2008. január 17., csütörtök

Nobel-díj meg tabu

Kedves Bogi!

Ma fogorvosnál jártam. Ott van a rendelő közvetlenül a könyvtár mellett, így csak át kellett mennem. A fogorvos végtelenül kedves volt, jól elbeszélgettünk, már amikor nem volt kipöckölve a szám. Elöször is megröntgenezte a bölcsességfogamat, amiböl letörött egy darab, aztán betömte. Azt mondta, hogy a gyökértömés határán vagyok, de nem akar túl nagy költségekbe verni, úgyhogy várjunk. Az ugyanis 3000 korona lenne, így meg csak 872 koronába került (27-tel kell beszorozni, ha forintra akarod átszámítani). Mondtam, hogy akkor a gyökértömésre majd Peperóniában kerül sor, mert ha otthon csináltatom, akkor a 3000 koronából futja egy repülöjegyre is, így 2 legyet ütök egycsapásra.
A fogorvos elmesélte, hogy pár éve Budapesten járt tapasztalatcsere úton a Fogorvosi Egyetemen. Nagyon jó emlékei voltak az útról. Főleg a borkóstoló tetszett neki.
Olvasgattam egy kicsit a HUNRA-blogot, és egy érdekes cikkre akadtam, ami arról szólt, hogy a svéd börtönök lakói egy kísérlet keretében ezentúl CD-re olvashatnak meséket, és ezt hazaküldhetik a gyerekeiknek. Wow! Szerintem ez a hír abba a kategóriába tartozik, hogy a postás megharapta a kutyát, ráadásul egy orosz blogról szerezték a hírt.
Bevallom, szívesebben olvastam volna Doris Lessing Nobel-beszédét a HUNRA blogján, merthogy az is az olvasás fontosságáról szól, meg arról, hogy szükség van a könyvtárakra. Amikor ezt a beszédet nyilvánosságra hozták Szendvicsországban, mondta is a kolléganöm, hogy bizony nem kapott nagy sajtóvisszhangot, merthogy kit érdekel az olvasás meg a könyvtár. Azért ha valaki mégis el szeretné olvasni, a következő honlapon megtalálható angolul, svédül, franciául és németül:

Doris Lessing On not winning the Nobel Prize
http://nobelprize.org/nobel_prizes/literature/laureates/2007/lessing-lecture.html

Ma azért nekem is van egy érdekes hírem. Biztosan emlékszel még, hogy nemrég a taburól írtam a gyerekkönyvekben. Ma az Aftonbladet (Esti Hírlap) újságban találtam egy írást, ami egy német képeskönyvröl szól. A könyv szerzője, Susanne Berner, azon illusztrátorok között szerepel, akiknek a képeit most meg lehet tekinteni az FSZEK német illusztrációs kiállításán. A könyv címe ”Winter-Wimmelbuch”, és 15 ország vette meg. Amerikában azonban cenzúrázták, mert az egyik képen egy szobor látható, amelyiknek egy mm hosszú fütyije van. Ezt az amerikaiak képtelenek elviselni egy gyerekkönyvben. Ráadásul a cigaretta meg a pipa is töröltetett, valószínüleg azért, mert az meg reklámnak számít. Hát ez van! A cikk svédül itt olvasható, mint ahogy az ominózus kép is megtekinthető. Én nem merem átmásolni erre az oldalra, nehogy valaki megbotránkozzon. Remélem, az FSZEK-ben sem állították ki. A gyerekek így legalább nem ájulnak el.
http://www.aftonbladet.se/foraldrar/article1645023.ab

Késöre jár, ideje lefeküdnöm. De hamarosan újabb hírekkel jelentkezem.

Szervusz,

Melissa

2 megjegyzés:

Nagy B. írta...

Gondolom ezt ironikusan értetted... (^_^) Biztosan nem ájulnának el a gyerekek, a Kis fütyi könyv meg a Kis punci könyv is tetszik nekik. A 6 éves unokaöcsém pl. először nevetett rajtuk, de aztán elmélyedve tanulmányozta őket és kérdezgetett is, ez meg az hogy is van, satöbbi. Most a General Press egyik könyvében (Capri királya) pedig egy hatalmas rózsaszín feneket láttam. Szerintem nagyon feldobja a könyvet. Ha Te nem mered, majd én összegyűjtöm az ilyen képeket valahová... (^_^)

Melissa írta...

Persze, csak vicceltem. De azért nagyon érdekesnek tartom, hogy az egyes országokban mit tartanak ildomosnak, és mit nem a gyerekkönyvekben. Én már azon is meglepödtem, hogy volt, aki ki merte adni a Kis fütyikönyvet meg a Kis puncikönyvet.
Nemrég egy anyuka jött be a könyvtárunkba azzal, hogy az óvónéni arra kérte, beszélgessen el a kisfiával, mert az óvodában az egyik kislánnyal azt tanulmányozgatták, hogy kinek milyen a micsodája (ahogy azt Kiss Ottó az Emese almájában nevezi). Úgy gondolom, hogy ez a gyerekek természetes kíváncsisága. Azokban a családokban, ahol több különbözö nemü gyerek is van, ez talán nem olyan nagy gond, hiszen látják egymást ruha nélkül is. Ennek a kisfiúnak viszont egy öccse volt. Így aztán kerestem olyan könyveket, amik éppen a nemek közötti különbségeket illusztrálják képekkel óvodáskorúak számára. Szendvicsországban több ilyen is van. És milyen jó, hogy vannak. Azt hiszem, a szülök még ma is feszengenek egy kicsit, amikor erröl kell beszélni. Mármint hogy hogyan születik egy gyerek. De van ilyen könyv otthon is. Vagy húsz évvel ezelött vettem meg A sehány éves kislány címü francia könyvet, mert annyira tetszettek benne az illusztrációk. Amikor a lányom óvodás lett, akkor pedig együtt olvasgattuk.
Az amerikaiak meg egyszerüen prüdek.Pedig ha megnézzük az összes sorozatot, amiket a kamaszok országainkban néznek, hát azokban igencsak szabad elveket vallanak a fiatalok. Remélem, hogy a gyerkeink különbséget tudnak tenni a fikció és a valóság között.
Annak pedig csak örülni tudok, hogy már otthon is vannak olyan kiadók, akik nem csak aranyos illusztrációjú könyveket jelentetnek meg. Azt hiszem, egyre több ilyen lesz a jövöben.