Beate Teresa Hanika: Soha senkinek

Kedves Bogi!

A tavasszal nagy port vert fel a svéd médiában egy svéd élsportoló könyve, aki elmeséli, hogyan használta ki az edzője, aki a mostohaapja is volt, szexuálisan. De nem csak őt, hanem több sportolótársát is. Azt mondják a svédek, hogy nem ritka sportoló körökben a szexuális zaklatás.
A könyv eladási siker lett, szerintem azért, mert a legtöbb embernek fogalma sincs, mit csinál egy pedofil, és kíváncsi. Erröl ugyanis nem beszélünk.
Azt hiszem, csak örülni lehet annak, hogy a Móra Kiadó Tabu Könyvek-sorozatot indított.
Ebben a sorozatban jelent meg Beate Teresa Hanika német írónő Soha senkinek című ifjúsági regénye, ami arról szól, hogy egy nagyapa szexuálisan kihasználja a lányunokáját.
Abban a szerencsében van részem, hogy sok svéd ifjúsági regényt olvashatok, mert nagyon sok 13+ regény jelenik meg svéd szerzőktől évente Szendvicsországban, és természetesen fordításban is, főleg angolból. Németből nagyon ritkán. A svédek imádják a nehéz sorsú fiatalokról szóló regényeket, a kritikusok és a díjakat odaítélő szakemberek is. Ezért én a svéd ifjúsági regényekkel tudom összehasonlítani Beate Teresa Hanika regényét, ami méltán nyert több díjat is.
A regény a svéd regényekhez hasonlóan egyszerű nyelvezetű, főleg rövid mondatokban íródott. A párbeszédek is az angol, német, svéd helyesírást követik a magyar változatban.

A Soha senkinek ezekkel a szavakkal kezdődik:

”Malvina vagyok. Május elsején leszek tizennégy.
Most április van.
Még két hét. Tizennégy évesen lesz barátom. Kézen fogva járunk majd, és egymás karjában alszunk el. Bulizni és táncolni fogok, akkor is, ha a szüleim nem engedik. Mindig megmondom a magamét, dühös leszek, nem szomorú. Olyan hangosan fogok kiabálni, hogy mindenki megrémül tőlem, és elrohan, amikor csak akarom.
Még a szüleim is, a nagyapám is, mindenki.
Most április van, és én tizenhárom éves vagyok.”

Malvina átlagos német kamasz, aki a szüleivel és a nővérével él. A bátyja egyetemen tanul, és csak hétvégén látogat haza. Az apa tanár, az anya háztartásbeli és állandóan migréntől szenved. A pszichológusok azt mondanák, a betegségbe menekül a gondok elől.
Malvina a péntek délutánokat gyerekkora óta az apai nagyszüleinél tölti. Ide megy zongoraóra után, amíg a szülei érte nem mennek. Aztán egyszer a nagymama mellrákot kap, és hosszan tartó betegség után meghal. A nagypapa egyedül marad, és azt szeretné, ha Malvina átjárna hozzá, hogy ne érezze magát egyedül.
Malvina egyetlen támasza a barátnője, Lizzy, aki az édesanyjával elutazik üdülni. Malvina nem akar a nagyapjához menni. Hiába mondja a szüleinek és a bátyjának, hogy a nagyapa megcsókolja, azt hiszik, hogy ez csak szokásos nagyapai szeretet. Malvina magára marad a szorongásával, amikor felbukkan egy fiú, Zakó, az elhagyatott, lebontásra szánt villában. Malvina és Lizzy gyerekkoruk óta itt játszottak. Az egyetlen, aki sejt valamit, a nagyapa szomszédja, Bitschek néni, egy lengyel nő, aki megpróbálja rávenni Malvinát arra, hogy elárulja a titkát.
Malvina a tudatában elnyomja, mi is történt vele péntek délutánonként éveken keresztül, s csak fokozatosan emlékezik vissza. A nagymama tudja, mi történik a fürdőszobában, amikor a nagypapa és Malvina együtt fürdik a kádban. De fél a nagypapától, és nem mer szólni. Számomra érthetetlen, miért ígérteti meg a nagymama a halálos ágyán Malvinával, hogy gondoskodik a nagypapáról, amikor ő már nem lesz. Szerintem ez csak azzal magyarázható, hogy nemcsak fél a férjétől, hanem annyira szereti, hogy elfogadja olyannak amilyen. Bár tudja, hogy helytelenül cselekszik.
A nagypapa viselkedése felháborít, ahogy elhiteti Malvinával, hogy ha szereti a nagymamát, akkor azt teszi, ami neki jó. Másként nem gyógyul meg a nagyi. Ugyanúgy érthetetlen a szülők és Malvina bátyjának nemtőrődömsége is.
Malvina saját magát vádolja, és attól fél, hogy ha kiderülne a titka, az emberek elfordulnanak tőle.
Beate Teresa Hanika népmesei elemet használ a könyvben, s meg is említi a Piroska és a farkas történetét. Malvina is egy kosárban viszi az ételt a nagyapjának.
A írónő finomat bontja ki a történetet. Csak fokozatosan tudjuk meg, mi is történt valójában.

A könyv vége felé Malvina még arra is rászánja magát, hogy beszél a rendőrségen:
”Tudom, hogy a rendőrségen is lehet erről beszélni, de azt még nem tudom, hogy akarok-e. Ha Lizzy velem jöhet, akkor talán, ha fogja közben a kezemet. A fejemben már lejátszottam ezeket a beszélgetéseket az elejétől a végéig, minden szót, hogy miként kezdődött az egész, amikor nagyapa olyan szörnyen részegen ért haza, aztán minden pénteken zongoraóra után a fürdőszobában, hogy azt mondogatta a nagyi kedvéért tesszük, mert a nagyi csak akkor gyógyul meg, ha a nagyapának is jó. Talán tudni fogják, mit csinált velem. Olvastam, hogy milyen kérdéseket tesznek fel, és azt is elolvastam, hogy muszáj válaszolni. Félek, hogy azt mondják, biztos nem is volt olyan rossz. Arra gondoltam, felírok mindent egy cetlire, mindent, amit tett velem, mert leírni könnyebb, mint kimondani.
Először is, írom majd, megcsókolt, a számon.
Másodszor: fogdosott, a mellemet, és jóval lejjebb is.
Hülyén hangzik, de nem tudom jobban leírni.
Harmadszor: nekem is meg kellett őt fognom.
Amikor áttolom az asztal túloldalára a papírt, megszédülök. Nem írtam fel mindent, mindent még nem tudok elmondani. Remélem, csak nők lesznek jelen, amikor kiveszem a cédulát a nadrágzsebemből.”

Fontos témát dolgoz fel Beate Teresa Hannika, olyat, amiről nem szívesen beszélünk. Remélem, ez a könyv minél több fiatalhoz eljut, s talán segít az áldozatoknak és az ismerőseiknek, hogy felismerjék, ha egy fiatalt kihasználnak, és merjenek segítséget kérni.

Sok-sok üdvözlettel:

Melissa

Olvass bele!

Interjú Györi Hanna fordítóval és Dóka Péter szerkesztövel a Könyvmutatványosok blogon.