Neil Gaiman: The Graveyard Book”You will love it to death!”
HOLLY BLACK,
The Spiderwick Chronicles
Kedves Bogi!
Neil Gaiman legújabb könyvét először egy svéd blogon fedeztem fel tavaly. Ott feltették a szerző blogjáról a videót, ahol az egész könyvet felolvassa angolul.
Áprilisban Londonban jártunk, de hiába kerestem az újonnan megjelent könyvet Chris Riddell illusztrációival. (Az amerikai változatot Dave McKean illusztrálta.) A nagy könyvesboltokban már elfogyott, s végül a Harrodsban találtam rá. Lehet, hogy ez egy bestseller? Hm… Mindenesetre 2009-ben elnyerte a legnagyobb amerikai gyerekkönyvdíjat, a The John Newbery Medalt, am
int azt a svéd kiadás fülszövegében olvasom. Innen még az is kiderül, hogy Neil Gaiman 1960-ban született Angliában, ma azonban Minneapolisban él a családjával egy nagy titokzatos házban egy erdő közepén. Gyűjti a könyveket, a fekete bőrkabátokat és a fekete pólókat. Neil Gaiman eredetileg képregényíró és újságíró.Hazaérve azután megállapítottam, hogy szegényes angol tudásommal nem tudnám élvezni a könyvet, a képeket viszont igen. Így aztán megvártam a svéd fordítást.
Nos, aki könnyű nyári olvasmányra számít, csalódni fog. Ez a könyv megkívánja az olvasóját, ahogy azt a svédek írják. Azt hiszem sok-sok olyan mondat van benne, amit a jövőben idézni fognak majd.
Neil Gaiman azt írja a könyv utószavában, hogy nagyon szerette Rudyard Kipling A dzsungel könyvét gyerekkorában, és hogy azoknak a gyerekeknek, akik csak a Disney-filmet ismerik, a könyvet is el kellene olvasni.
A The Graveyard Book című könyvet az író fia, Michael inspirálta, aki kétéves korában egy temetőben a sírok között kerekezett a háromkerekű biciklijével. Aztán húsz évbe tellett, mire a mű megszületett.
Neil Gaiman először a negyedik fejezetet írta meg, a lánya pedig nagyon szerette volna tudni, mi történik később. Ezért folytatta.
Írás közben Gaiman több barátja is olvasta a kéziratot, és hasznos tanácsokkal látták el. Négy szerkesztő dolgozott rajta. És persze, hogy film is lesz belőle.
Miről is szól? Adott egy fiú, aki kiválasztott. Nagy tettre képes. Valaki az életére tör. Többen próbálják megvédeni. Ugye, ismerős azoknak, akik valamennyire is jártasak a gyerekirodalomban. (Azon azért elgondolkodtam, miért mindig a fiúk a kiválasztottak, és nem a lányok? Most nagyon örülnék, ha sokan írnának megjegyzést a blogomra, és már sorolnák is azokat a könyveket, ahol egy lány a kiválasztott. Mert bizony ilyen is akad.)
A történet Senkiről szól, akinek a szüleit és nővérét egy Jack nevű férfi megöli. A kisfiú a temetőbe menekül, ahol a szellemek elhatározzák, hogy védelmükbe veszik, és felnevelik. A gyámja, Silas, aki sem nem élő, sem nem halott, szerez neki ruhát és élelmet.
Senki sok fontos és haszontalan dolgot tanul a szellemektől a temetőben, és itt biztonságban nőhet fel, miközben Jack halálra keresi a kinti világban. Megismerkedik Scarlettel is, s barátság szövődik kettőjük között. De megmutatkozik, hogy a kinti világ egyáltalán nem egyszerű. Senki rövid ideig iskolába jár, amíg összetűzésbe nem kerül két diákkal, akik zsarolják a kisebb gyerekeket. Végül kénytelen visszatérni a temetőbe.
Nem szeretnék sokat elárulni. Engem az izgatott a fél könyvön keresztül, vajon miért akarják megölni a fiút. A végén aztán kiderül. Igen, a könyv vége tetszett nekem a legjobban. Amikor a temető lakói elbúcsúznak Senkitől, és útjára bocsájtják, hogy a saját életét élje. Ugyanakkkor szorongás fogott el: vajon tényleg ilyen félelmetes a világban élni? És persze volt katharzis is. Éppen a villamoson ültem, amikor a könyv végére értem, és elfelejtettem átszállni munkába menet. Kicsit el is késtem, de nem bántam.
Mostmár csak abban reménykedem, hogy a könyv magyarul is hamarosan olvasható lesz.
Üdvözlettel Göteborgból, ahol ma is egész nap havazik.
Lotta Olsson recenziója a Dagens Nyheter svéd napilapban
4 megjegyzés:
Melissa Kedves,
köszönöm! ilyenkor érzem úgy, mintha nem is egy bolygón élnénk... Lehet, hogy tavaszilag fáradok már?
Andrea Kedves,
mire érted ezt? Arra, hogy én már olvashatom svédül, Te pedig még nem magyarul?
Nemrég olvastam, hogy amikor Neil Gaiman Stockholban járt, senki nem volt rá felkészülve, hogy annyira népszerü lesz. Több száz ember kívülrekedt, amikor egy kis teremben beszélt. Persze a svédek sokat olvasnak angolul is. Évi és olvas most egy ifjúsági regényt angolul.
Azt hiszem, a BonnierCarlsen pontosan tudta, milyen könyv jogait veszi meg. De arra biztosan ök sem számítottak, hogy az internetes áruházakban egy hét után hiánycikk lesz.
Hát, én is nagyon szeretném magyarul is olvasni.
A ghoticról pedig annyit, hogy én Svédországban ismertem meg ezt a müfajt, mert itt hagyománya van. Bevallom, az elején nagyon szokatlan volt.
Remélem, sok magyar író is ír majd hasonló müveket.
Igen, jó lenne kicsit naprakészebbnek lenni:) Persze, én is így vagyok néha, a Harry Pottereket is angolban olvastam, mert nem győztem kivárni a magyar fordítást:))
Más: nem tudom, lehet-e magyarul jó ghotic-ot írni egyáltalán - veled ellentétben remélem, hogy itt nem indul meg ilyesfajta áradat...
Szerintem áradatra nem lehet számítani. Böszörményi Gyulának van egy ilyen sorozata, 9 8 7. Még nem olvastam, csak készülök rá.
Kíváncsi vagyok, milyen.
Hátha a nyáron összehozhatunk egy személyes találkozót is.
Azon azért elgondolkodtam, miért nincs több szellemes könyv a magyar irodalomban. Hiszen a néphagyomány biztosan öriz ilyen szokásokat. Bár a kommunizmus alatt ezt babonának tartották.
Hátha még belegondolsz, hogy Dracula Erdélyböl származik. De ebben a kérdésben nem vagyok elég tájékozott, mert a horror nem a kedvencem.
Megjegyzés küldése