Ki örökli Stieg Larsson vagyonát?

Kedves Bogi!

A Svensk Bokhandel (Svéd Könyvkereskedelem) 8. számában olvastam, hogy az amerikai kiadó bízik Stieg Larsson regényeinek a sikerében. Az USÁ-ban árverésen dölt el, ki vásárolja meg a jogokat, írja az Aftonbladet címü lap. A Millennium-trilógia első része az ősszel jelenik meg Amerikában 100 ezer példányban. Soha azelőtt nem történt, hogy egy svéd író regényét ilyen sok példányban adták volna ki első alkalommal.
Korábban már írtam róla, hogy a Svensk Bokhandel februári száma cikket közölt Stieg Larsson külföldi sikeréről. Itt olvasható: The Girl With the Dragon Tattoo »egyedülálló regény«, írja a britt Observer. »Szomorú, hogy egy potenciális mesteri detektívregényíró-karrier véget ért, mielőtt még elkezdődhetett volna.«
Tavaly októberben, amikor a könyvtárban dolgoztam, az egyik olvasó azt újságolta, hogy másnap egy érdekes cikk jelenik meg az Allas című svéd női magazinban. Másnap én is megvettem az újságot, mert nagyon kíváncsi voltam a Stieg Larsson élettársával, Eva Gabrielssonnal készült interjúra. Részleteket fordítottam belöle, amiket most felteszek a blogra, hogy Te is olvashasd. Marianne Lesslie, aki a cikket írta, engedélyt adott rá, de azt kéri, hogy amennyiben egy magyar folyóirat meg szeretné jelentetni, előbb vele vegye fel a kapcsolatot a szerzői jog ügyében.
Eva Gabrielsonnal a Dagens Nyheter és a Svenska Dagbladet című napilapok is közöltek egy riportot, ami a neten is olvasható.

Sok szeretettel üdvözöllek a napsütéses Göteborgból:

Melissa


Eva Gabrielsson arról mesél, milyen volt az élet a sikerkönyvíró Stieg Larsson mellett

Több, mint 30 évig voltak egy pár, de nem házasodhattak össze. Stieg állandóan ki volt téve a nácik fenyegetéseinek, és szerette volna a kedvesét megvédeni tőlük. De amikor hirtelen meghalt, Eva teljesen védtelen maradt, és az a veszély fenyegette, hogy utcára kerül…

Eva Gabrielsson 1972-ben találkozott a “Millennium-trilógia” detektívregényírójával, Stieg Larssonnnal, amikor mindketten 18 évesek voltak. Eva jó eredménnyel fejezte be a gimnáziumot, egy ideig elege volt a tanulásból, és az akkor folyó vietnámi háború elleni harcban akart részt venni.
- 14 éves korom óta gondoltam erre, de a tanulással voltam elfoglalva. Akkor aztán úgy éreztem, hogy megtettem a magamét az iskolában.
Eva és a húga az első FNL-találkozójukra mentek szülővárosukban, Umeåban. Stieg Larsson volt, aki fogadta és behívta őket a terembe.
- A saját csoportjába osztott be minket a Haga nevű városrészben, ahol laktunk. Így találkoztunk, és ő már akkor csoportvezetőként is páratlan volt. Stieg az embert látta maga előtt, meg azt, hogy milyenek az álmai. Támogatta és bíztatta azokat, akikkel kapcsolatba került, és akiket kedvelt – mondja Eva, amikor egy étteremben találkozunk Stockholmban. Az, hogy Stieg detektívregényeiről fogunk beszélgetni, amiket jelenleg 1,9 millió példányban adtak el, temészetes Eva számára, aki építészként dolgozik a Boverket cégnél.

Elhagyták gyerekként

- Nemcsak Stieg munkáját, hanem a mi közös munkánkat akarom folytatni – mondja határozottan.
Első látásra egymásba szerettek, és attól a naptól kezdve Eva és Stieg egy pár voltak, két rövidebb megszakítással, amikor Eva elhagyta Stieget, mert túl sokat dolgozott. Mindkét alkalommal megígérte Evának, hogy lejjebb adja a tempót, legalábbis egy kicsit, és Eva visszatért hozzá. Legbelül azonban tudta, hogy Stieg nem képes lassítani, nem lehetett megváltoztatni. Stiegnek életrendje nem nyolctól ötig tartott.
Már 1972-ben felkelt az érdeklődése a raszizmus és a politikai extrémizmus iránt, amikor kutatást végzett egy iskolai projekthez. “Vagy keserű lesz az ember és befogja a száját, vagy valami konkrétat tesz az elnyomás és az igazságtalanságok ellen”, volt a hozzáállása. Stieg egész életében az elnyomás valamennyi formája ellen küzdött: raszizmus, antiszemitizmus, fasizmus és diszkrimináció, különösen a nőké.
Eva mesél Stieg szüleiről, akik csecsemőként a nagyszülőkre hagyták őt, mert nem volt rá lehetőségük, hogy gondját viseljék. (Stieg szülei 17 évesek voltak fiuk születésekor – a ford.)
- Azt hiszem, éppen ez az oka annak, hogy annyit dolgozott, hogy elnyomja azt a csalódást, amit magában hordott.
Västerbottenen nőtt fel az anyai nagyanyjával és nagyapjával, akiket mélységesen szeretett. A nagyapa svéd internálótáborban ült, mert kommunista volt. Ha Svédország részt vett volna a háborúban, akár a nácik koncentrációs táborában is meghalhatott volna. Az a tudat, hogy ez megtörténhetett volna a nagyapjával, hatással volt Stiegre. A nagyapának nem sikerült munkát kapnia a háború után, hanem arra kényszerült, hogy orvhalászatból és erdei munkából tartsa el a családját. Stieg ezt igazságtalanságnak tartotta.
…………..

Magára ismer
……………
Stieg a TT-nél, Tidningarnas Telegrambyrå, dolgozott húsz évig. Kilenc évig volt az Expónál, annál az antináci alapítványnál és folyóiratnál, aminek tagja és alapítója volt 1995-ben.
A detektívregények szabadidős tevékenységnek számítottak, vagyis Stieg akkor írta őket, amikor nem dolgozott. Éjszakánként, hétvégén és a szünetekben. Eva azt meséli, hogy gyakran éjszakánként felment az Expóba, hogy egy pillanatra láthassa a férjét. Aztán Stieg hazament vele, leült a számítógép elé, és éjszakákon át írta a krimiket.
Eva és Stieg közösen gondolkodtak. Gyakran ültek le egymással szemben, és írták a saját szabadidős projektjüket. Vagy egymással szemben ültek a konyhában a régi kanapén, ami Stieg nagyszüleié volt, laptoppal az ölükben úgy, hogy lábaik egymáshoz értek. Eva egy könyvet írt Per Olof Hallman stockholmi építészről, Stieg pedig a ”Män som hatar kvinnor”, ”Flickan som lekte med elden” és ”Luftslottet som sprängdes” című regényeket.
- Amikor az ember ír, addig folytatja, amíg úgy érzi, hogy van mit mondania. Aztán megáll és azt mondja, hogy most ezt meg akarom beszélni. Megakadtam, és tudni szeretném, mi a véleményed. Így csináltuk.
Főként az első részben, ”Män som hatar kvinnor”, ahol Mikael Blomkvist és Lisbeth Salander rövid párbeszédet folytat egymással. Így társalgott Eva Stieggel. Még egy kis házat is béreltek a Stockholm környéki sziklaszigeteken 2003 és 2004 nyarán, hogy ott írhassanak. Mint tudjuk, Mikael Blomkvistnak is volt egy kis háza egy szigeten a sziklaszigeteken.
…………….

Arról beszéltek, hogy a krimik majd nyugdíjbiztosítást jelentenek. Az első három könyv bevételei Eváé és Stiegé lettek volna. A negyedik könyv az Expót illette volna. Az ötödik könyv bevételeit a Női Segélyszervezetek kapták volna. Összesen tíz könyv megírása volt a terv.
A detektívregények alapgondolata az volt, hogy összegyüjtsék mindazt az ismeretanyagot, amit Stieg a TT-nél és az Expónál szerzett a kriminalitásról és az idegengyűlöletről. A könyveket annyira valósághűen szerette volna megírni, amennyire csak lehet. Nem akarta a bűntényt vagy a bűnözöket romantizálni, mint ahogy az Stieg szerint oly sok más svéd detektívregényben előfordul. Az áldozatok sablonizálása sem volt célja. A nők ellen elkövetett bűncselekményeket, például amikor Lisbeth Salandert megerőszakolja a gyámja, direkt egy rendőrségi jegyzőkönyvből másolta át. Egy esetből, ami Östermalmban történt.

Először visszautasították
A főszereplők gondolata, sokkal korábban merült fel, amikor a TT Bild och Featurenél dolgozott.
- A munka egyik szünetében, amikor semmiségekről beszélgettek. Semmiség, ami valójában nem is semmiség. Milyen lenne Pippi vagy Kalle Blomkvist felnőttként? Az ötlet az volt, hogy megpróbáljon egy különös figurát elképzelni, aki főként gyerekként szórakoztató. Akit nem ugyanolyan könnyű elfogadni felnőttként. Lisbeth Salander nem Pippi, de ezzel a gondolattal kezdődött. Egy nagyon különös figura.
Mikael Blomkvist messze volt azoktól az alkoholista, operát szerető figuráktól, akikről más svéd detektívregényírók írnak. A szereplők portréi, főleg a nőké, sokrétűen vannak megírva.
- Ez szokatlannak tűnik, mivel a nőket ritkán ábrázolják így. De egy sincs közülük, aki ne lehetne bárki, akivel az utcán találkozunk. Hogy ez akkora figyelmet keltett, szomorú és megdöbbentő. Gondolj csak bele, hogy nem jutottunk tovább! Azok, akik a könyvekben szerepelnek, ott voltak Stieg életében és ott vannak az enyémben. A személyek a barátaink, és sokaknak valódi neve van. A nők egyáltalán nem szokatlanok, talán több bennük a hajtóerő, mint a többiekben. Akarnak valamit. Az volt a cél, hogy a valóságot úgy mutassa be, amilyen, a nőket olyanoknak, amilyenek, és a férfiakat olyanoknak, amilyenek.
Paolo Roberto ökölvívó?
- Stieg nem ismerte, de a barátai ismerték. Stieg úgy vélte, hogy egy hasznos és jó személy volt, egész egyszerűen. Amikor Paolo elolvasta, csak egy dologgal nem volt elégedett. Úgy gondolta, túl borzasztó, hogy a könyvben leütötték!
Stieg kapcsolatba lépett a Pirat Kiadóval, és elküldte nekik az első könyv kéziratát 2003. nyarán. De a kiadó nem is vitte el a csomagot a postáról. Stieg felszólítása után nemet mondtak anélkül, hogy egyáltalán elolvasták volna.
…………………
Decemberben Robert Aschberg, az Expo felelős kiadója, felment vele a Nordstedts Kiadóba, akik nagyon belelkesedtek.

Börtönben ül
Svante Weyler, a Nordsteds Kiadó akkori vezetője, elmondja, hogyan terjedt el a hír, hogy egy jó kéziratot kaptak, és hogyan másolták le és olvasták egyre többen.
- Soha azelőtt nem történt, hogy ekkora érdeklődés lett volna egy kézirat iránt. Most meg három kézirat is volt egyszerre, és ez nagyon szokatlan.
- Mi ragodott meg?
- Lisbeth Salander egyedülálló személyisége. Egyáltalán a szereplők. Stieg nemcsak azt írta le, milyenek, hanem aszerint is viselkednek – mondja Svante Weyler.
Eva segített Stiegnek a kutatásban a könyvek megírásához. A Millennium-trilógián kívül Stieg több könyvet is írt az újnácizmusról.
……………..
Az évek során halálos fenyegetésben éltek a svédországi újnácik részéről, és ezért állandóan biztonsági intézkedésekre kényszerültek.
Fél most? A fejét rázza.
- Stieg halála óta csökkent az ellenem irányuló fenyegetés. A legveszélyesebbek még mindig börtönben ülnek.
…………….
- Sok éven át rettegtem, hogy Stieg ellen merényletet követnek el. Amikor meghalt, a szervezete mondta fel a szolgálatot. Stressz, napi 40 cigaretta és reggelire csak kávé.
Stieg 2004. november 9-én hunyt el. Mielőtt még a könyvek megjelentek volna.
Eva akkor Falu városban dolgozott. Stieg egyik kollégája hívta fel Evát mobiltelefonon délután kettőkor. „A dolog komoly, azonnal Stockholmba kell utaznod“ – mondta.
...................
Este hétkor ért a Szent György Kórházba, és akkor Stieg hat kollégája az Expóból ott ült a kórház várótermében. A padlót bámulták. Egy nővér odament Evához és egy csésze kávéval kínálta. Az orvos aztán elmondta, hogy Stieg délután kettőkor jött be az ügyeletre, és másfél órával később meghalt. Eva nem hitt neki, azt hitte, hogy Stieg csak kimerült, ami ahhoz vezet majd, hogy nyugodtabban kell élnie. Hiszen csak 50 éves volt. Stieg kollégái elmesélték, hogy Stieg összeesett az Expóban, és hogy az utolsó pillanatig, súlyos mellkasi- és hasi fájdalommal, irányította a munkát.
Idővel, amikor Eva már bent volt Stiegnél, felfogta, hogy valóban meghalt, és minden elsötétült előtte.
Eva Gabrielsson sóhajt. Az a három év, amióta Stieg meghalt, borzasztó volt. Az, hogy Eva egyenesen és büszkén ül előttem, főként annak a terapeutának köszönhető, akivel kapcsolatba került. És a benne levő haragnak, ami hamarosan azok ellen fordul, akik megcsalták őt és Stieget.

Saját könyvet ír
Eva nem sokkal Stieg halála után rábeszélte Stieg kollégáit, hogy folytassák fontos munkájukat. A Nordstedt Kiadó vezetője, Svante Weyler, megkérdezte Evát, mi legyen a kiadással.
- Világos, hogy a könyveket ki kell adni. Stieg is így akarná – mondtam.
Eva két hónapig meg volt róla győződve, hogy a könyvek kiadási joga az övé és Stiegé. Stieg azt mondta Evának, hogy a Nordsteds Kiadó alapított egy társaságot a számukra, ahová a pénz majd befolyik. De most egyáltalán nem ez volt a helyzet.
Nem voltak összeházasodva, mivel túl veszélyes lett volna Eva számára, hogy összekapcsolják Stieg nevével. Egyikük sem gondolt arra, hogy végrendeletet írjanak, így Stieg apja és öccse lett az örökös.
Eva nemcsak a könyveket veszítette el, amikkel 2001 óta együtt élt. A lakás fele is Stieg rokanait illette.
Stieg halála óta vita folyik Eva és Stieg rokonai között. Arról a számítógépről van szó, ami Stiegé volt az Expo szerkesztőségében. Abban van egy elkezdett negyedik könyv.
…………….
- Stieg apja és öccse azt üzenték 2005. őszén, az ügyvédjükön keresztül, hogy ha megkapják a számítógépet, akkor az enyém Stieg része a lakásból. Akkor nem kell eladnom, hogy kifizessem őket, és otthon nélkül maradjak. Most augusztus végén, csaknem három év után rám iratták az egész lakást.
Eva Gabrielsson a jövőben is folytatja a harcot, hogy megkapja Stieg műveinek a jogát.
- A közös munkánkról van szó.
Eva könyvet is ír a Stieg halála utáni első évről.
- Szükségem lett volna egy ilyen könyvre, ami vigaszt és útmutatást nyújtott volna, most ezt ehelyett írom. Abban többek között Stieg rokonairól is írok majd. Talán úgy nevezem majd, hogy ”Jelentés a pokolból” – mondja Eva Gabrielsson és nagyot mosolyog.

Marianne Lesslie

Allas 45/2007, p.84-87.

A cikk a szerző engedélyével került fel a blogra. A jogok kizárólag a cikk szerzőjét illetik.
Marianne Lesslie címe: marianne@reportageborsen.se