2007. november 25., vasárnap

Ötletek svédül tanulóknak

Kedves Bogi!

Említetted, hogy van néhány ismerösöd, akik szeretnének svédül tanulni. Most, hogy Peperónia is az EU tagja, megnyíltak a határok, és sokan szeretnének más országokban szerencsét próbálni. Akik pedig Szendvicsországot választják, azoknak jó, ha tudnak pár szót, ha ideköltöznek. Bár elárulom, hogy elég ha valaki angolul tud, mert azzal itt kiválóan boldogul. A svédek nagyon jól tudnak angolul. De idövel úgyis meg kell majd tanulnia svédül annak, aki itt akar letelepedni.
A bevándorlók külön tanfolyamokon vehetnek részt. Az elsö szint neve Sfi vagyis svéd nyelv bevándorlóknak. Van egy honlap is, ahol különféle linkek találhatók azoknak, akik fejleszteni szeretnék a nyelvtudásukat. Ezt majd mellékelem.
Egy másik tanács, hogy nagyon jó gyerekkönyveket olvasni, mivel azoknak egyszerü a szövege. Megadom néhány gyerekkönyvíró honlapját, ahol szöveget lehet olvasni meg hallgatni. Ezen kívül érdemes hallgatni a svéd rádiót, és nézni a svéd tv egyes müsorait az interneten keresztül.
Most röviden ennyi jutott az eszembe.
Nálunk szép napsütéses az idö, bár meglehetösen hideg lett.

Sok-sok üdvözlettel:

Melissa

ÖTLETEK SVÉDÜL TANULÓKNAK

A következö honlapon svéd nyelvü információ található svédül tanulóknak.

www.kreativpedagogik.se
www1.lhs.se/sfi/lankar.html

Svéd nyelvtanfolyam - alapfok
http://safir.cfl.se/safir/startsida.htm - Safir
www.kreativpedagogik.se/#svenska

GYEREKKÖNYVÍRÓK HONLAPJAI

A következö honlapokapokon részletek olvashatók gyerekkönyvekböl:

MÅNS GAHRTON – JOHAN UNENGE
www.evaochadam.com/frames.htm
www.livetenligtrosa.se/lasforstakapitlet.asp

INGELIN ANGERBORN
www.ingelin.se/tjuvlas.html

LENA LILLESTE
www.lenalilleste.se

LAURA TRENTER
www.lauratrenter.tiden.se

A következö honlapokon részletek hallgathatók gyerekkönyvekböl:

ASTRID LINDGREN
www.alv.se Kattints a könyvekre, majd a hangszóróra, és már hallgathatod is!

MARTIN WIDMARK
www.martinwidmark.se


Hallgass e-könyveket a Barnensbibliotek honlapján!
www.barnensbibliotek.se/startsida/las.html

KIADÓK KÍNÁLATA

Olvass bele gyerekkönyvekbe!

a Wahlströms Kiadó könyvklubjának honlapján:

http://www.bokmarket.se/default.jsp?keymaster=71

Hallgass bele gyerekkönyvekbe! A következö könyvekhez CD is tartozik.
www.gammafon.se/HTML_INDEX/index.html

SVÉD RÁDIÓ
www.sr.se

www.lugnafavoriter.com (Romantikus zene)

SVÉD TV
www.svt.se