák a tenger mélyén fekvő hajóroncsokat a kincsekkel együtt felszínre hozzák.
Ám amikor a chip meghibásodása miatt 20 bálna elpusztul, drasztikusabb módszert vetnek be. Az első két bálnába öreg emberek agysejtjeit ültetik be, ám ezek feladják a harcot, ha támadás éri őket. A halált választják a szolgaság helyett. Ezért van szükség egy fiatal elmére.
A történet szerelmi szála (tiltott szerelem) Dorotea Acosta és Victor Madison között szövődik. Dorotea Acosta a tokiói egyetemen jár orvosira. Apja, Alejandro Ernesto Acosta ezredes, egy apró dél-amerikai ország követtanácsosa Japánban. Az ország diktátora, a Comandante, alattvalóinak minden lépését figyelteti. Mivel az Egyesült Államok ezen ország ellensége, aki lepaktál az ellenséggel, az hazaáruló. Dorotea beleszeret a jóképű Viktor Madisonba, aki a volt amerikai nagykövet fia. Egy szerelmes lányt pedig, mint tudjuk, semmi erő nem kényszeríthet arra, hogy lemondjon a szeretett férfiról.
Victor a National Geographicnak fotózik, és amerikai barátja, Josh környezetvédő mozgalmát támogatja. A shikokui laborban bejut Pekerman professzor szobájába, és megtudja a titkát. A professzor ezért elfogatja, és agyának egy részét beülteti Agenorba. Victor nem hal meg, de elveszíti az emlékezőtehetségét. Dorotea pedig időközben a Comandante kezébe kerül, de sikerül megszöknie. Máris túl sokat árultam el. Hogy a szerelmesek egymásra találnak-e, és hogy milyen sors vár Agenorra? Kiderül a regényből.
Nógrádi Gergely művében olyan fontos kérdéseket feszeget, mint az állatkísérleteket anyagilag támogató államok és a kutatók erkölcsi felelőssége. Van-e az embernek joga beavatkozni a természetbe?
Megtudjuk belőle, hogy Norvégia és Izland mellett Japán a legnagyobb bálnavadász. ”Japán, Norvégia és Izland összesen kétezer cetet öl le évente.” (128. oldal)
Felhívja a figyelmet a környezetszennyezésre is: ”Egy kutató szerint soha szemetesebb nem volt még az óceán. A mozgó tengeri objektumok követésére szolgáló, hajókra szerelt lokátorok is halálra kínozzák a ceteket, hiszen 215 decibel felett sugároznak, miközben a bálnák dobhártyája már 180 decibeltől szétszakad. Hamarosan elérjük az 1700-as évekbeli állapotokat, amikorra több évszázados mészárlás következtében az Atlanti-óceánból teljesen kiirtották a szürke bálnákat. A Csendes-óceán nyugati részén is csak néhány száz él belőlük. És ők vajon még meddig?” (98. oldal)
Nógrádi Gergely új regénye izgalmas szerelmi történet, amiből komolysága mellett a humor sem hiányzik.
A könyvborító is megnyerte a tetszésemet, a betűtípus igen ízléses és könnyen olvasható.
Sok-sok üdvözlettel az Atlanti-óceán partjáról:
Melissa
Ps.: ”A hazájához akkor is ragaszkodik az ember, ha már egyetlen jó érvet sem tud felhozni mellette.” (126. oldal)
Nógrádi Gergely: Agenor Olvass bele!
2011. november 6., vasárnap
Ho Baek Lee: Ensam hemma (Egyedül otthon)
Kedves Bogi!
Igen ritkán jelenik meg dél- kóreai gyerekkönyv svédül. Ho Baek Lee Ensam hemma (Egyedül otthon) című képeskönyvében a család a nagymamához utazik, és ott is maradnak éjszakára, derül ki a szövegből. Véletlenül nyitva felejtik az erkélyajtót, és az erkélyen át egy kisnyuszi lopakodik be a szobába. Ahogy a nyuszi fokozatosan felfedezi a lakást, úgy pillanthatunk be a család életébe. Kinyitja a hűtőajtót és a konyvhaasztalnál vacsorázik, megnéz egy videofilmet a díványon ülve, kipróbálja a rúzst a fürdőszobában, bekukucskál a szekrénybe és felpróbál egy ruhát, beleolvas egy könyvbe, robotot épít kockákból, sőt még görkorcsolyázik is. Végül elálmosodik, befekszik az ágyba és csak reggel ébred fel. Akkor kiugrik az erkélyre, és becsukja maga után az ajtót. Amikor a család hazajön - tudjuk meg a szövegből -, semmit sem vesznek észre a nyuszi kalandjaiból. Vagy mégis? (Az utolsó oldalon 4 pici képen látszódik a lakás egy-egy darabja, s mindegyiken egy kis bogyó.) Az illusztrációkon csak a nyuszi van jelen a történetben.
A könyv fekete-fehér illusztrációkkal kezdődik, majd néhol színes képek tarkítják.
Sok a kép, nagyon kevés a szöveg, a történet végére a nyuszit mégis a szívünkbe zárjuk. Ráadásul jókat lehet beszélgetni a képekről a gyerek(ek)kel, akinek felolvassuk.
Igazán üdítő dolog végre egy kóreai könyvet is látni! A csipszeszacskón a betűjeleket külön is megcsodáltam.
Sok-sok üdvözlettel:
Melissa
A képet a Barnens bokklubb honlapján találtam.
2011. november 2., szerda
Finy Petra: A csodálatos szemüveg
Új képeskönyvvel és új (férfi) illusztrátorral örvendeztet meg bennünket a Naphegy Kiadó.
Finy Petra A csodálatos szemüveg című könyvében az illusztrációk magukért beszélnek. Szövegre igazából nem is lenne szükség.
Herbszt László retro képei az 50-es évekre emlékeztetnek.
A történet szereplője, a kicsi Kovács Áron piros gördeszkájával járja a várost. Egy nap szemüveget kap, és ettől kezdve a csodaszemüvegen át látja a tárgyakat. A szemüvegen keresztül nézve a gördeszkából Ferrari lesz, az Erzsébet hídból dinoszaurusz csontváz, a hajókból fóka.
Egyszer kicsi Kovács Áron a Balatonhoz utazik a szüleivel és a morgós Mira nagynénivel. Mira néni a kedvenc képem a rózsaszín kosztümjében és kalapjában. A nagynéninek is van egy szemüvege. Amikor Áron kölcsönveszi, kiderül, hogy azon keresztül csupa kellemetlen dolgot látni. Mira néni pedig meglepve tapasztalja, hogy Áron szemüvegén keresztül egészen másként látja a világot.
”A morgós Mira nagynéni ezután visszament a szemüvegboltba, és addig keresgélt, amíg egy olyan csodaszemüveget nem talált, amilyen a Kicsi Kovács Ároné volt. Így lett idővel a Morgós Mira nagynéniből merengős Mira nagynéni, aki csak kedvesen mosolyog a bajsza alatt, még a legrusnyább csótány láttán is. Igen, csak mosolygott a bajsza alatt, mert bárhogy szépítjük is, egy picike bajsza, bizony, volt neki."
Idővel aztán kicsi Kovács Áronból felnőtt lesz, nem kell már neki szemüveg sem. Egy szép napon aztán fia születik, aki szintén szemüveget kap. S azon keresztül a négyes-hatos villamos sárga óriáskígyónak látszik.
Számomra ez a történet a gyermeki fantáziáról szól. A képek igen megnyerték a tetszésemet. A képeskönyv hódolat Budapest előtt.
A könyvet egy göteborgi barátnöm vette a férjének. Ugyanis szemorvos:)
Szeretettel üdvözöllek:
Melissa
Ps.: Pompor Zoltán ajánlója (innen csentem el a képet)