Papa, ne már! - Interjú Nógrádi Gáborral

Nógrádi Gábor a DigitálExpón

Legújabb könyved, a Papa, ne már! egy nagypapa és 12 éves fiúunokája kapcsolatáról szól. Hogyan jutott eszedbe ez a téma?

Magam is nagyapa vagyok és nyíregyházi. Én ugyan talán nem vagyok ilyen Papa, de apámból, magamból és a Sose halunk meg c. film Gyuszi bácsijából össze tudtam gyúrni a figurát. A téma örök témám egyik feldolgozási formája. Az örök téma: miért nem érti meg az egyik ember a másikat, bár - úgymond - szereti? Erről szól minden könyvem, plusz az életem. Erről szól a Petepite, Az anyu én vagyok, A bátyám zseni, meg persze a verseim is. A Papa, ne már! folytatása egyébként 2011. könyvhetére a boltokban lesz, ha minden igaz. Legalábbis erről állapodtam meg éppen ma Dóka Péterrel, a Móra Kiadó szerkesztőjével.

A könyvben a Papa szokatlanul szabadszájú, és olyan kifejezéseket használ, amelyek eddig nem fordultak elő a magyar gyerekirodalomban. Nem tartasz a kritikától?

Nem tudom, melyik kifejezésről van szó. Bizonyos szavakat, amelyeket mások nem kedvelnek írott szövegekben, de a hétköznapokban általánosan használatosak, gyakran leírok, hogy kimondásukat természetessé tegyem, amint tartalmuk is természetes, és emberi. (Mellesleg ezért adtam ki anno Dan Höjer svéd szerző Kis fütyikönyvét és Kis puncikönyvét.) A tabuk tönkreteszik az emberek életét. Számtalan emberi élet megy tönkre, házasság fut szakadékba, lelki egyensúly borul fel, mert az emberek nem mertek valamiről beszélni a legközelebbi hozzátartozóik előtt sem, és prüdériából nem kérdezték meg ifjabb korukban, amit meg kellett volna kérdezniük.

Ha jól tudom, olvastál már fel a könyvből író-olvasó találkozók során? Hogyan fogadják a gyerekek? És a felnőttek?

Éppen ma is ebből a könyvből olvastam fel a Heves megyei Viszneken. Még a Segítség, ember! állatmonológjaival sem volt ekkora sikerem, pedig az húsz éve "mindig bejön". Persze a siker sokkal nagyobb, hogy ha Gergely fiam olvassa fel. Gondolom, a színházi rutinja miatt... A felnőttek persze még a gyerekeknél is jobban nevetnek a Papán, csak eltakarják a szájukat...

Köszönöm az interjút.

(Az interjú 2010. november 30-án készült.)