2008. február 12., kedd

Svéd gyerekkönyvkiadás 2006

Kedves Bogi!

Azt kérded, hogy készített-e a Göteborgi Városi Könyvtár hasonló statisztikát az ifjúsági- és a felnőttek számára írott könyvek kölcsönzéséről is. Nos, a válaszom igen. Csak hiába keresem a honlapjukon, nem találom. És mivel belső könyvtári anyag, nem tehetem fel a blogra. De annyit elárulhatok, hogy az ifjúsági irodalom listájának az élén svéd realista ifjúsági regények állnak. A felnőttek számára írott regények esetében pedig letérképeződik a svéd könyvkiadásban évek óta uralkodó trend. A svéd detektívregények roppantul népszerüek. Németországban is. A lista élén természetesen Stieg Larsson Millennium trilógiája áll, majd néhány írónö: Lisa Marklund, Åsa Larsson és Camilla Läckberg regényei.
Ez a tendencia a svéd gyerekirodalomban is megmutatkozik. Hihetetlenül népszerűek a detektívregények valamennyi korosztály számára.
A Svéd Gyerekkönyvintézet minden évben készít egy elemzést az előző év gyerekkönyvkiadásáról, amit márciusban előadásokon ismertet. Mivel már február van, éppen ideje, hogy feltegyem a blogra a 2006. évi elemzést. Márciusban felkerül majd a 2007. évi elemzés is.
Mára ennyit.

Üdvözlettel:

Melissa

Svéd gyerekkönyvkiadás 2006

A Svéd Gyerekkönyvintézet gyüjti a Svédországban megjelent összes gyermek és ifjúsági könyvet, és minden évben elemzésben ismerteti az elözö év gyerekkönyvtermését.
A legutóbbi dokumentumból idézek egy részletet.

A Svéd Gyermekkönyvintézet Könyvkostoló. 2006-os év. Trendek, tendenciák és statisztika címü dokumentuma a következö honlapon tekinthetö meg:
http://www.sbi.kb.se/Trender%20och%20statistik%20årg%202006.pdf

2006-ban 1515 gyermek- és ifjúsági könyv jelent meg Svédországban

2006-ban megjelent svéd gyermek- és ifjúsági könyv: 638 cím = 42%
2006-ban fordításban megjelent gyermek- és ifjúsági könyv: 877 cím = 58%

Kategóriák/Elsö kiadás/Újrakiadás
Képeskönyvek/296(342)/112(95)
6-9 éves korosztály/107(87)/36(60)
9-12 éves korosztály/216(200)/77(88)
Ifjúsági könyvek/168(176)/69(81)
Ismeretterjesztö könyvek/129(154)/14(20)
Mesék/19(11)/-(2)
Versek/3(10)/-(–)
Képregények/232(137)/6(12)
Énekkönyvek/5(4)/1(–)
Gyüjtemények/22(13)/3(1)

Összesen/1197(1134)/318(359)

(Zárójelben a 2005-ös év adatai láthatók)
A gyermekkönyvkiadás 79%-a elsö kiadás

2006-ban megjelent svéd gyermek- és ifjúsági könyv

Kategóriák/Elsö kiadás/Újrakiadás
Képeskönyvek
/144(147)/79(65)
6-9 éves korosztály/62(59)/22(39)
9-12 éves korosztály/87(83)/35(34)
Ifjúsági könyvek/60(62)/26(35)
Ismeretterjesztö könyvek/59(92)/11(16)
Mesék/11 (3)/-(2)
Versek/3 (9)/-(–)
Képregények/14(9)/-(1)
Énekkönyvek/5(4)/1(–)
Gyüjtemények/17(10)/2(1)

Összesen/462(478)/176(193)

A 2006-os év új rekordot jelent a svéd gyerekkönyvkiadásban. Úgy tünik, hogy a legnépszerübbek a detektívregények. Nem kevesebb mint 75 gyermek- és ifjúsági detektívregény jelent meg 2006-ban. Összehasonlításként megemlíthetö, hogy 2000-ben 21 gyerekek számára írott detektívregény jelent meg. Úgy látszik, hogy a gyerekek a felnöttekhez hasonlóan egyre több detektívregényt akarnak olvasni. Megállapítható, hogy ezek többsége – 60% - a 9-12 éves korosztály számára kiadott könyvek között keresendö. Ez talán hagyomány Kalle Blomkvist nyomozó idejéböl, és talán ez a korcsoport a legfogékonyabb a detektívregények olvasása iránt. És ezekben az években olvasnak a gyerekek a legtöbbet. Az ifjú nyomozók leginkább párban dolgoznak – valószínüleg így lehet a legkönnyebben elérni mindkét nemet egyszerre egy és ugyanazon könyvben. A könyvek ifjú hösei bátrak és okosak.
Gyakran sokkal eszesebbek, mint a rendörök és a többi felnött, akiket az írók szívesen ábrázolnak ügyetlennek és nehéz felfogásúnak.

Nincsenek megjegyzések: