Kedves Bogi!
Júliusban a Csimota Kiadóban jártam Budapesten, ahol több gyerekkönyvet is kaptam. Az egyik Marianne Poncelet belga írónő meséje: A csodafa. Képeskönyv és CD egyben.
A Csimota Kiadó Orbán György zeneszerzőt kérte fel, hogy írjon zenét a meséhez, az illusztrációkat pedig Takács Mari készítette. Nemes vállalkozás gyerekek számára komolyzenei művet írni. A mesét a CD-n pedig nem akárki, hanem kedvenc színészem, Mácsai Pál tolmácsolja. Kiváló művészek működnek itt együtt tehát. S nem feledkezhetünk el arról sem, hogy a nagyszerü fordítást Tóth Krisztina készítette.
Göteborgba hazaérve meghallgattam a mesét a CD-ről, s közben gyönyörködtem a képekben.
Már a történet elején eszembe jutott Gèrard Depardeau a Zöld kártya című filmben. Nem lepődnék meg rajta, ha Poncelet meséjét a film azon jelenete inspirálta volna, amikor a filmbéli francia zeneszerző eléri, hogy ne vágják ki a park fáit.
Poncelet meséje ugyanis éppen egy fáról szól, méghozzá nem is akármilyen fáról, hanem egy csodafáról, ami zenélni képes.
A történet konfliktusát leginkább a fát ültető kertész panasza fejezi ki:
”- Egész életemben minden időmet egyetlen fára pazaroltam – kezdte a mondandóját. – Éjt nappallá téve gondoztam, öntöztem, óvtam minden bajtól. És most mi a hála? Az ágait a gyerekeknek nyújtja, a fényét a pillangókra szórja, lombja pedig a madaraké. És még csak észre sem veszi, hogy nekem ez milyen rosszul esik. Nekem, aki mindent feláldoztam érte! Ő csak muzsikál és muzsikál másoknak.”
A kertész féltékeny lesz a pillangókra, a madarakra és a gyerekekre. Elkeseredésében elhatározza, kivágja a hálátlan fát. Ekkor azonban megjelenik egy koldusnak öltözött tolvaj, aki el akarja lopni a csodafát. A pillangók, a madarak, a gyerekek pedig közös erővel elkergetik. A kertész ekkor döbben rá, milyen ostoba is volt. A fa pedig életében először megszólal. Elmondja, hogy szüksége van a kertészre, aki élete értelmét veszítené el, ha kivágná őt.
”Aki fát ültet, annak tudnia kell, hogy a fa gyümölcsét többnyire mások szedik le. Édes lenne a hála, de a kertész legyen türelmes, és ne várjon viszonzást; érje be a tudattal, hogy unokái majd emlékeznek rá! A fa hírt ad majd az életéről. Ő pedig napra nap elképzelheti a leendő gyermekeket gyümölccsel a kezükben – így szólt a fa, és nem is szólalt meg többé soha.”
A könyv végén található egy rajz a szimfonikus zenekar felépítéséről, valamint egy lista a hangszercsoportokról.
A könyv hátoldalán a következő olvasható: ”A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Csimota Kiadó arra szövetkezett, hogy e gyönyörű könyv segítségével már az óvodáskorú gyerekek is megismerkedhessenek egy szimfonikus zenekar összetételével, a benne megszólaló hangszerekkel és az ezekben rejlő végtelenül gazdag kifejezési lehetőségekkel.”
Tudod, Bogikám, azon gondolkodom, hogy vajon javasolják-e ezt a könyvet a főiskolákon a leendő óvónőknek és tanítóknak. Hmm… És vajon hányan használják az óvodai, iskolai oktatásban?
Ez a könyv kivállóan alkalmas arra, hogy a mese elolvasása után elbeszélgessünk a gyerekekkel nemcsak a történetről, hanem a képekről, a zenéről is; a bennük rejlő kifejezési lehetőségekről.
Bizton állítom, hogy A csodafa felnőtteknek is feledhetetlen élményt jelent.
Sok-sok üdvözlettel:
Melissa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése