2010. február 27., szombat

Könyvtári kölcsönzöautomata


Kedves Bogi!

Az egyik kedves olvasóm azt kérdezte, milyen a kölcsönzöautomata. Megkértem az egyik kolléganömet a Torslandai Könyvtárban, fényképezze le.
A könyvtár látogatójának van egy kölcsönzökártyája, ami akkora méretü, mint egy bankkártya. Jár hozzá egy négy számból álló kód is. A kártyát az automata nyílásába kell helyezni, majd beütni a kódot. A képernyö pontosan leírja, mikor mit kell tenni. Azután a könyveket az asztalon lévö négyszögre helyezni. Majd kihúzni a kártyát, és akkor kijön a cédula a kölcsönzött könyvek listájával.
A könyvek visszaadásánál elég a könyveket az asztalra helyezni, majd megnyomni a számla gombot, és már jön is a cédula a visszaadott könyvek listájával. Az olvasónak azután magának kell a könyveket az automata mellett lévö könyvtári kocsikra tenni. A más könyvtáraknak küldendö könyveket pedig egy lyukon kell átcsúsztatni. Ilyenkor sárga a szöveg fehér helyett.
Röviden így müködik.
Torslandán csak kölcsönzésre használják, könyvek és egyéb dokumentumok visszaadására nem.
De ahogy a svédek mondják, egy kép többet mond, mint száz szó. Talán könnyebb elképzelni, ha látod a képet.

Üdvözlettel:

Melissa

9 megjegyzés:

Kiss Ottó írta...

A svédeknél már tényleg minden van. Köszi, Melissa, a kép tényleg mindent elmond - kicsit más ez, mint itt nálunk, Gyulán:) Mondjuk, itt akkora igény nincs is rá, mert a forgalom kezelhető méretű (meg aztán van szegény könyvtárosnak állása, az se utolsó szempont:).

Melissa írta...

Köszönöm a megjegyzést, Ottó. Sok igazság van abban, amit írsz. A géppel ugyan nem lehet beszélgetni, de ez csak idö kérdése. Aztán már emberekre egyáltalán nem is lesz szükség.

PÁgi írta...

Hasonló gépek és módszerek vannak Helsinkiben is. Én nagyon érdekesnek találtam...

Üdv
Ági

K írta...

Szia!
Nálunk Hollandiában is hasonlóan folyik a könyvkölcsönzés. Nekem tetszik, a gyerekeimnek meg még jobban :) Azért szerintem a könyvtárosoknak nem kell aggódniuk, biztosan így is akad elég tennivalójuk.
Üdv,
Kriszta

Melissa írta...

Kedves Ági és Kriszta! Köszönöm a megjegyzést. Igen, a gyerekek nagyon hamar megtanulják, hamarabb, mint a felnöttek.

tarcsi írta...

Kedves Melisa!
Engedélyt kérek, hogy jegyzeteit felhasználhassam a Magyar Liget, a dél-svédországi magyarok családi lapja (http://magyarliget.hhrf.org) könyves rovatában, mert rendkívül hasznosnak találom. Nagy örömmel venném, ha szerkesztené ezt a rovatot
a jövőben. Különös tekintettel a gyermekkönyvekre, hiszen ők még vagy már olvasnak.
Üdvözlettel:
Tar Károly

Melissa írta...

Kedves Károly!
Köszönöm a megtisztelö ajánlatot. Engedély adok rá, hogy a blogon lévö cikkeimet felhasználja, csak kérem, írja meg, honnan származnak.
A szerkesztéssel kapcsolatban majd írok az e-mailcímére.

Üdvözlettel:

Melissa

Herman Annamária írta...

Én is idetaláltam, köszönöm, hogy időt szakítottál és válaszoltál. Természetesen érdekes ez a rendszer, biztos kényelmesebb is. Amikor Magyarországon, immáron jó pár éve bevezették a számítógépes nyilvántartást és kölcsönzést, akkor eleinte azt is nehéz volt elképzelni. Hogy fog ez működni??? Most meg enélkül nem tudnám elképzelni a rendszert.

Melissa írta...

Nagyon szívesen.