2013. június 9., vasárnap

Mats Strandberg – Sara Bergmark Elfgren: A Tűz - Az Engelsfors trilógia második kötete















Kedves Bogi!

Az Engelsfors trilógia második kötetét, aminek a címe Eld (Tűz) az ősszel vettem meg Mazsolának, amikor megjelent. Először ő olvasta el, (a Kört kétszer is, mert olyan jó), azután a barátnői. Én csak áprilisban jutottam hozzá, s mivel Velencébe utaztunk, s nem akartam magammal cipelni a vaskos kötetet, e-könyvként kölcsönöztem a Göteborgi Városi Könyvtárban, és Letto olvasón olvastam el.
Mivel kíváncsi voltam, belenéztem néhány svéd blogbejegyzésbe, és így megtudtam néhány részletet, amit igazán nem szerettem volna. Ezért most ígérem, hogy lényeges dolgokat nem árulok el a második részből.
A Tűz nem okozott meglepetést, amikor tavasszal megnyerte a svéd Könyvzsűri 2012 versenyt az ifjúsági regény kategóriában. A Könyvzsűriben a svéd gyerekek szavazzák meg az előző év legjobb svéd gyermek- és ifjúsági könyvét. Évente 40 ezer gyerek szokott szavazni. A Kör az előző évben nyert.
A Tűzben folytatódik a lányok harca a gonosz ellen. A második osztály egy szokatlanul forró nyár után kezdődik, és Anna-Karin érzi, hogy valami nincs rendjén. Furcsa dolgok történnek az erdőben.
A második rész ugyanolyan izgalmas, mint az első. A sírfelbontás megborzongat. A Tanács fontos szerepet kap, s Anna-Karin bírosági tárgyalásánál újra eszembe jut Harry Potter. A tárgyalásnál egyébként nagyon furfangos megoldással szolgál Mats és Sara.
Elias anyukája megalapítja a Pozitív Engelfors csoportot, amihez egyre többen csatlakoznak a kisvárosban. A csoport a pozitív gondolkodásra épül, mi szerint a gondolat hatalmával mindent meg lehet gyógyítani. Egy idő múlva azonban a csoport hatalmába keríti az egész várost, s úgy tűnik, csak a lányok ismerik fel, hogy a vezetői valami rosszban sántikálnak. A lányoknak fel kell ismerniük, ki barát és ki ellenség, és fel kell készülniük az apokalipszisra.
A szerzők mesterien ábrázolják a lányok között alakuló és elmélyülő kapcsolatokat. Az én kedvencem Minoo, s azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül.
A Tűz olvasása közben a leginkább arra voltam kíváncsi, meghal-e valaki ebben a részben a szereplők közül. Nos, a könyv végén ez is kiderül.
Izgatottam várom a harmadik részt, aminek a címe Nyckeln (Kulcs), és novemberben jelenik meg Szendvicsországban.
A svéd fiatalok azonban addig sem unatkoznak, hiszen tavasszal kiadtak egy képregényt, Berättelser från Engelsfors (Elbeszélések Engelsforsból). Ebben nyolc történet olvasható, amelyek a mellékszereplőket mutatják be a Kör előtti és a Tűz utáni időből. Természetesen azt is meg kellett venni márciusban Mazsolának, aki most 16 éves.

Jó olvasást kíván a nyári Göteborgból,

Melissa

Ps.: A Kör című regényről itt írtam korábban.



A Tüz

Berättelser från Engelsfors

Nincsenek megjegyzések: