2011. február 28., hétfő

Köszeghy Csilla: Bumburi a városban

Kedves Bogi!

Kellemes színfolttal gazdagodott a magyar gyerekirodalom. Azt hiszem, sok gyerek kedvence lesz Köszeghy Csilla Bumburi a városban címü könyve, ami a legkisebbeknek íródott. A könyv tele van színes, mozgalmas képekkel, amiken sok tárgy található. Ezért haszonnal forgathatják azok a szülök, akik új szavakra akarják megtanítani csemetéiket.
A könyv úgy van felépítve, hogy az egyik oldalon található a rövid szöveg (majdnem elhagyható, hiszen mindenki úgy mesél a képek alapján, ahogy éppen kedve tartja), a másik oldalon pedig a kép. Nekem tetszik, hogy a szöveg fölött is megjelenik egy-egy kis kép fekete-fehérben.
A történet pedig csak annyi, hogy Bumburi kutyust otthon hagyja a gazdája, Lili, aki a városba utazik a busszal. A kutyus aztán utánaered, és felfedezi a forgalmas várost. A könyvböl nem hiányoznak a közlekedési eszközök (melyik kisgyerek ne szeretné öket!), a vidámpark és az állatkert sem.
A rajzokból készült amimációval a Mesetv-ben játszhatnak a gyerekek (meg a felnöttek is). Csak azt sajnálom, hogy ez a könyvböl nem derül ki.
Elárulom, hogy a könyvet elolvastuk egy 3 éves svéd kisfiúval, söt még játszottunk is a neten.

Lapozz bele!

Bumburi a Mesetv-ben

Jó szórakozást!

Melissa

2011. február 23., szerda

Stina Wirsén könyvei rajzfilmen

Kedves Bogi!

Most fedeztem fel, hogy a Stina Wirsén rendkívül népszerü Vem-sorozatából készült rajzfilmeket az interneten is meg lehet nézni.

Jó szórakozást!

Melissa

Stina Wirsénröl itt írtam korábban.

Filmek:

Vem bestämmer? (Ki parancsol?)

Vem är söt? (Ki aranyos?)

Vems mormor? (Kinek a nagymamája?)

Vem är arg? (Ki mérges?)


Vem är borta? (Ki tünt el?)

2011. február 8., kedd

Szegedi Katalin: Lenka - könyvbemutató és kiállítás a Göteborgi Városi Könyvtárban


A Felis Kiadó és a Göteborgi Városi Könyvtár

szeretettel meghív

SZEGEDI KATALIN

Lenka



című könyvének bemutatójára
a Göteborgi Városi Könyvtárba
2011. február 12-én, szombaton
délután két órára.

Mesét olvas:
Maud Mangold.

A könyvet bemutatja:
Larsson Mária.

Süti is lesz.
Meg szörpi.

***

Szegedi Katalin kiállítása

RAPUNZEL, KIRÁLYKISASSZONYOK, LENKA

címmel

2011. február 12-20. között megtekinthető a Göteborgi Városi Könyvtárban.


A kiállítás ideje alatt Szegedi Katalin képei, reprodukciói és néhány magyar nyelvű könyve megvásárolható.

***

MAGYAR GYEREKKÖNYVAJÁNLAT

2011. február 12-én, szombaton 14.30 órakor

Larsson Mária magyar gyerekkönyveket ajánl

gyerekeknek és szülőknek

a Göteborgi Városi Könyvtárban.

Szeretettel várunk!

Göteborgs Stadsbibliotek. Vårprogram 2011. 6. oldal

Felis Förlag

Tavlorsompresenter.blogspot.com


SZEGEDI KATALIN


Szegedi Katalin az egyik legjelentősebb és legelismertebb kortárs magyar gyermekkönyvillusztrátor.

1963-ban született, egyetemi tanulmányait a Magyar Iparművészeti Egyetemen végezte grafika-könyvtervezés szakon. Diplomájának megszerzése óta foglalkozik mesekönyvek illusztrálásával. Könyvei nemcsak Magyarországon jelennek meg, számos könyvet illusztrált már többek között amerikai, görög, német, dél-koreai kiadók felkérésére is. Svéd nyelven eddig 3 könyve olvasható: „Flabelino och flickan som inte ville sova” (Lindskog Förlag), a Maud Mangold által fordított “Rapunzel” (Felis Förlag), valamint „Lenka”.

Szegedi Katalin művészetét számos díjjal honorálták már a világ különböző tájain. Hazájában több ízben lett első helyezett a Legszebb Könyvek Versenyén, többek között a Rapunzel című művével. Ez a kötet Dél-Koreában is elnyerte megjelenésének évében a Legszebb Könyv címet. 2005-ben az Év Illusztrátora címmel tüntette az IBBY magyar szekciója az alkotót, a következő évben pedig a nemzetközi IBBY dicsődéglistájába beválogatták egy könyvét. Az Egyesült Államokban két ízben nyert könyve a Legszebben Tervezett és Illusztrált könyvek versenyén.

2010-ben pedig Astrid Lindgren Emlékdíjra jelölték.