Kedves Bogi!
Egymással párhuzamosan olvastuk
Harry Potter első részét Mazsolával, ő svédül, én magyarul. Ez jó alkalom az összehasonlításra. Amint azt megállapítottam a magyar fordítás kitűnő: a magyar gyerekkönyvírás és -fordítás hagyományát követi.
Tóth Tamás Boldizsár kiváló munkát végzett. De talán érdemes megemlíteni, hogy szépirodalmi művek esetében általában megfeledkeznek arról, hogy a sikerhez a szerkesztő közreműködése és ügyessége mennyire fontos. Eddig valahányszor hallottam
Martin Widmarkot a
Göteborgi Könyvvásáron, mindig megemlítette: a szerkesztője érdeme, hogy a könyvei ennyire népszerűek.
Talán Te is egyetértesz abban, hogy nagy mértékben függ a fordításon, hogy egy könyv milyen fogadtatásra lel az olvasóközönség részéröl. A napokban olvastam a
Göteborgi Könyvvásár szeptemberi szemináriumi programját. Az egyik csütörtöki előadás éppen erről a témáról szól. A programot az egyik kolléganőm korrektúrázta, az ő bónuszlánya a vásár főnöke. Apropó, erről jut eszembe! Ugye mennyivel szebb a bónusz szó, mint a mostoha?
Amikor a fejembe vettem, hogy gyerekkönyveket fogok fordítani, rá kellett jönnöm, hogy a fordítás is egy szakma, olyan, mint bármi más. Sokat kell tanulni, bár talán egy kis tehetség sem árt. Úgy vélem, ha valaki most kezd hozzá a gyerekkönyvfordításhoz, nyugodt szívvel tanulmányozhatja Harry Pottert. Sőt, saját szinomimaszótárt is szerkeszthet, ahogy azt én is teszem. A svéd “
sade”, angolul “
said” szóra hatvan magyar megfelelőt gyűjtöttem korábban. Nos, hogy mennyivel könnyebb egy angol szöveget svédre fordítani, mint magyarra, azt szemléltesse egy példa a Harry Potterből. A svéd szöveg csaknem szó szerint megegyezik az angollal, míg a magyar igencsak ki van színesítve, tele van képies kifejezésekkel.
Harry Potter elején egy macskáról olvashatunk, aki később átváltozik emberré. N
ekem erről mindjárt eszembe jutott
Annie M. G. Schmidt Andersen-díjas író Macskák társasága című könyve, aminek a fordítása jóval egyszerűbb, de nekem, aki egyszerű svéd szövegeket olvasok, nagyon tetszik.
Nos, Harry Potterből a
peron-jelenetet választottam, nem véletlenül. Amint már említettem, a svéd gyerekektől nem állnak távol a
kísértethistóriák.
Eva Ibbotson angol írónő több gyerekkönyve is olvasható svédül. Magyarul csak egy. Közülük az egyik a
The Secret of Platform 13 (A 13. vágány titka), ami 1994-ban, 3 évvel Harry Potter előtt jelent meg. Hiába, nincs új a nap alatt!
Harry Potter is egyike azon műveknek, amelyek tele vannnak gótikus elemekkel. Gondolj csak a filmbeli
gótikus kastélyra! Néhány
gótikus elem: titokzatos levelek, varázslók, boszorkányok, kísértetek, gótikus kastély, iskola, titkos ajtók, tiltott szobák, tükrök, festmények, erdő, mágia, vérszívók, szörnyek és még sorolhatnám.
Mára búcsúzom.
Üdvözlettel:
Melissa
Angol eredeti:
“Harry swung round. The speaker was a plump woman who was talking to four boys, all with flaming red hair. Each of them was pushing a trunk like Harry´s in front of him – and they had en owl.
Heart hammering, Harry pushed his trolley after them. They stopped and so did he, just near enough to hear what they were saying.
“Now, what´s the platform number?”
said the boys´ mother.
“Nine and three-quarters!” piped a small girl, also red-headed, who was holding her hand. “Mum, can´t I go …”
“You´re not old enough, Ginny, now be quiet. All right, Percy, you go first.”
What looked like the oldest boy marched towards the platforms nine and ten. Harry watched, careful not to blink in case he missed it – but just as the boy reached the divide between the two platfoms, a large crowd of tourists came swarming in front of him, and by the time the last rucksack had cleared away, the boy had vanished.
“Fred, you next,” the plump woman
said.
“I´m not Fred, I´m George,”
said the boy. “Honestly, woman, call yourself our mother? Can´t you tell I´m George?”
“Sorry, George, dear.”
“Only joking, I am Fred,”
said the boy, and off he went. His twin called after him to hurry up, and he must have done, because a second later, he had gone – but how had he done it?
Now the third brother was walking briskly towards the ticket barrier – he was almost there – and then, quite suddenly, he wasn´t anywhere.
There was nothing else for it.
“Excuse me,” Harry
said to the plump woman.
“Hullo, dear,” she
said. “First time at Hogwarts? Ron´s new, too.”
She pointed at the last and youngest of her sons. He was tall, thin and gangling, with freckles, big hands and feet and a long nose.
“Yes,”
said Harry. “The thing is – the thing is, I don´t know how to –“
“How to get on to the platform?” she
said kindly, and Harry nodded.
“Not to worry,” she
said. “All you have to do is walk straight at the barrier between platforms nine and ten. Don´t stop and don´t be scared you´ll crash into it, that´s very important. Best do it at a bit of a run if you´re nervous. Go on, go now before Ron.”
“Er – OK,”
said Harry.
He pushed his trolley round and stared at the barrier. It looked very solid.
He started to walk towards it. People jostled him on their way to platforms nine and ten. Harry walked more quickly. He was going to smash right into that ticket box and then he´d be in trouble – leaning forward on his trolley he broke into a heavy run – the barrier was coming nearer and nearer – he wouldn´t be able to stop – the trolley was out of control – he was a foot away – he closed his eyes ready for the crash –
It didn´t come … he kept on running … he opened his eyes.
A scarlet steam engine was waiting next to a platform packed with people. A sign overhead said
Hogwarts Express, 11 o´clock. Harry looked behind him and saw a wrought-iron archway where the ticket box had been, with the words
Platform Nine and Three-Quarters on it. He had done it.
(
J. K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher´s Stone)
Svéd fordítás:
“Harry svängde runt. Rösten han hade hört kom från en knubbig kvinna som pratade med fyra pojkar, allesammans med eldrött hår. Var och en av dem sköt en likadan koffert som Harrys framför sig – och de hade en uggla.
Med bultande hjärta sköt Harry sin bagagekärra efter dem. De stannade och han gjorde samma sak, precis så nära dem att han kunde höra vad de sade.
”Vad var det för nummer på perrongen nu igen?”
sade pojkarnas mamma.
”Nio och tre kvart!” pep en liten flicka, också rödhårig, som höll henne i handen. ”Mamma, kan inte jag få åka …”
”Du är inte tillräckligt gammal, Ginny, var tyst nu. Se så, Percy, gå först du.”
Den av pojkarna som såg ut att vara äldst marscherade i väg mot perrongerna nio och tio. Harry följde honom med blicken och försökte låta bli att blinka så att han inte missade det, men just som pojken kom fram till skiljelinjen mellan de båda perrongerna, kom en stor skara turister insvärmande framför Harry och då den sista ryggsäcken äntligen dragit bort, hade pojken försvunnit.
”Fred, du är näst i tur”,
sade den knubbiga kvinnan.
”Jag är inte Fred, jag är George”,
sade pojken. ”Hur i fredens namn, kvinna, kan du kalla dig själv mor? Kan du inte se att jag är George?”
”Förlåt, käraste George.”
”Jag skojar bara, jag är Fred”,
sade pojken, och så satte han i väg. Hans tvillingbror ropade efter honom att han skulle skynda sig, och det måste han ha gjort, för en sekund senare var han borta – men hur hade han burit sig åt?
Nu gick den tredje brodern raskt mot biljettspärren, han var nästan framme, och sedan, helt plötsligt, var han ingenstans.
Det fanns ingenting annat att göra.
”Ursäkta mig”,
sade Harry till den knubbiga kvinnan.
”Hej, lille vän”,
sade hon. ”Första gången du ska till Hogwarts? Ron är också ny.”
Hon pekade på den siste och yngste av sina söner. Han var lång, mager och gänglig, med fräknar, stora händer och fötter och en lång näsa.
”Ja”,
sade Harry. ”Saken är … saken är den att jag inte vet hur jag ska …”
”Hur du ska komma till perrongen?”
sade hon vänligt, och Harry nickade.
”Var inte orolig”,
sade hon. ”Allt du behöver göra är att gå raka vägen fram mot spärren mellan perrongerna nio och tio. Stanna inte och var inte rädd för att du ska krascha in i den, det är väldigt viktigt. Bäst att göra det lite halvspringande om du är nervös. Sätt i gång, gå nu före Ron.”
”Ähum … okej”,
sade Harry.
Han svängde runt med bagagekärran och stirrade på spärren. Den såg väldigt stark och kraftig ut.
Han började gå mot den. Folk som var på väg mot perrong nio och tio trängde och skuffade honom. Harry gick fortare. Han skulle smälla rakt in i den där biljettspärren och då skulle han vara riktigt illa ute; han lutade sig fram över bagagekärran och började springa med väldigt fart, spärren kom närmare och närmare. Han skulle inte stanna, bagagekärran var utom kontroll, han var ett par decimeter bort, han slöt ögonen och beredde sig på kraschen … Den kom inte … han fortsatte att springa … han slog upp ögonen.
Ett mörkrött ånglok stod och väntade vid en perrong packad med folk. På en skylt upptill stod det
Hogwartsexpressen, kl. 11. Harry tittade bakom sig och såg ett portvalv i smidesjärn där biljettspärren hade varit, med orden
Perrong nio och tre kvart högst upp. Han hade klarat det.
(
J. K. Rowling: Harry Potter och De Vises Sten, fordította:
Lena Fries-Gedin)
Magyar fordítás:
“Harry megperdült a tengelye körül. A beszélő, egy pufók asszonyság a négy fiának szónokolt. A fiúknak lángoló vörös hajuk volt, mind ugyanolyan ládát toltak maguk előtt, mint Harry. A csomagok tetején egy bagoly gubbasztott.
Harry kalapáló szívvel a család után indult. Mikor megálltak, ő is megállt, elég közel hozzájuk, hogy hallja, amit beszélnek.
- Hányas vágányról is indul? -
kérdezte a fiúk anyja.
- A kilenc és háromnegyedikről! - sipította egy kislány. Ő is vörös hajú volt, és anyja kezét fogta. - Anyu, én miért nem...
- Mert még kicsi vagy, Ginny, és most hallgass. Jól van, Percy, te menj be elsőként.
A legidősebbnek tűnő fiú elindult a kilences és tízes vágányok felé. Harry utána meredt, pislogni se mert, nehogy lemaradjon valamiről - de épp mikor a fiú elérte a két peron közötti falat, csapatnyi turista tódult Harry orra elé. Mire az utolsó hátizsák is elhaladt, a vörös hajú fiú már sehol se volt.
- Te következel, Fred -
adta ki az utasítást a pufók asszonyság.
- Nem Fred vagyok, hanem George! -
felelte a fiú. - És még te nevezed magad anyánknak? Nem látod, hogy George vagyok?
- Ne haragudj, George drágám.
- Csak vicc volt, Fred vagyok -
szólt a fiú, és már indult is. Ikertestvére utánaszólt, hogy igyekezzen, s a fiú bizonyára úgy is tett, hiszen egy szempillantással később már el is tűnt hogy hova, az rejtély maradt.
Most a harmadik fivér is elindult a peron felé. Már majdnem odaért, amikor hirtelen köddé vált.
Harry nem meresztette tovább a szemét.
- Elnézést kérek -
szólította meg az asszonyságot.
- Szervusz, drágám. Először utazol Roxfortba? Ron is most lesz elsős.
Az asszony utolsó, legfiatalabb fiára mutatott. A nyakigláb, szeplős kamasznak lapátkeze, lapátlába és hosszú orra volt.
- Igen -
felelte Harry. - Az a helyzet, hogy nem tudom, hogyan...
- Hogy hogyan jutsz be a peronra? -
kérdezte kedvesen az asszony. Harry bólintott.
- Ne aggódj. Csupán annyit kell tenned, hogy elindulsz a kilences és a tízes vágány közötti fal felé. Nagyon fontos, hogy ne állj meg. Ha nagyon félsz tőle, hogy beleütközöl, legjobb lesz, ha kicsit nekifutsz. No indulj, menj be Ron előtt.
- Öhm... rendben -
felelte habozva Harry.
Irányba fordította a kulit, és a falra bámult. Az nem tűnt valami illékonynak. Végül összeszedte magát, és elindult. A kilences és a tízes vágány felé tartó emberek ide-oda lökdösték. Megszaporázta lépteit. Bele fog ütközni a jegypénztárba, és jó nagy galibába kerül... Nekidőlt a kulinak, és futásnak eredt... A fal egyre közeledett... Nem tud megállni... A kuli megállíthatatlanul robogott... Már csak fél méter... Becsukta a szemét, úgy várta a karambolt...
Nem volt karambol. Még futott egy kicsit, azután kinyitotta a szemét.
Piros gőzmozdony várakozott egy zsúfolt peron mellett. A magasban tábla hirdette:
Roxfort Expressz - indul: 11 órakor. Harry hátranézett a válla fölött; a jegypénztár helyén bolthajtásos kovácsoltvas átjáró díszelgett, rajta a felirat:
Kilenc és háromnegyedik vágány.“
(
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve, fordította: Tóth Tamás Boldizsár)
Kedves Bogi!
