Katarina von Bredow: Som jag vill vara (Ahogy én akarom)

Kedves Bogi!

Katarina von Bredow svéd írónő, akit a tiltott szerelem írónőjének tartanak, legújabb regényéről először 2007. márciusában a göteborgi gyerekkönyvhéten hallottam, amikor egy este kb. 30 gyermekkönyvíró ült le könyvtárosokkal vacsorázni. Közben bemutatkoztak és beszéltek könyveikről.
Katarina elmondta, hogy legújabb ifjúsági regényének az ötlete akkor jutott eszébe, amikor gyermeket várt, s így adott volt a téma. Azután felolvasott egy részletet a könyvből, ami arról szólt, amikor könyvének hősnője kipróbálja a terhességi tesztet. Döbbent csend követte. Hiszen ezt a pillanatot nők milliói élik át naponta, ki szorongva, ki örömteli várakozással.
A történetben a 15 éves Jessica buliba megy, ahol összejön Arviddal, akibe szerelmes. Kicsit sokat isznak, és végül az ágyban kötnek ki. Nem sokkal ezután a lány ráébred, hogy gyermeket vár, és úgy dönt, hogy megszüli azt. Jessica anyukája, Siv (ejtsd Szív), ezt ellenzi, mert úgy tartja, hogy lánya még túl fiatal az anyaságra, és örökre elrontja az életét. Arvid a történtek után cserben hagyja a lányt. Egyedül barátnője anyukája áll mellé, akiről kiderül, hogy szintén gyermeket vár, és akit saját férje abortuszra akar rávenni. Ám ő is amellett dönt, hogy megtartja gyermekét.
A Som jag vill vara című könyv 2007. augusztusában jelent meg, és szeptemberben a Göteborgi Könyvvásáron Katarina von Bredow elmondta, hogy rengeteg levelet kapott olyan fiatal lányoktól, akik abortuszon estek át, és olvasták a könyvét. Mert akár az abortusz, akár a gyerek mellett dönt is valaki, az mindenképpen meghatározza az egész életét. Ugyan kevesen beszélnek róla, de az abortusz nemcsak egy egyszerű művi beavatkozás, ahogy azt sokan hajlamosak gondolni, hanem egy nő életében komoly lelki válság.
Az abortusz kérdésével először Ingmar Bergman svéd rendező Jelenetek egy házasságból című filmjében találkoztam, amikor a férj arra kényszeríti a feleségét, hogy vetese el a gyerekét. Akkor még magam is kamasz voltam.Soha nem fogom elfelejteni.
Ez a kérdés tehát rendkívül fontos egy kamasz lány életében, hiszen a védekezés kérdése egy nőt egész termékeny életében végigkíséri. Emlékszem, hogy szülés után két hónappal a szülésznő a legújabb fogamzásgátló tabletta szedését javasolta Göteborgban, amit egész életemben szedhetek. Mondtam, hogy az én szervezetem olyan okos, hogy pontosan tudja, mennyi hormont kell termelnie, és nem kívánom kívülről manipulálni. Tudom, hogy a gyógyszergyártó cégek milyen hatalmas összegeket zsebelnek be a fogamzásgátló tabletták eladásából. Arról viszont a szülésznő nem szólt, hogy a tengerpart mentén a halak tele vannak női hormonokkal, hiszen a nők által kipisilt gyógyszermaradványok a szennyvízzel a tengerbe kerülnek. Ezeket a halakat azután valószínűleg meg is esszük. Apropó, erről jut eszembe, hogy a svéd ifjúsági regényekben az egyik téma a környezetszennyezés is. De mi az nekünk! Utánunk az özönvíz!
Tehát Katarina von Bredow legújabb regénye is kivállóan alkalmas arra, hogy elolvasása után fontos kérdéseket vitassunk meg a fiatalokkal a tanítási órán.
Nos, ez a könyv egyelőre csak svédül olvasható, így csak azoknak ajánlhatom, akik bírják ezt a nyelvet.

Sok-sok üdvözlettel:

Melissa

Katarina von Bredow: Som jag vill vara (Ahogy én akarom)

A kiadó leírása:
Jessica 15 éves, amikor elveszíti a szüzességét és teherbe esik. A környezete megpróbálja rábeszélni az abortuszra, de hosszas mérlegelés után úgy dönt, hogy megtartja a gyermeket. A barátja pánikszerűen menekül a felelősség alól, a szülei pedig egyáltalán nem értik a lány döntését. De barátnője édesanyjában, aki szintén gyereket vár, támaszra talál. Két nő találkozik így, generációs határokon túl.

Idézet a Götebors-Posten napilap kritikájából:
"A Som jag vill vara című regény egy tinédzserterhességről szól, ami nem abortusszal, hanem az életre adott igenlő válasszal végződik. A főszereplő, a tizenöt éves Jessica, nem akar élete hátralévő részében azzal a tudattal élni, hogy megölte a gyermekét. Úgy dönt csaknem mindenki véleményével szembeszállva, hogy megszüli azt. És így is tesz."

Részlet Katarina von Bredow Som jag vill vara című regényéből:
"- Beteg vagy, kicsim?
Jessica érzi, ahogy hirtelen fojtogatni kezdi a sírás, nagyot nyel és pislog. Köhint.
- Nem ... csak fáradt vagyok, azt hiszem ...
- Akkor feküdj le korán ma este. Van leckéd?
A fejét rázza, bár igazából azt sem tudja, így van-e. Az utóbbi időben fogalma sincs a leckéről. Siv a karjára teszi meleg kezét, és Jessica hirtelen azt szeretné, ha megint kislány lenne, bebújhatna anya ölébe, és újra nyöszöröghetne. De már nem gyerek. Tizenöt éves és egyedül van az aggodalmával.
- Jut eszembe - mondja Siv és feláll. - Kaptál egy képeslapot Johntól.
Levesz egy képeslapot a konyhaszekrényről, és átnyújtja Jessicának. A gombóc a torkában még nagyobbra nő, amikor meglátja a jól ismert, könnyedén odavetett kézírást, és Jessica újra nyel egyet, keményen és irritáltan.
- Mit ír? - kérdi Siv.
Jessica grimaszol egyet.
- Ne akard elhitetni velem, hogy nem olvastad! Azt hiszed, most jöttem le a falvédőről?
Siv mosolyog, hogy így rajtakapták.
- Ne haragudj.
Jessica elolvassa azt a pár sort arról, hogy milyen meleg van, és hogy minden annyira jó, amennyire csak lehet, "amikor az ember a világ másik végén van az ő Sessája nélkül". Sessa, ez Jessica. Johnon kívül senki más nem hívta így. Valójában ez annyira furán hangzik, amennyire csak lehet. Csupán egy régi mese. Az elbeszélés Sessáról és Long John Silverről. De épp most az élet brutális valóság, semmi egyéb, és az a két méter magas John az esüsthajával nincs itt, lemondott róla. Ez már csak így van. Egyébként sem kereshette volna meg a félelmével, akkor sem, ha még ott lenne a lakásban a Búza utcában. A Búza utca most ugyanolyan messze van, mint Taiwan.
Egy kicsivel később Jessica az ágyban fekszik egy csésze gyógyteával az éjjeliszekrényen és fejhallgatóval a fülén. Holnap megcsinálja a tesztet. Hiszen muszáj. Nem jött meg a menzesze. Nem jön, mostmár csak be kell látnia. Hiszen hamarosan itt a következő menzesz ideje! Talán lehet egészen más oka is. Mindenesetre meg kell csinálnia a tesztet. Hiszen egyáltalán nem nehéz. Csak rá kell pisilnie egy pálcára. Pofonegyszerű.
Csak arra kell ügyelnie, hogy ne találkozzon össze Sivvel útban a WC felé és vissza. Hát persze, hogy befér a köntöse zsebébe, de mégis. Jessica inkább azt szeretné, ha egy heroininjekción kapnák rajta! Vagy mégsem, azt sem szeretné. Csak majdnem.
A rádiós órát beállítja öt órára, megissza a teáját, és a fal felé fordul. Aludni. A holnapi partira gondolni, Arvidra gondolni, világos gondolatokat gondolni. Aludni.
Az éjszaka centiméterről centiméterre nehezedik rá. Talán el is szundít néha-néha, de leginkább ébren fekszik és a sötétséget vagy a rádiós óra merev számait nézi. Hallgatja a saját szívverését. Mindenesetre úgy érzi, hogy hallja a dobbanásokat. Talán a pulzusa kong a fül vékony vérereiben. A hasa még mindig puffadtnak érződik. Vagy csak képzeli? Még a mellei is érzékenyeknek tűnnek, és nagyobbak, mint máskor.
Négy órakor nem bírja tovább.
Felkapcsolja az éjjelilámpát, odamegy az íróasztalhoz, kihúzza a fiókot, és kikotorja a hosszúkás dobozt azokkal a kék betűkkel. Clearblue. Jessica felveszi a világossárga frotírköntösét. A dobozt betolja a matrac alá, a pálcát a zsebébe dugja.
Csendesen, csendesen nyitja az ajtót, nyugodtan megáll és hallgatózik. Siv egyenletesen és álomtól elnehezülten lélegzik a szomszéd szobában. Jessica lábujjhegyen kioson a fürdőszobába, kezével keményen szorítva a tesztet a zsebében, felkapcsolja a lámpát, és gondosan bezárja maga után az ajtót. A neoncső fénye sápadtnak és hidegnek tűnik ilyentájt. Kellemetlennek. A tükör fölött is meggyújtja a lámpát. Annak a fénye egy kicsit sárgább és barátságosabb.
Egész testében remeg, amikor ráül a WC-ülőkére, a pálcát a hüvelyk- és mutatóujja közé fogja és lefelé maga alá tartja. Az ujjai olyan merevek és reszketősek, hogy majdnem beleejti a tesztet a WC-be.
Öt másodperc.
A vizelet a kezére is rácsorog. Képzeld csak, ha akkor nem működik, ha az ablakokra is ráfolyik? Csaknem így reméli. Hogy nem fog működni.
A korábban fehér beszívórész világos rózsaszínű, amikor újra előhúzza a lécet. Lehajtja a WC fedelét, és a tesztet ráteszi a mosdókagylóra.
Aztán csönd lesz. Akkora csönd, hogy susogást hall a fejében.
Két perc. Jessica számol.
Arra gondol, hogy inkább oldalra pillant, és a törülközőket bámulja két percig, de nem megy, a szeme nem mozdul, csak a két apró ablakot lesi a fehér műanyag tartóban. A legkisebb ablakban hirtelen egy jól látható, kék csík bukkan fel, ami arról árulkodik, hogy a teszt úgy működik, ahogy kell. És ezzel csaknem egyidőben a jel kezd előtűnni a másik ablakban is. Először halvány és nem meghatározható, de azután egyre sötétebb. Ezek után már nem lehet semmit hibásan csinálni vagy megkérdőjelezni. Mielőtt még negyvenig számolhatott volna, ott van már egy határozott és teljesen késéles pluszjel.
Jessica lélegezni próbál. Hiszen két perc áll a használati utasításban. Talán csak addig leolvasni az eredményt, amíg a pontos idő el nem telt? Talán az egyik vonal újra elhalványodhat?
A susogás a fejében zúgássá növekedik.
Tudja, hogy megpróbálja becsapni önmagát. Tudja, hogy a csík nem halványul el, és tudja, hogy ezt már előtte is tudta, hogy a teste tudta, bár az agya megtagadta ennek megértését.
Terhes.
Reggel négy óra van, péntek és Jessica tizenöt éves. Egyetlen egyszer szeretkezett életében védekezés nélkül, és terhes."

A részlet a szerző hozzájárulásával került fel a blogra.