Neil Gaiman: The Graveyard Book
”You will love it to death!”HOLLY BLACK,
The Spiderwick Chronicles
Kedves Bogi!
Neil Gaiman legújabb könyvét először egy svéd blogon fedeztem fel tavaly. Ott feltették a szerző blogjáról a videót, ahol az egész könyvet felolvassa angolul.
Áprilisban Londonban jártunk, de hiába kerestem az újonnan megjelent könyvet
Chris Riddell illusztrációival. (Az amerikai változatot Dave McKean illusztrálta.) A nagy könyvesboltokban már elfogyott, s végül a Harrodsban találtam rá. Lehet, hogy ez egy bestseller? Hm… Mindenesetre 2009-ben elnyerte a legnagyobb amerikai gyerekkönyvdíjat, a The John Newbery Medalt, am
int azt a svéd kiadás fülszövegében olvasom. Innen még az is kiderül, hogy Neil Gaiman 1960-ban született Angliában, ma azonban Minneapolisban él a családjával egy nagy titokzatos házban egy erdő közepén. Gyűjti a könyveket, a fekete bőrkabátokat és a fekete pólókat. Neil Gaiman eredetileg képregényíró és újságíró.
Hazaérve azután megállapítottam, hogy szegényes angol tudásommal nem tudnám élvezni a könyvet, a képeket viszont igen. Így aztán megvártam a svéd fordítást.
Nos, aki könnyű nyári olvasmányra számít, csalódni fog. Ez a könyv megkívánja az olvasóját, ahogy azt a svédek írják. Azt hiszem sok-sok olyan mondat van benne, amit a jövőben idézni fognak majd.
Neil Gaiman azt írja a könyv utószavában, hogy nagyon szerette
Rudyard Kipling A dzsungel könyvét gyerekkorában, és hogy azoknak a gyerekeknek, akik csak a Disney-filmet ismerik, a könyvet is el kellene olvasni.
A The Graveyard Book című könyvet az író fia, Michael inspirálta, aki kétéves korában egy temetőben a sírok között kerekezett a háromkerekű biciklijével. Aztán húsz évbe tellett, mire a mű megszületett.
Neil Gaiman először a negyedik fejezetet írta meg, a lánya pedig nagyon szerette volna tudni, mi történik később. Ezért folytatta.
Írás közben Gaiman több barátja is olvasta a kéziratot, és hasznos tanácsokkal látták el. Négy szerkesztő dolgozott rajta. És persze, hogy film is lesz belőle.
Miről is szól? Adott egy fiú, aki kiválasztott. Nagy tettre képes. Valaki az életére tör. Többen próbálják megvédeni. Ugye, ismerős azoknak, akik valamennyire is jártasak a gyerekirodalomban. (Azon azért elgondolkodtam, miért mindig a fiúk a kiválasztottak, és nem a lányok? Most nagyon örülnék, ha sokan írnának megjegyzést a blogomra, és már sorolnák is azokat a könyveket, ahol egy lány a kiválasztott. Mert bizony ilyen is akad.)
A történet Senkiről szól, akinek a szüleit és nővérét egy Jack nevű férfi megöli. A kisfiú a temetőbe menekül, ahol a szellemek elhatározzák, hogy védelmükbe veszik, és felnevelik. A gyámja, Silas, aki sem nem élő, sem nem halott, szerez neki ruhát és élelmet.
Senki sok fontos és haszontalan dolgot tanul a szellemektől a temetőben, és itt biztonságban nőhet fel, miközben Jack halálra keresi a kinti világban. Megismerkedik Scarlettel is, s barátság szövődik kettőjük között. De megmutatkozik, hogy a kinti világ egyáltalán nem egyszerű. Senki rövid ideig iskolába jár, amíg összetűzésbe nem kerül két diákkal, akik zsarolják a kisebb gyerekeket. Végül kénytelen visszatérni a temetőbe.
Nem szeretnék sokat elárulni. Engem az izgatott a fél könyvön keresztül, vajon miért akarják megölni a fiút. A végén aztán kiderül. Igen, a könyv vége tetszett nekem a legjobban. Amikor a temető lakói elbúcsúznak Senkitől, és útjára bocsájtják, hogy a saját életét élje. Ugyanakkkor szorongás fogott el: vajon tényleg ilyen félelmetes a világban élni? És persze volt katharzis is. Éppen a villamoson ültem, amikor a könyv végére értem, és elfelejtettem átszállni munkába menet. Kicsit el is késtem, de nem bántam.
Mostmár csak abban reménykedem, hogy a könyv magyarul is hamarosan olvasható lesz.
Üdvözlettel Göteborgból, ahol ma is egész nap havazik.
Lotta Olsson recenziója a Dagens Nyheter svéd napilapban
