2008. július 12., szombat

Varró Dániel

Kedves Bogi!

Pozsonyból visszafelé megálltam Pesten, s a Pozsonyi úton benéztem a Pozsonyi Pagonyba. Ha netalán nem tudnád, ez egy kellemes kis gyerekkönyvesbolt. Vettem is néhány könyvet, köztük
Varró Dániel két kötetét, a Szívdesszertet meg a Túl a Maszat-hegyen címűt.
Hogyan is jellemezhetném Varró Dániel költészetét?

Nincsen rá csak két szó:
Tök jó!

A Szívdesszertet olvasva, néhány vers ritmusáról, üteméről, lüktetéséről eszembe jutott, hogy amikor fiatal svéd írokat látok szavalni, a pódiumra kiállva kissé előrenyújtják az egyik lábukat, s szavalás közben dobolják a ritmust.
Még elárulom, hogy Varró Dániel verseit CD-könyvben is meg lehet hallgatni. Mindkét említett kötetet kedvenc színészem, Mácsai Pál kitűnő előadásában. A Szívdesszertbe itt hallgathatsz bele, a Maszat-hegybe pedig itt.

Hosszú évekig könyörögtem a 90-es évek elején a csabai könytárban, hogy hívják meg, de mindig nemet mondott. Aztán amikor kiköltöztem Göteborgba, fellépett a könyvtárban. Hát, ilyen az élet.
Bár ez utóbbi könyv gyerekeknek íródott, sok felnőtt is rácsodálkozik majd, ha gyerekkorából ismert költőket vél felfedezni. Remélem, hogy a gyerekkönyvtárosok máris széles körben népszerűsítik. Igazi klasszikus!
Nos, a
Pagonyról még annyit, hogy örömmel fedeztem fel a kiadó honlapján, hogy gyerekkönyvírókról közölnek információt.

Mindjárt fel is teszem a blogra,
ide jobbra >>>>>>>>>>>>>>

Viszlát,

Melissa

Nincsenek megjegyzések: