2008. június 6., péntek

Chris Riddell Ottoline and the Yellow Cat

Kedves Bogi!

Jártál már úgy, hogy besétáltál a könyvesboltba, megláttál egy könyvet a polcon, és az megigézett? Vegyél kézbe! Vásárolj meg!
Nos, én így vagyok Chris Riddell Ottoline and the Yellow Cat című könyvével. Már kézbe venni is nagyon kellemes volt. Az illusztrációk pedig csodálatosak. Fekete-fehér rajzok, az egyetlen szín a piros az egész könyvben.
Ahogy azt Mazsola megfogalmazta, nem is a történet fontos a könyvben, hanem az, amit az író mond. Lehet, hogy ez egy kicsit furcsán hangzik. A szöveg nagyon találékony, és humoros. Kiváló olvasmány kisiskolásoknak, akik éppen most sajátították el az olvasás tudományát.
Többször is visszamentem tehát a boltba, nézegettem, forgattam, lapozgattam, gondoltam, várok, amíg a könyv megérkezik a könyvtárba. Azután mégiscsak megvettem, hogy elolvashassam. De holnap szülinapra vagyunk hivatalosak, és elajándékozom egy hétéves kislánynak. Magamnak majd egyszer a leértékelésen vásárolom meg.
Ha esetleg érdekel, küldök egy kis információt a szerzőről és a könyvről.

Rejtélyes üdvözlettel:

Melissa

Chris Riddell honlapján, ahol érdemes szétnézni, a következőket olvasom:

"About me
What they say about me:

Chris Riddell, illustrator and political cartoonist for The Observer, has won several awards for his work, including the 2002 Smarties Book Prize Silver Award and the 2002 Kate Greenaway Medal for the acclaimed non-fiction book Pirate Diary (written by Richard Platt) and the 2004 Kate Greenaway Medal for Jonathan Swift's Gulliver (retold by Martin Jenkins). He was highly commended for the same award in 2001 for Castle Diary. Chris lives in Brighton.

What they don't know is that I have a Hungarian Butler and an invisible dog!"

Melegen ajánlom, kukkats bele, hogyan telik Chris Riddell egy napja!

Hallgasd meg, ahogy az író mesél a könyvről: itt. (Na jó, elárulom, hogy ne kelljen annyit keresgélni: Fun Staff – Watch Chris´s Latest Podcast)

Nézz bele a könyvbe: itt. (The Books – View trailer)


Chris Riddel legújabb könyve:

Ottoline goes to School

Meet Ottoline and her hairy, helpful friend Mr Munroe. Ottoline is off to the Alice B. Smith School for the Differently Gifted, but she is rather worried that she doesn’t have a special gift. Mr Munroe is more worried about the ghost who is said to haunt the school halls at night. Does Ottoline discover her hidden talent and can they expose the spook?

2008. június 5., csütörtök

J. K. Rowling: Harry Potter

Kedves Bogi!

Egymással párhuzamosan olvastuk Harry Potter első részét Mazsolával, ő svédül, én magyarul. Ez jó alkalom az összehasonlításra. Amint azt megállapítottam a magyar fordítás kitűnő: a magyar gyerekkönyvírás és -fordítás hagyományát követi. Tóth Tamás Boldizsár kiváló munkát végzett. De talán érdemes megemlíteni, hogy szépirodalmi művek esetében általában megfeledkeznek arról, hogy a sikerhez a szerkesztő közreműködése és ügyessége mennyire fontos. Eddig valahányszor hallottam Martin Widmarkot a Göteborgi Könyvvásáron, mindig megemlítette: a szerkesztője érdeme, hogy a könyvei ennyire népszerűek.
Talán Te is egyetértesz abban, hogy nagy mértékben függ a fordításon, hogy egy könyv milyen fogadtatásra lel az olvasóközönség részéröl. A napokban olvastam a Göteborgi Könyvvásár szeptemberi szemináriumi programját. Az egyik csütörtöki előadás éppen erről a témáról szól. A programot az egyik kolléganőm korrektúrázta, az ő bónuszlánya a vásár főnöke. Apropó, erről jut eszembe! Ugye mennyivel szebb a bónusz szó, mint a mostoha?
Amikor a fejembe vettem, hogy gyerekkönyveket fogok fordítani, rá kellett jönnöm, hogy a fordítás is egy szakma, olyan, mint bármi más. Sokat kell tanulni, bár talán egy kis tehetség sem árt. Úgy vélem, ha valaki most kezd hozzá a gyerekkönyvfordításhoz, nyugodt szívvel tanulmányozhatja Harry Pottert. Sőt, saját szinomimaszótárt is szerkeszthet, ahogy azt én is teszem. A svéd “sade”, angolul “said” szóra hatvan magyar megfelelőt gyűjtöttem korábban. Nos, hogy mennyivel könnyebb egy angol szöveget svédre fordítani, mint magyarra, azt szemléltesse egy példa a Harry Potterből. A svéd szöveg csaknem szó szerint megegyezik az angollal, míg a magyar igencsak ki van színesítve, tele van képies kifejezésekkel.
Harry Potter elején egy macskáról olvashatunk, aki később átváltozik emberré. Nekem erről mindjárt eszembe jutott Annie M. G. Schmidt Andersen-díjas író Macskák társasága című könyve, aminek a fordítása jóval egyszerűbb, de nekem, aki egyszerű svéd szövegeket olvasok, nagyon tetszik.
Nos, Harry Potterből a peron-jelenetet választottam, nem véletlenül. Amint már említettem, a svéd gyerekektől nem állnak távol a kísértethistóriák. Eva Ibbotson angol írónő több gyerekkönyve is olvasható svédül. Magyarul csak egy. Közülük az egyik a The Secret of Platform 13 (A 13. vágány titka), ami 1994-ban, 3 évvel Harry Potter előtt jelent meg. Hiába, nincs új a nap alatt!
Harry Potter is egyike azon műveknek, amelyek tele vannnak gótikus elemekkel. Gondolj csak a filmbeli gótikus kastélyra! Néhány gótikus elem: titokzatos levelek, varázslók, boszorkányok, kísértetek, gótikus kastély, iskola, titkos ajtók, tiltott szobák, tükrök, festmények, erdő, mágia, vérszívók, szörnyek és még sorolhatnám.
Mára búcsúzom.

Üdvözlettel:

Melissa


Angol eredeti:
“Harry swung round. The speaker was a plump woman who was talking to four boys, all with flaming red hair. Each of them was pushing a trunk like Harry´s in front of him – and they had en owl.
Heart hammering, Harry pushed his trolley after them. They stopped and so did he, just near enough to hear what they were saying.
“Now, what´s the platform number?” said the boys´ mother.
“Nine and three-quarters!” piped a small girl, also red-headed, who was holding her hand. “Mum, can´t I go …”
“You´re not old enough, Ginny, now be quiet. All right, Percy, you go first.”
What looked like the oldest boy marched towards the platforms nine and ten. Harry watched, careful not to blink in case he missed it – but just as the boy reached the divide between the two platfoms, a large crowd of tourists came swarming in front of him, and by the time the last rucksack had cleared away, the boy had vanished.
“Fred, you next,” the plump woman said.
“I´m not Fred, I´m George,” said the boy. “Honestly, woman, call yourself our mother? Can´t you tell I´m George?”
“Sorry, George, dear.”
“Only joking, I am Fred,” said the boy, and off he went. His twin called after him to hurry up, and he must have done, because a second later, he had gone – but how had he done it?
Now the third brother was walking briskly towards the ticket barrier – he was almost there – and then, quite suddenly, he wasn´t anywhere.
There was nothing else for it.
“Excuse me,” Harry said to the plump woman.
“Hullo, dear,” she said. “First time at Hogwarts? Ron´s new, too.”
She pointed at the last and youngest of her sons. He was tall, thin and gangling, with freckles, big hands and feet and a long nose.
“Yes,” said Harry. “The thing is – the thing is, I don´t know how to –“
“How to get on to the platform?” she said kindly, and Harry nodded.
“Not to worry,” she said. “All you have to do is walk straight at the barrier between platforms nine and ten. Don´t stop and don´t be scared you´ll crash into it, that´s very important. Best do it at a bit of a run if you´re nervous. Go on, go now before Ron.”
“Er – OK,” said Harry.
He pushed his trolley round and stared at the barrier. It looked very solid.
He started to walk towards it. People jostled him on their way to platforms nine and ten. Harry walked more quickly. He was going to smash right into that ticket box and then he´d be in trouble – leaning forward on his trolley he broke into a heavy run – the barrier was coming nearer and nearer – he wouldn´t be able to stop – the trolley was out of control – he was a foot away – he closed his eyes ready for the crash –
It didn´t come … he kept on running … he opened his eyes.
A scarlet steam engine was waiting next to a platform packed with people. A sign overhead said Hogwarts Express, 11 o´clock. Harry looked behind him and saw a wrought-iron archway where the ticket box had been, with the words Platform Nine and Three-Quarters on it. He had done it.
(J. K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher´s Stone)

Svéd fordítás:
“Harry svängde runt. Rösten han hade hört kom från en knubbig kvinna som pratade med fyra pojkar, allesammans med eldrött hår. Var och en av dem sköt en likadan koffert som Harrys framför sig – och de hade en uggla.
Med bultande hjärta sköt Harry sin bagagekärra efter dem. De stannade och han gjorde samma sak, precis så nära dem att han kunde höra vad de sade.
”Vad var det för nummer på perrongen nu igen?” sade pojkarnas mamma.
”Nio och tre kvart!” pep en liten flicka, också rödhårig, som höll henne i handen. ”Mamma, kan inte jag få åka …”
”Du är inte tillräckligt gammal, Ginny, var tyst nu. Se så, Percy, gå först du.”
Den av pojkarna som såg ut att vara äldst marscherade i väg mot perrongerna nio och tio. Harry följde honom med blicken och försökte låta bli att blinka så att han inte missade det, men just som pojken kom fram till skiljelinjen mellan de båda perrongerna, kom en stor skara turister insvärmande framför Harry och då den sista ryggsäcken äntligen dragit bort, hade pojken försvunnit.
”Fred, du är näst i tur”, sade den knubbiga kvinnan.
”Jag är inte Fred, jag är George”, sade pojken. ”Hur i fredens namn, kvinna, kan du kalla dig själv mor? Kan du inte se att jag är George?”
”Förlåt, käraste George.”
”Jag skojar bara, jag är Fred”, sade pojken, och så satte han i väg. Hans tvillingbror ropade efter honom att han skulle skynda sig, och det måste han ha gjort, för en sekund senare var han borta – men hur hade han burit sig åt?
Nu gick den tredje brodern raskt mot biljettspärren, han var nästan framme, och sedan, helt plötsligt, var han ingenstans.
Det fanns ingenting annat att göra.
”Ursäkta mig”, sade Harry till den knubbiga kvinnan.
”Hej, lille vän”, sade hon. ”Första gången du ska till Hogwarts? Ron är också ny.”
Hon pekade på den siste och yngste av sina söner. Han var lång, mager och gänglig, med fräknar, stora händer och fötter och en lång näsa.
”Ja”, sade Harry. ”Saken är … saken är den att jag inte vet hur jag ska …”
”Hur du ska komma till perrongen?” sade hon vänligt, och Harry nickade.
”Var inte orolig”, sade hon. ”Allt du behöver göra är att gå raka vägen fram mot spärren mellan perrongerna nio och tio. Stanna inte och var inte rädd för att du ska krascha in i den, det är väldigt viktigt. Bäst att göra det lite halvspringande om du är nervös. Sätt i gång, gå nu före Ron.”
”Ähum … okej”, sade Harry.
Han svängde runt med bagagekärran och stirrade på spärren. Den såg väldigt stark och kraftig ut.
Han började gå mot den. Folk som var på väg mot perrong nio och tio trängde och skuffade honom. Harry gick fortare. Han skulle smälla rakt in i den där biljettspärren och då skulle han vara riktigt illa ute; han lutade sig fram över bagagekärran och började springa med väldigt fart, spärren kom närmare och närmare. Han skulle inte stanna, bagagekärran var utom kontroll, han var ett par decimeter bort, han slöt ögonen och beredde sig på kraschen … Den kom inte … han fortsatte att springa … han slog upp ögonen.
Ett mörkrött ånglok stod och väntade vid en perrong packad med folk. På en skylt upptill stod det Hogwartsexpressen, kl. 11. Harry tittade bakom sig och såg ett portvalv i smidesjärn där biljettspärren hade varit, med orden Perrong nio och tre kvart högst upp. Han hade klarat det.
(J. K. Rowling: Harry Potter och De Vises Sten, fordította: Lena Fries-Gedin)


Magyar fordítás:
“Harry megperdült a tengelye körül. A beszélő, egy pufók asszonyság a négy fiának szónokolt. A fiúknak lángoló vörös hajuk volt, mind ugyanolyan ládát toltak maguk előtt, mint Harry. A csomagok tetején egy bagoly gubbasztott.
Harry kalapáló szívvel a család után indult. Mikor megálltak, ő is megállt, elég közel hozzájuk, hogy hallja, amit beszélnek.
- Hányas vágányról is indul? - kérdezte a fiúk anyja.
- A kilenc és háromnegyedikről! - sipította egy kislány. Ő is vörös hajú volt, és anyja kezét fogta. - Anyu, én miért nem...
- Mert még kicsi vagy, Ginny, és most hallgass. Jól van, Percy, te menj be elsőként.
A legidősebbnek tűnő fiú elindult a kilences és tízes vágányok felé. Harry utána meredt, pislogni se mert, nehogy lemaradjon valamiről - de épp mikor a fiú elérte a két peron közötti falat, csapatnyi turista tódult Harry orra elé. Mire az utolsó hátizsák is elhaladt, a vörös hajú fiú már sehol se volt.
- Te következel, Fred - adta ki az utasítást a pufók asszonyság.
- Nem Fred vagyok, hanem George! - felelte a fiú. - És még te nevezed magad anyánknak? Nem látod, hogy George vagyok?
- Ne haragudj, George drágám.
- Csak vicc volt, Fred vagyok - szólt a fiú, és már indult is. Ikertestvére utánaszólt, hogy igyekezzen, s a fiú bizonyára úgy is tett, hiszen egy szempillantással később már el is tűnt hogy hova, az rejtély maradt.
Most a harmadik fivér is elindult a peron felé. Már majdnem odaért, amikor hirtelen köddé vált.
Harry nem meresztette tovább a szemét.
- Elnézést kérek - szólította meg az asszonyságot.
- Szervusz, drágám. Először utazol Roxfortba? Ron is most lesz elsős.
Az asszony utolsó, legfiatalabb fiára mutatott. A nyakigláb, szeplős kamasznak lapátkeze, lapátlába és hosszú orra volt.
- Igen - felelte Harry. - Az a helyzet, hogy nem tudom, hogyan...
- Hogy hogyan jutsz be a peronra? - kérdezte kedvesen az asszony. Harry bólintott.
- Ne aggódj. Csupán annyit kell tenned, hogy elindulsz a kilences és a tízes vágány közötti fal felé. Nagyon fontos, hogy ne állj meg. Ha nagyon félsz tőle, hogy beleütközöl, legjobb lesz, ha kicsit nekifutsz. No indulj, menj be Ron előtt.
- Öhm... rendben - felelte habozva Harry.
Irányba fordította a kulit, és a falra bámult. Az nem tűnt valami illékonynak. Végül összeszedte magát, és elindult. A kilences és a tízes vágány felé tartó emberek ide-oda lökdösték. Megszaporázta lépteit. Bele fog ütközni a jegypénztárba, és jó nagy galibába kerül... Nekidőlt a kulinak, és futásnak eredt... A fal egyre közeledett... Nem tud megállni... A kuli megállíthatatlanul robogott... Már csak fél méter... Becsukta a szemét, úgy várta a karambolt...
Nem volt karambol. Még futott egy kicsit, azután kinyitotta a szemét.
Piros gőzmozdony várakozott egy zsúfolt peron mellett. A magasban tábla hirdette: Roxfort Expressz - indul: 11 órakor. Harry hátranézett a válla fölött; a jegypénztár helyén bolthajtásos kovácsoltvas átjáró díszelgett, rajta a felirat: Kilenc és háromnegyedik vágány.“
(J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve, fordította: Tóth Tamás Boldizsár)

2008. június 3., kedd

Alice Csodaországban

Kedves Bogi!

Nem állhatom meg, hogy az első gótikus elemeket tartalmazó könyv, amit felteszek a blogra, ne Lewis Carroll Alice Csodaországban című műve legyen, Szegedi Katalin csodálatos képeivel. Ezek az illusztrációk kitűnően bizonyítják, hogy Katalin művészete a világ élvonalába tartozik. Ha rajtam múlna, illusztrátorként őt javasolnám a svéd ALMA-díjra.
Ezt a könyvet egy kedves fiatal magyar barátom küldte el nekem karácsonyi ajándékként. Azóta is sűrűn lapozgatom.
Érdekességként említem, hogy Alice hivatalos honlapján, ahol valamennyi kép látható, a következőket olvasom:

”Az eredeti képek 2007. áprilisában a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban lettek kiállítva a könyv bemutatója alkalmából. Az akkori kiállítást Rét Viktória, a könyv lektora nyitotta meg, aki az illusztrációk elkészítéséhez is igen sok információt, segítséget nyújtott Szegedi Katalinnak. A könyv utolsó lapján szerepel az az itt látható grafika, amelyet Szegedi Katalin Rét Viktória számára készített, s amely nem jutott el a cimzetthez, mert időközben valaki eltulajdonította.”



Nem én voltam ugyan, aki ezt a képet elcsente, de azt hiszem, én is szívesen megtettem volna.

Szeretettel üdvözöl,

Melissa

A könyvről: Ki ne nallott volna az élénk tantáziával megáldott, bájos kislányról, Alice-ről és csodaországi álomutazásáról? Lewis Carroll, a világ több mint száz nyelvére lefordított történet szerzője, a viktoriánus Anglia kor- és gúnyrajzát rejtette a groteszk humorú mese sorai közé, amely minden korosztály és generáció kedvencévé vált az első megjelenés óta eltelt csaknem százötven évben.

2008. június 2., hétfő

Gótika az irodalomban

Kedves Bogi!

Úgy tűnik, divat a gótika vagy a gótikus motívumok a gyermek- és ifjúsági irodalomban. Ennek Szendvicsországban hosszú hagyománya van. Talán Észak-Európában sokkal elterjedtebbek a kísértethistóriák. Több ilyen gyerekek számára írott antológia is van, és a svéd gyerekek szeretik azokat a történeteket, amikben kísértetek is szerepelnek. Még a legkisebbek számára is készült egy sorozat, ami egy szellemcsaládról szól. (1965-ben jelent meg a sorozat első kötete a kis Laban kísértetről, akinek később lánytestvére született, akit a göteborgi gyerekek Labolinának neveztek el.) A szerzők Inger és Lasse Sandberg. Itt néhány kép látható a sorozatból.
Az ősszel érdekes előadást hallottam a Göteborgi Városi Könyvtárban, aminek tárgya a gótikus irodalom volt. Talán nincs is senki Szendvicsországban, aki jobban ért ehhez a témához, mint Mattias Fyhr, aki a De mörka labyrinterna: Gotiken i litteratur, film, musik och rollspel (Sötét labirintusok : Gótika az irodalomban, filmben, zenében és szerepjátékban) című könyvet írta.
Mattias Fyhr kiváló előadó, amit az is bizonyít, hogy az első egyórás ismertetője után jelentkeztem egy egésznapos továbbképzésre, ahol erről a témáról beszélt, mondanivalóját zenével és filmrészletekkel is szemléltetve. Mattias Fyhr angol nyelven is vállal előadást. Itt lehet vele kapcsolatba lépni.
Számomra, mivel nem jártam angol szakra, így aztán keveset tudok a gótikus irodalomról, ez az előadás segített megérteni azt, hogy bizonyos motívumok, amelyek felbukkannak a gyerek- és ifjúsági könyvekben, sokkal korábbra vezethetők vissza.

A könyv hátlapján a következőket olvasom:
”Mi a közös Poe, Strindberg, Lovecraft, Blixen, Dagerman, Bowie, Freddie Wadling, Inger Edelfeldt, Neil Gaiman és Mare Kandre művészetében? Valamennyien tudatosan írtak olyan szövegeket, amelyek az 1700-as években Angliában Horace Walpole, Ann Radcliffe és mások által létrehozott gótikus hagyományhoz kapcsolódnak.”
Mi gótika és miben tér el a rémromantikától és a rémtörténetektől? Hogyan néz ki ma a gótika hagyománya? És hogyan befolyásolta az olyan kulturális termékeket – az irodalmon kívül -, mint a film, képregény, rock, hardrock, punk, gothrock, szerepjáték, számítógépes játék stb.?
Ezekre a kérdésekre kaphattunk választ Mattias Fyhr egésznapos előadásából, amit a témában írt könyveire alapozott.
Számomra igen szórakoztató volt, amikor az előadó elmesélte, hogy Lovecraft a temetőben adott randevút a barátnőjének. Hát, ízlés dolga.
Mattias Fyhr a könyvében négy svéd regényt részletesen is elemez. Közülük az egyik egy ifjúsági regény, ami 1982-ben jelent meg. A szerző Inger Edelfeldt, a címe Juliane och jag (Juliane és én). A könyvből később film is készült. Az elemzésből nemcsak az derül ki, hogy a regény kiváló, hanem az is, hogy Inger Edelfeldt jól ismeri a gótikus irodalmat.

Mattias Fyhr könyve nagyon jó kritikát kapott.

A Svenska Dagbladet napilap kritikusa a következőket írja:

”Mind irodalomtudomány, mind irodalomkritika, Mattias Fyhr doktori disszertációja ragyogó – sötéten ragyogó mondhatná az ember, hogyha gótikáról van szó.”

” … arra szeretne rámutatni, hogy mi az, amit a modern ifjúsági kultúra átvett a régebbi gótikus tradícióból, és ami még művészi inspirációként is szerepelhet néhány jelentős fiatal írónk számára.”

Mattias Fyhr definíciója:

"En gotisk text skildrar en eller flera subjektiva världar, som saknar högre ordning och utmärks av en atmosfär av förfall, undergång och olösbarhet, samt innehåller grepp som ger texten labyrintiska egenskaper."

”Egy gótikus szöveg egy vagy több olyan szubjektív világot ábrázol, amiből hiányzik a felsőbb rend, és amelyet a hanyatlás, pusztulás és megoldhatatlanság atmoszférája jellemez, valamint olyan elemeket tartalmaz, amik a szöveget labirintikus tulajdonságokkal ruházzák fel.”

A gótikus irodalomban gyakran előforduló motívumok:
titokzatos levelek, a valóságban megtalált szövegek, gótikus kastély, kolostor, iskola, titkos ajtók, tiltott szobák, tükrök, képek, festmények, erdő, kert, barlang, labirintus, mágia, vámpírok, boszorkányok, démonok, szörnyek, kísértetek.
A következő napokban néhány gótikus motívumra épülő gyerekkönyvről számolok majd be.

Sok-sok üdvözlettel:

Melissa


Linkek - gótikus irodalom
The Literary Gothic Információ írókról és gótikus szövegekről, bizonyos esetekben teljes szöveg.
Gothic Literature Page Canonical, ill. trade gothic.
Sublime Anxiety Az University of Virginia Library kiállítása. Könyvborítók és referátumok gótikus könyvekről.
The Gothic: Materials for Study A gótika irodalmon belüli különféle aspektusai, többek között gótikus dráma és női gótika.

Néhány példa a világirodalomból:
Horace Walpole, The Castle of Otranto: A Story (1764. “ Gothic Story" alcímmel, 1765)
Ann Radcliffe, The Mysteries of Udolpho (1794)
Matthew Gregory Lewis, The Monk (1796)
Johan Wolfgang Goethe, “Die Braut von Corinth” (1797)
Mary Shelley, Frankenstein (1818)
Edgar Allan Poe, “The Fall of the House of Usher” (1839)
Emily Brontë, Wuthering Heights (1847)
Charlotte Brontë, Jane Eyre (1847)
Herman Melville, Moby Dick (1851)
Lewis Carroll, Alice's Adventures in Wonderland(1865)
Émile Zola, Thérése Raquin (1867)
R L Stevenson, The Strange Case of Dr Jekyll & Mr Hyde (1866)
August Strindberg, Tschandala (1889)
Oscar Wilde, The Picture of Dorian Gray (1891)
Bram Stocer, Dracula (1897)
Henry James, The Turn of the Srew (1898)
Gaston Leroux, The Phantom of the Opera (1911)
Franz Kafka, Das Schloss (1926)
Karen Blixen, Seven Gothic Tales (1934)
H P Lovecraft (1890-1937)
Daohne du Maurier, Rebecca (1938)
Victoria Holt, Mistress of Mellyn (1960)
Astrid Lindgren, Bröderna Lejonhjärta (Oroszlánszívű fivérek) (1973)
Margaret Atwood, Lady Oracle (1976)
Stephen King (1947-)
Inger Edelgfeldt, Juliane och jag (1982)
Joyce Carol Oates, First Love: A Gothic Tale (1996)

2008. május 31., szombat

Emily the Strange – video

Kedves Bogi!

Egy kedves fiatal magyar barátom egy videofilmet küldött nekem a YouTube-ról. Annyira tetszett, hogy érdemesnek tartom arra, hogy veled is megosszam. A címe: The Little Girl Who Was Forgotten.
Itt tekinthető meg a neten.
Sok gyerekkönyvet olvasok, és általában már kitalálom, a történet hogy végződik. De ebben az esetben tévedtem. Vajon Te mit gondolsz? Hogyan fejezödik be Emily története?

Üdvözlettel a nyári melegben fürdő Göteborgból.

Melissa

2008. május 29., csütörtök

Átadták az idei ALMA-díjat


Kedves Bogi!

Sonya Hartnett tegnap vette át az ALMA-díjat, amit Viktoria hercegnő adott át a Skansenben. A program itt tekinthető meg. (CNN video) Benny az ABBÁ-ból sajnos nem tudott eljönni, de küldött egy CD-t Sonyának, valamennyiük aláírásával. A közönség soraiban ott láttam a BonnierCarlsen Kiadó munkatársait is. Ök adták ki Sonya két könyvét, ami svédül is olvasható. Összel Sonya két újabb könyvét is megjelentetik.
Az írónő annyira boldog volt, és mindenütt megemlítette, hogy Ausztráliában nincs rangja a gyerekkönyveknek, és hogy íróként alig lehet megélni. Vajon hogy van ez Peperóniában?
Remélem, egyszer ez a díj olyan rangos lesz, mint a Nobel-díj, és a díjazottak könyveit sok országban lefordítják. Szendvicsországban egyébként Kis-Nobel díjnak az Andersen-díjat hívják.
Tudod Bogi, azért azon eltűnődtem, Peperónia vajon miért nem jelölt senkit a díjra. Remélem, hogy jövőre majd magyar írónak és illusztrátornak is szurkolhatunk. És talán még megérem, hogy egyszer magyar szerző nyeri meg az ALMA-díjat. Ehhez azonban az is kell, hogy a magyar kiadók fontosnak érezzék, hogy a magyar gyerekkönyvírók munkáit külföldön is népszerűsítsék. Ugye egyetértesz?

Sok-sok üdvözlettel a napsütéses Göteborgból:

Melissa

P.s.: A Göteborgs-Posten hosszú cikket közölt Sonya Hartnettről. Ebből érdemes idézni.

”Az ALMA-díj figyelmet keltett Ausztráliában, hiszen nagy összegről van szó, de (az írónő – a ford.) úgy véli, hogy még nagyobb teret kellett volna nyernie, a hír nem került az újságok első oldalára. És a könyves szakma fösvény volt a gratulációval.

- Hiszen fantasztikus, hogy egy nagy nemzetközi irodalmi díjat egy ausztrál írónő vehet át. Keményen harcolunk azért, hogy az irodalmat külföldön terjesszük. De Ausztrália idióták nemzete. Ha ez egy sportdíj lett volna, az első oldalon hozták volna az újságok, ez nem kétséges. Természetesen, ennek az oka az, hogy ez egy gyerekirodalmi díj – állapítja meg.
- A gyermek- és ifjúsági könyvírók nem keresnek sokat. Nehéz megélni abból, amit a könyvek eladásával Ausztráliában lehet keresni.
- De az emberek respektálják a pénzt. Azután, hogy JK Rowling milliókat keresett, az attitűd megváltozott.”

” Sonya ma előadást tart a parlamentben. Akkor kihasználja az alkalmat, hogy köszönetet mondjon a svéd adófizetőknek, mivel nagy csodálkozással állapítja meg, hogy ez a kis ország úgy gondolja, érdemes öt millió koronát áldozni egy gyerekirodalmi díjra.
- Ha az ausztrál kormány javasolt volna valami hasonlót, azonnal elutasították volna – mondja.

Hogy mit tesz a pénzzel, még nem döntötte el.
- Mindig is a bevételeimhez igazítottam az igényeimet. Most nem tudom igazán, mit is szeretnék! Van egy ötletem, de nem tudom, megvalósul-e. Mindig is szerettem volna egy farmot, és gondolkodom egy projekten, ami állatokat ment meg – mondja.
- Kötelességem valami okos dologra fordítani a pénzt, és nem csak "piss it up against the wall", ahogy azt mi Ausztráliában mondjuk.”

Sonya Hartnett
Született: 1968.
Lakik: Melbourne, Ausztrália.
Könyvek: 18 könyv gyerekek, ifjak és felnőttek számára. Az első akkor jelent meg, amikor 15 éves volt. Eddig kettőt adtak ki svédül: Skuggan av den randiga varen és Jag djävulen. Összel két újabb könyv jelenik meg svédül: The ghost's child och Sadie and Ratz.
A következő témákról ír gyakran: Közeli kapcsolatok, hogyan vészeljük át, ha elveszítünk valakit, őrültség, egyedüllét, elszigeteltség, szerelem.
Amiről soha nem ír: foci.

2008. május 27., kedd

Sonya Hartnett - online interjú

Kedves Bogi!

A svéd tévé tegnap félórás interjút közvetített Sonya Hartnett ausztrál írónövel. A film a neten itt tekinthetö meg. Egy kis reklámmal kezdödik. Az interjú csaknem egészében angol nyelven hallható.
Sonya rendkívül szimpatikus, és a kedvence az ABBA.
Sonya holnap veszi át az Astrid Lindgren Emlékdíjat.

Üdvözlettel:

Melissa

2008. május 26., hétfő

Astrid Lindgren Emlékdíj 2008


A következő cikk a Barnens Bokklubb (Gyerekkönyvklubb) honlapján jelent meg.

A világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági irodalmi díja
2002-ben elhunyt Astrid Lindgren. A svéd kormány még abban az évben létrehozta az Astrid Lindgren Emlékdíjat (Astrid Lindgren Memorial Award azaz ALMA-díj), ami egy nemzetközi díj, amit évente egy vagy több jelöltnek ítélnek oda. A díj összege 5 millió svéd korona, s ez azt jelenti, hogy az ALMA-díj a világ legnagyobb gyermekirodalmi díja. Egyetlen díj múlja csak felül, az irodalmi Nobel-díj.

Hogyan lehetséges valójában, hogy egy olyan kis ország, mint Svédország – a földgolyó egy csomó országában valószínűleg teljesen ismeretlen– a világ legnagyobb gyerekirodalmi díját ítéli oda?
Erről kérdeztük Larry Lempertet, az ALMA-zsűri szóvivőjét, a Nemzetközi Könyvtár igazgatóját.
- Astrid Lindgren olyan jelentős személyiség volt, hogy a svéd állam hangsúlyozni akarta életműve jelentőségét, és azt, hogy a gyerekkönyv FONTOS és magas státusszal KELL, hogy bírjon. Az, hogy Svédországnak olyan fantasztikus gyermek- és ifjúsági könyvei vannak, Astrid Lindgren érdeme. Ö egyengette a gyerekkönyvek útját, ő harcolt azért, hogy azok jelentőséggel bírjanak, és ő mutatta meg, hogy a gyerekkönyvíró egy olyan kategória, amelyik képes a gyerekek és az ifjúság helyzetét ábrázolni, és ezt akarja is. Részben Astrid Lindgrennek is köszönhetjük, hogy az 1970-es évek a gyerekek arany évtizede lett: óvodák létesültek, gyerekkönyvtárosokkal és iskolai könyvtárosokkal és egy csomó íróval és illusztrátorral gazdagodtunk, akik fantasztikus gyeremek- és ifjúsági könyveket készítettek. És ennek az időszaknak az öröksége máig is él, ez pedig erősen hatott ránk, akik a gyerekekkel és gyerekkultúrával foglalkozunk.
Larry Lempert az ALMA-zsűriben ül, további 11 taggal együtt. A zsűrit a Kulturális Tanács vezetősége nevezi ki, és valamennyiük valamiféle kapcsolatban áll a gyerekek világával – van köztük pl. irodalomkutató, író, illusztrátorok, könyvtárosok és kritikusok. Egy tag Astrid Lindgren családját reprezentálja.
Eddig értem, de hogyan történik a jelöltek kiválasztása? Hiszen a világ minden tájáról származnak! Nem is annyira bonyolult, mint amilyennek látszik: A munka elsősorban abból áll, hogy megkeressék azokat a szervezeteket, amelyek gyerekkönyvekkel foglalkoznak a különböző országokban. Ezek aztán kijelölik a ”saját” kedvenc íróikat, illusztrátoraikat és szervezeteiket. Maga a zsűri is azt javasolhat, akit akar. Azt mondhatjuk tehát, hogy nagyjából képesek felölelni a világ összes íróját, illusztrátorát és szervezetét. Hogy a csudába tudnak akkor egyetlen győztest kiválasztani?
- Úgy, hogy olvasunk és olvasunk és olvasunk és vitatkozunk – mondja Larry Lempert. – Belemélyedünk az összes jelölt művészetébe. Ha nem értjük a könyvet, lefordítjuk svédre. Tovább is képezzük egymást a zsűrin belül, egyrészt vitákon keresztül, másrészt, akik pl. a képhez értenek, azok szemináriumokat tartanak a többieknek. A zsűrizés során az összes jelölt művei előttünk vannak az asztalon. Idővel kikristályosodik néhány kedvenc, akiket aztán összemérünk egymással. És folytatjuk a vitát és az összehasonlítást. Természetesen vannak olyan írók, akik egész idő alatt bennmaradnak, és akikért hallatlanul lelkesedünk, és mások, akik kiesnek. Az abszolút célunk az, hogy előtárjuk a legeslegjobb művészi pályát, földrészre vagy nemre való tekintet nélkül.
Micsoda irgalmatlan munkát végeznek ebben a zsűriben – szórakoztató, fontos és nehéz! De valójában van egy kis bökkenő … Az elmúlt hat év alatt, amikor egymás után vették át a díjat a világ legidősebb és legelismertebb írói, a gyerekkönyvek irányadó körei elégedetlenségüknek adtak hangot: Csak igen elismert idős írók kapják meg a díjat? (Kívételt képez a japán illusztrátor Ryôji Arai, aki 2005-ben megosztotta a díjat Philip Pullmannal, valamint az idei díjnyertes Sonya Hartnett).
Larry Lempert elismeri, hogy ez egy kis dilemmát okoz, mivel azok a szervezetek, amelyek javaslatot tesznek, főként a ”saját” legjobb és legelismertebb könyvszerzőjüket emelik ki, még akkor is, ha sok ügyes fiatal is van, aki felfelé tör.
- Rendszerint a már elismert írói munkássággal rendelkező írókat jelölik, akik utat mutattak az adott országban - mondja Larry Lempert. – Ezt tiszteletben kell tartanunk, ugyanakkor nyitottnak kell lennünk más könyvkészítők irányában is ezekben az országokban. Minden jelölő országnak jogában áll 2 honi és 2 nemzetközi nevet javasolni. Sokan közülük természetesen ismeretlenek a számunkra, és ez azon múlik, hogy mi zsűriként hiányos ismeretekkel rendelkezünk a világ összes könyvművészéről. Az, hogy olyan kevés külföldi könyv van lefordítva, azért van, mert mi kis nyelvterület vagyunk, és azért is, mert a gyerek- és ifjúsági könyvek gyakran nagyon regionálisak. 2000 és 2006 között csak huszonvalahány címet fordítottak le (svédre – a ford.) a nem nyugati országokból (ha eltekintünk a japán és kóreai mangától/ manwhától). Tekintettel arra, hogy kb. 1500 gyerek- és ifjúsági könyv jelenik meg évente Svédországban, ez egy elenyészően kis kiadás. Éppen ezért ez a díj nagy lehetőség arra, hogy ráirányítsa a figyelmünket az egész világ gyerek- és ifjúsági irodalmára, és hogy abból részesedjünk!
Végül, de nem utolsó sorban szólnunk kell néhány szót Sonya Hartnettről, az idei ALMA-díjasról. Olvastam a Skuggan av den randiga vargen (Stripes of the sidestep wolf) című könyvét, amikor az 2004-ben megjelent Svédországban, és ritkán rázott meg ennyire egy ifjúsági könyv. Larry Lempert egyetért.
- Szerepemnél fogva egy csomó könyvet olvasok, és közülük nem mind ragad meg bennem. De Sonya Hartnett elbeszélései megmaradnak. Úgy tűnik, hogy van egy sötét vonulat, amit az embernek látnia kell, és mernie kell állást foglalni. Az erőszakot vizsgálja, miközben távol marad tőle. A könyveiben az ember megérti, mi sikerül félre, és hogy akik benépesítik a könyveit, miért cselekszenek úgy, ahogy cselekszenek. Egyetértettünk, és hallatlanul boldogok voltunk a zsűriben, amikor megegyeztünk abban, hogy ő az év díjnyertese. Felhívtam néhány órával azelőtt, ahogy a hír nyilvánosságra került, és az első szavai ezek voltak: You are kidding, this must be a joke!

A díjátadásra a Skansen Solliden pódiumán kerül sor május 28-án szerdán.

Díjazottak:
2003: Christine Nöstlinger, Ausztria és Maurice Sendak, USA
2004: Lygia Bojunga, Brazilia
2005: Ryôji Arai, Japán és Philip Pullman, Nagy-Britannia
2006: Katherine Paterson, USA
2007: Banco del Libro, Venezuela
2008: Sonya Hartnett, Ausztrália

Annika Nasiell

A fordítás a szerző engedélyével került fel a blogra.

2008. május 25., vasárnap

Eurovision Song Contest 2008

Kedves Bogi!

Tegnap éjfélig néztük az európai dalversenyt. Nos, egyetértek a Göteborgs-Posten kiküldött riportereivel, akik szerint a vetélkedő legjobb dala a francia Sébastien Tellier Divine című száma, ami túl jó ahhoz, hogy ebben a versenyben győzzön. Számomra azt sugallja: ”Mit nekem ez a verseny! Fogom a strandlabdámat, kimegyek a Riviérára és jól érzem magam.” Ugye, mi is szívesen ezt tennénk?
És ahogy azt az újságok ígérték, Björn Gustavssont is láthattuk az est vége felé. Hát persze, hogy már feltették a YouTube-ra is. Valaki oda is írta, hogy csak viccel, mert ö egy svéd humorista.

Sok-sok üdvözlettel a napsütéses Göteborgból:

Melissa

2008. május 23., péntek

Margret Rey: Spotty

Kedves Bogi!

Ma egy olyan gyerekkönyvet ismertetek, amit maga Astrid Lindgren fordított svédre. Azt hiszem, tudom is miért. Mert időtálló. A másságról szól, és arról, hogy minden ember egyformán értékes. A könyv címe Spotty (Pöttyös) a szerző pedig Margret Rey (1906-1996), aki a férjével H A Rey-jel 1936-1940 között Párizsban lakott, ahonnan az utolsó pillanatban sikerült a nácik elől az USÁ-ba menekülniük. Mindketten zsidók voltak. Spotty 1945-ben jelent meg először. Svédországban tíz kiadást élt meg.
Egyszer a könyvtárban jártunk Mazsolával, ott fedeztem fel, és mindjárt a szívemhez nőtt. Könyvtárosként pedig látom, hogy a fiatal anyukák is ugyanolyan szívesen kölcsönzik, mint ahogy azt én tettem korábban.
A történet arról szól, hogy nyuszimamának 9 kisnyuszija születik. 8 hajszálra egyforma fehér, a 9. azonban pöttyös. Nyuszimama attól fél, hogy a nagypapa nem fogja szeretni, mert eddig csak fehér nyulak voltak a családban. Amikor a család elindul a nagypapa születésnapjára, Pöttyöst otthon hagyják. A kis pöttyös nyuszi nagyon elkeseredik. Előbb folttisztítóval próbál megszabadulni a foltoktól, majd amikor ez nem sikerül, búcsúlevelet ír, és elbújdosik. Az erdőben bolyong, este pedig egy nyúlcsaládra talál. Ott mindenki pöttyös, mint ő. Egyetlen kisnyulat kivéve, aki fehér, és akit éppúgy kiközösítenek, mint őt. Amikor Pöttyös családja hazaér, és megtalálják a levelet, azonnal a keresésére indulnak. A két család egymásra talál, és közösen, békességben fogyasztják el a vacsorájukat a nagy asztal körül.
Szívből remélem, hogy ezt a történetet egyszer majd a magyar anyukák is olvashatják a gyerekeiknek.

Szeretettel üdvözöllek:

Melissa