2008. június 29., vasárnap

Katarina von Bredow: Som jag vill vara (Ahogy én akarom)

Kedves Bogi!

Katarina von Bredow svéd írónő, akit a tiltott szerelem írónőjének tartanak, legújabb regényéről először 2007. márciusában a göteborgi gyerekkönyvhéten hallottam, amikor egy este kb. 30 gyermekkönyvíró ült le könyvtárosokkal vacsorázni. Közben bemutatkoztak és beszéltek könyveikről.
Katarina elmondta, hogy legújabb ifjúsági regényének az ötlete akkor jutott eszébe, amikor gyermeket várt, s így adott volt a téma. Azután felolvasott egy részletet a könyvből, ami arról szólt, amikor könyvének hősnője kipróbálja a terhességi tesztet. Döbbent csend követte. Hiszen ezt a pillanatot nők milliói élik át naponta, ki szorongva, ki örömteli várakozással.
A történetben a 15 éves Jessica buliba megy, ahol összejön Arviddal, akibe szerelmes. Kicsit sokat isznak, és végül az ágyban kötnek ki. Nem sokkal ezután a lány ráébred, hogy gyermeket vár, és úgy dönt, hogy megszüli azt. Jessica anyukája, Siv (ejtsd Szív), ezt ellenzi, mert úgy tartja, hogy lánya még túl fiatal az anyaságra, és örökre elrontja az életét. Arvid a történtek után cserben hagyja a lányt. Egyedül barátnője anyukája áll mellé, akiről kiderül, hogy szintén gyermeket vár, és akit saját férje abortuszra akar rávenni. Ám ő is amellett dönt, hogy megtartja gyermekét.
A Som jag vill vara című könyv 2007. augusztusában jelent meg, és szeptemberben a Göteborgi Könyvvásáron Katarina von Bredow elmondta, hogy rengeteg levelet kapott olyan fiatal lányoktól, akik abortuszon estek át, és olvasták a könyvét. Mert akár az abortusz, akár a gyerek mellett dönt is valaki, az mindenképpen meghatározza az egész életét. Ugyan kevesen beszélnek róla, de az abortusz nemcsak egy egyszerű művi beavatkozás, ahogy azt sokan hajlamosak gondolni, hanem egy nő életében komoly lelki válság.
Az abortusz kérdésével először Ingmar Bergman svéd rendező Jelenetek egy házasságból című filmjében találkoztam, amikor a férj arra kényszeríti a feleségét, hogy vetese el a gyerekét. Akkor még magam is kamasz voltam.Soha nem fogom elfelejteni.
Ez a kérdés tehát rendkívül fontos egy kamasz lány életében, hiszen a védekezés kérdése egy nőt egész termékeny életében végigkíséri. Emlékszem, hogy szülés után két hónappal a szülésznő a legújabb fogamzásgátló tabletta szedését javasolta Göteborgban, amit egész életemben szedhetek. Mondtam, hogy az én szervezetem olyan okos, hogy pontosan tudja, mennyi hormont kell termelnie, és nem kívánom kívülről manipulálni. Tudom, hogy a gyógyszergyártó cégek milyen hatalmas összegeket zsebelnek be a fogamzásgátló tabletták eladásából. Arról viszont a szülésznő nem szólt, hogy a tengerpart mentén a halak tele vannak női hormonokkal, hiszen a nők által kipisilt gyógyszermaradványok a szennyvízzel a tengerbe kerülnek. Ezeket a halakat azután valószínűleg meg is esszük. Apropó, erről jut eszembe, hogy a svéd ifjúsági regényekben az egyik téma a környezetszennyezés is. De mi az nekünk! Utánunk az özönvíz!
Tehát Katarina von Bredow legújabb regénye is kivállóan alkalmas arra, hogy elolvasása után fontos kérdéseket vitassunk meg a fiatalokkal a tanítási órán.
Nos, ez a könyv egyelőre csak svédül olvasható, így csak azoknak ajánlhatom, akik bírják ezt a nyelvet.

Sok-sok üdvözlettel:

Melissa

Katarina von Bredow: Som jag vill vara (Ahogy én akarom)
A kiadó leírása:
Jessica 15 éves, amikor elveszíti a szüzességét és teherbe esik. A környezete megpróbálja rábeszélni az abortuszra, de hosszas mérlegelés után úgy dönt, hogy megtartja a gyermeket. A barátja pánikszerűen menekül a felelősség alól, a szülei pedig egyáltalán nem értik a lány döntését. De barátnője édesanyjában, aki szintén gyereket vár, támaszra talál. Két nő találkozik így, generációs határokon túl.

Idézet a Götebors-Posten napilap kritikájából:
"A Som jag vill vara című regény egy tinédzserterhességről szól, ami nem abortusszal, hanem az életre adott igenlő válasszal végződik. A főszereplő, a tizenöt éves Jessica, nem akar élete hátralévő részében azzal a tudattal élni, hogy megölte a gyermekét. Úgy dönt csaknem mindenki véleményével szembeszállva, hogy megszüli azt. És így is tesz."

Részlet Katarina von Bredow Som jag vill vara című regényéből:
"- Beteg vagy, kicsim?
Jessica érzi, ahogy hirtelen fojtogatni kezdi a sírás, nagyot nyel és pislog. Köhint.
- Nem ... csak fáradt vagyok, azt hiszem ...
- Akkor feküdj le korán ma este. Van leckéd?
A fejét rázza, bár igazából azt sem tudja, így van-e. Az utóbbi időben fogalma sincs a leckéről. Siv a karjára teszi meleg kezét, és Jessica hirtelen azt szeretné, ha megint kislány lenne, bebújhatna anya ölébe, és újra nyöszöröghetne. De már nem gyerek. Tizenöt éves és egyedül van az aggodalmával.
- Jut eszembe - mondja Siv és feláll. - Kaptál egy képeslapot Johntól.
Levesz egy képeslapot a konyhaszekrényről, és átnyújtja Jessicának. A gombóc a torkában még nagyobbra nő, amikor meglátja a jól ismert, könnyedén odavetett kézírást, és Jessica újra nyel egyet, keményen és irritáltan.
- Mit ír? - kérdi Siv.
Jessica grimaszol egyet.
- Ne akard elhitetni velem, hogy nem olvastad! Azt hiszed, most jöttem le a falvédőről?
Siv mosolyog, hogy így rajtakapták.
- Ne haragudj.
Jessica elolvassa azt a pár sort arról, hogy milyen meleg van, és hogy minden annyira jó, amennyire csak lehet, "amikor az ember a világ másik végén van az ő Sessája nélkül". Sessa, ez Jessica. Johnon kívül senki más nem hívta így. Valójában ez annyira furán hangzik, amennyire csak lehet. Csupán egy régi mese. Az elbeszélés Sessáról és Long John Silverről. De épp most az élet brutális valóság, semmi egyéb, és az a két méter magas John az esüsthajával nincs itt, lemondott róla. Ez már csak így van. Egyébként sem kereshette volna meg a félelmével, akkor sem, ha még ott lenne a lakásban a Búza utcában. A Búza utca most ugyanolyan messze van, mint Taiwan.
Egy kicsivel később Jessica az ágyban fekszik egy csésze gyógyteával az éjjeliszekrényen és fejhallgatóval a fülén. Holnap megcsinálja a tesztet. Hiszen muszáj. Nem jött meg a menzesze. Nem jön, mostmár csak be kell látnia. Hiszen hamarosan itt a következő menzesz ideje! Talán lehet egészen más oka is. Mindenesetre meg kell csinálnia a tesztet. Hiszen egyáltalán nem nehéz. Csak rá kell pisilnie egy pálcára. Pofonegyszerű.
Csak arra kell ügyelnie, hogy ne találkozzon össze Sivvel útban a WC felé és vissza. Hát persze, hogy befér a köntöse zsebébe, de mégis. Jessica inkább azt szeretné, ha egy heroininjekción kapnák rajta! Vagy mégsem, azt sem szeretné. Csak majdnem.
A rádiós órát beállítja öt órára, megissza a teáját, és a fal felé fordul. Aludni. A holnapi partira gondolni, Arvidra gondolni, világos gondolatokat gondolni. Aludni.
Az éjszaka centiméterről centiméterre nehezedik rá. Talán el is szundít néha-néha, de leginkább ébren fekszik és a sötétséget vagy a rádiós óra merev számait nézi. Hallgatja a saját szívverését. Mindenesetre úgy érzi, hogy hallja a dobbanásokat. Talán a pulzusa kong a fül vékony vérereiben. A hasa még mindig puffadtnak érződik. Vagy csak képzeli? Még a mellei is érzékenyeknek tűnnek, és nagyobbak, mint máskor.
Négy órakor nem bírja tovább.
Felkapcsolja az éjjelilámpát, odamegy az íróasztalhoz, kihúzza a fiókot, és kikotorja a hosszúkás dobozt azokkal a kék betűkkel. Clearblue. Jessica felveszi a világossárga frotírköntösét. A dobozt betolja a matrac alá, a pálcát a zsebébe dugja.
Csendesen, csendesen nyitja az ajtót, nyugodtan megáll és hallgatózik. Siv egyenletesen és álomtól elnehezülten lélegzik a szomszéd szobában. Jessica lábujjhegyen kioson a fürdőszobába, kezével keményen szorítva a tesztet a zsebében, felkapcsolja a lámpát, és gondosan bezárja maga után az ajtót. A neoncső fénye sápadtnak és hidegnek tűnik ilyentájt. Kellemetlennek. A tükör fölött is meggyújtja a lámpát. Annak a fénye egy kicsit sárgább és barátságosabb.
Egész testében remeg, amikor ráül a WC-ülőkére, a pálcát a hüvelyk- és mutatóujja közé fogja és lefelé maga alá tartja. Az ujjai olyan merevek és reszketősek, hogy majdnem beleejti a tesztet a WC-be.
Öt másodperc.
A vizelet a kezére is rácsorog. Képzeld csak, ha akkor nem működik, ha az ablakokra is ráfolyik? Csaknem így reméli. Hogy nem fog működni.
A korábban fehér beszívórész világos rózsaszínű, amikor újra előhúzza a lécet. Lehajtja a WC fedelét, és a tesztet ráteszi a mosdókagylóra.
Aztán csönd lesz. Akkora csönd, hogy susogást hall a fejében.
Két perc. Jessica számol.
Arra gondol, hogy inkább oldalra pillant, és a törülközőket bámulja két percig, de nem megy, a szeme nem mozdul, csak a két apró ablakot lesi a fehér műanyag tartóban. A legkisebb ablakban hirtelen egy jól látható, kék csík bukkan fel, ami arról árulkodik, hogy a teszt úgy működik, ahogy kell. És ezzel csaknem egyidőben a jel kezd előtűnni a másik ablakban is. Először halvány és nem meghatározható, de azután egyre sötétebb. Ezek után már nem lehet semmit hibásan csinálni vagy megkérdőjelezni. Mielőtt még negyvenig számolhatott volna, ott van már egy határozott és teljesen késéles pluszjel.
Jessica lélegezni próbál. Hiszen két perc áll a használati utasításban. Talán csak addig leolvasni az eredményt, amíg a pontos idő el nem telt? Talán az egyik vonal újra elhalványodhat?
A susogás a fejében zúgássá növekedik.
Tudja, hogy megpróbálja becsapni önmagát. Tudja, hogy a csík nem halványul el, és tudja, hogy ezt már előtte is tudta, hogy a teste tudta, bár az agya megtagadta ennek megértését.
Terhes.
Reggel négy óra van, péntek és Jessica tizenöt éves. Egyetlen egyszer szeretkezett életében védekezés nélkül, és terhes."

A részlet a szerző hozzájárulásával került fel a blogra.

2008. június 21., szombat

Berlie Doherty: Dear Nobody (Kedves Senki)

Kedves Bogi!

Az utóbbi idők meghatározó olvasmányélménye volt számomra
Berlie Doherty Dear Nobody című ifjúsági regénye. A könyvet egy kedves fiatal magyar barátom javasolta, amikor Katarina von Bredow svéd írónő legutóbbi regényéről számoltam be, amiben egy 15 éves lány környezete tiltakozása ellenére úgy dönt, hogy megtartja a gyermekét. Nos, ugyanez a témája Berlie Doherty regényének is, ami 1991-ben jelent meg, és még abban az évben elnyerte a jelentős Carnegie Érmet. A svéd fordítás mindössze 2 évet váratott magára, 1993-ban látott napvilágot, s hogy a svédek fontosnak tartják ezt a könyvet, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2006-ban az „En bok för alla” (Egy könyv mindenkinek) államilag támogatott olcsó könyvsorozatban is megjelent.
Nos, a történet úgy kezdődik, hogy Chris éppen befejezi a csomagolást, mielőtt elindulna a főiskolára, amikor az édesapja egy csomagot hoz be neki a szobájába. A csomag Helentől érkezett. Chris kibontja, és olvasni kezdi a benne rejlő leveleket. Ezeket Helen a testében fejlődő gyermekéhez írta, fokozatosan érzékeltetve azokat a változásokat, amelyeket egy gyermeket váró nő érez. A döbbenetet és szorongást, amikor azt kívánja, hogy a magzat bárcsak ne is létezne, majd később az örömteli várakozást, mielőtt megszületik a gyermeke.
Helen édesanyja végig ellenzi lánya döntését, mert úgy gondolja, hogy elrontja az életét, ha nem követi álmait és nem tanul tovább. Közben pedig egy családi titokra is fény derül. Mert minden családban vannak titkok, amiket a gyerekek csak felnőttként tudhatnak meg.
Chris nem kívánt személy a házban, és egyáltalán nincs joga dönteni a gyermeke sorsáról.
Nem árulom el, a regény hogyan végződik, ahogy részleteket sem mondok el. Hátha egyszer magyarul is megjelenik. Hadd legyen meglepetés. Addig aki hozzájut, olvassa angolul.
Egy szép gondolat, ami megragadott: Dohertie azt kérdi, hogy két ember mély érzelméből, egymás iránti szeretetéből hogyan lehet ekkora baj. Ezen érdemes elgondolkodni.
Azt hiszem, a svéd ifjúsági regények egyik célja, hogy azok által a fiatalokat érintő kérdéseket lehessen megvitatni, akár tanítási óra keretén belül is. Milyen kérdések vetődhetnek fel a könyv olvasása kapcsán? Érett-e egy 16 éves fiatal arra, hogy szexuális életet éljen? (Ha jól emlékszem Júlia 14 éves volt. Ja, hogy az olyan régen volt, hogy ma már senki nem botrán
kozik meg rajta? Meg azt különben is Shakespeare írta. Hmm …) Érett-e arra, hogy gyermeke szülessen? Van-e az apának joga beleszólni abba, mi történjen a gyermekkel? Vajon hogyan reagálnak a szülők és a pedagógusok ilyen esetben? És még sorolhatnám.
Berlie Doherty Fairy Tales című könyvének svéd fordítása is a kezembe került a könyvtárban. Gyönyörűen meséli a valamennyiünk számára ismert klasszikus meséket. Megemlítem, hogy a könyvet Jane Ray illusztrációi díszítik. Valahogy furcsa érzésem támadt a képeket nézve. Egy idő után rájöttem, miért. A szereplők nem fehérek, hanem sárgák, feketék, barnák. Talán azért, mert Angliában, ahol annyi a bevándorló, ezek a gyerekek azonosulni tudnak a mesék hőseivel.

Sok nyári üdvözlettel:

Melissa

A svéd kiadó leírása:
Helen számára sokkot jelent, amikor rádöbben, hogy gyermeket vár. Mitévő legyen? Épp most, amikor megkapta a várva-várt ösztöndíjat a zeneművészeti főiskolára. Arra van szüksége, hogy egyedül legyen, és rendbe tegye ellentétes érzelmeit. Persze, hogy szereti Christ, de még nincs kész a „mindörökkére”. Szakít a fiúval. Chris ezt nagyon a szívére veszi, és nem tudja felfogni, hogy többé nem létezik Helen számára, és hogy a lány minden döntést egyedül hoz.

„A Kedves Senkiben a hétköznap a pattanásig, sőt azon is túl feszített szituációk mágnesmezeje lesz. Olvasóként beleéljük magunkat, és megértünk minden résztvevőt. Bűn nem létezik. Az ellentétek még inkább fokozzák részvételünket, mintha az állásfoglalás könnyű lenne. Így nehezebbnek tűnnek, talán megoldhatatlanok. Berlie Doherty mesterien tud felépíteni egy erős feszültséget anélkül, hogy erőszakot vagy erős effektusokat alkalmazna. Az alakjai nem hősök, hanem hétköznapi emberek, hétköznapi élettel és hétköznapi állással. Mégis – vagy éppen ezért – a sorsuk ábrázolásra érdemes. Az élet nagy kérdései forognak kockán a hétköznapok közepén – mint mindannyiunk életében.”

Mats Berggren (svéd író, az ALMA-zsűri tagja)

Berlie Dohertyvel az írónő honlapján olvasható
interjú.

A Dear Nobody című regény a következő országokban jelent meg: Bulgária, Catalonia, Dánia, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Japán, Kórea, Mexico, Hollandia, Oroszország, Szlovénia, Spanyolország, Svédország és Wales.

Dear Nobody - díjak
Winner of Carnegie Medal, 1991
Shortlisted Writers Guild Of Great Britain Award
Shortlisted Society of Authors Book of the Year
Shortlisted Sheffield Award
Shortlisted Federation of children's book groups
Winner of Sankei award (Japan)
Stage version: Winner of the Writers Guild of Great Britain award, 1992

2008. június 16., hétfő

Gudule: Szerelem zokniban avagy ”zoknit húzva indulj az útra”

Kedves Bogi !

A svéd ALMA-díj (Astrid Lindgren Memorial Award) átadásakor a műsorvezető, Kattis Ahlström, elmondta, hogy tinédzser korában titokban olyan ifjúsági regényeket olvasott, amelyekben szexjelenetek is voltak. Hiszen mindannyiunkat izgat az ismeretlen, és természetesen kíváncsiak vagyunk rá, milyen is lesz majd első alkalommal. Mit érzünk majd, és mi történik.
Végre egy könyv, ami tapintatosan, ízlésesen írja le ezt az eslő alkalmat, méghozzá egy lány szemszögéből. A hazájában népszerű francia írónő, Anne Duguël, azaz Gudule Szerelem zokniban című regényét bátran merem ajánlani a magyar lányoknak, és talán fiúknak is.
A történet szexuális felvilágosító órával kezdődik, ahol az új jóképű tanár elmagyarázza az óvszer helyes használatát. Hiszen a védekezés nagyon fontos. Itt ugyan szó sem esik a nem kívánt terhességről, az írónő az AIDS-et említi.
Delphine szerelmes lesz a tanárába, és barátnője állandó buzdítására mindent cselt bevet, hogy elcsábítsa. A tanár végül vacsorára hívja meg magához, ahol váratlan fordulat következik be. Bevallom, annyi ifjúsági könyvet olvastam az utóbbi időben, hogy kitaláltam, mi fog történni. Azt viszont nem tudtam, hogy Franciaországban egy tanárnak az állásába kerül, ha kiderül róla, hogy homoszexuális. Vajon hogy van ez Peperóniában ? Delphine tehát mélységesen csalódik, és osztálytársa, Arthur személyében talál vigaszra és igazi barátra.
Ha esetleg kíváncsi vagy a regényre a magyar honlapon rövid részlet olvasható belőle.

Szeretettel üdvözöl :

Melissa

Rövid tartalom:
Szegény Delphine! Halálosan, és lehet, hogy reménytelenül szerelmes a tanárába. Aki - szerinte - a legkedvesebb, a legnyíltabb, és a legszomorúbb szemű férfi a világon. Mit tehet ilyenkor egy tizenöt éves francia lány? (És egy magyar?)Naplójában, Delphine, mindent részletesen és őszintén feltár a regény olvasója számára. Leírja, hogy ez a vonzódás milyen hatalmas viharokat kelt a lelkében. (És persze a testében!)Leírja azt is, hogy akármilyen trükköt vet be, a tanárát nagyon nehezen tudja vallomásra kényszeríteni. S bár ne kényszerítené!...Mert ez a szerelem nagyon egyoldalúnak látszik. De vajon miért? Hiszen Delphine csinos, szép, fiatal. Szegény lány rettenetesen szenved, miközben ott rejtőzik mellette az igazi kölcsönös szerelem lehetősége.
S abban a kapcsolatban végre értelmet kaphat a kilencedikesek jelmondata: zoknit húzva indulj az útra!A világhírű francia írónő Anne Duguël, azaz Gudule regénye először jelenik meg magyarul.

A regényből itt olvasható részlet.


Gudule : Szerelem zokniban
A francia altersexualite.com honlapon a következőket olvasom:
Végre egy szerelmi történet, aminek a szexualitás a főtémája, tapintattal és humorral megírva. Mindent megtudunk majd a csúcstalálkozóról Arthur ”micsodája” és Delphine ”cicusa” között.
Végre egy kiadó, akinek van bátorsága, hogy megjelentessen egy könyvet 15-16 éveseknek, akik már, amint azt sejtjük, többé-kevésbé néztek titokban szexfilmeket.
Úgy tűnik, mint egy tizenéves lány naplójának a sikeres paródiája. Mi a haszna annak, ha arra kérik a diákokat, hogy elolvassák?
Rossz a nyelvezete, olyan, mintha egy tanár olvasná valakinek a dolgozatát, akkor meg az ember nem akar még egy naplót is olvasni.
Aztán lassanként magával ragad a szerelmi történet. Nem a tanár felé irányuló, hanem az Arthur iránt kibontakozó érzés. Valójában Arthur az, aki rádöbbenti Delphinet arra, hogy a tanára miért úgy cselekedett, ahogyan azt teszi.
A feministák nem fogják szeretni ezt a regényhőst, mivel nagyon szokatlan az ifjúsági irodalomban, hogy egy lányt butábbnak ábrázolnak, mint egy fiút. Ráadásul egy női író által.
A könyvben van egy macska, de a diákok valószínűleg egy másik cicusra gondolnak. Az elbeszélés abban a jelenetben ér tetőfokra, amikor a lány elveszíti a szüzességét. A nyelvezet sokkal jobb lesz, sokkal líraibb.
A könyv a humor és a pedagogika mesterműve. A szexről és együttélésről szóló ismeretterjesztő irodalom nélkülözhetetlen kiegészítője. Ott a helye. Ma kétségkívül botrányt kelt. Természetesen nem az osztályteremben fogják olvasni a diákok. A könyv címét az ajánlott irodalom listájára kell felvenni azzal a megjegyzéssel, hogy szemérmes diákok számára kerülendő.
A homoszexualitás egy melléktörténet a könyvben. A főtéma az első alkalommal történő szeretkezés. Bizonyos szülői csoportok részéről erős reakció várható. Franciaországban még nem érett meg rá az idő, hogy egy olyan ifjúsági könyvet írjanak, ahol a szex a főtéma.

A francia altersexualite.com honlapon interjú olvasható Guduléval (2007 április 23), amit Lionel Labosse készített. Ebből idézek :
Íróként aktivistának érzi magát ? Azért ír, hogy attitűdöket változtasson meg, enyhítse a szexuális mássággal szembeni előítéleteket ? Inkább olyan történeteket szeret mesélni, amik önt érintik, és az olvasókat is érinteni fogják ?
Az igazat megvallva, nem érzem magam aktivistának, hanem egész egyszerűen írónak. Azokat a témákat, amiket írásra választok, nem pedagógiai célból választom ; Nem törekszem arra, hogy « neveljem » az ifjú olvasókat, tudatra ébresszem, rávegyem őket arra, hogy bizonyos dolgok ellen harcoljanak. Nem érzem úgy, hogy feladatom van, hanem történeteket mesélek.
Amikor magam mögött hagyom a könyveket, saját életet élnek, találkoznak az olvasókkal és velük folytatnak eszmecserét. De nem prédikálnak.
Nem szállítok semmiféle üzenetet, nem moralizálok, behívom az olvasókat az álmaimba. Ha ez az álom tudatára ébreszti őket bizonyos realitásoknak, idióta előítéleteket szüntet meg, és arra készteti az olvasókat, hogy megkérdőjelezzenek bizonyos dolgokat, annál jobb.
Tetszik a válasza ... beszéljen arról, hogyan fogadták a könyvet a kiadók és az iskola világa ...
Leginkább pozitívan, sok nevetést csalt a felnőttek arcára. A fiatalok azonban értékelték a könyvet, és ezt ki merték mondani.
A könyvet felterjesztették egy díjra: ”Rennes város díjára”. Ez felháborodást váltott ki a terület magániskoláiban, amelyek azt követelték, hogy a könyvet vegyék le a listáról, sőt bojkottálják. A zsűri megtagadta ezt, az ügy majdnem az oktatásügyi miniszter elé került. A gyűlöletet nem a szexjelenetek váltották ki, hanem az, hogy a könyvben egy homoszexuális tanár szerepel. Az író és a kiadó egy csomó tiltakozó levelet kapott.

2008. június 15., vasárnap

Linas kvällsbok (Lina esti naplója) avagy egy svéd ifjúsági film

Kedves Bogi!

Most egy olyan svéd sikerkönyvről írok, amit nem olvastam, mert már az elején megbotránkoztatott. De azért nem adtam fel, megnéztem a könyvből készült filmet, és az már jobban tetszett. Azt hiszem, hogy Peperónia még nem tart ott, hogy ezt az ifjúsági filmet be merné mutatni.
Elgondolkodtam, vajon Peperóniában vannak-e olyan gimnáziumok, ahol a diákok sikknek tartják kipróbálni, milyen az lerészegedni, és ahol a lányok cukkolják azon társaikat, akik még 15 évesen mindig szűzek. Mivel már 12 éve Szendvicsországban élek, fogalmam sincs így van-e. És csak reménykedek benne, hogy nálunk sem ez a jellemző. Mivel azonban ez a regény és a belőle készült film Emma Hamberg saját tapasztalatain alapul, el kell fogadnom, hogy ilyen is van.
Miért tetszett mégis a film, amiből a szexjelentek sem hiányoznak? Talán mert más, mint azon amerikai filmek, amikhez hozzá vagyok szokva. A film hősnője, Lina, akit egyébként az ismert fiatal svéd színésznő, Mylaine Hedreul, kitűnően játszik, társnői unszolására lefekszik Dannéval, akibe nem szerelmes. A jelenet leírása igencsak realisztikus, Lina majdhogynem kívülről szemléli az eseményeket. Egy idő után úgy dönt, hogy szakít Dannéval, aki azt kéri, hogy még egyszer utoljára legyen vele együtt. Lina megszánja, és még abba is belemegy, hogy ez alkalommal ne használjanak óvszert. Aztán következik a szorongás, amikor Lina azt hiszi, teherbe esett. Nagyon kíváncsi voltam arra, vajon a lány anyukája hogyan reagál. Közben eszembe jutott, vajon Peperóniában mit szólna egy magyar anyuka hasonló helyzetben. Nos, Lina anyukája megértő, és elmagyarázza, hogy nem kell azonnal pánikba esni, előbb meg kell róla bizonyosodni, mit mutat a terhességi teszt. Ennek kipróbálására azonban végülis nem kerül sor. S mivel ez egy romantikus film, a végén Lina összejön a hetedikes Ivarral, akibe végig szerelmes.
Bogikám, fogalmam sincs, lenne-e kedved megnézni ezt a filmet. Sajnos a dvd-hez csak norvég szöveg készült, így még ajánlani sem tudom. Valaki viszont feltett a Youtube-ra egy vidám részletet, amihez egyáltalán nem kell nyelvtudás. Itt nézheted meg.

Sok-sok üdvözlettel:

Melissa



A Bokrecension.se honlapon a következőt olvasom:

”Lina újévi fogadalmai:
1. Szakítani Dannéval.
2. Nem lefeküdni Dannéval, még egy kedves-lefekvést sem, ha már szakítottam. Nincs több!
3. Orgazmust kapni! Mennie kell. Meg kell találnom a módját.
4. Megmondani Ivarnak, hogy kedvelem.
5. Nem, gyáva vagy!!! Megmondani Ivarnak, hogy szerelmes vagyok bele. Pont, vége, a fenébe. Semmi kerülőút.
6. Utánanézni, milyen programot kell választani, ha állatorvos akarok lenni. Jelentkezni a programra, bejutni és egész egyszerűen megpróbálni állatorvosnak kiképezni magam.” (részlet a könyvből)

Emma Hamberg első szépirodalmi könyve egy ifjúsági regény, ami bombabiztosan és őszintén írja le, milyen lánynak lenni a felsőtagozatban; a félelmet, hogy nem illik be a többiek közé, a nyomást, hogy veszítse el a szüzességét, az örömöt/szorongást, amit az első részegség/másnaposság fölött érez, és a bizonytalanságot, ami beárnyékolja azon akaratát, hogy saját maga merjen lenni.

A könyv és a film svéd leírásai közül én most a svéd Wikipedián levő anyagot választom: A 15 éves Lina kilencedik osztályba jár, és családjával egy sorházban lakik Rödköpingben (amit Dödköpngnek, magyarul Holtköpingnek neveznek). Még soha nem csókolta meg senki, tapasztalatlan és szűz. Ezen változtatni szeretne, és ezért járni kezd a nála idősebb Dannéval, annak ellenére, hogy valójában nem kedveli, hanem leginkább azért, hogy beilleszkedjen a barátnői közé, akik a szép és közkedvelt Thea és az alternatív, de mulya Carro. Lina meg van győződve arról, hogy Thea és Carro csak azért baráttkoznak vele, hogy jobban nézzenek ki mellette. Lina titokban az újonnan odaköltözött hetedikes Ivarba szerelmes, aki egy lakóhajóban lakik alternatív családjával, és aki énekkarban énekel. Lina és Danne találkozgatnak, és tapogatódzó szexpróbákozásaik vannak, Lina azonban félszegnek, frigidnek, butának és egyedül érzi magát.Emma Hamberg naplóregénye, Linas kvällsbok címen 2003-ban jelent meg. Cselekménye az írónő saját tapasztalatain alapszik. A filmet 2006-ban Vänersborgban forgatták.

2008. június 14., szombat

Juno avagy egy film


Kedves Bogi!

Végre megjelent dvd-n a Juno című film. Már nagyon kíváncsi voltam rá, mert ebben a témában az utóbbi időben több könyvet is olvastam.
Nos, Oscar-díj ide vagy oda, miközben a filmet néztem, egyre inkább megerősödött bennem az a feltételezés, hogy ezt a bugyuta történetet, ami a valóságtól olyan messze van, amennyire csak lehet, csakis egy férfi vagy egy olyan nő írhatta, aki még életében nem várt gyereket. Sejtésem beigazolódott. Csak arra lennék kíváncsi, hogy az USÁ-ban, ahol bizonyos iskolai könyvtárakból a szülők kitiltatják a szexjeleneteket tartalmazó ifjúsági regényeket, vajon a Juno című film milyen fogadtatásra talált. Szexjelenet egyébként ebben az ifjúsági filmben sincs.
Miről is szól a film? 16 éves lány úgy gondolja, ideje kipróbálni, milyen a szex. Erre a célra egyik osztálytársát választja. Ugyan egy rövid jelenetben látjuk, amint a tanárnő szexuális felvilágosításként egy óvszert húz egy banánra, de a lánynak ez az adott pillanatban valószínűleg nem jut az eszébe. Aztán amikor sejti, hogy baj van, a boltban 3 terhességi tesztet is vásárol, amit majdhogynem a boltos szeme előtt próbál ki. Nem sokkal azután, hogy megtudja, gyereket vár, elhatározza, hogy a csecsemőt örökbe adja. Itt megjegyzem, hogy a filmben nem sok érzelemnek lehetünk szemtanúi. Valamennyi komolyan gondolkodó nő, aki valaha is kihordott egy terhességet, tudja, hogy a terhesség legelejétől olyan érzelmi változások játszódnak le egy nő szervezetében, amelyek majdhogynem lehetetlenné teszik, hogy megváljon gyermekétől. Hacsak nincs olyan rossz anyagi helyzetben, hogy erre lesz kénytelen. Ahogy az Astrid Lindgrennel is történt, amikor lányanyaként évekig nevelőszülőkre kellett bíznia a fiát.
De lássuk a megértő szülők reakcióját. Korunk azon individualista egyéneihez tartoznak, akiknek anyagilag ugyan módjukban állna, de még nem érzik magukat érettnek ahhoz, hogy nagyszülőkké váljanak. Így aztán első szóra beleegyeznek lányuk döntésébe.
Azért arra nagyon kíváncsi lennék, vajon Peperóniában hány ilyen szülő van. Mármint, aki örökbe adná az unokáját.
Lássuk a fiút. Ugyan a lány bejelenti, hogy apa lesz, de nem sok jelét mutatja, hogy ez egyáltalán érdekelné. A lányra hagyja, csináljon, amit akar.
Miért gondolom mégis úgy, hogy jó, ha a kamaszok megnézik ezt a filmet? Véleményem szerint, a szórakozás mellett, a film azonosít is önmagunkkal. Magam arra gondoltam, én szülöként mit tennék hasonló helyzetben. Csupán abban reménykedem, hogy a fiatalok is ugyanezt teszik. A lányok felteszik a kérdést, vajon az ő szüleik mit szólnának.
Amikor év elején a Juno című filmet bemutatták Göteborgban, a Metróban megjelent egy interjú, amiben a címszereplő Ellen Page-t arról kérdezik, mi a véleménye az abortuszról. Erre valami olyasmit válaszol, hogy hagyják békén az ilyesfajta kérdésekkel, hiszen ez csak egy komédia. Annak is kell venni.
Úgy tűnik olyan világban élünk, amikor divat lett a szexuális életet 15 éves korban kezdeni, és aki nem így tesz, az kívülálló marad. A média is ezt sugározza. De ha így van, akkor legalább valaki hívja fel a fiatalok figyelmét a védekezésre. Ahogy azt nemrég egy ismerősöm, akinek 13 éves lánya van, mondta: “Lassan óvszert csempészek a lányom táskájába.” Hát, mit mondjak? Mégiscsak konzervatív könyvtáros kisasszony vagyok, úgyhogy eléggé megdöbbentem. Bár mióta svéd ifjúsági regényeket olvasok és filmeket nézek, már sokmindenhez hozzászoktam.
Legközelebb egy svéd ifjúsági filmről számolok be, amiből a szex sem hiányzik.

Szívélyes üdvözlettel:

Melissa

2008. június 12., csütörtök

Pettson és Findusz - rajzpályázat


Kedves Bogi!

A budapesti Diadal Úti Általános Iskola honlapján olvastam, hogy ebben az évben
Sven Nordqvist Pettsonról és szemfüles macskájáról, Finduszról szóló könyvei alapján rajzpályázatot hirdetnek általános iskolás diákok számára. A pályázati felhívás itt tekinthető meg. Ezt most én is felteszem a blogra.

Szeretettel üdvözöllek:

Melissa

A budapesti Diadal Úti Általános Iskola pályázata:

Kedves Érdeklődő!
Egy izgalmas játékra szeretnénk meghívni téged.Ha ismered már Pettson és Findusz történeteit, akkor biztosan szívesen látnád őket viszont élőben is.Az út hozzájuk egy rajzpályázaton keresztül vezet.Fogj krétát vagy ecsetet, s rajzolj arról, hogyan látnád vendégül, mit mutatnál meg svéd vendégednek faludban, városodban!Álmodd meg, mivel töltenétek el legszívesebben a szabadidőtöket!
Rajzos ötletedet küldd meg nekünk!
*
Pályázati előírásaink 11év alatti gyerekek számára:Bármilyen technikával készült 1 darab alkotást várunk tőletek, melyeket keretezés nélkül küldjetek be.A rajzok mérete 7és 11 évesek számára A\3 – as 3-6 éveseknek A\4 legyen!Az alkotás hátoldalán tűntessétek fel az alábbiakat:- A tanuló neve, kora, nemzetisége- Az iskola neve és címe- Az iskola telefon- faxszáma, e-mail címe- A felkészítő tanár nevét
*
Küldd meg fényképedet is honlapunknak, hogy rajzod mellé kitehessük azt is!cím:
raffay.gabor@gmail.com
*
A beküldési határidő: a mai naptól 2009. március 10.
Címünk: Diadal Úti Általános IskolaBudapest 1172 Diadal út 43-49.
*
A beküldött alkotások közül a legjobbakat egy független zsűri fogja kiválasztani, s valamennyi rajzot itt honlapunkon, s egy budapesti kiállítás keretében fogjuk bemutatni 2009. május végén.

Svédületes utazás betűháton - kiállításmegnyitó


Kedves Bogi!

A budapesti Diadal Úti Általános Iskola a Petőfi Irodalmi Múzeummal karöltve Svédületes Utazás Betűháton címmel rajzpályázatot hirdetett általános iskolás diákok számára. A gyerekeknek 4 svéd gyerekkönyv közül kellett választani, majd élményeik alapján egy rajzot készíteni. A könyvek a következők voltak:

Enquist, Per Olov: A három barlang hegye
Lagerlöf, Selma:Nils Holgersson csodálatos utazása
Lindgren, Astrid:Harisnyás Pippi, Pirosházi történetek

A pályázatra 248 rajz érkezett be 19 iskolából. A résztvevők listája itt tekinthető meg. A rajzok pedig az iskolák nevére kattintva itt láthatók.
A rajzokból a Diadal Úti Általános Iskolában kiállítás készült, melynek megnyitójára 2008. június 9-én került sor. A kiállitást Moritz Lívia Svédországban élő festőművész nyitotta meg. Lívia, aki a zsűri elnöke is volt, videón keresztül küld üzenetet a résztvevőknek és a szervezőknek.
Úgy gondolom, hogy ezt a nemes kezdeményezést csak támogatni lehet. Remélem, hogy a jövőben egyre több iskola és kisdiák csatlakozik a pályázathoz, mert ahogy azt az iskola honlapján olvasom, folytatás is lesz. Már meg is van a következő pályázat, ami a népszerű Pettson és Findusz sorozatra épül.

Szép nyári napokat, főleg kevesebb esőt kívánok a szárazsággal küszködő Göteborgból, ahol lassan már az összes fű elszáradt.

Melissa

2008. június 8., vasárnap

Petter Lidbeck Allhelgonaoffret (Mindenszentekáldozat)

Kedves Bogi!

A következő könyv, amiről írok, a gótikus történetmesélés minden jegyét magán viseli. Azon kevés gyerekkönyv közé tartozik, ami korhatárt kapott. Csak 11 éves kor fölött szabad olvasni. Korábban egyszer már korhatárt szabtak Astrid Lindgren Oroszlánszívű fivérek című könyvének, illetve az abból készült filmnek, mivel annak témája a halál volt, ahol két gyerek meghal.
Petter Lidbeck az egyik kedvencem, ahogy azt már korábban említettem. Végtelenül szimpatikus és jó humora van. Ahogy azt ősszel a könyvvásáron elmondta, a 12 éves lánya egyáltalán nem találta olyan borzasztónak ezt a történetet. Mazsola sem.
A svéd gyerekírók nem tagadják, hogy más könyvekböl vesznek át gondolatokat. Van ahol ez látszik, s van ahol nem. Pl. Laura Trenter Dagboken (Napló) c. detektívregényében a gyerekek a Robinsont és a Kincses szigetet olvassák. Petter Lidbeck pedig elmondta a könyvvásáron, hogy az Allhelgonaoffret c. könyvet két francia filmből ollózta össze.
Számomra maga a történet nem volt annyira borzasztó, amitől mégis félelmetes lett az az, hogy maga a főhős kislány meséli el egyes szám első személyben. A témája az áldozathozatal. A magyar irodalom számára sem ismeretlen. Gondoljunk csak Déva várára. Vagy akár a népmesékre, ahol a sárkánynak minden évben egy fiatal lányt kell áldozni.
Nos, Petter Lidbeck könyvében a falu lakói ügyesen kitaláják, hogy maguk helyett idegeneket fognak feláldozni. Minden évben hirdetés útján ingyen adják ki a helyi udvarházat. A föszereplő kislány lassan rájön végül, hogy ő az az évi áldozat. Hogy életben marad-e mégis, kiderül a történet végén.

A könyv Petter Lidbeck előszavával kezdődik:

"Strax efter allhelgonahelgen förra året pratade jag om mina böcker på ett bibliotek i Nyköping. När jag var klar kom en tonårig flicka fram och lämnade över två handskrivna kollegieblock. Jag vill att du läser, sa hon. Det är en sann historia."

”A múlt évben közvetlenül a Mindenszentek utáni héten a könyveimről beszéltem egy könyvtárban Nyköpingben. Amikor kész lettem, egy tinédzser lány jött oda hozzám, és átnyújtott két kézzel írott jegyzetfüzetet. Azt akarom, hogy olvasd el, mondta. Ez egy igaz történet.”

Amint azt már Mattias Fyhr előadása kapcsán említettem, a gótikus mű egyik eleme, hogy a valóságban létezik egy dokumentum, általában levél, ami a későbbi történetre utal. Ebben az esteben ez két jegyzetfüzet. Mit mondjak, irtó kíváncsi lettem, hogy tényleg átnyújtott-e valaki Petternek két dokumentumot. A könyvvásáron erre is választ kaptam, miszerint az egész csak fikció. De milyen jó ötlet!

Kiváló leírást találtam a könyvről a Bokomaten svéd blogon.
A Svenska Dagbladet kritikusa, Per Israelson, a következőket írja:
”Érzékeny szemléletességgel illeszkedik be a Mindenszentekáldozat a gótikus hagyományba. Főleg a műfaj filmbeli ábrázolása aktualizálódik. Egy borzalmas történet bontakozik ki; testi és erkölcsi hanyatlás, csalás, gonosz hirtelen halál. A környezet rémületet kelt.
A tizenhárom éves Shirin és apja mesebeli ajánlatot kapnak; egy vidéki udvarházban lakhatnak, amihez istálló és lovak is tartoznak, teljesen ingyen. A pap fizet. Csak arról kell gondoskodniuk, hogy a hely ne menjen teljesen tönkre, és még egy apróság: soha, semmilyen körülmények között sem mehetnek fel a padlásra. Azonban hamarosan hangokra lesznek figyelmesek. A helynek borzasztó múltja van. Halott csecsemőkről sugdolóznak. Az apa különösen, erőszakosan viselkedik, kivetkezik magából.
A szöveg ügyesen dolgozik célzásokkal, az iszonyú vég elkerülhetetlennek tűnik.”

Ha most esetleg nagyon szörnyülködsz azon, hogy szegény svéd gyerekek miket olvasnak, akkor elárulom, hogy Petter Lidbeck legújabb könyve egy gonosz tanító néniről fog szólni. Bár azt hiszem, ilyenek ma már nincsenek is. Legutóbb Roald Dahl írt róluk.

Sok-sok üdvözlettel:

Melissa

A kiadó leírása:

”Amikor Petter Lidbeck ír gyerekkönyveket, a legtöbbször mélyen furcsa, társadalomkritikailag lelkes és mindig gyerekszolidáris. Ez alkalommal egy új műfajt hódított meg, a thrillert, és azt nagy leleményességgel teszi, kellemetlen érzést keltve, ami hosszú ideig megmarad, miután az ember letette a könyvet.”

2008. június 6., péntek

Chris Riddell Ottoline and the Yellow Cat

Kedves Bogi!

Jártál már úgy, hogy besétáltál a könyvesboltba, megláttál egy könyvet a polcon, és az megigézett? Vegyél kézbe! Vásárolj meg!
Nos, én így vagyok Chris Riddell Ottoline and the Yellow Cat című könyvével. Már kézbe venni is nagyon kellemes volt. Az illusztrációk pedig csodálatosak. Fekete-fehér rajzok, az egyetlen szín a piros az egész könyvben.
Ahogy azt Mazsola megfogalmazta, nem is a történet fontos a könyvben, hanem az, amit az író mond. Lehet, hogy ez egy kicsit furcsán hangzik. A szöveg nagyon találékony, és humoros. Kiváló olvasmány kisiskolásoknak, akik éppen most sajátították el az olvasás tudományát.
Többször is visszamentem tehát a boltba, nézegettem, forgattam, lapozgattam, gondoltam, várok, amíg a könyv megérkezik a könyvtárba. Azután mégiscsak megvettem, hogy elolvashassam. De holnap szülinapra vagyunk hivatalosak, és elajándékozom egy hétéves kislánynak. Magamnak majd egyszer a leértékelésen vásárolom meg.
Ha esetleg érdekel, küldök egy kis információt a szerzőről és a könyvről.

Rejtélyes üdvözlettel:

Melissa

Chris Riddell honlapján, ahol érdemes szétnézni, a következőket olvasom:

"About me
What they say about me:

Chris Riddell, illustrator and political cartoonist for The Observer, has won several awards for his work, including the 2002 Smarties Book Prize Silver Award and the 2002 Kate Greenaway Medal for the acclaimed non-fiction book Pirate Diary (written by Richard Platt) and the 2004 Kate Greenaway Medal for Jonathan Swift's Gulliver (retold by Martin Jenkins). He was highly commended for the same award in 2001 for Castle Diary. Chris lives in Brighton.

What they don't know is that I have a Hungarian Butler and an invisible dog!"

Melegen ajánlom, kukkats bele, hogyan telik Chris Riddell egy napja!

Hallgasd meg, ahogy az író mesél a könyvről: itt. (Na jó, elárulom, hogy ne kelljen annyit keresgélni: Fun Staff – Watch Chris´s Latest Podcast)

Nézz bele a könyvbe: itt. (The Books – View trailer)


Chris Riddel legújabb könyve:

Ottoline goes to School

Meet Ottoline and her hairy, helpful friend Mr Munroe. Ottoline is off to the Alice B. Smith School for the Differently Gifted, but she is rather worried that she doesn’t have a special gift. Mr Munroe is more worried about the ghost who is said to haunt the school halls at night. Does Ottoline discover her hidden talent and can they expose the spook?

2008. június 5., csütörtök

J. K. Rowling: Harry Potter

Kedves Bogi!

Egymással párhuzamosan olvastuk Harry Potter első részét Mazsolával, ő svédül, én magyarul. Ez jó alkalom az összehasonlításra. Amint azt megállapítottam a magyar fordítás kitűnő: a magyar gyerekkönyvírás és -fordítás hagyományát követi. Tóth Tamás Boldizsár kiváló munkát végzett. De talán érdemes megemlíteni, hogy szépirodalmi művek esetében általában megfeledkeznek arról, hogy a sikerhez a szerkesztő közreműködése és ügyessége mennyire fontos. Eddig valahányszor hallottam Martin Widmarkot a Göteborgi Könyvvásáron, mindig megemlítette: a szerkesztője érdeme, hogy a könyvei ennyire népszerűek.
Talán Te is egyetértesz abban, hogy nagy mértékben függ a fordításon, hogy egy könyv milyen fogadtatásra lel az olvasóközönség részéröl. A napokban olvastam a Göteborgi Könyvvásár szeptemberi szemináriumi programját. Az egyik csütörtöki előadás éppen erről a témáról szól. A programot az egyik kolléganőm korrektúrázta, az ő bónuszlánya a vásár főnöke. Apropó, erről jut eszembe! Ugye mennyivel szebb a bónusz szó, mint a mostoha?
Amikor a fejembe vettem, hogy gyerekkönyveket fogok fordítani, rá kellett jönnöm, hogy a fordítás is egy szakma, olyan, mint bármi más. Sokat kell tanulni, bár talán egy kis tehetség sem árt. Úgy vélem, ha valaki most kezd hozzá a gyerekkönyvfordításhoz, nyugodt szívvel tanulmányozhatja Harry Pottert. Sőt, saját szinomimaszótárt is szerkeszthet, ahogy azt én is teszem. A svéd “sade”, angolul “said” szóra hatvan magyar megfelelőt gyűjtöttem korábban. Nos, hogy mennyivel könnyebb egy angol szöveget svédre fordítani, mint magyarra, azt szemléltesse egy példa a Harry Potterből. A svéd szöveg csaknem szó szerint megegyezik az angollal, míg a magyar igencsak ki van színesítve, tele van képies kifejezésekkel.
Harry Potter elején egy macskáról olvashatunk, aki később átváltozik emberré. Nekem erről mindjárt eszembe jutott Annie M. G. Schmidt Andersen-díjas író Macskák társasága című könyve, aminek a fordítása jóval egyszerűbb, de nekem, aki egyszerű svéd szövegeket olvasok, nagyon tetszik.
Nos, Harry Potterből a peron-jelenetet választottam, nem véletlenül. Amint már említettem, a svéd gyerekektől nem állnak távol a kísértethistóriák. Eva Ibbotson angol írónő több gyerekkönyve is olvasható svédül. Magyarul csak egy. Közülük az egyik a The Secret of Platform 13 (A 13. vágány titka), ami 1994-ban, 3 évvel Harry Potter előtt jelent meg. Hiába, nincs új a nap alatt!
Harry Potter is egyike azon műveknek, amelyek tele vannnak gótikus elemekkel. Gondolj csak a filmbeli gótikus kastélyra! Néhány gótikus elem: titokzatos levelek, varázslók, boszorkányok, kísértetek, gótikus kastély, iskola, titkos ajtók, tiltott szobák, tükrök, festmények, erdő, mágia, vérszívók, szörnyek és még sorolhatnám.
Mára búcsúzom.

Üdvözlettel:

Melissa


Angol eredeti:
“Harry swung round. The speaker was a plump woman who was talking to four boys, all with flaming red hair. Each of them was pushing a trunk like Harry´s in front of him – and they had en owl.
Heart hammering, Harry pushed his trolley after them. They stopped and so did he, just near enough to hear what they were saying.
“Now, what´s the platform number?” said the boys´ mother.
“Nine and three-quarters!” piped a small girl, also red-headed, who was holding her hand. “Mum, can´t I go …”
“You´re not old enough, Ginny, now be quiet. All right, Percy, you go first.”
What looked like the oldest boy marched towards the platforms nine and ten. Harry watched, careful not to blink in case he missed it – but just as the boy reached the divide between the two platfoms, a large crowd of tourists came swarming in front of him, and by the time the last rucksack had cleared away, the boy had vanished.
“Fred, you next,” the plump woman said.
“I´m not Fred, I´m George,” said the boy. “Honestly, woman, call yourself our mother? Can´t you tell I´m George?”
“Sorry, George, dear.”
“Only joking, I am Fred,” said the boy, and off he went. His twin called after him to hurry up, and he must have done, because a second later, he had gone – but how had he done it?
Now the third brother was walking briskly towards the ticket barrier – he was almost there – and then, quite suddenly, he wasn´t anywhere.
There was nothing else for it.
“Excuse me,” Harry said to the plump woman.
“Hullo, dear,” she said. “First time at Hogwarts? Ron´s new, too.”
She pointed at the last and youngest of her sons. He was tall, thin and gangling, with freckles, big hands and feet and a long nose.
“Yes,” said Harry. “The thing is – the thing is, I don´t know how to –“
“How to get on to the platform?” she said kindly, and Harry nodded.
“Not to worry,” she said. “All you have to do is walk straight at the barrier between platforms nine and ten. Don´t stop and don´t be scared you´ll crash into it, that´s very important. Best do it at a bit of a run if you´re nervous. Go on, go now before Ron.”
“Er – OK,” said Harry.
He pushed his trolley round and stared at the barrier. It looked very solid.
He started to walk towards it. People jostled him on their way to platforms nine and ten. Harry walked more quickly. He was going to smash right into that ticket box and then he´d be in trouble – leaning forward on his trolley he broke into a heavy run – the barrier was coming nearer and nearer – he wouldn´t be able to stop – the trolley was out of control – he was a foot away – he closed his eyes ready for the crash –
It didn´t come … he kept on running … he opened his eyes.
A scarlet steam engine was waiting next to a platform packed with people. A sign overhead said Hogwarts Express, 11 o´clock. Harry looked behind him and saw a wrought-iron archway where the ticket box had been, with the words Platform Nine and Three-Quarters on it. He had done it.
(J. K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher´s Stone)

Svéd fordítás:
“Harry svängde runt. Rösten han hade hört kom från en knubbig kvinna som pratade med fyra pojkar, allesammans med eldrött hår. Var och en av dem sköt en likadan koffert som Harrys framför sig – och de hade en uggla.
Med bultande hjärta sköt Harry sin bagagekärra efter dem. De stannade och han gjorde samma sak, precis så nära dem att han kunde höra vad de sade.
”Vad var det för nummer på perrongen nu igen?” sade pojkarnas mamma.
”Nio och tre kvart!” pep en liten flicka, också rödhårig, som höll henne i handen. ”Mamma, kan inte jag få åka …”
”Du är inte tillräckligt gammal, Ginny, var tyst nu. Se så, Percy, gå först du.”
Den av pojkarna som såg ut att vara äldst marscherade i väg mot perrongerna nio och tio. Harry följde honom med blicken och försökte låta bli att blinka så att han inte missade det, men just som pojken kom fram till skiljelinjen mellan de båda perrongerna, kom en stor skara turister insvärmande framför Harry och då den sista ryggsäcken äntligen dragit bort, hade pojken försvunnit.
”Fred, du är näst i tur”, sade den knubbiga kvinnan.
”Jag är inte Fred, jag är George”, sade pojken. ”Hur i fredens namn, kvinna, kan du kalla dig själv mor? Kan du inte se att jag är George?”
”Förlåt, käraste George.”
”Jag skojar bara, jag är Fred”, sade pojken, och så satte han i väg. Hans tvillingbror ropade efter honom att han skulle skynda sig, och det måste han ha gjort, för en sekund senare var han borta – men hur hade han burit sig åt?
Nu gick den tredje brodern raskt mot biljettspärren, han var nästan framme, och sedan, helt plötsligt, var han ingenstans.
Det fanns ingenting annat att göra.
”Ursäkta mig”, sade Harry till den knubbiga kvinnan.
”Hej, lille vän”, sade hon. ”Första gången du ska till Hogwarts? Ron är också ny.”
Hon pekade på den siste och yngste av sina söner. Han var lång, mager och gänglig, med fräknar, stora händer och fötter och en lång näsa.
”Ja”, sade Harry. ”Saken är … saken är den att jag inte vet hur jag ska …”
”Hur du ska komma till perrongen?” sade hon vänligt, och Harry nickade.
”Var inte orolig”, sade hon. ”Allt du behöver göra är att gå raka vägen fram mot spärren mellan perrongerna nio och tio. Stanna inte och var inte rädd för att du ska krascha in i den, det är väldigt viktigt. Bäst att göra det lite halvspringande om du är nervös. Sätt i gång, gå nu före Ron.”
”Ähum … okej”, sade Harry.
Han svängde runt med bagagekärran och stirrade på spärren. Den såg väldigt stark och kraftig ut.
Han började gå mot den. Folk som var på väg mot perrong nio och tio trängde och skuffade honom. Harry gick fortare. Han skulle smälla rakt in i den där biljettspärren och då skulle han vara riktigt illa ute; han lutade sig fram över bagagekärran och började springa med väldigt fart, spärren kom närmare och närmare. Han skulle inte stanna, bagagekärran var utom kontroll, han var ett par decimeter bort, han slöt ögonen och beredde sig på kraschen … Den kom inte … han fortsatte att springa … han slog upp ögonen.
Ett mörkrött ånglok stod och väntade vid en perrong packad med folk. På en skylt upptill stod det Hogwartsexpressen, kl. 11. Harry tittade bakom sig och såg ett portvalv i smidesjärn där biljettspärren hade varit, med orden Perrong nio och tre kvart högst upp. Han hade klarat det.
(J. K. Rowling: Harry Potter och De Vises Sten, fordította: Lena Fries-Gedin)


Magyar fordítás:
“Harry megperdült a tengelye körül. A beszélő, egy pufók asszonyság a négy fiának szónokolt. A fiúknak lángoló vörös hajuk volt, mind ugyanolyan ládát toltak maguk előtt, mint Harry. A csomagok tetején egy bagoly gubbasztott.
Harry kalapáló szívvel a család után indult. Mikor megálltak, ő is megállt, elég közel hozzájuk, hogy hallja, amit beszélnek.
- Hányas vágányról is indul? - kérdezte a fiúk anyja.
- A kilenc és háromnegyedikről! - sipította egy kislány. Ő is vörös hajú volt, és anyja kezét fogta. - Anyu, én miért nem...
- Mert még kicsi vagy, Ginny, és most hallgass. Jól van, Percy, te menj be elsőként.
A legidősebbnek tűnő fiú elindult a kilences és tízes vágányok felé. Harry utána meredt, pislogni se mert, nehogy lemaradjon valamiről - de épp mikor a fiú elérte a két peron közötti falat, csapatnyi turista tódult Harry orra elé. Mire az utolsó hátizsák is elhaladt, a vörös hajú fiú már sehol se volt.
- Te következel, Fred - adta ki az utasítást a pufók asszonyság.
- Nem Fred vagyok, hanem George! - felelte a fiú. - És még te nevezed magad anyánknak? Nem látod, hogy George vagyok?
- Ne haragudj, George drágám.
- Csak vicc volt, Fred vagyok - szólt a fiú, és már indult is. Ikertestvére utánaszólt, hogy igyekezzen, s a fiú bizonyára úgy is tett, hiszen egy szempillantással később már el is tűnt hogy hova, az rejtély maradt.
Most a harmadik fivér is elindult a peron felé. Már majdnem odaért, amikor hirtelen köddé vált.
Harry nem meresztette tovább a szemét.
- Elnézést kérek - szólította meg az asszonyságot.
- Szervusz, drágám. Először utazol Roxfortba? Ron is most lesz elsős.
Az asszony utolsó, legfiatalabb fiára mutatott. A nyakigláb, szeplős kamasznak lapátkeze, lapátlába és hosszú orra volt.
- Igen - felelte Harry. - Az a helyzet, hogy nem tudom, hogyan...
- Hogy hogyan jutsz be a peronra? - kérdezte kedvesen az asszony. Harry bólintott.
- Ne aggódj. Csupán annyit kell tenned, hogy elindulsz a kilences és a tízes vágány közötti fal felé. Nagyon fontos, hogy ne állj meg. Ha nagyon félsz tőle, hogy beleütközöl, legjobb lesz, ha kicsit nekifutsz. No indulj, menj be Ron előtt.
- Öhm... rendben - felelte habozva Harry.
Irányba fordította a kulit, és a falra bámult. Az nem tűnt valami illékonynak. Végül összeszedte magát, és elindult. A kilences és a tízes vágány felé tartó emberek ide-oda lökdösték. Megszaporázta lépteit. Bele fog ütközni a jegypénztárba, és jó nagy galibába kerül... Nekidőlt a kulinak, és futásnak eredt... A fal egyre közeledett... Nem tud megállni... A kuli megállíthatatlanul robogott... Már csak fél méter... Becsukta a szemét, úgy várta a karambolt...
Nem volt karambol. Még futott egy kicsit, azután kinyitotta a szemét.
Piros gőzmozdony várakozott egy zsúfolt peron mellett. A magasban tábla hirdette: Roxfort Expressz - indul: 11 órakor. Harry hátranézett a válla fölött; a jegypénztár helyén bolthajtásos kovácsoltvas átjáró díszelgett, rajta a felirat: Kilenc és háromnegyedik vágány.“
(J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve, fordította: Tóth Tamás Boldizsár)

2008. június 3., kedd

Alice Csodaországban

Kedves Bogi!

Nem állhatom meg, hogy az első gótikus elemeket tartalmazó könyv, amit felteszek a blogra, ne Lewis Carroll Alice Csodaországban című műve legyen, Szegedi Katalin csodálatos képeivel. Ezek az illusztrációk kitűnően bizonyítják, hogy Katalin művészete a világ élvonalába tartozik. Ha rajtam múlna, illusztrátorként őt javasolnám a svéd ALMA-díjra.
Ezt a könyvet egy kedves fiatal magyar barátom küldte el nekem karácsonyi ajándékként. Azóta is sűrűn lapozgatom.
Érdekességként említem, hogy Alice hivatalos honlapján, ahol valamennyi kép látható, a következőket olvasom:

”Az eredeti képek 2007. áprilisában a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban lettek kiállítva a könyv bemutatója alkalmából. Az akkori kiállítást Rét Viktória, a könyv lektora nyitotta meg, aki az illusztrációk elkészítéséhez is igen sok információt, segítséget nyújtott Szegedi Katalinnak. A könyv utolsó lapján szerepel az az itt látható grafika, amelyet Szegedi Katalin Rét Viktória számára készített, s amely nem jutott el a cimzetthez, mert időközben valaki eltulajdonította.”



Nem én voltam ugyan, aki ezt a képet elcsente, de azt hiszem, én is szívesen megtettem volna.

Szeretettel üdvözöl,

Melissa

A könyvről: Ki ne nallott volna az élénk tantáziával megáldott, bájos kislányról, Alice-ről és csodaországi álomutazásáról? Lewis Carroll, a világ több mint száz nyelvére lefordított történet szerzője, a viktoriánus Anglia kor- és gúnyrajzát rejtette a groteszk humorú mese sorai közé, amely minden korosztály és generáció kedvencévé vált az első megjelenés óta eltelt csaknem százötven évben.

2008. június 2., hétfő

Gótika az irodalomban

Kedves Bogi!

Úgy tűnik, divat a gótika vagy a gótikus motívumok a gyermek- és ifjúsági irodalomban. Ennek Szendvicsországban hosszú hagyománya van. Talán Észak-Európában sokkal elterjedtebbek a kísértethistóriák. Több ilyen gyerekek számára írott antológia is van, és a svéd gyerekek szeretik azokat a történeteket, amikben kísértetek is szerepelnek. Még a legkisebbek számára is készült egy sorozat, ami egy szellemcsaládról szól. (1965-ben jelent meg a sorozat első kötete a kis Laban kísértetről, akinek később lánytestvére született, akit a göteborgi gyerekek Labolinának neveztek el.) A szerzők Inger és Lasse Sandberg. Itt néhány kép látható a sorozatból.
Az ősszel érdekes előadást hallottam a Göteborgi Városi Könyvtárban, aminek tárgya a gótikus irodalom volt. Talán nincs is senki Szendvicsországban, aki jobban ért ehhez a témához, mint Mattias Fyhr, aki a De mörka labyrinterna: Gotiken i litteratur, film, musik och rollspel (Sötét labirintusok : Gótika az irodalomban, filmben, zenében és szerepjátékban) című könyvet írta.
Mattias Fyhr kiváló előadó, amit az is bizonyít, hogy az első egyórás ismertetője után jelentkeztem egy egésznapos továbbképzésre, ahol erről a témáról beszélt, mondanivalóját zenével és filmrészletekkel is szemléltetve. Mattias Fyhr angol nyelven is vállal előadást. Itt lehet vele kapcsolatba lépni.
Számomra, mivel nem jártam angol szakra, így aztán keveset tudok a gótikus irodalomról, ez az előadás segített megérteni azt, hogy bizonyos motívumok, amelyek felbukkannak a gyerek- és ifjúsági könyvekben, sokkal korábbra vezethetők vissza.

A könyv hátlapján a következőket olvasom:
”Mi a közös Poe, Strindberg, Lovecraft, Blixen, Dagerman, Bowie, Freddie Wadling, Inger Edelfeldt, Neil Gaiman és Mare Kandre művészetében? Valamennyien tudatosan írtak olyan szövegeket, amelyek az 1700-as években Angliában Horace Walpole, Ann Radcliffe és mások által létrehozott gótikus hagyományhoz kapcsolódnak.”
Mi gótika és miben tér el a rémromantikától és a rémtörténetektől? Hogyan néz ki ma a gótika hagyománya? És hogyan befolyásolta az olyan kulturális termékeket – az irodalmon kívül -, mint a film, képregény, rock, hardrock, punk, gothrock, szerepjáték, számítógépes játék stb.?
Ezekre a kérdésekre kaphattunk választ Mattias Fyhr egésznapos előadásából, amit a témában írt könyveire alapozott.
Számomra igen szórakoztató volt, amikor az előadó elmesélte, hogy Lovecraft a temetőben adott randevút a barátnőjének. Hát, ízlés dolga.
Mattias Fyhr a könyvében négy svéd regényt részletesen is elemez. Közülük az egyik egy ifjúsági regény, ami 1982-ben jelent meg. A szerző Inger Edelfeldt, a címe Juliane och jag (Juliane és én). A könyvből később film is készült. Az elemzésből nemcsak az derül ki, hogy a regény kiváló, hanem az is, hogy Inger Edelfeldt jól ismeri a gótikus irodalmat.

Mattias Fyhr könyve nagyon jó kritikát kapott.

A Svenska Dagbladet napilap kritikusa a következőket írja:

”Mind irodalomtudomány, mind irodalomkritika, Mattias Fyhr doktori disszertációja ragyogó – sötéten ragyogó mondhatná az ember, hogyha gótikáról van szó.”

” … arra szeretne rámutatni, hogy mi az, amit a modern ifjúsági kultúra átvett a régebbi gótikus tradícióból, és ami még művészi inspirációként is szerepelhet néhány jelentős fiatal írónk számára.”

Mattias Fyhr definíciója:

"En gotisk text skildrar en eller flera subjektiva världar, som saknar högre ordning och utmärks av en atmosfär av förfall, undergång och olösbarhet, samt innehåller grepp som ger texten labyrintiska egenskaper."

”Egy gótikus szöveg egy vagy több olyan szubjektív világot ábrázol, amiből hiányzik a felsőbb rend, és amelyet a hanyatlás, pusztulás és megoldhatatlanság atmoszférája jellemez, valamint olyan elemeket tartalmaz, amik a szöveget labirintikus tulajdonságokkal ruházzák fel.”

A gótikus irodalomban gyakran előforduló motívumok:
titokzatos levelek, a valóságban megtalált szövegek, gótikus kastély, kolostor, iskola, titkos ajtók, tiltott szobák, tükrök, képek, festmények, erdő, kert, barlang, labirintus, mágia, vámpírok, boszorkányok, démonok, szörnyek, kísértetek.
A következő napokban néhány gótikus motívumra épülő gyerekkönyvről számolok majd be.

Sok-sok üdvözlettel:

Melissa


Linkek - gótikus irodalom
The Literary Gothic Információ írókról és gótikus szövegekről, bizonyos esetekben teljes szöveg.
Gothic Literature Page Canonical, ill. trade gothic.
Sublime Anxiety Az University of Virginia Library kiállítása. Könyvborítók és referátumok gótikus könyvekről.
The Gothic: Materials for Study A gótika irodalmon belüli különféle aspektusai, többek között gótikus dráma és női gótika.

Néhány példa a világirodalomból:
Horace Walpole, The Castle of Otranto: A Story (1764. “ Gothic Story" alcímmel, 1765)
Ann Radcliffe, The Mysteries of Udolpho (1794)
Matthew Gregory Lewis, The Monk (1796)
Johan Wolfgang Goethe, “Die Braut von Corinth” (1797)
Mary Shelley, Frankenstein (1818)
Edgar Allan Poe, “The Fall of the House of Usher” (1839)
Emily Brontë, Wuthering Heights (1847)
Charlotte Brontë, Jane Eyre (1847)
Herman Melville, Moby Dick (1851)
Lewis Carroll, Alice's Adventures in Wonderland(1865)
Émile Zola, Thérése Raquin (1867)
R L Stevenson, The Strange Case of Dr Jekyll & Mr Hyde (1866)
August Strindberg, Tschandala (1889)
Oscar Wilde, The Picture of Dorian Gray (1891)
Bram Stocer, Dracula (1897)
Henry James, The Turn of the Srew (1898)
Gaston Leroux, The Phantom of the Opera (1911)
Franz Kafka, Das Schloss (1926)
Karen Blixen, Seven Gothic Tales (1934)
H P Lovecraft (1890-1937)
Daohne du Maurier, Rebecca (1938)
Victoria Holt, Mistress of Mellyn (1960)
Astrid Lindgren, Bröderna Lejonhjärta (Oroszlánszívű fivérek) (1973)
Margaret Atwood, Lady Oracle (1976)
Stephen King (1947-)
Inger Edelgfeldt, Juliane och jag (1982)
Joyce Carol Oates, First Love: A Gothic Tale (1996)