Nógrádi Gábor: Nézz rám, mami! avagy egy karácsonyi történet

Kedves Bogi!

Ma, karácsony másnapján egy igazi karácsonyi történetet ajánlok neked és a lányaidnak.

Szeretettel üdvözöllek:

Melissa

Valódi karácsonyi történet Nógrádi Gábor Nézz rám, mami! című műve. Az író honlapján a következő leírás olvasható a könyvről:
”Kriszti nagymamája egy kis somogyi tanyán él, a legközelebbi falutól is távol. Se telefon, se folyóvíz, se központi fűtés, csak szigorúság, munka és állatok. Kriszti nem szeret ott lenni. De karácsonykor kötelező. Mindegy. Egy-két napot ki kell bírnia, amíg a szülei meg nem érkeznek.Éjszaka azonban rettenetes hóvihar kerekedik, és a nagymama váratlanul beteg lesz. A mentőcsapatok elindulnak, de vajon időben odaérnek-e? És ki az a fekete ruhás ember, aki nagy kalapjában megjelenik? Tud-e segíteni Krisztinek legkedvesebb unokatestvére, Ádám, vagy az oroszlánmancsú, majomfejű kavinok? Vajon a szeretet egy elkényeztetett városi lányból is hőst csinálhat?Nógrádi Gábor többi művéhez hasonlóan a Nézz rám, mami! valódi családi regény, amelyet egyaránt szívesen olvas majd felnőtt és gyerek, mert a humor és izgalom ebben a történetben is mély emberi érzelmekkel párosul.”
Bevallom, sok gyerekkönyvet olvastam az utóbbi két esztendőben, amióta gyerekkönyvtárosként dolgozom. És próbálom megfejteni, mitől jó egy gyerekkönyv.
Astrid Lindgren azt nyilatkozta egyszer, hogy nincs recept arra, hogyan kell gyerekkönyvet írni. Bár azt hiszem, ő pontosan ismerte ezt a titkos receptet, és gyakran alkalmazta is. Nos, szerinte a legfontosabb az, hogy az ember vissza tudjon emlékezni arra, hogy milyen is volt gyereknek lenni, gyerekként érezni és gondolkodni.
Amikor egyszer valaki azt kérdezte Astridtól, hogy miért nem ír könyvet elvált szülők gyerekéről, azt válaszolta, hogy azért, mert fogalma sincs, milyen elvált szülők gyerekének lenni.
Amikor a Nézz rám, mami!-t olvasom, felvetődik bennem a kérdés: ”Nógrádi Gábor vajon honnan tudja, milyen egy elkényeztetett városi kislánynak lenni? És főleg, hogy egy mai 12 éves hogyan gondolkodik?”
Részlet Kriszti naplójából: ”Azt hiszik, engem meg lehet venni egy DVD minilejátszóval?! Tuti, hogy a legkisebb képernyőst meg a legolcsóbbat hozzák!... Hol van azzal megfizetve a nagyi mellett töltött huszonnégy óra?”
Erről az idézetről eszembe jut, milyen is volt gyereknek lenni, és hogy néha bizony én is elégedetlen voltam a szüleimmel, ha nem kaphattam meg, amit akartam. Most pedig így 40 fölött egy kiskamasszal, gyakorló anyukaként, a könyvből rámköszönnek azok a szituációk, amiket nap mint nap mi is eljátszunk. Ugye, a sorstársaim egyetértenek velem abban, hogy egy tipikus 12 éves nem adja meg magát harc nélkül? Ennek pedig csak örülnünk kell, még ha nagyon fárasztó is néha, hiszen a gyerekeink épp most tanulják, milyen is az, felnőtte válni. És talán ebben a harcban egy anyáé a nehezebb szerep. Hogy is írja ezt Gábor?:
”Érdekes. Mért van az, hogy egy apa néha szinte szó nélkül rá tudja venni a lányát olyasmire, amire az anyja többnapos veszekedés után sem, miközben mindkét szülő egyformán szereti a gyerekét?
Vannak még nehezen megválaszolható kérdések az életben.”
És hogy Nógrádi Gábor mennyire ismeri az édesanyákat, azt szemléltesse egy idézet a könyvből:
”Amint azt a Magyar Tudományos Akadémián Evizi agykutató és mutterológus professzor egyik előadásában kifejtette: az édesanyákban, ahogy mondani szokás, gyárilag be van építve egy SZBSZ. Egy Szuper Bajérzékelő Szoftver.
Dr. Evizi szerint az anyák a gyermek születésének pillanatától rendelkeznek vezeték nélküli internetes kapcsolattal. Ennek segítségével az anyai hajszálak könnyedén veszik az információkat a családtagok távoli szerveréről, és rögtön közvetítik az agyba. Onnan az adatok a szélessávú kapcsolat jóvoltából a szívbe jutnak, ahol elindítják a beépített programokat. Ezek válaszüzeneteket, illetve mentőakciókat generálnak, amennyiben megfelelő szoftverekkel és elegendő kapacitással rendelkezik az anyawinchester.
Sajátos, hogy ez a rendszer már tízmillió évvel ezelőtt is működött, bár az internet akkor még nem volt annyira elterjedt, mint ma.”
Szeretem azokat a könyveket, ahol azonosulni tudok a szereplőkkel. Úgy vélem, ez a könyv éppúgy szól gyerekekhez, mint felnőttekhez. Mintha csak rólam meg a nagymamámról írták volna. Vagy a lányomról és a nagymamájáról. Vagy a lányomról meg rólam. Emlékszem, hogy utáltam mindig csirkét pucolni, de nem lehetett kibújni alóla. Meg az is eszembe jut, hogyan kerültem egyre közelebb a nagymamámhoz, ahogy egyre idősebb lettem. Mint ahogy a könyv végén Kriszti is megérti a nagyit, aki - lám! – egyszer régen még kislány is volt.
A Nézz, rám mami! egy hagyományos romantikus történet happy enddel, ahol nemcsak Kriszti éli át élete első szerelmét, hanem a nagymama is visszatalál gyerekkori szerelméhez. Engem egy kicsit Shakespeare-re emlékeztet.
Igazi magyar gyerekkönyv, Nógrádi-stílusban írva sok humorral és érzelemmel.
Ezt a könyvet Mazsolának esténként elalvás előtt olvastam, és amikor az a rész hangzott el, hogy: ”Magyarország kicsi ország: itt mindenki mindenkit ismer valahonnan.”, akkor a lányom felkiáltott: ”Hát, ez tényleg így van!”
Mitől modern, mitől más mégis számomra ez a regény? Több gyerekkönyvben is találkozhatunk kitalált személyekkel, állatokkal, akiket a gyerekek fantáziája azért hoz létre, hogy ne kelljen egyedül lenniük, vagy hogy ne féljenek este a sötétben. Ebben a történetben ilyenek a kavinok. De itt ezek a lények hárman vannak, két fiú és egy lány, és itt Kriszti belső hangját, vívódásait személyesítik meg:
“Kriszti és Ádám ismét hátra ültek. Gabika őrmester pedig már indított is.
- Hova lesz a menet? - kiáltotta és nevetett. - Bekapcsoljam a taxiórát? Drága fuvar lesz!...
De a két gyereknek nem volt kedve nevetni.Titokban mind a ketten abban reménykedtek, hogy Kriszti a faluban marad estig. S ez az idő elég lehet arra, hogy újra összekössék azt, ami valójában sosem szakadt el. Csak hát a félreértések! Mennyivel szebb lehetne az élet félreértések nélkül! Elmaradt búcsúpuszik, meg ilyesmi.
A híd a falu végén volt. Két percre a bolttól. Lánynak és fiúnak két perce volt, hogy ismét egymásra találjanak.
- Súgd a fülébe, hogy szereted - mondta Cicó, és kis majomszeme csillogott az izgalomtól, hogy mi történik.
- Nem! - kiáltott Bibó és Didó egyszerre. - Az sok! Csak fogd meg a kezét!
És Kriszti, aki a rendőr mögött ült, egy pillanatot se tétovázott. Megfogadta a kavinok okos tanácsát. Amint az autó elindult, megragadta Ádám kezét, mint egy fuldokló a mentőövet. Persze úgy csinálta, hogy Gabika őrmester ne lássa. Megfogta a fiú kezét és megszorította. Ádám meg visszaszorított. Ezzel a mozdulattal virágba borult bennük a tél.
- Majd hívlak este - lehelte Ádám halkan, és a hangja remegett. - Ha lesz egy kis idő.
- Suttognak a fiatalok? - kiabált Gabika őrmester. - A rendőrnek jó a füle! Szépen szól a fülemüle! - És nevetett.A kocsi megállt, mert elérték a hidat.
- Köszönjük a díszkíséretet, tábornok úr! - mondta a rendőr és integetett, ahogy az államfők szoktak a felvonulóknak az ünnepeken. - Menjen haza sietve, mert befagy a feneke! Hehehe!
Ádám, mielőtt kiszállt volna, hirtelen odahajolt Krisztihez és megcsókolta. Vagyis a szájához érintette a száját. Gabika őrmester persze semmit sem láthatott, mert mindez a háta mögött történt. S egyébként is el volt foglalva valami bohóckodással.
Mielőtt a fiú bezárta volna maga mögött a kocsi ajtaját, visszanézett. Látta, hogy Kriszti szeme ragyog, a szája meg mosolyog. Ez a tekintet és ez a mosoly többet mondott száz szerelmes levélnél is.
- Ha ilyen érzés a szerelem - mondta Didó -, én is szerelmes akarok lenni!
- Legyél belém szerelmes - mondta Cicó. - Akkor kettőnknek lesz jó!
Bibó persze dühös lett:
- És én addig mit csináljak?”
”Bibó, Cicó és Didó” ismétlődik ütemesen többször is a könyvben. Amikor először olvastam, egy novella jutott az eszembe, amit először Gyulán a Magyar Próza Fesztiválja című irodalmi esten hallottam 2001-ben, ahol tíz magyar író olvasott fel műveiből. Hazai Attila Nagyi a szekrényben című novellája rögtön megragadott. Ott a nevek ismétlődnek ritmikusan: “Pali, Laci, Kati meg Sanyi”. Ha jól sejtem, Nógrádi Gábor ismeri ezt a novellát. És ha így van, ez a könyv jó példa lehet arra, hogy milyen hatással lehetnek a felnőttek számára írott művek a gyerekirodalomra. Mert a svéd gyerekírók is éppen ezt teszik. Azt ami jó a felnőttek számára írott könyvekben, a gyerekkönyvekben is alkalmazzák.
Nógrádi Gábor karácsonyi történetét szívből ajánlom mind gyerekeknek, mind azoknak a felnőtteknek, akik nem felejtették még el, milyen is volt gyereknek lenni.
A könyvből a következő honlapon olvashatók részletek: www.nogradi.hu.