2010. január 30., szombat
Kerstin Lundberg Hahn: Stormens ögon
Nathan Kumar Scott: Listiga Kanchil och bananträdets spådom
2010. január 24., vasárnap
Olvass Hangosan! avagy a svéd Gyerekkönyvklub versenye
A svéd Gyerekkönyvklub (Barnens Bokklubb) hangos olvasási versenyt hirdetett a svéd iskolák 1-5. osztálya számára összel, a tanév kezdetén.
A Gyerekkönyvklubb osztályonként 5-5 könyvet javasolt hangos olvasásra, amelyek közül a tanárok választhattak. Aztán már csak olvasni, hallgatni és alkotni kellett.
Novemberben pedig a könyvek alapján készített müvek kezdték elárasztani a Gyerekkönyvklubb irodáját. 1500 alkotás érkezett be november végéig, amelyek közül most Stockholmban kiállítják a legjobbakat. Tehát 1500 iskolai osztály vett részt a hangosolvasási versenyben.
A díjkiosztásra február 1-én 13 órakor kerül sor a stockholmi Kultúrház 4. emeletén. Azon a nyertes osztályok is részt vesznek.
Az elsö díj egy könyvállvány, tele gyerekkönyvvel 100 ezer korona (10 ezer euro) értékben.
2010. január 22., péntek
Báthory Erzsébet egy dán vámpírsorozatban
Igen, tudom, a magyar mozik most mutatják be a Báthory filmet. Végre! Remélem, tetszeni fog.
Európának ezen a részén Báthory Erzsébet még a gyerekkönyvekben is megjelenik. Hiába, vámpírtrend van. A szakértök most azt találgatják, vajon meddig tart még.
Már korábban írtam Benni Bødker Vampyrfesten címü könyvéröl, ami egy négy részböl álló sorozat elsö része. Ez annyira tetszett, hogy elolvastam a többi hármat is. Nem csalódtam.
2010. január 17., vasárnap
Rapunzel a Youtube-on
Megkértem Mazsola unokatestvérét, Jonatánt, aki 14 éves, hogy készítsen egy videoklippet a Rapunzel képeskönyvhöz. Nos, itt az eredmény.
Szerintem elképesztö, hogy a mai gyerekek mennyire ügyesek.
Üdvözlettel:
Melissa
2010. január 14., csütörtök
2009-ben legtöbbet kölcsönzött 100 gyerekkönyv Göteborgban
A Göteborgi Városi Könyvtár most tette közzé a 2009-ben legtöbbet kölcsönzött 100 gyerekkönyv listáját. (A neten még nem találom.)
A gyerekkönyvlista elejét Martin Widmark könyvei, míg az ifjúsági lista elejét Stephenie Meyer Twighligt sorozata uralja. Itt jegyzem meg, hogy a sorozat első része 2005-ben jelent meg Szendvicsországban, de igazán népszerűvé csak akkor vált, amikor a lányoknak szóló tinifolyóiratok hírt adtak a filmről, és minden egyes számban egy bizonyos amerikai színész képét közölték, aki már a Harry Potter-filmből is ismert volt.
Nos, egy dolog szembetűnő az ifjúsági listán. Az első 20 könyvet nagy többségében nők írták, és jócskán akad köztük szerelmes regény. Ez vajon azt jelenti, hogy a lányok többet olvasnak ebben a korban, vagy talán most érdeklődnek csak igazán a fiatalok a szerelem iránt?
Itt most az első 20 leggyakrabban kölcsönzött gyerek- ill. ifjúsági könyv listáját mutatom. Ez a kimutatás magában foglalja a fiókkönyvtárakat is (kb. 20 kerületi könyvtár), ezért a magas darabszám.
Üdvözlettel:
Melissa
Gyerekkönyvek, a 100 leggyakrabban kölcsönzött cím 2009-ben
Cím/Szerző - Darabszám/Kölcsönzések száma 2009-ben
1. Saffransmysteriet / Martin Widmark, Helena Willis - 201/1179
2. Skolmysteriet / Martin Widmark, Helena Willis – 137/1138
3. Zoomysteriet / Martin Widmark, Helena Willis – 141/1110
4. Tidningsmysteriet / Martin Widmark, Helena Willis – 162/1098
5. Kyrkomysteriet / Martin Widmark, Helena Willis – 109/1060
6. Fotbollsmysteriet / Martin Widmark, Helena Willis – 131/1057
7. Biblioteksmysteriet / Martin Widmark, Helena Willis – 133/1050
8. Kärleksmysteriet / Martin Widmark, Helena Willis – 121/1045
9. Guldmysteriet / Martin Widmark, Helena Willis – 134/1041
10. Bu och Bä får besök / Lena och Olof Landström – 138/1018
11. Känner du Pippi Långstrump? / Astrid Lindgren, Ingrid Nyman – 173/1010
12. Kenta och barbisarna / Pija Lindenbaum – 141/992
13. Här kommer helikoptern / Arne Norlin, Jonas Burman – 104/959
14. Tågmysteriet / Martin Widmark, Helena Willis – 144/955
15. När prinsessor tar semester / Per Gustavsson - 113 /910
16. Trollkarlarna från Wittenberg / Martin Widmark, Christina Alvner – 150/892
17. Spökaffären / Martin Widmark, Christina Alvner – 144/891
18. Mamma Mu får ett sår / Jujja Wieslander, Sven Nordqvist - 104 /879
19. Häxdoktorn / Martin Widmark, Christina Alvner – 114/849
20. Nicke Nyfiken på sjukhus / Margret & H. A. Rey – 95/843
Ifjúsági könyvek, a 100 leggyakrabban kölcsönzött cím 2009-ben
Cím/Szerző - Darabszám/Kölcsönzések száma 2009-ben
1. I taket lyser stjärnorna / Johanna Thydell – 182/848
2. Om jag kunde drömma / Stephenie Meyer – 99/816
3. Ljudet av ditt hjärta / Stephenie Meyer – 79/724
4. När jag hör din röst / Stephenie Meyer – 77/716
5. Så länge vi båda andas / Stephenie Meyer – 76/548
6. Jag såg honom först! / Eva Susso – 61/415
7. Hjärtans Fröjd / Per Nilsson – 96/408
8. Expert på att rodna / Katarina von Bredow – 71/402
9. Sandor slash Ida / Sara Kadefors – 180/395
10. Räcker det om jag älskar dig? / Katarina von Bredow – 78/385
11. Min typ brorsa / Johanna Lindbäck - 76/381
12. Tio saker jag hatar med mig själv / Randa Abdel-Fattah – 73/378
13. Det dina ögon ser / Christina Wahldén – 77/377
14. Pojken i randig pyjamas / John Boyne – 61/366
15. Hata Romeo / Rachael Wing – 58/359
16. Resan som började med ett slut / Zulmir Becevic – 98/354
17. Tusen gånger starkare / Christina Herrström – 90/346
18. Shoo bre / Douglas Foley – 83/344
19. Hur kär får man bli? / Katarina von Bredow – 72/343
20. Som jag vill vara / Katarina von Bredow – 71/340
Korábbi cikkek:
2008-ban legtöbbet kölcsönzött 100 gyerekkönyv Göteborgban
2007-ben legtöbbet kölcsönzött 100 gyerekkönyv Göteborgban
A stockholmi 100-as lista ITT tekinthetö meg.
2010. január 13., szerda
Török kezdöknek a Youtube-on
Ez itt most megint a reklám helye. Az egyik ismerösöm a Facebookon ma erre a német sorozatra hívta fel a figyelmemet. Szívesen továbbítom, mert nagyon humoros.
Egy német pszichológusnöröl és egy török férfiröl szól, akik összeköltöznek két-két saját, kamasz gyerekkel.
Ajánlom, nézz bele!
Üdvözlettel:
Melissa
2010. január 10., vasárnap
Francia képeskönyvek svédül
2010. január 8., péntek
József Attila: Altató
2010. január 6., szerda
Roby Lakatos Göteborgban
Kedves Bogi!
Ma délután Roby Lakatos koncertjét hallgattam, és néztem meg az egyik erdélyi barátnömmel.
Azt hiszem, utoljára csodagyerekként láttam a magyar tévében, de akkor még Lakatos Robinak hívták. Azóta kicsit megnött. És gyönyörüen játszott. Néha azt hittem gyorsított felvételen látom az egészet. Föleg amikor a cimbalmos cimbalmozott. A zenészek között volt egy pozsonyi fiú is, aki Bécsben tanult zongorázni. Bécs csak 40 km-re van Pozsonytól. Amikor én ott tanultam, a szlovákok nem utazhattak Bécsbe. Mi magyar diákok igen, de nem tettük. Ma már sajnálom.
Szóval kicsit nosztalgiáztam, kicsit elszorult a szívem. Az apukám nagyon szerette a cigányzenét. Dankó Pista volt a kedvenc filmje, és vasárnap délutánonként cigányzenei programot nézett a tévében. Én pedig szeretek hangversenyre járni.
Háromszor tapsoltuk vissza a zenészeket. Nem irigyeltem a göteborgi szimfonikusok elsö hegedüsét, aki szólót játszott Robival. Biztosan nagyon izgult. Robi pedig kezet csókolt a fiatal finn karmesternönek. Yes! Azt hiszem, nagyon meglepödött. Ez a szokás sajnos végleg kimegy a divatból. Pedig milyen romantikus! Ebben a feminista országban pedig egy nö majdhogynem sértésnek tartaná.
Igen, jól gondolod Bogikám, sok magyar tapsolt a nézötéren.
A hangverseny után beültünk a francia kávézóba. A bejárathoz két fiatalemberrel egyszerre érkeztünk, akik készségesen elöreengedtek bennünket. Meg is lepödtem. Mint késöbb kiderült spanyolul beszéltek.
Itt persze egy férfi nem hív meg egy nöt, mindenki a saját számláját fizeti. Azt hiszem, ez abból adódik, hogy a nök nagyon sokat harcoltak az egyenjogúságért. Ha egy férfi fizet az étteremben, az azt feltételezi, hogy többet keres, mint egy nö. Nos, egyenjogúság ide vagy oda, a svéd férfiak ma is többet keresnek, mint a nök. De erröl majd máskor írok.
Mazsola azt mondja, hogy "anya csak gyerekkönyvekröl tud beszélni". Azért mégis elárulom, mi jutott eszembe. Mit gondolsz, Bogi, van ma olyan magyar kiadó, amelyik gyerekkönyvet íratna egy cigány kisfiúról, akiböl világhírü hegedümüvész lett? Hogy miröl szólna? Hát, azt hiszem, szorgalomról, kitartásról, sok-sok munkáról, meg persze barátságról. És arról is, hogy ha hiszünk az álmainkban, azok egyszer megvalósulnak. Ugye, emlékszél még, mi a svéd gyerekkönyvek egyik fontos szabálya? Reményt kell sugározniuk.
Tudnék is javasolni egy-két írónöt, aki kiváló gyerekkönyvet tudna írni.
Hogy most nem olyan a politikai helyzet, hogy egy ilyen könyvet ki lehetne adni? Hát, kit érdekel ma egy gyerekkönyv Peperóniában?
Szeretettel üdvözöllek Göteborgból, ahol mínusz 10 fok van.
Melissa
Ps.: Nézz be Roby Lakatos honlapjára! Érdemes!
2010. január 5., kedd
Petter Lidbeck: Det glömda brevet
Többször is írtam már, hogy Petter Lidbeck az egyik kedvenc íróm. Majdnem minden könyvét elolvasom. Most került a kezembe a ”Három csaj” detektívregénysorozat hetedik, legújabb része, aminek a címe: Det glömda brevet (Az elfelejtett levél). Még egy lesz, mert nyolc könyvet rendelt a Rabén & Sjögren Kiadó.
Ez a könnyű stílusban írt regény felüdülést jelentett a több száz oldalas könyvek közben, amiket most olvasok.
Petter Lidbeck borzasztóan szimpatikus és jó humora van. Az Íróközvetítő honlapján találtam róla egy jellemzést, amit ő maga írt. Idézem:
”Gyors, jóképű és hanyag. Szoktam mondani. Mára a szépség elhagyott, előfordul, hogy átolvasom, amit írtam, mielőtt leadom, és a gondolatok egyre lassaban folynak át kis koponyámon. Nem vagyok sem skånei, sem stockholmi; sem gazdag, sem szegény; sem okos, sem buta; sem olvasott, sem tudatlan. Egy exhibicionista tériszonnyal, egy fölényes típus önbizalom nélkül, egy félénk ibolya nagyzási mániával, egy hiszékeny lélek tele egy hosszú élet gyanakvásával – igen, tudják: Egy középszerű alak.”
A Det glömda brevet című regényben a három lány osztálya látogatóba megy a helsinborgi helyi újság szerkesztőségébe. Ottlétük alatt bombariadót élnek át, majd nem sokkal később valaki felgyújtja az egyik újságíró, aki mellesleg gyerekkönyvkritikus, autóját. Vajon miért fenyegetnek meg egy újságírót? És ki a tettes?
Azt hiszem, a könyv közepe felé már kapisgáltam, de csak a legvégén jöttem rá a megoldásra. Az elfelejtett levél, ami miatt az egész történt, csak a történet végén kerül elő.
Petter Lidbeck könyvei szórakoztatóak a felnőttek számára is. Jókat vidultam a gyerekkönyvkritikus leírásán, aki olyan stílusban írja a recenzióit, hogy abból a lányok egy kukkot sem értenek. Csak zárójelben merem megjegyezni, hogy néha nekem is az az érzésem, mintha a kritikusok egymás számára írnának.
A három lány jellemzése nagyon jó. Az ikrek persze szöges ellentétei egymásnak. (Így van ez Jacqueline Wilsonnál is.) A rengeteg párbeszéd pedig modern.
A könyvből megtudhatjuk, hogy elég három évszámot megjegyezni a svéd történelemből.
A történetben szereplő írónő fia drogos, és meg is hal túladagolásban. Itt persze a felnőtt olvasó tudja, hogy ez intő példa szeretne lenni.
Petter Lidbeck egyenlő partnerként ábrázolja a gyerekeket a felnőttekkel.
Most már csak abban reménykedem, hogy egyszer valamelyik könyve magyarul is megjelenik.
Üdvözlettel a hólepte Göteborgból:
Melissa