Petter Lidbeck: Vinni télen (részletek)

Kedves Bogi!


Hamarosan itt a karácsony, már csak pár nap van hátra. Gondoltam, küldök neked egy részletet az egyik kedvenc könyvemből. A címe Vinnis vinter vagyis Vinni télen. A szerző Petter Lidbeck, az egyik legnépszerűbb svéd gyerekkönyvíró. De róla majd később írok részletesebben. Összesen 4 kötet készült Vinniről.
Vinni egy 3. osztályos kislány, aki az anyukájával lakik. Ebben a könyvben az anyuka eltöri a kezét, ezért az apuka, hogy segítsen a háztartásban hazaköltözik egy időre. Vinni és a tanító néni nemigen kedvelik egymást, és így karácsony előtt mindenféle bonyodalom támad. Vinni szerelmes lesz az osztálytársába Alexbe, egy ideig nagyon izgalmas a dolog, de amikor ez elmúlik, akkor felvetődik a kérdés, hogy vajon lehetnek-e barátok továbbra is, anélkül, hogy együtt járnának.
A titkos jóbarát játékot valóban eljátszák a svéd gyerekek az osztályban. Emlékszem, hogy Mazsoláék is lapokat húztak. Nos, hogy ez mennyire működik, döntse el mindenki maga.
A részlet fordításával kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy az általam az interneten közzétett szövegek még szerkesztésre szorulnak. Csak azt szeretném érzékeltetni, hogyan is írnak a svéd írók, és főleg hogy milyen témákról.
Jó szórakozást a történet olvasásához!

Melissa

Petter Lidbeck: Vinni télen (részletek)

Egy titkos jóbarát

Amikor elkezdödött az iskola, mindenki kapott egy titkos jóbarátot.
A tanító néni fölírta valamennyiünk nevét egy cédulára, azokat betette egy dobozba, és jól összerázta. Aztán mindenki húzott egyet.
- Most pedig olvassa el mindenki csendben magában – mondta a tanító néni. – A név, ami a cédulán áll, a titkos jóbarátotok neve.
Nem volt szabad elmondani, ki volt a titkos jóbarátunk, sem a barátainknak, sem pedig otthon. De legföképpen a titkos jóbarátunknak nem. Legelőször karácsonykor lehetett csak elárulni, hogy ki is volt a titkos jóbarátunk.
- Egy titkos jóbarát az olyasvalaki, akihez különösen kedvesek vagyunk – mondta a tanító néni. – Valaki, akinek segítünk, akit támogatunk és szeretünk.
Magdaléna felnyújtotta a kezét. Mindig így tesz. Felnyújtja a kezét, és úgy tesz, mintha erősen gondolkodna. Aztán meg pontosan azt mondja, amit a tanító néni hallani szeretne.
- De – mondta Magdaléna – ha az ember rendkívül kedves, akkor a titkos jóbarát azt bizony észreveszi.
A tanító néni mosolygott.
- Hát éppen ez az – mondta. – Éppen ezért kell, hogy a többi osztálytársatokhoz is ugyanolyan kedvesek legyetek.
- Micsoda okos ötlet – mondta Magdaléna. – Akkor mindenki kedves mindenkihez!
- Hát persze – mondta a tanító néni. - Mindenkinek kedvesnek kell lenni mindenkihez, másképp elrontjuk a meglepetést.
- De lehetünk rosszak is mindenkihez – mondta Tompa. – Akkor sem vesz észre senki semmit.
A tanító néni szeme összeszűkült.
- Ennek a játéknak a neve titkos jóbarát – sziszegte. – Nem pedig titkos ellenség. Kedvesnek kell lenni egymáshoz, nem pedig ostobán viselkedni.
Magdaléna újra felnyújtotta a kezét.
- Tessék, Magdaléna? – mondta a tanító néni barátságosan.
- Kedvesnek kell lenni, de úgy, hogy ne lehessen észrevenni? Így gondolta?
- Pontosan így. Legyetek kedvesek, de úgy, hogy ne lehessen észrevenni.
Tompa megrántotta a vállát.
- Hát én is pontosan ezt mondtam – dünnyögte.
A tanító néni úgy tett, mint aki nem hallotta, Tompa mit mondott. Aztán tapsolni kezdett.
- Gyerekek, most matekóra következik! Új könyveket kaptok, ezekre pedig nagyon kell vigyázni …
- Tanító néni – szóltam.
- Ne most, Vinni.
- De szeretnék kérdezni egy dolgot. A céduláról van szó.
- Olvasd el halkan magadban, mi áll ott. Különösen kedvesnek kell lenned ahhoz a személyhez, akinek a neve ott áll a cédulán!
- De … - ellenkeztem.
- Semmi de, Vinni. Tégy úgy, ahogy mondtam!
- Jó – mondtam és ránéztem a cédulára. – VINNI, állt ott nagy betűkkel.

A saját jóbarátom

Elhatároztam, hogy én leszek a saját jóbarátom. Hiszen ezt mondta a tanító néni is.
Meglehetösen mókás a saját jóbarátomnak lenni. Az ember kívülről látja önmagát. Ez majdnem olyan, mintha az ember valaki más lenne.
Példa: Ott állok a fürdöszobában a tükör elött, a hajam szerte-szét mered és idétlenül nézek ki. Akkor így szólok magamhoz.
- Istenem, milyen gyönyörű vagyok! Lehet, hogy én vagyok a legszebb az egész világon.
Elég hülye érzés, kuncognom kell. Ugyanakkor kellemes is. Mivel még ha csak látszatra is, szépnek érzi magát az ember. Legalábbis egy kicsit.
Vagy ha anyu azt mondja, hogy takarítsam ki a szobámat.
- Vinni, a kutya fáját, most rögtön csinálj rendet a szobádban. Úgy néz ki, mint egy csatatér.
Akkor vagy kitakarítok és azt mondom: Istenem, milyen ügyes vagyok, hogy most kitakarítok. Vagy hát éppen nézhetem is a rendetlenséget, és közben úgy teszek, mintha ez egy műalkotás lenne.
A műalkotások azok olyasvalamik, amiket a müvészek csinálnak festmények helyett. Amikor megunják a festést, tévékészülékeket raknak egymásra, és süteménymorzsákat szórnak eléjük.
Anya szereti a műalkotásokat. Néha elmegyünk a Modern Múzeumba, ahol ilyeneket nézünk meg.
- Nem is igaz, hogy rendetlen a szobám – mondom. – Ez egy műalkotás.
- Jó – mondja anya -, akkor most azonnal takarítsd fel ezt a mocskot.
Ám mégis a legeslegjobb abban, hogy a saját jóbarátom lehetek, az az, hogy pontosan úgy gondolkodhatok, ahogy akarok. Mint amikor a tanító néni matekra tanít engem. Amikor számolunk, körbesétál az osztályteremben. Amikor odaér hozzám, mindig megáll és felsóhajt. Azután hozzám hajol.
- Drága Vinni, figyelj csak ide – szól és kölcsön veszi a ceruzámat. – Kallénak van ötven almája. Ebböl megeszik hetet. Hány almája marad akkor?
- 43 – mondom.
- Hát persze, Vinni. Kallénak 43 almája marad. Akkor jön Erik. Kalle jószívű és ad Eriknek egy almát.
Akkor meg arra gondolok, hogy Kalle egyáltalán nem jószívű, hanem inkább zsugori, mert csak egy almával kínálja meg Eriket, amikor nyilvánvaló, hogy neki egy egész ládányi van.
- 42 – mondom.
- Pontosan – helyesel a tanító néni. Akkor Kallénak 42 almája van. Aztán eladja az összes almát, 50 öréért darabját. Mennyi pénzt kap akkor?
- 42 darab ötvenörést – válaszolom.
- Hát, lehet így is mondani. De az hány korona?
- Az nem korona, hanem azok ötvenörések – állítom.
- De ha beváltja azokat az ötvenöréseket? – kérdezi a tanító néni.
- Egy huszas meg egy egykoronás – válaszolom.
A tanító néni lelkesen bólogat.
- És az hány korona?
- Egy – válaszolom. – Meg még egy huszas.
- 21 korona – mondja a tanító néni dühösen és beírja a választ a munkafüzetembe. – Hát, a matek az nem éppen a legerősebb oldalad.
Akkor én meg úgy gondolom, hogy a matek igenis a legerősebb oldalam, meg hogy nagyon furcsa, hogy a matekkönyvek tele vannak fiúkról meg almákról szóló példákkal. Pedig én még sohasem láttam olyan srácot, akinek egynél több almája lett volna egyszerre. Azt meg végképp fel nem foghatom, miért jó, ha valakinek húsz egykoronás van a zsebében, amikor ugyanannyi erövel lehet papírhuszasa is.

Mézeskalácsfiú

Bár az igazat megvallva, az egész jóbarát-ügyet úgy egy hét alatt elfelejtettem. November lett, mire újra eszembe jutott.
A tanító néni ott állt a katedrán és tapsolt, hogy csend legyen és nagyon figyeljünk.
- Jó reggelt, kedves gyerekek – mondta -, mivel így köszön minden hétfön reggel. – Izgalmas hét áll előttünk, elhihetitek! Nemsokára itt a karácsony, és nagyon sok a tennivalónk! Először is ki kell választanunk, ki legyen az idei év Lucája. Sokat törtem a fejem, és arra az elhatározásra jutottam, hogy Magdaléna kitűnő Luca lenne. Neki hosszú szőke haja van, és ha már egyszer van egy tökéletes hosszú szőke hajú Lucánk, tiszta sületlenség lenne, ha ezt nem használnánk ki.
Nem is tudom hogy mérges vagy szomorú lettem-e.
- De hiszen tavaly is ő vonult a menet elején – hallottam a saját hangomat.
A tanító néni rám nézett és mosolygott.
- Igen – helyeselt –, és jól sikerült, ahogy arra mindenki emlékszik.
- Nem lehetne valaki más Luca az idén?
A szavak maguktól hagyták el az ajkamat. Nem akartam semmit se mondani, csak kibuggyant belölem.
- És ki lenne az? – érdeklödött a tanító néni.
Csönd lett az osztályteremben. Abban a pillanatban eszembe ötlött a cédula, amin a nevem állt. Én voltam a saját titkos jóbarátom.
- Én éppen lehetek Luca – ajánlkoztam.
A tanító néni kerekre nyílt szemmel bámult rám. Hosszan.
Aztán elnevette magát és így szólt:
- De Vinni, a te hajad sötét.
Akkor Alex felnyújtotta a kezét. Alex szinte soha nem jelentkezik. Alexet anélkül is észrevenni. Ö a legjobb az osztályban mindegyik tantárgyból. Ha senki nem tudja a választ, a tanító néni Alexet kérdezi. Ő mindent tud.
Alex most felnyújtotta a kezét. De nemcsak a kezét, felnyújtotta az egész karját, egyenesen föl.
- A-alex? – hüledezett a tanító néni.
Alex felállt.
- Ha már egyszer hosszú szőke hajú Lucát kell választanunk, akkor én ugye lehetek mézeskalácsfiú – jelentette ki nyugodtan. – Én barna vagyok és édes. Ennél jobb mézeskalácsfiú nem is lehetne.
Az egész osztály fergeteges kacagásban tört ki. Mindenki, Magdalénát kivéve. A tanító néni a katedrához lépett és leült. Egy örökkévalóság múlva megszólalt:
- Talán szavazhatnánk arról, hogy ki legyen Luca.

Kakikolbász

18 szavazatot kaptam, Magdaléna hármat.
- Aha – mondta a tanító néni, amikor kiderült az eredmény – szóval akkor Vinni lesz a Luca. Erről ennyit.
Aztán hozzám fordult.
- Mostmár nem kell azon morfondírozni, hogy ki is a te titkos jóbarátod.
Mielőtt még válaszolhattam volna, Alex megszólalt.
- Vinni nem az én titkos jóbarátom – mondta. – Ő a haverom.
Ebben a pillanatban szerettem bele.
Először nem is értettem. Csiklandó érzés ébredt a hasamban. Nem annyira, hogy nevetnem kellett volna. Csak egy kicsit úgy, mintha a kuncogás a testemben rekedt volna.
A csiklandó érzés ott maradt matekórán, ott maradt, amikor Magdaléna azt állította, hogy a rövid hajammal úgy nézek ki, mint egy fiú, ott maradt a napköziben és ott maradt akkor is, amikor hazamentem és bedugtam a kulcsot a ajtózárba, és felfedeztem, hogy nem volt bezárva.
A nyitott ajtó vagy azt jelentette, hogy anya korábban jött haza a munkából, vagy azt, hogy betörtek hozzánk.
Óvatosan kinyitottam az ajtót és félénken kiáltottam:
- Halló?
- Szia kicsim! – hallatszódott a konyhából.
Apa volt az. Ledobtam a cipőmet, berohantam a konyhába és átöleltem.
- De kicsim – szólalt meg apa –, hiszen azért nem volt olyan régen, amikor utoljára láttuk egymást?
Apukám a szigeteken lakik. Nyáron állandóan nála lakom, télen csak hébe-hóba találkozunk.
- Hát te meg mit csinálsz itt? – kérdeztem.
- Történt egy kis baleset – magyarázta apa. – Anya bent van a kórházban. Nem annyira vészes, mint ahogy hinnéd.
Hívtunk egy taxit, s azzal mentünk be a kórházba. Anya az ágy szélén ült, az egyik karja be volt gipszelve és egy nagy kötés éktelenkedett a fején. Odaszaladtam és megöleltem.
- Jól van, csillagom. – Még nem haltam meg.
Anya gyorsan akart átmenni az utcán, megbotlott és beütötte a homlokát a járdaszegélybe. A jobb karját valahogy furán maga alá gyűrte és az eltört.
- Bár alig éreztem. Az egyetlen, amit észrevettem, a seb volt a homlokomon. A vér lefolyt az arcomon és onnan bele a számba. A bal kezemmel odanyúltam a sebhez, de akkor valami borzasztó bűz csapta meg az orromat. Ahogy a kezemre pillantottam, láttam, hogy tele van kutyakakival! A kezemmel egyenesen egy kakikolbászba tenyereltem és aztán odanyomtam a sebhez.
- Micsoda szerencse, hogy nem a szádat ütötted be – jegyezte meg apa.
Anya felkacagott, akkor én is megértettem.
- Fúj, de gusztustalan! – szörnyülködtem.
- Bár a sebet kimosták – mondta anya. - És kaptam egy tetanuszinjekciót.
Apa odahajolt anyához és megszagolta a homlokán lévő kötést.
- Egy kicsit még most is büdös – mondta.
Anya hátrahőkölt.
- Tényleg? – kérdezte aggódva.
- Dehogyis – mondta apa nevetve. – Egyáltalán nincs semmi szaga.

****************

Sokféle fajta szeretet

Az ajkam feszült, és úgy éreztem magam, mint egy hős. Amikor hazafelé tartottunk a havas latyakon keresztül, azt kérdeztem apától, a szerelem miért gyötrelem.
- Nem is tudom – felelte apa. – Talán azért, mert az ember attól fél, hogy egyszer csak véget ér.
- Ezért van az, hogy nem szellentesz?
Apa rámnézett.
- Először nem ugrott be – magyaráztam. – Csak valahogy olyan fura voltál.
Apa felkacagott.
- Lehet – mondta. – Amikor anya telefonált és elmesélte, hogy eltört a karja, megörültem. Meg tudod ezt érteni? Boldog lettem attól, hogy egy nő, akit szeretek, eltörte a karját. Egy kis nyílásra volt szükségem, amin bebújhatok. Most megmutathatom, hogy ügyes vagyok, főzhetek meg vásárolhatok meg megjavíthatom az elromlott dolgokat. Az nagyon fontos, hogy az ember ügyesnek mutatkozzon.
- Mindig nálunk fogsz lakni?
- Nem tudom. Szeretnéd?
- Nem is tudom.
- Nem? – kérdezte apa megsebezve.
- Nagyon klassz – feleltem. Ugyanakkor …
- Ugyanakkor mi?
- Azelőtt anya volt meg én. Most inkább te vagy meg anya.
- Meg te – tette hozzá apa. Mi egy család vagyunk, mi hárman.
- Nem így értettem.
- Nincs igazad – mondta apa. – Még mindig te vagy meg anya. És te meg én. Ezen semmi sem változtathat. Ez így lesz, amíg csak élünk. Ez sohasem ér véget. Az a másik fajta szeretet az, ami gyötrelem lehet.
Anya megrémült, amikor hazaértünk.
- Hiszen megmondtam, hogy maradjatok nyugton – mondta mérgesen apának, és lehajolt hozzám, hogy megvizsgálja az ajkamat.
- Lássam csak, kicsim. – Jaj, jaj, jaj, hogy nézel ki! Kimossuk a sebet.
Anya és apa újra barátok lettek. De este, amikor az ágyban feküdtem, hallottam, ahogy veszekedtek.
- Ne kezd már megint – mondta anya dühösen.
- Ne? – mondta apa.
- Nem veszed észre, milyen nevetséges vagy?
- Nem.
- Pedig az vagy. Tiszta lökött. Hisz nem vagyunk már kamaszok! Nem alszol még egy éjszaka ezen a díványon!
Aztán csönd lett.

Mézeskalácsház

Azon az éjszakán egy csomó fura dologról álmodtam. Valójában nem is emlékszem, miről. Amikor felébredtem, teljesen izzadt voltam. Kimentem a nappaliba. Apa nem volt ott.
Akkor eszembe jutott, hogy anya és apa vitatkoztak. Anya kidobta apát! És én nem is próbáltam megakadályozni.
Olyan érzésem támadt, mintha valaki jéghideg vízzel öntött volna nyakon. Mintha meztelenül álltam volna kint egy havas mező közepén.
Felrántottam anya szobájának az ajtaját és azt ordítottam:
- Vigyen el az ördög!
Semmi jobb nem jutott az eszembe.
A takaró megmozdult és apa kidugta a fejét. Álmosan meredt rám.
- Én is szeretlek – mondta.
Apa itt van! Anya nem dobta ki. Csak az ágyában aludt. Örülnöm kellett volna, örülni akartam. De nem ment.
- Nem veled beszélek!
- Pszt – csitított apa. – Anya alszik.
- Le van tojva – ordítottam és kimentem a szobából.
A biztonság kedvéért becsaptam az ajtót magam után. Leültem a konyhaasztalhoz és duzzogtam. Apa utánam jött. Kuncogott.
- Jól aludtál? – érdeklődött.
Nem válaszoltam.
- Álmodtál valami furát? – folytatta apa.
Hülyén éreztem magam. Mintha nem is lettem volna igazán ébren.
- Mit csinálunk ma? – faggattam.
- Muszáj valamit csinálnunk? – kérdezett vissza apa.
- Egy mézeskalácsházat – feleltem. – Arra csak szükség van.
Reggeli után lementünk a Konsumba. A járda barna és ragacsos volt. A csatornában úgy hevert a félig olvadt hó és sóder, mint a kiöntött leves.
- Mit szeretnél? – érdeklödött apa. – Karácsonyi ajándékba, gondoltam.
- Egy Playstationt.
- Arról szó se lehet. Mit még?
- Egy játékot a Playstationömhöz – mondtam.

********************

Fehér szakáll, fekete kezek

Kirakójátékkal játszottunk, amíg készült az ebéd. Húsgombóc, virsli, hering, félbe vágott főtt tojások, céklasaláta, sonka és egy csomó apró dolog, aminek nem is tudom a nevét.
Apa snapszot töltött magának meg anyának meg a nagyinak. Én karácsonyi kólát kaptam.
- Akkor egészségetekre és boldog karácsonyt! – szólt apa.
- Nem énekelhetnénk? – kérdezte nagyi.
- Hát persze, hogy énekelünk – mondta anya.
Aztán elénekelték a Sziasztok Télapók című dalt és koccintottak.
Három fél keménytojást meg két krumplit meg négy húsgombócot fogyasztottam el, amikor csöngettek az ajtón.
Apa anyára nézett. Ő a fejét rázta.
- Fogalmam sincs – mondta.
Én mentem ajtót nyitni. Egy télapó volt fehér szakállal és fekete kezekkel. Egyből rájöttem, ki az – Alex apukája.
- Boldog karácsonyt! Van-e itt egy jó gyerek?
- Anya – mondtam nevetve. – A télapó van itt.
Anya és apa kijött az előszobába.
- Nahát, a télapó – szólt anya.
- Elfogad a télapó egy kis szíverősítőt? – kérdezte apa.
- Nem – válaszolta a télapó -, a télapó siet, hogy hazaérjen a karácsonyi ebédre. Nem akartam evés közben zavarni. Csak ezt a csomagot akartam átadni Vinninek. Te vagy az?
- Igen – válaszoltam, és térdet hajtottam, amikor átvettem a csomagot.
Még soha nem hajtottam térdet azelőtt.
Apa újra megkérdezte, hogy a télapó legalább útravalóul nem akar-e egy kis itókát, de a télapó azt válaszolta, hogy szó sem lehet róla.
Ehelyett a télapó búcsút intett, és mindenkinek boldog karácsonyt kívánt.
- Ő volt az? – kérdezte a nagyi.
Anya bólintott. Apa vállon veregette nagymamát.
- Nyugodj meg – mondta.
Feltéptem a csomagot. Egy nyaklánc volt benne egy kis arany szívvel.
Az eső verdeste az ablaküveget. Odakint szürke és sivár volt minden és csaknem sötét.
Az élet nem is lehetett volna jobb.

Tobozok

A díványon ültem. Úgy döntöttünk, senki nem öltözik be télapónak. Apa osztotta ki a csomagokat. A karácsonyi csomagolópapír-halom egyre nőtt. Az asztalon karácsonyi kóla meg cukorka meg dió meg mandarin meg mézeskalács állt. Csak a kezemet kellett kinyújtanom.
Minden tökéletes volt. Azt akartam, hogy éppen abban a pillanatban megálljon az élet. Egyszerűen csak megálljon és minden pontosan így maradjon. Folyton folyvást.
Éreztem, ahogy könnyes lett a szemem. Végül elsírtam magam.
- De kicsim – mondta apa. – Hogy érzed magad?
- Szomorú lettél? – kérdezte anya.
Csak a fejemet ráztam, és még jobban pityeregtem. Anya arébb tette a karácsonyi ajándék halmazt, és odaült mellém.
- Nem mondanád el, mi bánt? – kérte.
- Csak boldog vagyok – szóltam és csuklottam egyet. – Azt akarom, hogy mindig így legyen.
- Hamarosan jobb kedved lesz – mondta apa. - Amikor minden a legjobb, akkor már csak rosszabb lehet.
Nem állhattam meg, hogy el ne nevessem magam.
Anya is nevetett. A nagyi nem értette igazán, hogy min kacarászunk, de végül ő is elnevette magát.
Apa felállt.
Neeem – mondta -, ezt nem bírom. Ez túl sok Michael Bolton egy vén cinikusnak. Iszok egy grogot. Még valaki?
- Én nem kérek – szólt anya.
- Köszönöm, én kérek – mondta nagyi.
Mire apa visszajött, összeszedtük magunkat. Csak még egy kicsit vihogtunk néha. Tovább bontogattam a csomagokat. Kesztyű, pulóver, korcsolya, tollak, levélpapír, Enid Blyton-könyvek, egy fekete farmering és végül egy nagy csomag.
- ”Miért várjunk a leértékelésig? Ha az, amit akarunk egy play…” – olvasta apa.
- Egy Playstation! – kiáltottam és feltéptem a csomagot.
- A játékokat nagymama vette hozzá – mondta anya.
- Ne is kérdezd, mi az – szólt a nagyi -, azt vettem, amit az eladólány javasolt.
- A focijáték meg az NHL is! – mondtam. – Ez a legjobb karácsonyom! Istenem, hogy én mennyire el vagyok kényeztetve!
- Igen, hát azt nyugton állíthatjuk – mondta a nagyi nevetve. - Amikor én kisgyerek voltam …
- …akkor tobozokkal játszottál! – mondta anya. – Már tudjuk!

A részletek közzététele a szerző és a BonnierCarlsen Kiadó jóváhagyásával történt.